nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Az ősbűn az óriásoké

2010.02.04. 10:55 eltecon

Állítja a nagyon chicagói John Cochrane. És persze azt is, hogy a világtörténet nem azért oszlik Lehman-csőd előtti és utáni korszakra, mert bármi rendszerszintű lett volna a Lehmanban, hanem azért, mert ekkor döbbent rá a Citigrouptól a Bank of Americáig az összes többi óriás is arra, hogy az állam bizony nem kíván mindig mentőövként működni. Hanem be lehet dőlni, nem kicsit, nagyon. Hogy a too big to fail hiedelem, ami a megelőző évek kockázatvállalási hajlandóságát óriáséknál igencsak megnövelte - az bizony időnként csak tévképzet marad. 

A szabályozói ajánlások következnek az eddigiekből. A túlzott kockázatvállalást az korlátozza leginkább, ha a politikusoknak nem engedjük meg, hogy az erkölcsi kockázattal dúsan átitatott helyzetekben mérlegeljenek. Ha megengedjük, akkor jók akarnak majd lenni. Mert hát ugyan kinek tűnik fel, ha feleslegesen mentettünk ki valakit? Azt a néhány százmilliárdot hozzácsapjuk az államadóssághoz (és elkönyveljük stimulusnak). Ha viszont hagyjuk bedőlni az óriásbankot, akkor a világ minden későbbi bajáért felelősek leszünk. Azaz: csak úgy tudunk hitelesen elköteleződni amellett, hogy soha senkit nem fogunk kimenteni (ezért nem is érdemes túlzott kockázatokat vállalni), ha lehetőségünk sincs rá. 

Akár fel is hagyhatnánk a felügyelettel? Oszlassuk fel a szabályozó hatóságokat? Ilyen egyszerű volna?


1 komment

Címkék: szabályozás pénzügyi válság

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr321723447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rorgosh 2010.02.04. 17:49:55

Szét kell választani a felügyelet funkcióit.

Az egyik funkciója a jog szerinti működés ellenőrzése. Erre szükség van, hiszen alapvető biztosítani a törvényes működést.

A másik funkciója a kockázatok kezelése. Ebben azonban vissza kell lépni. A felügyelet vizsgálhatja a cégek működését, és közzéteheti azokat, azonban jobban teszi, ha nem értékel. És még jobban teszi az állam, ha nem ment az adófizetők pénzén veszteséges vállalkozásokat. A kockázatok vállalása ugyanis az üzlet része, és a vállalkozók, befektetők feladata...
süti beállítások módosítása