Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Hirdetés

Friss topikok

  • bankvezér: @Baromméter: Most is ellenőrizhető. Az a kérdés, hogy ki ellenőrizheti. :)) (2014.09.05. 15:57) Csináljunk egyszintű bankrendszert!
  • Ma chi è questo Joker?: Mikor lesz folytatás? (2014.01.09. 21:49) Raj Chetty kapta a John Bates Clark medalt
  • ricardo: Apropó, mi van Blanchard kötettel? (2013.12.26. 16:13) Blanchard öt percben
  • _Epikurosz_: No, most belinkellek egymásnak titeket: oriblog.blog.hu/2011/02/12/nudge_paternalista_kozgazdaszo... (2013.10.15. 19:55) A nudge kárai
  • bankvezér: @Luzitán: Mi a pénzügyi szféra dolga? A közvetítés. Ez egy nem nehéz tevékenység, mégis e szféráb... (2013.05.25. 15:05) Kamat

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

"... bonyolult közgazdasági érveléseket közérthetően elmagyarázni" – interjú Macskási Zsolttal

2012.07.09. 21:54 horvathar

Interjúsorozatunk vendége ezúttal Macskási Zsolt. Az egyik legelismertebb egyetemen, a Northwesternen szerzett közgazdasági Ph.D fokozatot, majd amerikai gazdasági, versenyjogi tanácsadóknál dolgozott. A Bates White-nál töltött évek során versenyjogi, kártérítési és termékfelelősségi ügyek szakértésében használta tudását, jelenleg a szintén amerikai ARPC szenior munkatársa, igazgatója.

 

Az egyik legjobb közgazdasági Ph.D programban végeztél. Hogy kerültél a tanácsadói szakmába?
 
 
Természetesen vonzott az a lehetőség, hogy valamelyik neves amerikai egyetemen dolgozhassak tanárként, illetve kutatóként, mivel az utóbbi sokkal jobban érdekelt, mint az előbbi. A Ph.D tanulmányok hosszú évei alatt szerzett tapasztalatokat leginkább a kutatásban lehet hasznosítani, a legtöbben emiatt vállaljuk ezt az öt-hat évet. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy (legalábbis itt Amerikában) a Ph.D fokozatnak, illetve az azzal párosuló szaktudásnak komoly elismertsége van a gazdasági tanácsadói szakmában. Ph.D fokozat nélkül csak ritkán fogad el egy bíróság vagy felügyeleti hatóság szakértői tanúnak („expert witness"-nek) gazdasági-jogi ügyekben. A munkánk során, természetesen nem mindig, de gyakran támaszkodunk olyan ismeretekre, amiket a Ph.D képzés során szereztünk. A tanári, kutatói pálya nagyon szép intellektuális kihívás. Ugyanakkor a kutató gyakran egy viszonylag szűk területre koncentrál, és az is joggal merül fel benne néha, hogy mennyire hasznos a munkája a „való világ" problémáira nézve. A tanácsadásban a relevancia nem kérdés, általában konkrét ügyekkel foglalkozunk, amiknek kézzelfogható hatása van a vállalatokra és a fogyasztókra.


A céged honlapja szerint a legtöbb tapasztalatot antitröszt (antitrust), tömeges kártérítési (mass tort) és termékfelelősségi (product liability) ügyekben szerezted. Elmondanád mik ezek, és miért kell szabályozni őket?


Az antitröszt a gazdasági versennyel kapcsolatos jogszabályok, hatósági eljárások, és peres ügyek területe. A versenyjogi szabályozás elsődleges célja, hogy a tiltsa az olyan versenykorlátozó magatartást, ami a társadalmi jólétet csökkenti. Példának okáért, az egyik legfontosabb versenyjogi szabály szerint egyazon piacon szereplő versenytársaknak tilos megállapodniuk a termékeik árát illetően. Ezek a megállapodások rendszerint az egyensúlyi árnál magasabb árakhoz vezetnek, ami az egymással összejátszó cégek profitját növeli, de a fogyasztói jólétet rontja. A kartell manapság a legtöbb versenyjoggal rendelkező országban illegális, de ez nem mindig volt így. Az Egyesült Államokban a XIX. század vége felé sok iparágban megjelentek az úgynevezett trösztök (innen ered az antitröszt kifejezés is), abból a célból, hogy a vállalatoknak rengeteg gondot okozó árháborúknak elejét vegyék. A tröszt abban az időben egy teljesen legális jogi formáció volt, a megállapodásba tartozó vállalatok számos fontos döntést egy közös igazgatóságra ruháztak át anélkül, hogy formálisan összeolvadtak volna. A trösztök kialakulásának megakadályozására került elfogadásra 1890-ben az első szövetségi szintű versenyjogi törvény, a Sherman Act. Az idők folyamán a versenyjog sokat fejlődött, de mind a mai napig ez a törvény szolgáltat alapot a legtöbb amerikai versenyjogi eljáráshoz. A világ egyéb területein a versenyjog sokkal újabb keletű: Angliában és Németországban például csak a második világháborút követően jöttek létre a megfelelő törvényi keretek. Végül, a kérdésedhez visszakanyarodva azt mondanám, hogy a versenyjog, az ágazati szabályozáshoz hasonlóan arra szolgál, hogy bizonyos piaci kudarcokat megakadályozzon. A versenyjog célja versenyző piacok fenntartása, és ezáltal a társadalmi jólét növelése. Jó néhány, a közvélemény számára érdekes eset is elő szokott fordulni, például a Clinton kormányzat ellen kezdeményezett eljárás a Microsoft ellen, a közelmúltban lezárt monopolellenes eljárás az Intel ellen, vagy például a Google jelenleg folyamatban lévő vizsgálata.
A „tort" gazdasági vagy személyi jellegű károkozást jelent, amit a vétkes fél egy vele nem gazdasági szerződésben lévő másik félnek okoz. A kár eredhet hibás termék előállításából, balesetből, de például az orvosi műhiba is ide tartozik. A leggyakoribb „tort" jellegű eset a közlekedési baleset. Ha nagyon szakszerű akarok lenni, akkor hozzá kell tennem, hogy a „tort" kifejezést az ilyen jellegű esetekre csak a „common law" (angolszász) rendszerben használják. Természetesen a kontinentális jogrendszerű országokban is előfordulnak hibás termékek és balesetek, és elvileg ott is fennáll a kártérítési kötelezettség, de a „tort" kifejezés a precedensjogon alapuló kártérítési perekre vonatkozik. A „mass tort" kifejezést azokra az esetekre használják, ahol nagyszámú kárvallott van, akiknek ugyanaz a hibás termék, vagy ugyanaz az esemény okozott kárt. Az elmúlt évtizedekben jó néhány termék kapcsán keletkeztek termékfelelősségen alapuló mass tort perek, például azbeszt-tartalmú termékek, gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, ólomtartalmú festékek, és különböző vegyipari termékek kapcsán. Természeti vagy ember által okozott katasztrófák kapcsán is indulnak „mass tort" peres eljárások: például a New York-i World Trade Center-t sújtó terroristatámadást követően az áldozatok hozzátartozói az érintett légitársaságokkal szemben adtak be kereseti igényt és kaptak kárpótlást a bírósági eljárások során. Egy másik példa a közelmúltból a BP olajtársaság Deepwater Horizon tengeri fúrótornyának balesete; ennek a balesetnek a kapcsán jelenleg is több százezer kárigény elbírálása van folyamatban.


Az angolszász és a kontinentális jog között jelentős eltérések vannak. Mennyire kompatibilis a szakmád nemzetközileg? Európában is hasonló szabályozások vonatkoznak ezekre az ügyekre?


A világ több mint száz országában létezik versenyjog, és létezik hatóság, amely ezen szabályok betartása felett őrködik. Európában kétszintű az ellenőrzés: egyrészt a tagországok mindegyike, másrészt az Európai Unió is rendelkezik versenyfelügyeleti szervvel. Az európai és az amerikai versenytörvények hasonlóak: a Sherman Act európai megfelelője az EU alapszerződés 81. és 82. cikkelye. Az alapvető kérdésekben nincs nagy eltérés a két régió között: ugyanúgy illegálisnak tekintik a kartelleket; a fúziókat és a monopolizációs ügyeket hasonló elvek alapján bírálják el. Léteznek természetesen különbségek, például Európában „túlzó árazás" címén eljárást lehet indítani egy vállalat ellen, míg Amerikában ez ismeretlen fogalom. A bajba jutott vállalatoknak adható állami támogatásokra (például Malév) szintén vonatkoznak jogszabályok, ezek be nem tartását a brüsszeli bizottság szankcionálja. Amerikában ez nem tartozik a versenyfelügyeleti szervek jogkörébe, leginkább azért, mert ilyen jellegű támogatások nincsenek, eltekintve persze az olyan egyedi esetektől mint a 2008-ban kirobbant gazdasági válság következtében nyújtott segélycsomag, amihez persze a Kongresszus külön felhatalmazása volt szükséges.
Versenyjogi, szabályozási és egyéb gazdasági elemzésekkel foglalkozó tanácsadó cégek nemcsak Amerikában, hanem Európában is akadnak jó számmal. De máshol is jelen vannak. Az egyik volt kollégám például egy amerikai cég indiai irodájában folytatja a munkáját néhány hét múlva.
Van tehát kereslet tanácsadókra Amerikán kívül is, más kérdés persze, hogy mekkora ez a kereslet, mondjuk az amerikai kereslethez képest. Húsz, vagy akár tíz évvel ezelőtt az amerikai piac jóval több céget és konzultánst tudott eltartani, mint az európai. Az európai hatóságok fokozott szerepvállalásával ez a helyzet azóta változott, és vannak olyan jelek, amik további változásokra mutatnak: Európában határozott politikai szándék van a polgári peres eljárások szerepének megerősítésére, ami az amerikai tapasztalatokból kiindulva komolyan fellendítheti a jogi tanácsadói szféra iránti keresletet.


A versenypolitikai tanácsadást mennyire érinti a gazdasági ciklus?

Mint minden iparágra, a mi szakmánkra is hatással van a gazdasági konjunktúra. Recesszió idején általában kevesebb a vállalati fúzió, úgyhogy kevesebb vizsgálat is van. Az már kevésbé világos, hogy egyéb szabályok, például a kartell-ellenes jogszabályok megsértése milyen kapcsolatban áll az üzleti ciklusokkal, de én úgy tapasztaltam, hogy a recesszió idején ezen a téren is kevesebb a munka, talán azért, mert a vállalatok a jogi kiadásaikat is megpróbálják visszafogni. Ezen kívül, és ez még Amerikára is igaz, némi politikai ciklusa is van a szakmánknak. A Reagan-kormányzat és a Bush-kormányzat kifejezetten megengedő (laissez-faire) volt fúziós ügyekben. A jelenlegi, Obama-kormányzat sokkal agresszívebb hozzáállást tanúsít a versenypolitika terén. Ez a szakértőknek általában több vitás ügyet jelent.


Ha egy magyar cég kérné a tanácsodat, hogyan kellene felkészülnöd?


A magyar versenyszabályozás egyáltalán nem áll távol az amerikai normáktól. Csak egy példát említenék: a Gazdasági Versenyhivatal 2010 nyarán tartott egy konzultációt a fúziós elemzés kereteiről. Az időzítés figyelemreméltó volt: az amerikai hatóságok néhány hónappal korábban adták ki saját fúziós iránymutatásuk megújított változatát. A GVH vitáját figyelemmel követtem, és hozzá is szóltam. Szembetűnő volt a hasonlóság a magyar és az amerikai irányelvek között. Ha tehát egy magyar fúziós eljárásban kellene véleményt alkotnom, azt talán ki merem jelenteni, hogy a szabályokkal és az alkalmazott módszertannal lényegében tisztában vagyok. Sajnos, ilyen jellegű megkeresés nem érkezett még, de természetesen nagyon örülnék neki. Egyébként annak ellenére, hogy a munkánk zöme az amerikai piaccal kapcsolatos, dolgoztunk európai ügyeken is, például a tervezett, de végül meghiúsult Google/Yahoo tranzakció európai vonatkozásain, illetve egy európai vasúti teherszállítási kartellel kapcsolatos ügyön.


Felvásárlás, egyesülés előtt ex ante kéri a tanácsotokat a cég vagy ex post, amikor már megindult a hatósági eljárás?


Leggyakoribb az ex post tanácsadás, de mindkettő előfordul. Megjegyzem, hogy versenyügyekben nemcsak hatósági hanem polgári peres eljárás is indulhat. Az utóbbi esetben nem a kormányzat, hanem a kárvallottak a felperesek. Mellékesen, egy jelentős különbség az amerikai és az európai gyakorlat között, hogy míg az Egyesült Államokban szinte minden hatósági eljárással párhuzamosan vagy azt követően polgári peres eljárás is folyik, sőt olyan versenyjogi esetek is vannak, amikor a hatóság nem, csak a kárvallottak indítanak eljárást, addig Európában egészen a közelmúltig gyakorlatilag nem léteztek versenyjogi polgári peres eljárások.
Az ex ante tanácsadásra jó példa a vállalatfúziós ügy. Amerikában, egy bizonyos mérethatár felett a tervezett fúziót be kell jelenteni a hatóságoknak, és csak akkor kerülhet sor a tranzakcióra amennyiben a hatóság jóváhagyta azt. Ha sejteni lehet, hogy az ügylet elfogadtatása nem lesz könnyű, abban az esetben előfordul, hogy a felvásárló vállalat ügyvédei már a fúziós szándék bejelentése előtt megbízást adnak gazdasági vizsgálatokra. Ezt azért teszik, hogy felmérjék az esélyeket, illetve azért, mert néha már a vizsgálat első fázisában (a bejelentést követő 30 napon belül) le szeretnének ülni a hatóság képviselőivel, és meg szeretnék győzni őket, hogy miért is nem versenyellenes az ügylet.
Kartell-ügyekben is előfordul ex ante tanácsadás. Minket többször megbíztak például azzal, hogy derítsük ki, hogy a rendelkezésre álló információk alapján valószínű-e, hogy összejátszás történt egy adott termék piacán, és ha igen, mekkora lehetett az okozott kár mértéke. A megbízó az adott termék vásárlója volt, azaz potenciális felperes. Az ügyben nem történt hatósági vizsgálat, tehát nem volt bizonyítva a kartell ténye. A vevő mindazonáltal gyanította, hogy jogsértés történt, és azt mérlegelte, hogy milyen eséllyel nyerne pert, illetve mekkora lenne a megítélt kártérítés, mielőtt arról döntene, hogy indítson-e pert vagy sem.


Ha valaki már BA körül tudja, hogy tanácsadói szakmába szeretne menni, és nem akadémiai vonalra, nekik milyen utak állnak rendelkezésre?


A rend kedvéért szögezzük le, hogy tanácsadói szakma alatt most a gazdasági (pl. versenyjogi) tanácsadást, és nem pedig a menedzsment-tanácsadást értjük. Amint azt már említettem, ebben az iparágban az amerikai cégeknél az érvényesüléshez ajánlott a Ph.D fokozat. Úgy tűnik számomra, végzettség tekintetében van némi különbség az európai cégek és az amerikai cégek elvárásai között. Úgy tudom, hogy az európai cégeknél általában kisebb a Ph.D fokozattal rendelkezők aránya, és Master fokozattal is el lehet jutni akár vezető pozícióba is.


Barcelonában nemrég indult egy specializált mesterprogram. Mire lehet elég ennek a tartalma, és mire kevés? Készüljenek PhD-re a versenypolitika iránt érdeklődő ELTEcon-hallgatók?


Barcelona programja ránézésre kiválónak tűnik. A két barcelonai egyetem (a Pompeu Fabra és az Autonoma) a legjobb közgazdasági tanszékek között van Európában. A versenyjogi Masters programban oktató tanárok közül háromról hallottam: Massimo Motta a szerzője egy versenyjogi elemzéssel foglalkozó szakkönyvnek, amit többek között magyarra is lefordítottak; Jorge Padilla a karrierje nagy részét versenyjogi tanácsadóként töltötte, jelenleg az egyik neves gazdasági tanácsadó cég londoni irodájának vezető embere; Frank Verboven pedig egy kitűnő IO közgazdász. A többi nevet nem ismerem, de ez valószínűleg csak az én ismereteim hiányosságát tükrözi.
Aki ezt az egyéves képzést elvégzi, az nyilván nem fog szert tenni olyan mélységű ismeretekre az alapvető core közgazdasági tárgyakban (mikroökonómia, ökonometria), mint az, aki Ph.D képzésben vett részt. Viszont, a frissen végzett Ph.D diákok túlnyomó többségének nagyon kevés ismerete van versenypolitikáról, szabályozásról, és általában nagyon kevés intézményi ismeretük van olyan alapvető iparágakról mint a telekommunikáció, az energiaipar, vagy az egészségügy. Ezek az iparágak, méretükből kifolyólag, sok szakértőt és tanácsadót foglalkoztatnak. A színvonalas munkához elengedhetetlen az intézményi felépítés ismerete. Vegyük például az egészségügyi rendszert. Ezt a rendszert nagyszámú szereplő alkotja: a társadalombiztosítás, magánbiztosítók, kórházak, orvosok, gyógyszergyárak, gyógyszertárak, gyógyszer-nagykereskedők, és ez a lista biztos nem teljes. A felsorolt szereplők közötti kapcsolatok egy egészen bonyolult hálózatot alkotnak. Anélkül, hogy valaki tisztában lenne ezzel a kapcsolathálózattal, lehetetlen nekilátni az elemzésnek. A rendszert jól kell érteni ahhoz, hogy például két biztosító közötti fúzió hatásait, vagy egy biztosító és egy egészségügyi szolgáltató közötti vertikális szerződés törvényességet vizsgáljuk. Úgy tűnik, hogy ez a Masters program több intézményi szaktudást nyújt mint a Ph.D képzés.
Aki biztos abban, hogy versenyjogi tanácsadással akar foglalkozni, annak nem kell feltétlenül Ph.D-t csinálni. Nyilván előny, ha van, de nehéz általánosságban megítélni, hogy megéri-e az öt-hat év befektetést. Másrészről viszont, nemcsak az akadémiai életben, hanem a tanácsadói pályán is végső soron az lesz igazán sikeres, aki a szakmai közéletben is aktív szerepet vállal, például úgy, hogy publikál, konferenciákon vesz részt, előadásokat tart. Ehhez nyilván komoly muníciót ad a Ph.D képzés.


Az egyetemi és a tanácsadói élet össze is férhet? Mi kell ahhoz, hogy egy egyetemi kutató szakértőként is keresett legyen?


Nagyon sok neves egyetemi közgazdász csinál mellékkeresetet tanácsadóként. A cég, ahol korábban dolgoztam, gyakran foglalkoztatta Douglas Bernheimet, illetve mostanában Ariel Pakest is. Dan McFadden is rendszeresen konzultál.
Vannak, akiknek saját cégük is van, például a nemrég elhunyt Hal White, korábbi munkaadóm, a Bates White nevű cég alapítója volt. Csak hogy néhány nevet említsek, akiknek saját cégük van, vagy legalábbis résztulajdonosok: Dennis Carlton, Jerry Hausman, Kevin Murphy.
Aztán vannak, akik a versenyfelügyeleti hatóságok vezető közgazdászaként dolgoznak vagy dolgoztak. Nagyobb névként Joe Farrell, Carl Shapiro, és Dennis Carlton jutnak eszembe.
De az is igaz, hogy nem mindenkiből lesz sikeres expert witness: a chicago-i Nobel-díjas Robert Lucast például egy bíró egyszer már a tárgyalás elején diszkvalifikálta mint hozzá nem értőt. Nem azért mert Dr. Lucas makroökonómiával és nem IO-val foglalkozott, hanem egész egyszerűen azért, mert nem készült fel, vagy talán nem készítették fel. Az eset 1998-ban történt, egy vélelmezett gyógyszegyári kartell kapcsán. Az ügy értéke potenciálisan elég nagy volt: az érintett piac együttes árbevétele 45 millárd dollárra rúgott, és a vádlottak padján több tucat gyógyszergyár és gyógyszernagykereskedő ült. A Dr. Lucas-t alkalmazó ügyvéd a kiskereskedőket, tehát a felpereseket képviselte. Az ügy komplex jellege ellenére, amint azt a tárgyaláson el is ismerte, Dr. Lucas előzetesen mindössze 40 órát töltött az eset tanulmányozásával. A bíró úgy találta, hogy Dr. Lucas tárgyi ismeretei alapvetően hiányosak, és a következtetései ellentétben állnak az adott piac működési sajátosságaival. Mindezek következtében még a védelem tanúinak a meghallgatása előtt elutasította mind Dr. Lucas szakértői véleményét, mind pedig a felperesek keresetét.


A kollégáid milyen végzettségűek?


A senior pozíciókban dolgozó kollégáim többsége Ph.D végzettségű. Túlnyomó részük közgazdász, de akadt már fizikus, biológus, matematikus, és mérnök is. MBA is akad, de viszonylag kevés. MBA-vel inkább az üzleti tanácsadóknál szokás elhelyezkedni. A junior kollégáknak általában egyetemi végzettsége (BA vagy BSc) van, de a versenypolitikai tanácsadás nem intellektuális temető, volt fiatal kollégáim közül hirtelen kettő is eszembe jut, akik most már komoly egyetemeken tanítanak. Egyikük a University of Chicago elvégzése után a University of Illinois-on (Urbana Champaign-ben), a másik a Columbia egyetem után a UCLA-n kapott állást. És egyetemi kutatóként is foglalkozhatnak versenytémákkal. A volt témavezetőm, Rob Porter például autópálya-építkezési és iskolatej-kartellekből tudományos körökben sokat hivatkozott, és versenyügyekben közvetlenül releváns tanulmányokat is írt.


Mennyi jogtudást kellett felszedned?


Sokat. A versenypolitika megkívánja mind a közgazdaságtan mind a jog ismeretét. Vannak először is az alapvető versenyjogi törvények (a Sherman Act és a Clayton Act): ezek a törvények rövidek, és meglehetősen általánosak. Viszont a részleteket csak az eljárásjogból lehet megismerni. Az eljárásjog a precedensértékű ítéletek gyűjteménye, ezek jórészt fellebbviteli bírósági és legfelsőbb bírósági ügyekben születtek. Egy adott eset vizsgálatakor fontos utánajárni, hogy korábbi hasonló esetekben a különböző bíróságok hogyan döntöttek, illetve sokszor hasznos tudni azt is, hogy a felek hogyan érveltek.
Minket általában nem közvetlenül a vállalatok, hanem az őket képviselő ügyvédek fogadnak fel. Tehát az ügyfeleink többsége ügyvédi iroda. Nagyon fontos, hogy az ő nyelvüket beszéljük. Ez azt jelenti, hogy képesnek kell lennünk bonyolult gazdasági érveléseket, összefüggéseket viszonylag egyszerűen, technikai zsargontól mentesen elmagyarázni. És a másik oldal is igaz, hogy jogi oldalról is sokat fejlődhet a versenypolitikai gondolkodás. Richard Posner végzettségét tekintve jogász (jelenleg bíró az egyik szövetségi fellebbviteli bíróságon), de az árukapcsolás témakörében alkalmazott „one monopoly rent" érvelése, amely szerint egy termék piacán élvezett monopóliumból nem következik a kapcsolt áru piacán is az előny, óriási szakirodalmi vitát generált nemcsak a jogban, hanem a közgazdaságtanban is.


Milyen közgazdasági és empirikus eszközöket használtok?


Az elméleti és empirikus piacszerkezet (Industrial Organization, IO) irodalmat használjuk. Mivel a legtöbb versenyjogi elemzés alá vont piac oligopolpiac, ezért fontos ismerni mikroökonómiából a különböző oligopólium-modelleket (Cournot modell, Nash-Bertrand modell, stb.). Aztán vannak olyan piacok, ahol a vevő jellemzően árajánlatokat kér be; ezek vizsgálatához az árverés-elmélet alkalmazása szükséges. Kiváló példa árverési piacokra az autópálya-építési tender, vagy a mobiltelefon-frekvencia pályázat. De nemcsak állami megrendelésre kell itt gondolni, vállalatok gyakran versenyeztetik a szoftvercégeket informatikai rendszerük kiépítése vagy fejlesztése céljából. Fúziós elemzés kapcsán a legismertebb empirikus módszer az úgynevezett „merger simulation", amit sokan a 1995-ös Berry, Levinsohn, Pakes cikkel asszociálnak, bár hozzá kell tenni, hogy a fúziós szimulációnak sok formája van, és az említett „random coefficient logit" modell csak egy ezek közül, habár kétségtelen, hogy ennek a cikknek rendkívül komoly hatása volt az empirikus IO fejlődésére. A cikk megjelenését követő tíz év során számos frissen végzett Ph.D diák ennek a cikknek („BLP") valamilyen alkalmazásával vagy kiterjesztésével ment a job marketre. Egy idő után persze az akadémiai kutatók annyira unták már a számtalan BLP-variánst, hogy ma már nem lehet komoly tanári vagy kutatói munkát szerezni egy BLP-alkalmazást felvonultató job market paper-rel. Ez persze egy teljesen normális folyamat, és semmit sem von le az eredeti cikk értékéből.
Kartell-ügyekben általában kevesebb az elmélet, és több az empíria, mint más versenyjogi témákban. Döntően azért van így, mert a kartell per-se illegális, tehát a felelősség megállapításához nem kell a kartellnek az esetleges, többnyire spekulatív, pozitív hatásait vizsgálni. Sok esetben (de természetesen nem mindig) a kartell tényét nem gazdasági elemzés, hanem lefoglalt dokumentumok útján bizonyítják. Tárgyi bizonyíték („smoking gun") nélkül nehéz bizonyítani a megállapodást, ami feltétele a jogellenességnek. A közgazdász feladata ezekben az esetekben inkább csak az okozott kár mérése. Itt az alkalmazott ökonometria különböző eszközeit használjuk; mind keresztmetszeti, mind idősorelemzést. Ezen a területen nagy szerepe van az ökonometriai előrejelzésnek. A kár mértékének megállapításához ugyanis szükséges megbecsülni a valószínűsíthető piaci árat arra az esetre ha a vétkes felek nem beszéltek volna össze. Ennek az úgynevezett „but-for" árnak a becsléséhez egy, a kartell által nem érintett, de más tekintetben hasonló piac adataira van szükség. Ez a „benchmark" piac lehet például ugyanaz a piac is, de még a kartell létrejötte előtt. Ez a fajta összehasonlítás idősorelemzésre épül. A másik típusú benchmark egy vagy több olyan termék lehet, amelynek a termelési folyamatai hasonlóak, és a piaci szerkezet is hasonló, eltekintve persze attól, hogy azokon a piacokon nem volt kartell-megállapodás. Ez a fajta elemzés keresztmetszeti, mivelhogy azonos időszakban mért árakat hasonlítunk össze.
A legtöbb elméletet a különböző monopolizációs ügyek (exkluzív megállapodások, árukapcsolás, viszonteladói ár rögzítése, lojális vevőknek juttatott árkedvezmények, stb.) kívánják meg. Ezek az ügyek azért nehezek, mert a közgazdaságtani elmélet szempontjából nem világos, hogy ezek az üzleti döntések valóban csökkentik-e társadalmi jólétet, vagy éppen ellenkezőleg, a hatékonyságjavuláson keresztül növelik azt. Valószínűleg sokan egyetértenek abban, hogy napjainkban a versenyjog összes területe közül ez a terület fejlődik a legdinamikusabban. Talán ez az a terület, ahol a felhasználásra kerülő közgazdasági irodalom a legfrissebb. Mind a hatóságoknál, mind pedig az egyetemeken dolgozó IO-közgazdászok körében divatos a különböző kiszorító („foreclosure") stratégiákkal, például árukapcsolással („tying and bundling") vagy a lojális vevőknek juttatott árkedvezményekkel („all unit discounts") foglalkozni.


Milyen elméleti és módszertani könyveket gondolsz hasznosnak?


Egy versenyjoggal foglalkozó közgazdásznak a két legfontosabb szakterület, amit illik ismerni, a piacszerkezet (Industrial Organization, IO) és az ökonometria.
IO-ból még talán mind a mai napig a legismertebb mű a több mint húsz éve íródott „Industrial Organization" című könyv Jean Tirole-tól. Kifejezetten a versenyjogi elemzésekkel foglalkozik Massimo Motta „Competition Policy" című könyve, ami egyébként magyarul is megjelent, és a „Handbook of Antitrust Economics", ami Paolo Buccirossi szerkesztésében jelent meg. Egy kitűnő, bár az előző kettőnél kevésbé átfogó mű korábbi professzorom munkája, a „Lectures on Antitrust Economics" Michael Whinston-tól. Ezeken kívül tudom ajánlani Kwoka és White sok kiadást megért könyvét, az „Antitrust Revolution"-t. Ez a könyv olvasmányos formában tárja elénk az elmúlt húsz-harminc év legismertebb eljárásait, és az ezek kapcsán elvégzett gazdasági elemzéseket. A junior kollégáim számára kötelező olvasmány volt; az eseteket ebédidős, „brown bag" szemináriumokon vitatták meg. Végezetül azt tanácsolom, hogy akit a téma kifejezetten érdekel, az nézze meg az American Bar Association (Amerikai Ügyvédi Kamara) internetes oldalán található könyvesboltot. Az ABA számos könyvet ad ki kartell, fúzió, monopolizáció, piacmeghatározás, piaci erő, és egyéb versenyjogi témák körében. Az ABA könyvei elsősorban ügyvédeknek szólnak, de vannak olyan könyvek is, amik kifejezetten a közgazdasági elemzés módszertanáról szólnak.
Ökonometria témakörben nincs specifikus ajánlásom, tulajdonképpen bármelyik átfogó jellegű szakkönyv ajánlható. Én előszeretettel használom Wooldridge undergraduate és graduate könyvét, Greene könyvét, illetve Hamilton könyvét idősorokról. A már említett ABA-nak is van egy kötete, a frappáns „Econometrics" címet kapta; ez kifejezetten a versenyjogban alkalmazott ökonometriai elemzésekről szól.


És mit olvasol még a könyveken kívül?


Természetesen van számos szakfolyóirat és magazin, ami hasznos: az Antitrust Law Journal, az Antitrust Bulletin, a Global Competition Review, és az American Bar Association (ABA) Antitrust című folyóirata. A versenyjoggal foglalkozó közgazdászoknak nem árt alaposan követni a jogeseteket, illetve az ezekkel foglalkozó kommentárokat. Számtalan ilyen kommentárt lehet találni Google-lal rákeresve: pl. http://www.antitrustreview.com. De én leginkább egy előfizetéses weboldalt olvasok, a Law360-at. Tagja vagyok az Amerikai Ügyvédi Kamarának (ABA) is, így jónéhány aktuális hír onnan jut el hozzám. Versenyjogi híreket pedig az illetékes hatóságoktól (Department of Justice Antitrust Division, Federal Trade Commission, European Commission DG Competition) és egyéb nemzetközi szervezetektől (International Competition Network, Association of Competition Economists) is lehet szerezni. De ha valaki először könnyedebb műfajból szeretne tájékozódni, akkor ne hagyja ki az Informantot, Matt Damonnal a főszerepben, remek versenyjogi témájú film.


2 komment · 1 trackback

Címkék: interjú verseny szabályozás portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

http://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr804638710

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.10. 09:48:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

plazmakutyaTV 2012.07.10. 23:52:16

attól tartok, a címben szereplő bravúr szinte lehetetlen, ill. ha megfelelő affinitása van annak, akinek el kell magyarázni, akkor egy megfelelően felépített "lépéssorozattal" lépésről lépésre (elég körülményesen, de) el lehet magyarázni
az interjú amúgy tanulságos...

Neruo 2012.07.12. 01:03:16

@plazmakutyaTV:

Amúgy kíváncsi lennék egy igazán bonyolult közgazdasági kérdésre adott válaszra és az érvrendszerre ebben a témában.

A tapasztalatom igen csak gyerekcipőben jár, de azért az intuíció a legtöbb (általam látott) esetben nem marha bonyolult.

Azt már bonyolultabb lenne elmagyarázni akár a versenyhatóságnak, akár bárkinek, hogy 1. parciális kérdésekben a jólétről (a.k.a. welfare) igazából értelmetlen beszélni, és 2. csak a fogyasztóra helyezni a hangsúlyt nem teljesen konzisztens épp az egyes pont okán.

Bár akár ezt is kézzelfoghatóvá lehet tenni: ha van nyugdíjalapod, amiben netán esetleg olyan részvény van, ami netán esetleg egy olyan cégé, aki ilyen-olyan (elvileg tisztességtelen) módon magasabb profitra tesz szert, akkor az, hogy drágábbért veszed meg az adott cég termékét, kompenzálható egy nagyobb nyereséggel.

És talán itt jön a bonyolult közgazdasági érvelés, hogy miért rossz *mégis* az, amit a cég csinál összességében? Talán.

De azért a szabályozói hüvelykujjszabályok többnyire nem ennyire kifinomultak, és nehéz is lenne kifinomult dolgokat használni.

Más: Amerikában elég kevés a közgazdasági végső Master. Aki mastert akar az potyautazik a rendszeren és esetleg kilép a PhD-ből. De azért így érthető, miért van a PhD-sek irányába eltolódva a piac.