Acemoglu és társai formális modellt szerkesztettek annak illusztrálására, hogyan, s mikor győzedelmeskednek populista politikák egy országban. Az ő fejükben ugyan kifejezetten fejlődő országok eseményei szolgálnak mintául (Hugo Chávez rezsimje meg hasonlók), ám mi elrágódhatunk azon, hogy ránk nézve van-e relevanciája az elemzésnek.
Elemzésükben populista gazdaságpolitika alatt olyan elitellenes újraelosztást célzó intézkedéshalmazt kell érteni, amely (éppen azonnali redisztríbúciós következményei miatt) elnyeri a medián szavazó támogatását, noha hoszabb távon a kedvezményezettek számára is hátrányos világot eredményez. Miután az így definiált populizmus szükségszerűen a gazdagabbaktól a kevésbé jómódúak irányába csoportosít át jövedelmeket, a szerzők a politikai jobb és baloldal hagyományos jelentésének megfelelően a középtől balra eső irányzatként azonosítják. Ez azonban nem kell hogy megtévesszen minket, nálunk ma a jobb meg a bal legfeljebb a mi-t meg a ti-t azonosítja, társadalomfilozófiai vagy gazdaságpolitikai hagyományokhoz nem igazán van köze.
