Az elmúlt években szinte mindenkinek (tudósoknak, politikai véleményvezéreknek és lobbistáknak is) volt egy-két szava a globális egyensúlytalansáok kiépüléséről, veszélyeiről és kiegyenlítődésük mikéntjéről. Az egyensúlytalanságok (elvben legalábbis) megszűnhetnek például akkor, ha a hiányt halmozó ország valutája leértékelődik a többletet termelő országéhoz képest - ezért noszogatják az amerikaiak Kínát, hogy értékeljen már fel. A kérdés csak az, hogy vajon a relatív árak megváltozása tényleg átrendezi-e a fogyasztást, vagyis vajon több importot fogyasztunk-e, ha erősebb a hazai valuta.

Ahhoz, hogy ez a mechanizmus működjön, először is az kéne, hogy a nominális árfolyam megváltozása megjelenjen a fogyasztói árakban, vagyis hogy a hazai valuta felértékelődésére az importált termékek kiskereskedelmi ára csökkenjen. Vagy másként: hogy az árfolyam begyűrűzzön. Az árfolyamnak pedig azért kéne így tennie, mert különben működésbe lép a félelmetes nevű nemzetközi áruarbitrázs: ha nem csökken a szlovák sajt forintára az erősebb forint mellett, akkor majd átjárunk a párkányi Aldiba. Vagy kicsit professzonálisabban: megéri majd belépni a szlovák sajt kiskereskedelmi piacára. Végeredményben pedig a mágikus hosszú távon bármely terméknek ugyanannyiba kell kerülnie itthon és külföldön, ha az árát azonos valutában fejezzük ki.

A nemzetközi gazdaságtan egyik legjobban dokumentált empirikus eredménye az, hogy az ún. egységes ár elve a valóságban mégsem működik zökkenőmentesen. Nem egyenlítődnek ki az árak az országok között, sőt, a nagy árkülönségek igen hosszan fennmaradnak, vagyis az árfolyam begyűrűzése távolról sem tökéletes, az áruarbitrázs pedig nem látszik működni. Számos oka van ennek. A piacok nem elég integráltak, mindenféle kereskedelmi akadályok gátolják az áruk szabad mozgását. A termékek nem teljesen egyformák, mindennek van valami kis helyi stichje, ha más nem, le kell fordítani a termékleírást meg a szavatossági időt, ami mind pluszköltség. Aztán a szállítás is nehézkes, meg az árak összehasonlítása is. Persze ha mindezek a nehézségek nem volnának...

Nos, a rossz hír az, hogy az egységes áron az sem segítene. Kanadai szerzőink találtak olyan piacot (röviden itt), ahol ezek a nehézségek tényleg eltörpülnek: az internetes könyvkereskedelem pont ilyen. A termék az Egyesült Államokban és Kanadában is ugyanaz, az ára azonnal és minimális költséggel összevetető, nincs rajta vám, a fizikai távolság nem számít (úgyis kihozzák), végül a kulturális (nyelvi) különbségek sem játszanak. Ezért ha mondjuk az amerikai dollár erőteljesen felértékelődik a kanadaival szemben, akkor azt kéne látnunk, hogy az amerikai fogyasztók átpártolnak az amazon.com-tól az amazon.ca-hoz, aminek hatására az amazon.com árcsökkentésbe kezd, egészen addig, míg a különböző amazonok árai kiegyenlítődnek. Nem ez történik: a legnépszerűbb könyvek 40%-a tartósan alacsonyabb marad Kanadában. Az árazási döntések mélyebb vizsgálatából pedig az derül ki, hogy az átárazásoknál nem veszik figyelembe a nemzetközi áruarbitrázs fenyegetését, az eladások alakulásából pedig az, hogy jól teszik, merthogy a fogyasztók nem ugranak rá az arbitrázslehetőségekre.

Hogy mi következik mindebből? Valószínűleg az, hogy a fogyasztás országok közötti kiegyenlítődéséhez nagy és perzisztens relatív ármozgások kellenek. És hogy az árfolyam kismértékű és átmeneti "finomhangolásától" ne nagyon várjunk semmit. Magyarországon még ma is sokan vélik úgy, hogy "kellően ügyes" monetáris politikával a nominális árfolyamot szinte tetszés szerint lehet manipulálni, optimális értékére "beállítani". A fentiek szerint azonban még akkor sem volna érdemes az árfolyam "finomrahangolásával" próbálkozni, ha az amúgy lehetséges volna. A nagy, lórúgás-szerű ingadozások meg egy másik oldalról, a hitelpiaci árfolyam kockázatok realizálódása miatt okoznak tragédiát. Ezt a leckét is megtanultuk már.

A válságból való kilábalás esélyeit, sebességét érintő vitákban gyakran elhangzott, hogy akinek már eurója van, annak valutája nem tud leértékelődni a partnerekéhez képest. A még önálló valutájú ország nominális leértékelődése enyhíthati a külpiaci kereslet zuhanásából eredő folyó fizetési mérleg romlást. Nos, ha a begyűrűzés tényleg ennyire lassú, akkor ezt is fújhatjuk, akkor tényleg jobb lenne, ha már régen eurónk lenne. Az eljövendő hónapok fejleményei tanulságosak lehetnek. Ha Szolovákia gyorsabban jön ki a recesszióból mint mi, akkor érdemes lesz ezt is újragondolni.