Gondolatok (hosszabban és rövidebben) a környezetszennyezés és a technológiai fejlődés/fejlesztés összefüggéseiről, ezúttal a Rajk László Szakkollégium idei Neumann-díjasától, Philippe Aghiontól. A hétfői előadáson megtanultuk, hogy gyorsan kell cselekednünk, de nem azért, mint amit a Greenpeace vagy Al Gore szokásos érvei sugallnak. Vagyis nem a diszkontrátán múlik a dolog, nem azon, hogy mennyire fontos nekünk a következő generáció, vagy mennyire hajlik magunk és a jelen felé a kezünk. Hanem azon, hogy ha nem kezdjük államilag támogatni a "tiszta" technológiát, akkor még több tudást halmazunk fel a "piszkos" szektorokban, és (feltételezve, hogy az innováció az adott szektorban számottevő externális hatásokkal jár) még tovább nyílik a szakadék a tiszta és a piszkos technológia között. Ez pedig azt jelenti, hogy - diszkontrátától függetenül - idővel egyre drágábbá válik ez a típusú "iparpolitikai" beavatkozás. 

Azok, akik szkeptikusabbak az állami beavatkozással kapcsolatban, örüljenek annak, hogy mindez a radikális zöldek víziójával ellentétben nem tart örökké: ha az állam egyszer eléri, hogy a "tiszta" technológia felzárkózzon, akkor a magánszektor önként fog spontánul belefektetni, úgyhogy az átmeneti beavatkozás elegendő. A rossz hír az, hogy a szennyező tevékenységekre kivetett adó nem elég, a szubvenció is része az optimális csomagnak.

Ja, és ne használjatok Hamilton-függvényt, a Lagrange bőven elég! voltak vicces kitérők is, mi nagyon élveztük. Köszönjük, Rajk!