Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Hirdetés

Friss topikok

  • phenom: Pete felkészületlenségével csak arroganciája veszi fel a versenyt. Félelmetes. (2014.10.15. 21:56) Csináljunk egyszintű bankrendszert!
  • Ma chi è questo Joker?: Mikor lesz folytatás? (2014.01.09. 21:49) Raj Chetty kapta a John Bates Clark medalt
  • ricardo: Apropó, mi van Blanchard kötettel? (2013.12.26. 16:13) Blanchard öt percben
  • _Epikurosz_: No, most belinkellek egymásnak titeket: oriblog.blog.hu/2011/02/12/nudge_paternalista_kozgazdaszo... (2013.10.15. 19:55) A nudge kárai
  • bankvezér: @Luzitán: Mi a pénzügyi szféra dolga? A közvetítés. Ez egy nem nehéz tevékenység, mégis e szféráb... (2013.05.25. 15:05) Kamat

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

„Szívós munkával, sok ponton” - interjú Scharle Ágotával

2012.06.15. 17:20 balazs_varadi

Interjúsorozatunk vendége ezúttal Scharle Ágota, aki Oxfordban doktorált, és 2005 és 2008 között a Pénzügyminisztérium Közgazdasági Kutató Osztályát vezette. Most a Budapest Szakpolitikai Elemző Intézet ügyvezető partnere és vezető kutatója.

 

Tanárszakra mentél a közgázra. Miért tanárszakra és miért közgázra?

Közgázra azért mentem, mert fogalmam sem volt, hogy mi akarok lenni, csak tudtam, hogy nem akarok sem bölcsész lenni, sem matematikus, viszont jó voltam matekból és történelemből. Nekem fontos volt a Nagy Gyuláék féle munkagazdaságtan - igazából sokat én ott tanultam. Ahhoz képest a másik szakom, a politológia, inkább arra volt jó, hogy nem volt nehéz, így volt időm minden másra. A tanárszakot azért választottam, mert szerettem tanítani és hogy ne felejtsem el az angolt. Volt egy olyan periódus, 93-tól talán 2000-ig, amikor párhuzamosan voltam közgazdász meg angoltanár; ez alatt az időszak alatt jelent meg Szabó Anitával közösen írt, a Cambride University Press-nél megjelent  tanári módszertani kézikönyvünk is. Nem tudom, hogy akarod-e kérdezni, de volt egy olyan pont, amikor beláttam, hogy érdemes eldöntenem, hogy most akkor melyik karriert választom: közgazdász vagy angoltanár legyek?

 

Már egyetem után. Vagy egyetem közben?

Egyetem után. Még mielőtt kimentem Oxfordba, visszajártam a közgázra tanítani az angol tanszékre, aztán, mikor visszajöttem, úgy éreztem, el kellett döntenem, hogy vagy erre, vagy arra. Az egyik szempont a téma a bonyolultsága volt, tehát hogy az angoltanítás, akármennyire beleássa magát az ember módszertanba, annyira összetett sose lesz, mint a közgazdasági problémák. A másik a közeg. Az angol tanításban jártam konferenciákra, erre-arra, és ez egyrészt túl könnyű volt, másrészt tele volt nőkkel. Összességében én nagyon élveztem a tanárkodást, és még egy darabig, 2005-ig, módszertani továbbképzéseket is tartottunk egy másik barátommal, az is élvezetes volt, de szűknek éreztem végül is azt a terepet.

Közgáz után nem rögtön mentél Oxfordba, hanem előtte dolgoztál valahol, ugye?

Az Országos Munkaügyi Központban dolgoztam két évig.

Oda hogy kerültél?

Ez visszamegy oda, hogy én ugyan jó voltam a közgázon, de nem arról voltam híres, hogy jó tanuló vagyok, hanem, ha valamiről, inkább arról, hogy én voltam egy darabig a hallgatói tagozat elnöke. TDK-t sem írtam, meg nem jártam egyik szakkolégiumba se. Tehát nem volt ráírva a homlokomra, hogy én vagyok az, akiből majd Nobel-díjas lesz. Nem voltam azon a vágányon tehát, ahol automatikusan adódik, hogy az ember besétáljon a Közgazdaságtudományi Intézetbe vagy a CEU-ra. Hanem ez úgy jött, hogy a témavezetőm, Nagy Gyula mondta, akivel nagyon jóban voltunk, hogy menjek az OMK-ba. Én meg mondtam, hogy jó. Ez akkor még nagyon a 80-as évek stílusában ment.

Az OMK-ból mire emlékszel, mit tanultál ott?

Én még elkaptam az utórezgéseit azoknak a projekteknek, amik így a 90-es évek elején jöttek, hogy az ILO meg Világbank meg társaik idejöttek szakértőkkel meg pénzekkel és csináltak mindenféle kutatásokat. Volt egy ILO-Japán projekt nevű dolog, amiben nagyon sok tanulmány készült akkor és nagyon nagy részben az OMK adatai alapján. Ezekben főleg Nagy Gyuláék meg KTI-sek dolgoztak, tehát Köllő János, Kertesi Gábor, Galasi Péter. Christopher O’Leary volt annak a főnöke. Lényegében én megkaptam ott egy kutatási programot, ami azt vizsgálta, hogy a tömeges létszám-leépítések hogy működtek Magyarországon. Nem tudom, a többiek leterheltek voltak vagy nem érdekelte őket; ezt valahogy átdobták az OMK-nak, hogy csinálják meg ők. Ezt odaadta nekem a főnököm, Lázár György, hogy csináljam én. Abból sokat tanultam. Volt egy adatfelvétel, lényegében emlékeim szerint nulláról én raktam össze az egészet, úgy ahogy volt. Ahhoz képest, hogy én akkor hol tartottam, ez egy elég nagy falat volt, amit végül megoldottam – bár ha most ránéznék biztos találnék benne sok hibát. Voltak benne vicces részletek, amikor az Országos Munkaügyi Központ a kirendeltségvezetőket, akik megcsinálták a kérdőív lekérdezését, azt zsebbe, kesben, dollárban fizette ki. Jöttek a vezetők, mi meg borítékban odaadtuk nekik a zsét.

Ekkor szereztem valamiféle problémaérzékenységet, tehát hogy mi fán terem a magyar munkaerőpiac. Valamilyen fogalmam lett arról is, hogy a számok, amiket az ember egy adatbázisban vagy egy KSH kiadványban lát, honnan jönnek, mennyire kell hinni nekik, melyik mit is mér valójában. Még az egyetemen gondoltam azt, hogy majd akarok PhD-zni, de nem rögtön, hanem kell egy kis megmerítkezés a hétköznapokban. Ez szerintem bevált, utóbb sem bántam meg,

És akkor elmentél Oxfordba. Miért Oxfordba? Mikor mentél Oxfordba? Ki fizetett be?

Az döntött, hogy hova kaptam ösztöndíjat. Az Oxfordi Soros-ösztöndíj, amit elnyertem, úgy nézett ki, hogy mint visiting fellow, lényegében szabadjára voltam engedve. Nem iskoláztak be egy konkrét kurzusra, hanem kaptam egy supervisort és vele eldöntöttük, hogy mit csinálok.

De ez nem zárt ki téged a diplomaszerzésből…

De kizárt. A visiting fellow arra kapott jogosultságot, hogy beüljön bárhova, ahova akar, meg kapott egy témavezetőt, aki beszélgetett vele, de elvileg nem vizsgázhattam volna. Viszont az első term végén látszott, hogy nekem ezt érdemes csinálni, meg tetszett, meg bátorítottak. Az lett végül a megoldás, hogy fizessem be az utolsó szemeszternek a tandíj-különbözetét, ami a visiting meg a rendes státusz között van, és akkor vizsgázhatok. És így lőn: megspóroltam annyit a Soros-pénzből, hogy ezt ki tudtam fizetni és akkor vizsgázhattam.

Azt tapasztaltam, hogy a közgázon kapott alapozás elég gyenge volt, kivéve a munkagazdaságtant, ahol kifejezetten imponált nekem, hogy amit Oxfordban Stephen Nickell tanított 96-ban, az nekem viszonylag könnyűnek tűnt: értettem; emlékeztem arra, amit itthon tanultam 1993-ban. A makrónál szinte nulla volt az átfedés, annak ellenére, hogy én emelt makróra jártam Budapesten. Ökonometriából pedig teljesen nullának bizonyult az itthoni alapozás. Lehet, hogy jobban jártam volna, ha  végigtolnak egy alapozáson, ami pótolja a közgázos hiányokat, mint így, hogy csak azt tanultam meg, amire én magamtól rájöttem, hogy kell, vagy valamilyen véletlen folytán muszáj volt.

Mi lenne az, amit az angliai tanulmányaidból kiemelnél?

Steve, a tutorom nagyon lelkiismeretes volt, sokat tanultam tőle, bár mai fejjel többet kérdeztem volna, mint amennyit akkor mertem, de hát ő már akkor is nagy név volt. Voltak még nagyon jó tanáraim, Mark Taylort érdemes kiemelni. De Oxford előtt, még egyetem alatt, 1993-ban  jártam már Warwick-i Egyetemen, és  gondolkodásmódot, meg hogyan írunk esszét, azt már ott láttam.

Hogyan lett a Stephen Nickell a tutorod?

Jellemzően esetlegesen: az oxfordi jelentkezésnél én mondhattam meg, hogy kit szeretnék, hogy a suprervisorom legyen. Hát bementem a British Council könyvtárába, és kikerestem oxfordi egyetemi brosúrákat. Volt ott egy  vaskos könyv, azzal, hogy melyik kurzusnak mi a tananyaga,  kik a tanárok. Ebből kiderítettem, hogy a tanszéken ki tanít, kiválasztottam, aki munkagazdaságtannal foglalkozik. Aztán valami Who-is-who-ból (az internet akkor még nem játszott) szedtem össze, hogy ez ki az ördög. Beírtam, hogy Steve Nickell és  Steve nyilván elvállalt.

A PhD-det miről írtad?

Nagyon unalmas volt. Az egy másik hiba, amire viszonylag hamar, már ott rájöttem – de ugye akkor már nem lehetett visszacsinálni – hogy, mint jó patrióta, azt gondoltam, hogy mindenképp valami olyant kell nézni, ami a hazát szolgálja. Nem az volt tehát a fő szempont, hogy olyat kéne csinálni, ami a témavezetőmet érdekli és vele együtt lehet publikálni. Ami valószínűleg ment volna, mert volt olyan, hogy megkédezte Steve, hogy akarok-e tanítani és vele dolgozni, és én mondtam, hogy nem, mert én haza akarok menni Magyarországra. Utólag ezt nagyon nem bánom, de egy kicsit invesztálhattam volna többet magamba.

A téma az volt, hogy a kisvállalkozások kényszervállalkozások-e vagy sem. Ez most már egy kikopott közhely, ami szerintem téves volt: sajnáltatták magukat a magyar kisvállalkozók, hogy csak kényszerből lettek azok, és nem is igaziak, az elemzők meg sajnálták őket. Azt vizsgáltam, hogy ez tényleg így van-e vagy pedig egyszerűen racionálisan viselkednek, mint bárhol máshol egy piacgazdaságban. Egy év után persze kiderült, hogy igen, tényleg racionálisak, és utána meg halálosan unalmas volt – bár közben persze sokat tanultam, hogy mit hogy kell megszámolni, meg hogyan kell egy ilyet megírni.

Az oxfordi PhD, még ha nem is abból ír az ember, ami a supervisorának a szíve csücske, egy nemzetközi akadémiai karriernek a belépője lehet. Te meg hazajöttél…

Én próbálkoztam, egyszer, három helyen, hogy Angliában maradjak, utána abbahagytam, azzal, hogy itthon értelmesnek tűnt, amibe belecsöppentem. Egy helyre hívtak be: Oxfordban a Jesus College-nak volt egy postdoc fellowship-je. Úgy tűnt, hogy ahhoz, hogy ott jó helyen akadémiai állásajánlatot kapjak, ahhoz produkálnom kellett volna még. De addigra az is kiderült, hogy az nem lesz könnyű, mert nem övezi világérdeklődés a magyar kisvállalkozások sorsát.

És akkor rögtön a Pénzügyminisztériumba jöttél haza? Vagy egyetem és aztán PM?

A Corvinus makró tanszékén tanítottam és volt egy kutatási pénzem a „Közösen a Jövő Munkahelyeiért ” nevű alapítványtól. Akkor kezdtem foglalkozni a rokkantnyugdíjazással. De nem volt affiliációm és az világos is volt, hogy az nem jó, hogy csak lebegek a magyar éterben. Emlékszem arra a helyzetre, amikor mentem valahová és azon gondolkodtam, hogy mi az ördögöt tegyek a névjegyemre, hogy most hol is vagyok. Részben ezért is vállaltam el, hogy tanítok a közgázon, hogy azt legalább rátehessem.

Amikor Lelkes Orsolya hazajött az LSE-ről (nagyjából párhuzamosan csináltuk a PhD-t, de ő kicsit később jött haza), ő kapott a PM-ben egy ajánlatot, hogy csináljon egy hatásvizsgálatokkal foglalkozó osztályt és felajánlotta, hogy én menjek oda vele. Az MNB-be is hívtak és az volt még egy opció, de inkább a PM-be mentem.

Miért? Az MNB közgazdász körökben ma magasabb státuszúnak számít …

Akkor is így volt, persze, csak az volt nyilvánvaló, hogy amit a Nemzeti Bankban csinálni kellett, makroökonómiát főképp, az engem  nem érdekelt, amivel meg én foglalkoztam volna szívesen, például munkaüggyel, ahhoz akkor ott nem lett volna partner. A PM-es munka  viszont nagyon izgalmasnak tűnt.

Politikai döntés volt, hogy több képzett közgazdász kell a Pénzügyminisztériumba?

Nem hiszem. Akkor László Csaba volt a miniszter és ő régen, még államtitkár korában együtt dolgozott Lelkes Orsival. Orsi jött volna haza, küldte a levelet a László Csabának, hogy ő akkor fölmond, hiszen PhD-vel nyilván nem tudnak neki munkát adni. Ehelyett Csaba megalapította a mi szervezeti egységünket. Nyilván hasznosnak is gondolta a miniszter, de szerintem, ha Orsi nem jön haza, akkor ebből semmi nem lett volna.

Mi volt a viszonylag hosszúra nyúló, 2008-ig tartó PM-es időszakodból, amire büszke vagy, vagy ami jól sikerült? Meg mi volt az, amit kudarcnak látsz?

Nem biztos, hogy ezekre a kategóriákra tudok mondani példát, hadd említsek inkább egy-két érdekes, vagy kiemelkedőbb ügyet. Például szerintem abban, hogy az MNB elkezdett foglalkozni munkagazdaságtani témákkal, mint amiknek komoly gazdaságpolitikai szerepük lehet,   abban lehet egy pici szerepünk. Amikor mi Orsival megalakultunk, fölvettünk még három embert, akkor viszonylag hamar előjöttünk publikációkkal és, ha házon belül nem is nagyon sikerült áttörni falakat, házon kívül azért igen.

Az nagyon jó volt a PM-ben, hogy elég nagy szabadsággal lehetett ott alakítani, hogy mit csinálunk, és hogy ehhez képest nem lustálkodtunk és élve a lehetőségekkel, azért alkottunk ezt-azt.

Egy másik, önmérsékletre intő eset a következő. Azt, hogy a PM-en belül elkezdtek egyáltalán foglalkozni az intézkedések ún. „másodlagos”,  ösztönzési hatásaival, azt részben mi hajtottuk ki.  De ennek az első fázisa úgy nézett ki, hogy újfajta, az effektív határadókulcsokat mutató ábrákkal elkezdtük arra felhívni a figyelmet, hogy az effektív adókulcsok egy bizonyos jövedelemsávban nagyon magasak voltak;  különösen, hogy az átlagbér környékén nagyon durva az effektív marginális adókulcs. Az történt, hogy mire ezt a kollégák és a politikusok elkezdték megérteni és elkezdtek rajta agyalni, körülbelül akkorra készültek el azok a mikró-alapú becslések, amikből kiderült, hogy a kulcs magas ugyan, de ez nem jár akkora társadalmi hatékonyságveszteséggel, mert az átlagbér körül kicsi az adóalap rugalmassága. A döntéshozók viszont azt a szakaszt, ahol a határadókulcsok magasak volt, közben, a mi remek ábráinkat forgatva, fölnyomták egy olyan sávba, ahol viszont magas a rugalmasság, tehát ahol nagyobb a társadalmi kára a magasabb kulcsnak. Hát ezt a szakpolitikai hatást sikerült elérnünk. A Közpénzügyi Füzeteket örülök, hogy beindítottuk; kaptunk visszajelzéseket, hogy sokan számon tartják, hogy hasznosak az ott megjelenő alkalmazott, de igényes elemzések. És szerintem olyan szempontból is van a sorozatnak  valami értéke, hogy ezt hogy kéne csinálni, meg mik azok a kérdések, amikre reflektálnia kéne még a PM-nek vagy a kormányzatnak általában.

És ott tudtam együtt dolgozni néhány olyan emberrel, akik tanultak tőlem és persze én is tőlük.  Föl tudok sorolni 6-8 olyan embert, akivel együtt dolgoztam, aki akár csak  gyakornokként megfordult nálunk. Szemléletet, hogy hogyan fogjunk hozzá egy problémához, ilyesmit szerintem lehetett tőlem tanulni.  Talán sikerült hozzájárulni ahhoz, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, hogy ennek a mainstream közgazdaságtani eszközöket használó hatásvizsgálatosdinak kialakuljon egy kritikus tömege Magyarországon.

Kérdezted, hogy mire vagyok büszke. Arra, hogy a PM-ben mi megcsináltunk egy olyan osztályt, amit szerintem tokkal-vonóval át lehetett volna rámolni a londoni Department for Work and Pensions-be vagy akár a brit PM-be is. 2006-ban voltunk is a Treasury-ben és ott láttuk, hogy, amit mi csinálunk, az egy az egyben az, amit ők is csinálnak. Összességében remélem, hogy amit csináltunk, egy pici kis hozzájárulás volt ahhoz, hogy ez az ország kikecmeregjen a poszt-Kádári posványból.

Ez annyira optimistán hangzott, hogy tegyük gyorsan hozzá, hogy ezt az osztályt 2009-ben gyakorlatilag fölszámolták, ugye?

Magát számolta föl. Az az osztály, amit mi összeraktunk az Orsival, az engem túlélt, nem attól esett szét, hogy én eljöttem, mert jó utódaim voltak, hanem mert létrejött a Költségvetési Tanács titkársága, akkor lényegében ez az osztály testületileg átsétált oda.

Amit aztán szétkergettek…

Amit aztán szétkergettek.

Az egyik téma, amiről még a Közpénzügyi Füzetekben is írtatok, meg később, a Budapest Intézetben is, az a minimálbér hatása. Egy közgazdász elsőben megtanulja mikróból, hogy versenyző munkapiac esetén a minimálbér, mint minden hatósági árminimum, túlkínálatot és társadalmi jóléti veszteséget okoz (aztán azt is hozzátanulja, hogy monopszón munkaadó esetén már nincs feltétlenül így). Aztán meglepve látja, hogy, nem csak Magyarországon, hanem szerte a világon beleértve az ILO-t is, a minimálbér az van, emelik, ajánlás. A nem a területtel foglalkozó közgazdász csak csodálkozik. Hogy van ez?

Az empíria meg van kutatva és látjuk az eredményeket: a minimálbér-emelések többnyire csökkentik a foglalkoztatást. Az érdekesebb kérdés szerintem az, hogy ezek az eredmények miért nem mentek át a köztudatba, miért nem hiszi el őket senki. Még egyébként jó szándékú és képzett emberek is hitetlenkedve fogadják őket. Ez viszont inkább politikai gazdaságtani kérdés. Azt kellene megnézni itthon is, amit tudunk az amerikai szakirodalomból: hogy az átlagembernek mi a percepciója. Vagy azt kellene pontosabban megmutatni, hogy a minimálbér vesztesei pontosan kicsodák. Megértetni, hogy tipikusan nem úgy lesznek vesztesek, hogy elveszítik emberek a munkájukat, hanem hogy ha egyszer elvesztették, akkor nehezebben találnak állást, vagy az új belépők nehezebben találnak állást. Tehát, hogy egy arctalan valaki lesz a minimálbér-emelés áldozata: nem úgy értesülünk a vesztesek kilétéről, hogy a haverunkat kirúgták a munkahelyéről, mert felemelték a minimálbért. Szóval ezt kéne még dokumentálni, feltérképezni ezt a mechanizmust, hogy hogyan  alakul ki a minimálbér körül ez a percepció. Ha az ember ezzel szembesíti a döntéshozókat és lesz nekik egy ilyen aha-élményük, akkor talán…

A másik terület, amiről szintén PM-es korodban irtál először  és aztán a BI keretében is, illetve pontosabban az MNB-s kollégákkal, az az adórendszer. Nyilván ez a PM-nek egy fő kompetenciája volt. Megint csak a nem az adórendszerrel foglalkozó közgazdász, aki tanulta mikróból az adók hatásait, közpénzügyeket,  fogja a fejét, amikor azt látja, hogy a magyar kormányzat, még ilyen laikus közgazdász szemmel is nagyon furcsa, nyilvánvalóan torzító hatásokkal rendelkező adónemeket vezet be meg növel. Valahogy úgy látja, hogy nagyon nagy a távolság az elemi közgazdaságtani tudás meg a kormányzati működés között. Szerinted mi van itt? És mit kéne tenni? Voltak-e e téren sikereitek a minisztériumban, vagy most, a Budapest Intézetnél?

Annyi sikerünk az biztos volt, hogy a mikroszimulációt valamennyire elfogadják, mint eszközt. Ami amúgy létezett, az a vicc, hogy 96-98-ban a TÁRKI csinált ilyeneket, aztán ahogy romlott a közigazgatás színvonala, úgy kopott ki belőle ez is, ahova lényegében mi hoztuk vissza 2004-5-ben a mikroszimulációt. Mikrotudása a PM-ben akkor nagyon kevés embernek volt. A makró is verbális makró volt főleg.

Ami a szuboptimális adórendszert illeti, az egy nagyon összetett dolog. Van az a része, amit fölástunk egy kicsit egy friss, az MTA-KRTK-val közös kötetünkben, hogy lezajlott egy általános romlása a közigazgatásnak, azzal, hogy kopott is, avult is a régi szaktudás, ami pedig bejött, az nem volt feltétlenül jobb, másrészt a döntési feltételek, hogy mennyire veszik figyelembe a szakértelmet és mennyi idő jut az előkészítésre. Azt is gondolom, hogy a lobbi-érdekeknek az ereje vagy befolyása is növekedhetett az elmúlt 5-6 évben.

De az első faktor, amit mondtam, hogy romlott a közigazgatás meg hogy eljárt fölötte az idő, meg az a tudás is ami volt benne az elavult, az tényleg elég sírni való. Nekem folyton az volt az érzésem ott a minisztériumban, hogy egy sivatagban vagyok egyedül a kollegáimmal, mint egy kis oázis, vagy sziget, ahol az autonóm gondolkodást és a felkészültséget képviseljük. Volt még persze néhány ilyen kis sziget, például Romhányi Balázs körül, de úgy általában, még az egyébként jó szándékú, húsz évvel ezelőtti szinthez képest felkészült emberek többsége is siralmasan nem volt képben, nem tudta, hogy mit hogy érdemes megvizsgálni, kiszámolni, megmérni, vagy ha nincs adat, hol lehet a releváns nemzetközi példákat gyorsan megtalálni.

Az egyik szereplőfajta ezekben a döntéselőkészítési meg hatásvizsgálati sztorikban a think tank nevű intézmény. és most egy ilyenben dolgozol, ilyet alapítottatok 2008-ban, de korábban is benn voltál tagországi delegáltként a Bruegel  boardjában. Szerinted mit tud nyújtani, mit lehet várni egy ilyen közgazdászokkal telerakott think tanktől? Konkrétan: mit vársz a Budapest Intézettől?

Hát arra biztos jó, hogy én jól érzem magam. Mint munkahely ezt csak ajánlani tudom [nevet]. Az ember nem feltétlenül keres nagyon sokat, az is bizonytalan, de az érem másik oldala, hogy én szabom meg a munkafeltételeket, a célokat, belső ütemezést, mindent. Ez nagyon klassz dolog: ha jól szabom meg, akkor jól fogom érezni magam.

Ami a tágabb hasznát illeti:  a magyar szakpolitika-csinálás elég sok ponton hibás meg kezdetleges. Nem hiszek abban, hogy ha ezt egy vagy két ponton megnyomod, akkor egyszerre kijavul, hanem azt gondolom, hogy ezt szívós munkával, sok ponton, sokáig kell nyomogatni. Amit egy ilyen think tank tud csinálni, az talán kétféle dolog.

Egyrészt, hogy konkrét politikai megrendelésekre, ha akad, le tud szállítani egy konkrét javaslatot, ami valamennyire ki van dolgozva. Még ez se a tuti, mert a végrehajtásban még hatszor el lehet rontani, de ez egy lehetőség. A másik meg az, hogy alakíthatja azokat a közhelyes tudásokat, amikkel az átlagos közszolga operál. Ez nagyon fontos.Hogy miért? Aki még nem csinált ilyet, az nem tudhatja, úgyhogy mondok egy példát. Születik egy javaslat, hogy mit szeretne csinálni a PM, mondjuk a minimálbérrel, hogy nőjön a költségvetés bevétele. Ez  a javaslat ez elmegy három minisztérium nyolc másik főosztályára és ott valakik megnézik. Erre tipikusan néhány órája van egy főosztálynak, így az illetékes szakértő nem számol utána semminek, hanem használja azt a közhelykészletet - többnyire ritka az, akinek formális és rendszerezett közgazdasági tudása van, tehát ezt a közhelykészletet használja, meg a józan eszét. Ennek a közhelykészletnek a minőségét lehet egy picit megemelni azzal, hogy egy think tank bevisz a köztudatba közgazdasági összefüggésre, empirikus vizsgálatokra támaszkodó, megalapozott tudást. Ennek még csak nem is a Közgazdasági Szemle a fóruma, hanem egy HVG-cikk vagy egy konferencia-prezentáció. Hát ezt gondolom.

(köszönet Sütő Tímeának az interjú leiratának elkészítéséért!)


4 komment

Címkék: interjú oktatási adórendszer fiskális politika munkapiac politikai gazdaságtan portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

http://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr374590777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

bankvezér 2012.06.16. 09:14:33

Öröm olvasni az okos nőkkel és férfiakkal készített interjúkat. Csak akkor megy el a kedvem, ha arra gondolok, hogy mindez szinte hiába, mert még mindig csak itt tartunk...

ricardo 2012.06.16. 11:35:26

Az utolsó mondatok mintha szólnának valamiről.

666Ordog666 · http://redszerhiba.blog.hirszerzo.hu/ 2012.07.26. 08:13:54

Méltó alanyt sikerült találni az interjúhoz! Valami turpisság lehet a dologban, az ördög tapasztalata szerint ilyen okos nő a valóságban nem is létezhet. Rákerestem és értékes tapasztalataimat szeretném Illetékes Szaktársakkal megosztani:
1. sz. Az álmoskönyv szerint : ha egy nő okos, akkor csak nagyon csúnya lehet.
A Budapest Intézet honlapjára feltöltött fénykép alapján Ön valóban csúnyább az ügyeletes bányarémnél ! ! !
A talált videókon viszont egy aranyos, vállalható külsővel találkoztam. Csodálatos a logika, a tárgyalási stílus, a dolgok reális értékelése ámulatba ejtett.
2.sz. Drága Ágota!
Miért nem tetszik úgy 3 havonta felkérni egy ügyeletes fodrászt? A viselt hajkorona borzasztó, a pólót sem a kínai piacról kellett volna beszerezni!
3. sz. Megkérném (könyörgöm!), hogy szíveskedjen egy utcai automatánál csináltatni egy normális fényképet és azt feltenni a honlapra!
4.sz. A kormányzati körökben, fentiek teljesítése után, bízom benne világossá válik, hogy Ön lenne a megfelelő közgazdasági szakember a jelenlegi díszbohócok helyett.
5.sz. Remélem, hogy őszinte feljajdulásom nem volt sértő, kizárólag a jó szándék vezérelt.

scharle 2012.08.26. 22:55:25

@666Ordog666: Igazából tényleg ronda vagyok. De ha már szóba került a szépség: Önnek tetszik Bokros Lajos bajsza?