A szegényebb országoknak nyújtott hivatalos (kormányközi) segélyek legfontosabb sikerkritériuma az, hogy elősegítik-e a segélyt kapó ország gazdasági növekedését, illetve enyhítik-e a kedvezményezettek szegénységét. Ennek a két értékelési kritériumnak a fényében szoktak a fejlődésgazdászok kiábrándító eredményekről beszámolni.
De mi van akkor, ha a segélyeknek nem is ez, vagy jórészt nem ez a céljuk? Akkor a fenti sikerkritérium alapján való értékelésük félreértésen alapul. Néhány hónapja már idéztünk egy vizsgálatot arról, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó (gyakran fejlődő országnak minősülő) tagjai jóval több segélyt kapnak az állandó tagoktól is, de magától az ENSZ-től is mandátumuk két éve alatt, mint egyébként.
Most két fiatal kutató (mindkettő a Harvardról diplomás), Michael Faye és Paul Niehaus, rigorózus statisztikai vizsgálatnak vetette alá a segélyezés politikai ciklusát. Kutatásuk határozottan támogatja azt a hipotézist, hogy a donorok adományaikat a segélyezett országokban tartott választások eredményeinek befolyásolására (is) használják. Pontosabban, azokban az években, amikor a segélyezett országban választások vannak, a segélyek összege határozottan megnő akkor, ha az ott regnáló kormányt a donor szövetségesének, de legalábbis politikailag támogathatónak ítéli. Hasonlóan, szignifikánsan alacsonyabbak a nyújtott segélyek olyan választási években, ha az ország éppen regnáló kormányát nem tekintik barátinak. Ha viszont a segélyezésnek a választások befolyásolása a célja, akkor tényleg nem csoda, hogy nem szignifikáns a növekedésre vagy a szegénységre gyakorlt hatásuk.
