Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Hirdetés

Friss topikok

  • Ma chi è questo Joker?: Mikor lesz folytatás? (2014.01.09. 21:49) Raj Chetty kapta a John Bates Clark medalt
  • ricardo: Apropó, mi van Blanchard kötettel? (2013.12.26. 16:13) Blanchard öt percben
  • toyoda: @petepeter: Ez nem teljesen így van. A bank amikor az aktíváit és passzíváit egyszerre növeli akko... (2013.11.10. 06:08) Csináljunk egyszintű bankrendszert!
  • _Epikurosz_: No, most belinkellek egymásnak titeket: oriblog.blog.hu/2011/02/12/nudge_paternalista_kozgazdaszo... (2013.10.15. 19:55) A nudge kárai
  • bankvezér: @Luzitán: Mi a pénzügyi szféra dolga? A közvetítés. Ez egy nem nehéz tevékenység, mégis e szféráb... (2013.05.25. 15:05) Kamat

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

"Mérésőrült vagyok" - interjú Koren Miklóssal

2012.05.11. 06:30 horvathar



Interjúsorozatunk
vendége ezúttal Koren Miklós, aki díjnyertes doktori disszertációját a Harvard egyetemen védte meg 2005-ben. Dolgozott a New York-i FED-nél és a Princeton egyetemen is. Hazatérése óta a CEU Közgazdaságtan tanszékének oktatója, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének tudományos munkatársa. 2008-tól két évig a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület elnöke volt.
 
 
Nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos kutatások, CEU – Harvard – QJE – Princeton – CEU – AER. De mit csináltál a NY FED-ben?
 
Azzal szoktam dicsekedni, hogy két évig Tim Geithnernek dolgoztam. Persze nagyrészt ez is kutatás volt, csak kicsit más környezetben, amerikai vállalati kultúrával. Az iroda olyan volt, mint amit a sitcomokban lehet látni: paravánokkal elválasztott egyterű szobák és ballonos víz. És ahhoz képest, hogy az egyetemen szinte úgy öltözködsz, ahogy akarsz, és lényegében egyéni vállalkozó vagy, itt az öltözködés se volt annyira laza, és főnöke is volt az embernek.

 
Az operatív munkában is részt vettél?
 
A New York FED nagylelkű a kutatókkal, ami azt jelenti, hogy 70-80%-ban kutatási munkát végezhettünk, de az évi nyolc előrejelzési fordulóból kettőbe be kellett szállnom elemzői szerepben. Ez például azzal járt, hogy miután pénteken 8:30-kor megjelent az adat, 8:50-re kész kellett lennem az értékeléssel és az előrejelzés esetleges változtatásával, és körbe kellett küldenem az egész FED-nek és a Pénzügyminisztériumnak.
 
 
Mit tanulhat ebből egy kutató?
 
A vállalati kultúrán túl sokat tanultam arról is, hogyan kell megérteni az adatokat. Az előrejelzés nem az adatok VARba dobásából áll, tudni kell, hogy készül az adat, és az egyszeri eseményektől meg kell szabadulni. Amikor először néztem a külkeregyenleg modell-előrejelzését, feltűnt, hogy szeptemberre mindig visszaesést mond a modell, mert a Katrina hurrikán 2005 őszén csapott le, úgyhogy ezt a hatást ki kellett vennem az adatokból. Amerikában nem is kivételes a tapasztalatszerzés ilyen munkahelyen, a harvardi PhD-csoporttársaim közül az amerikaiak jó része dolgozott előtte valamelyik FED-ben vagy éppen a kongresszusnál.
 
 
Milyen különbségeket mondanál még az egyetemhez képest?
 
Kevésbé sokfélék a témák, mint egy tanszéken. Például a FED-ben nincs játékelmélettel kapcsolatos kutatás, egy nagy tanszéken pedig sokféle téma van. Szeretek bejárni a különböző területen dolgozók kutatói szemináriumára, mert érdekel, hogy mivel foglalkoznak, és ez hiányzott is a FED-ben. Az elemzői munka pedig más jellegű, például a modellt és az eredményeit másképp kellett prezentálni, mint kutatóként. Amikor az executive boardnak mutattuk be a helyzetelemzést és az előrejelzést, akkor nem az illeszkedés standard hibáit várták, hanem hogy a számszerű eredményeink legyenek felfűzve aktuálisan érdekes sztorikra. Ezért figyelni kellett, hogy milyen hírek jönnek a területemen, de persze ezeknek a sztoriknak nem lehetett olyan alapossággal utána menni, mint az akadémiai publikációk esetében.
 
 
És milyen sztoriknak mennek utána a külkereskedelmet kutatók? A tantárgyad szerint az az egyik kérdés, hogy miért ilyen kicsi az országok közötti kereskedelem.
 
Lényegében bármilyen modellt veszünk a nemzetközi kereskedelemből, azokhoz képest úgy tűnik, keveset kereskednek az országok. A klasszikus modellek közül az empirikusan nagyon sikeresek, akár a gravitációs modell is, túl sok kereskedelmet prediktálnak. A modellek egy, de akár két nagyságrenddel nagyobb külkervolument jeleznek előre a ténylegesnél. Ez eléggé ellentmond annak a képnek, ami a közvélekedés kis világról és hogy mindenki mindenkivel kereskedik.
 
 
Milyen eredmények vannak ezzel a rejtéllyel kapcsolatban?
 
Mostanában ezt már mikroszinten vizsgáljuk, ahol azt látjuk, hogy a cégek döntő hányada annak ellenére sem kereskedik, hogy megérné neki. Meg lehet figyelni, hogy azok a cégek, akik importálnak, nőnek. Erre nem nagyon lehet kontrollált kísérletet csinálni, de az eddigi kutatási eredmények alapján látható, hogy a félkész termékek és tőkejavak importja növeli a termelékenységet. Azt is látjuk már, hogy minél nagyobb egy cég, annál nagyobb eséllyel kereskedik. Ebből az is következik, hogy a nagyobb cégekre hat inkább a kereskedelempolitika, és így átrendezi a nagyobbak és a kisebbek között az erőforrásokat. Az is igaz, hogy ha a nagy cégek üzleti feltételeit javítva (például olcsóbbá téve az importot) a nagyobb cégek növekedni fognak, akkor ennek hatására az aggregált termelékenység is nő, mert a nagyobb cégek termelékenyebbek is. Ez igaz itthon is. A Figyelő TOP200-as vállalati konferenciájára kiszámoltam, hogy ez a 200 legnagyobb vállalat négyszer olyan termelékeny, mint az összes többi cég átlaga.
 
 
Ezek szerint Magyarországra is igazak ezek a megfigyelések?
 
Igen, itthon is hasonló eredményeket találtunk. Számításaink szerint, ha egy vállalat az összes gépét lecserélné magyarról németre, 20%-kal növelné a termelékenységét, ennek ellenére a magyar cégeknek csak 30-40%-a importál. És egyelőre ezt a viselkedést nem teljesen értjük.
 
 
Milyen magyarázatokat adnak a kutatók?
 
Marc Melitz 2003-as modelljét gyakran hivatkozzák. Ebben fix költség terheli a külkereskedelmet. Ebből következnek érdekes tesztelhető predikciók, például az előbb említett megfigyelés is, hogy a nagyobb cégek inkább kereskednek, de a fix költségek beépítését mégis modellezési trükknek hívnám.
 
 
Mi a gond, ha megmagyarázzák a külkereskedelem szintjét?
 
Az a probléma, hogy pénzben megfogható költségként félmillió dollár körüli összeget kellene összeszámolni. A nyelvi korlátokat könnyen át lehetne lépni egy tolmács felvételével; ekkora összegből nagyon sok tolmácsot föl lehetne venni. Nem elég ez a magyarázat, mást kell keresni. Szerintem fontosak lehetnek viselkedésgazdaságtani alapú magyarázatok is az üzleti partnerek közti bizalom meglétéről vagy hiányáról. Ismerünk szépen bemutatott példákat arról, hogy a vállalatok elzárkóznak olyan dolgoktól is, amik bőven megtérülnének nekik. Egy kutatás során Nick Bloom és szerzőtársai felkerestek indiai textilipari cégeket azzal, hogy megtanítanak nekik harminc olyan dolgot ingyen, ami segíti a működésüket. Olyanokra kell gondolni, mint a készletnyilvántartás vagy a gépnapló a leállások okairól. Amelyik cégnél bevezették az ötleteket, ott 20%-os termelékenységnövekedést értek el, mégis a cégek többsége elzárkózott a tanácsadástól. Olyan csoport is volt, ahol nem tréningezték a cégeket, csak elemezték a hibáikat, és ott hagyták nekik írásban a javaslatokat. Ezeknél még az elején meglévő kis hatás is lecsengett. Ez a leírás szép példája annak, hogy a vállalatok valamiért bőven megtérülő változtatásoktól is elzárkóznak. Ilyesminek szerepe lehet a külkereskedelemben is.
 
 
És a kereskedelem termékszerkezete jól leírható? Van hír a Leontief-paradoxonról?
 
A nyolcvanas években sok cikk vizsgálta empirikusan a Leontief-paradoxont. A modell által prediktált és a tényleges export-termékrangsort nézve arra a következtetésre jutottak, hogy a modellek nagyon rosszul teljesítenek. Igazából a külkereskedelem előjelét, tehát hogy tényleg nettó exportáló vagyok-e abból a termékből, amiből annak kéne lennem, is csak 55-60%-ban találják el, ami alig jobb, mint a pénzfeldobás. Ez aztán elég pesszimistává tette a kutatókat az akkori külkereskedelmi modellekkel szemben.
 
 
Azóta is ezen gondolkoznak a kutatók?
 
Vannak újabb eredmények. Trefler megmutatta, hogy a modellek predikcióinak rossz teljesítménye abból is adódik, hogy az országok keveset kereskednek. Visszatérve az előjelekre, ha egy szám közel nulla, az előjelét is nehéz eltalálni. Aztán pedig úgy is lehet fogalmazni, hogy a 2000-es években feltámadt a Heckscher – Ohlin modell. John Romalis 2004-es cikkében egy általánosabb modellt mutatott, ami azt mondja, hogy ha egy ország az átlagosnál jobban tőkeellátott, akkor az átlagosnál több tőkeintenzív terméket kell exportálnia. Ez persze gyengébb állítás, mint hogy csak azt kéne exportálnia, viszont ez nagyon erősen kimutatható az adatban. Erre a sikertörténetre több későbbi kutatás épült úgy, hogy a tőkén túl ezoterikusabb termelési tényezőkre írtak föl modelleket. Például a pénzügyileg fejlett országoknak komparatív előnye van a pénzügy-intenzívebb termékekben, de gondolhatunk akár intézmény-intenzív termékekre is, amik olyan komplex termékek, hogy sok beszállító vesz részt az előállításukban, így elengedhetetlen a szerződések kikényszerítése. Paula Bustos, volt osztálytársam pedig tiszta-levegő-intenzív iparágakról írt. Ezek az ötletek elég jól szoktak működni a külkeradatokon.
 
 
A külkereskedelem utóbbi évtizedekbeli növekedésének magyarázata lezárt kérdés?
 
A hatvanas évektől nagyot csökkentek a szállítási költségek, nagyrészt a konténerhajózás miatt, de például a légi szállítás költsége is a tizedére csökkent. A vámok is visszaszorultak, de ha még ezeket a tényezőket is figyelembe vesszük, akkor is egy nagyságrenddel jobban nőtt a kereskedelem volumene.
 
 
És a válság során mi történt?
 
A világ GDP-je nagyjából 3%-ot esett vissza, míg a kereskedelem 30%-ot. Bár a külkereskedelem mindig is érzékenyen reagál a változásokra – elég nyilvánvanló, hogy a jövedelemrugalmassága nagyobb egynél – nem értjük pontosan, hogy miért. A KTI-ben egy nagyobb európai projekt részeként vizsgáltuk nemrég a vállalatok viselkedését a válságban kérdőívekkel. Hét ország 15 ezer vállalatát kérdeztük részletesen arról, hogy hogyan kereskedik, milyen kapcsolatai vannak, és hogy mit csinált a válságban. Az eddigi eredményeink azt mutatják, hogy azok a cégek, akik a beszállítói lánc tetején vannak (a végső fogyasztónak vagy az államnak adnak el), kevésbé jártak rosszul. A lánc végén lévők viszont jobban nyakukba kapták a válság sokkját, és több embert is kellett elbocsátaniuk. Ezek szerint a sokkot valamennyire tovább lehetett adni, ami Magyarországnak nem jelent jót, mert kelet-európai összeszerelőként keményen megkapjuk a sokkokat.
 
 
Tehet valamit a gazdaságpolitika ez ellen?
 
Az is látszik, hogy a jobban képzett munkaerőt inkább megtartják a vállalatok. Nagyon méréspárti vagyok, és innen nem tudok mért eredményt idézni, csak sztorit, de például amikor 1999-ben az OPEL leállította a magyarországi autógyártást, akkor érdemesnek látta megtartani a munkaerőt, és átállt másra. Úgy gondolta, hogy létrejött egy tudás, és ahelyett, hogy az egész gyárat átvinné máshova, érdemes erre építve továbblépni. Ezek szerint a gazdaságpolitikának a tudásképződést érdemes erőltetnie.
 
 
Egy-egy nagyvállalat betelepülését érdemes támogatni?
 
Nehéz megmérni, hogy a Magyarországra jövő cégek mekkora hatást fejtenek ki a környékre, mert a vállalatok nem véletlenszerűen választanak telephelyet, és a csatornákat elkülöníteni sem egyszerű. Enrico Morettinek van erről egy módszertanilag is érdekes tanulmánya amerikai adatokon. Azt vizsgálta, hogy egy vállalat betelepülése után mennyire fut fel a környék. Egy ingatlanpiaci szaklapból választja ki a telephelyek kontrollcsoportját, ahová majdnem odamentek a cégek, de végül mégse.
 
 
Hogy lehet erről a folyamatról többet megtudni?
 
Nemcsak az összkép nem állt össze még, hanem a részletekről se tudunk sokat. Az egyik módszer, hogy egy-egy csatornára rázoomolunk, azt rendesen megmérjük, és a sok-sok apró részből áll majd össze a teljes kép. Ez engem nagyon érdekel, mert így kapunk választ majd arra, hogy miként áramlik be a külföldi tudás, és hogyan marad helyben. Mérésőrült vagyok, úgyhogy könnyen lehet, hogy a következő öt évben ennek a csatornáit vizsgálom majd adatintenzív kutatások során. Egyik kutatási kérdésünk például, ami magyarországi cégadatokon megmérhető, hogy a menedzserek cégek közötti vándorlásával hogyan terjed a tudás.
 
 
Ha már tudásátadás: több díjat kaptál oktatóként is. Ez adottság vagy tanulás?
 
Az előadás nemcsak az oktatásban, a kutatásban is fontos, ez a leghatékonyabb műfaj mások munkájának megismerésére, és a saját gondolatok átadására. Nekem az elején nagyon stresszes volt egy előadás, de ma már, ha rendesen felkészültem, nem megy fel a pulzusom. Az biztos, hogy sokat kell gyakorolni. Nagyon sokat kell dolgozni azért, hogy világos legyen a gondolatmenet: a fóliákra kevés információt érdemes feltenni, és el kell próbálni az előadásokat, akár mások előtt is.
 
 
iPad-et viszel az órára, és a diákra a gépen rajzolsz, jegyzetelsz. Ennyire fontos a jó technikai felszerelkezés is?
 
Szeretek technikát használni, de ez inkább a személyes preferenciám. Érdemes tudni, hogy milyen lehetőségek vannak, és ha ki tudjuk használni ezeket, akkor segíthetnek. Előre megírt fóliák alapján előadni nekem könnyebb, mert e nélkül elfelejteném, miről akarok beszélni, de a hallgatóknak veszélyforrás, mert hamarabb elhiszik, hogy megértették az anyagot. Én még tábláról jegyzeteltem, és akkor legalább egyszer órán is átfolyt az anyag az agyunkon, amikor leírtuk. Kellene egy kontrollált kísérletet végezni a két módszer különbségeinek megértésére. A fóliás előadások esetleges hátrányait szerintem érdemes ellensúlyozni több házi feladattal és önálló munkával.
 
 
Gyakran példálózol, amitől érthetőbbé válnak a gondolataid.
 
Szeidl Ádám is elmondott egy történetet az interjújában John Campbellről, én is mesélnék róla. A demonstrátoraként másodéves nem közgazdászoknak (többek között antropológusoknak, történészeknek) tanítottunk pénzügyet, ahol a négy alapművelettől a CAPM-ig jutottunk el. Ez elég nagy anyag, még úgy is, hogy a Harvardos diákok minden szakon nagyon keményen dolgoznak. Azon a nyáron, amikor a matekos háttérjegyzetet írtam, Campbell többször azzal küldte vissza, hogy mielőtt kimondok egy állítást, először hozzak példákat, és aztán mondjam el, mi az általános tanulság. Például…
 
 
Példálózz akkor, légy szíves…
 
Például amikor a valószínűségi eloszlást tanítottuk, akkor a dobókocka sorozatos feldobásával kezdtem, aztán beszéltem arról, hogy jön ki egy hisztogram száz dobás után, innen vezettem át a valószínűségi eloszlás elmélete szerint adódó 1/6-1/6-os valószínűségekhez, és csak ezután léptünk tovább a valószínűségi eloszlások általános eseteihez. Persze már önmagában az is sokat segített, hogy végigültem Campbell óráit, mert hihetetlenül jó tanár.
 
 
Témavezetőként is nagyon szeretnek, ehhez is Amerikából hoztad a muníciót?
 
A PhD. témavezetés során már tulajdonképpen munkamódszert kell átadni saját példán, közös beszélgetésekkel. Az angolszász kultúrában itt is az egyéni felelősség és a munka tisztelete az irányadó, és nem a professzori hierarchia. Amikor Szeidl Ádámmal kilátogattunk a Harvard megkezdése előtt egy nyílt napra, Ken Rogoffal is volt egy találkozónk, és kérdeztük tőle, hogy mik most az aktuális kutatási kérdések a nemzetközi makróban. Rogoff épp akkor írta a six puzzles cikkét, és elkezdte nekünk úgy magyarázni, mintha teljesen egyenrangú partnerek lennénk. Meghívott a másnapi előadására is, ahol nagyobb közönségnek adta elő, és ettől nagyon feldobódtunk. Amerikában ilyen a légkör, hogy alá-fölérendeltség helyett partnerként kezelik a PhD-hallgatókat. A CEU-n is ezt szeretnénk elérni, de a magyar diákok sokszor el se tudják ezt képzelni. Gyakran piszkálok egy darab gyurmát vagy ilyesmit a kezemmel konzultációk közben, az egyik magyar hallgató pedig csak két éves kapcsolat után merte megkérdezni, hogy mi van a kezemben.
 
 
Tudsz tanácsot adni a kutatásaik elején járóknak?
 
Alakítsanak ki munkájukkal kapcsolatos kérdések, beszélgetések során személyes kapcsolatokat a többi kutatóval, és ez alapján fogják őket elfogadni, akár egyenrangúnak. A leggyakoribb típushiba az szokott lenni, hogy túl gyorsan akarnak előremenni. Empirikus kutatás során megtörténik, hogy egy diák bejön azzal, hogy megcsinálta, amiről a múlt héten beszéltünk, de nem jött ki, menjünk tovább. Ilyenkor lassítani kell őket. Lehet, hogy tényleg nullát mérünk, de azt is nagyon meg kell érteni, hogy ennek mi lehet az oka. A kutatás során nagyon fontos az egyszerű eredményt is teljesen megérteni, érthetően elmondani, és csak utána továbbmenni. Nem a nagyon hosszú és bonyolult cikk a jó.

 


Szólj hozzá!

Címkék: interjú tőkeáramlás portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

http://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr504500904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.