A közgazdaságtan mint szigorú tudomány: máig nincs egységes magyarázat a Nagy Válságra. Hány év is telt el azóta? Sok. És miért máig a vita, ami oly élénk? Mr.Rubin jól látja: természetesen ennek ideológai okai vannak, aminek a hátterében az állam gazdasági szerepe áll. Az egész vitának ez a tétje. A vita persze ezerszer lefutott: a válságot az állami intervenció prolongálta, illetve mélyítette el vs. az állami intervenció segített a válságon. Az érvek mórickásak. Pro: csökkent a munkanélküliség, javult a hosszú távú fejlődést biztosító infrastruktúra, nőtt a befektetési bitalom stb. Contra: árak és a bérek rögzítése, az állami beruházások kiszorították a magánberuházásokat, a bizonytalan szabályozás visszafogta a magánberuházásokat stb. Bármelyik egyetemista föl tudja mondani a makroökonómia vizsgán ezeket az unalomig ismert pro és kontra érveket az állami intervenciót illetően. Ehhez nem kell sem a Nagy Válság, sem Lucas, sem Madrick.

A közgazdaságtan leánykori nevén politikai gazdaságtan. Ez utóbbi elnevezés sokkal jobb. Sőt, talán még jobb lenne az ideológiai gazdaságtan név. (Ámbár bizonyára én látok mindent az ideológia szemüvegén keresztül, és nem a világ ilyen. Az nem, dehogy.)

Lol, senki nem olvasta az utolsó 2 bekezdést a cikkből? Pedig ott a lényeg...

A '20-as válságot jó eséllyel egy pozitív esemény utóhatása váltotta ki: '18-ban véget ért az I. vh és eddigre kifutottak az állam háborús megrendelései.

Mindez azt jelenti, hogy mind a '20-as, mind a '29-es válság erőteljes kiváltó okokkal bírt.

A '29-es válság gyakorlatilag a II. vh kitörésével ért véget, tehát tíz év sem volt elegendő a válság teljes kiheveréséhez.

A '20-as válság nem egészen 2 évig, 1922-ig tartott, és 7 év intenzív növekedés követte.

A különbség: gyakorlatilag a kormány tevékenysége. A '20-as válság idején a kormány gyakorlatilag semmit nem csinált, csak karba tette kezeit. Nem élénkített gazdaságot, és nem is vont el ehhez forrásokat adóemelések és hitelfelvételek révén. És nem vezetett be kereskedelmi korlátozásokat.

A '29-es válságra viszont azonnal reagált a kormány, jelentős állami beruházások és gazdaság élénkítő csomagokkal próbálta újraindítani a növekedést. És, hogy az állami pénzek ne áramoljanak ki, ezért kereskedelmi korlátozásokat vezetett be. Mindehez azonban tőkét vont ki a gazdaságból adóemelések és hitelfelvételek révén.

Persze a nyilvánvalóan látható eredmények ellenére sem fog végetérni a vita az állam szerepéről. Különösen, mivel az elmúlt 80 évben az állam a gazdaság egyik főszereplőjévé vált, és már túl sok érdek kapcsolódik szerepe megőrzéséhez...

@Rorgosh:
Mr. Vedder nyilván azt kívánta sugallni, hogy a '20-as válság azért tartott csak két évig, mert a kormány nem csinált semmit. De vajon tényleg ezért tartott csak két évig? Ez kb. olyan, hogy Bartók meg '20-22 között nem írt egyetlen vonósnégyest sem írt.

@ricardo:

És miért ne lehetne, hogy a válság rövidségét épp a beavatkozás hiánya okozta?

A klasszikus kapitalizmusra - gyakorlatilg a '29-es válságig - a viszonylag gyakori, ám rövid, éppen ezért teljesen szétterjedni gyakorta nem is tudó válságok voltak jellemzőek. Ezek közös pontja azonban az állam volt, amely csak nagyon minimálisan avatkozott be, legfeljebb csak kihasználta a kínálkozó lehetőséget az amúgy is szükséges állami beruházások költséghatékony végrehajtására.

Mindeközben azonban rendületlenül nőtt mind a fejlett világ népessége, mind az egy főre jutó megtermelt javak mennyisége...

@Rorgosh:
Ezzel az erővel azt is lehetne mondani: ha az állam beavatkozott volna, akkor a válság nem kettő, hanem csak egy év lett volna.

Talán annyi az 1920-as válság tanulsága, hogy a recesszió akkor is véget ér, ha egy kormány nem csinál semmit - előbb, vagy utóbb.

Harding elnöknek ez volt a mottója:

"America's present need is not heroics, but healing; not nostrums, but normalcy; not revolution, but restoration; not agitation, but adjustment; not surgery, but serenity; not the dramatic, but the dispassionate; not experiment, but equipoise; not submergence in internationality, but sustainment in triumphant nationality...."

Szerintem sok kormányzati válságkezelő intézkedés volt már a gazdaságtörténetben, ami mélyítette a válságot.

@ricardo:

Természetesen lehetne mondani, csak ott az ellenpélda: a '29-es válságnál a kormányzat beavatkozott. Ez olyannyira jól sikerült, hogy a válság 10 éven keresztül, a II. vh. kitöréséig elhúzódott, amelyet magát is tulajdonképpen maga a válság váltott ki.

DE ha megnézzük a '91-es svéd, vagy a '90-es évek Japán válságát, akkor is hasonló dolgokat látunk. Mindkettő komolyan elhúzódott, és mindkettőt kezelte a kormány. Egy idő után persze a válságok maguktól végetértek, ám azok hossza arra utal, hogy az állam inkább ártott, mintsem segített a beavatkozásával.

Persze ennek okai egyszerűek. A visszesések a gazdaság normál működésének részei, ahol a sikertelen piaci szereplők kiszállnak, vagy más területre lépnek. Tulajdonképpen a válságok egy nagyon is hasznos funkciót látnak el: kiszelektálják a sikertelenül gazdálkodókat, így biztosítják a "válságba került" iparág hosszútávú jövőjét, sikerességét.

Az állam azonban valami rosszként tekint arra, hogy munkahelyek szűnnek meg, és vállakozások mennek tönkre. Holott már nálunk is látható: egyes cégek, amelyek jól lőtték be korábbn a lehetőségeiket, most több, és nagyobb hasznot hozó megrendeléssel bírnak.

Az állam a beavatkozással azonban olyan cégek, vállakozások piacon maradását segíti, amelyek képtelenek az adott ágazatban a sikeres gazdálkodásra. Persze az állami erőfeszítések ellenére ezek egy idő után csak tönkremennek, vagy átalakulnak, ám amíg ez meg nem történik, addig az állam egy kíméletlen versenyt teremt azoknak, akik mindennemű segítségnyújtás nélkül is sikeresek lennének.

A verseny persze jó, de csak addig, amíg lehet benne veszteni - ugyanis csak így lehet valaki nyertes. Ha viszont nem lehet - vagy nagyon nehéz - veszíteni, akkor egyszerűen eltűnteti a vállalkozások nyereségtermelő képességét. Márpedig nyereség kell ahhoz, hogy a vállalkozó az amortizációs ciklusban megújítsa a technológiai eszközparkját, vagy egyáltalán ahhoz, hogy épeszű áron lehessen hitelekhez jutni.

Épp ezt öli meg a gazdaságélénkítő állami beavatkozás. Ha az állam segíteni akar, akkor két dologgal tud:

1. Nem veri fel a hitelkamatokat jelentős állami hitelfelvétellel.

2. Kihasználja az olcsó piacot az esedékes közbeszerzések lefolytatására.

@Rorgosh:
Az Audik nyilván rossz minőségű, gyenge autók. Igaz 2008 novemberéig versenyképes verdák voltak, de az Audi hirtelen 'képtelen lett az adott ágazatban sikeres gazdalkodásra'. Mert nyilván nem a globális pénzpiac volt mérhetetlenül felelőtlen, dehogy. Az Audik lettek egycsapásra rossz autók.

Válság, válság, egyre megy? Nem tudom. Nem lehet, hogy a 29-es eleve nagyobb válságnak indult a 20-asnál?

@ricardo: A versenykepesseg persze nem csak minoseget jelent, hanem megfelelo ar-ertek aranyt :) Es persze fontos eleme a stressztures is.

De amugy az Audi csodbe ment? En ezt egyelore nem hallottam.

Viszont ha a GM az allamnak koszonhetoen durva atszervezes nelkul tuleli a valsagot, hat en is elvesztem a hitem a valsag vilagjobbito szerepeben :(

(Persze akkor is az allam a hunyo, viszont az azt mutatna, hogy a jol mukodo piac vilag legfejlettebb allamaban is utopisztikus feltetelezes.)

@VIII. Nagyapó:
Akkor fogalmazzuk át a mondatot: 2008 novemberéig az Audi tartotta a megfelelő 'ár-érték arányt'. Természetesen nem az kívántam állítani, hogy az Audi csődbe ment. Írhattam volna azt is, hogy az építőipar an block versenyképtelen lett magával szemben, mert nyilván olyan is van, hogy egy egész ágazat 'képtelen a sikeres gazdálkodásra az adott ágazatban'.

Ja, és mindenről az állam tehet. Nem a globális pénzpiac, dehogy. Az ott sem volt. (A közgazdászok azzal tetszelegnek önmaguknak, hogy bátran és felvilágosultan szembe mennek az árral, amikor az államot hibáztatják mindenért. Micsoda félreértés: ma az megy szembe az árral, aki az állam pártján van. :D)

@ricardo: Én erre mondom a sokktűrési kritériumot. A versenyképesség nem feltétlenül azt jelenti,. hogy minden pillanatban nyereségesnek kell lenni.

Attól, hogy az Audi most veszteséges, a túlélők egyikeként hosszabb távon még profitálhat is a válságból - mivel neki csak volt egy-két rossz éve, a versenyképtelen versenytársai bukásával viszont piacot nyert.

És még csak nem is azt mondom, hogy mindenről az állam tehet. Azt mondom, hogy ha a válságot nem azok élik túl, és nem azok fognak profitálni a piactisztulásból, akik "kiérdemelték", hanem akik épp nagyobb mentőcsomagot tudtak kilobbizni maguknak, az gáz.

@VIII. Nagyapó:
Az tán nem verseny, hogy melyik cég lobbizik jobban az állami pénzre? Mi az, hogy nem a jobb marad életben! Hát nem az a jobb, amelyik életben marad?

Azt hiszem, ez még nem volt:

gregmankiw.blogspot.com/2009/04/hoover-did-it.html

This analysis also provides a theory for why low nominal spending - what some economists refer to as deficient aggregate demand - generated such a large depression in the 1930s, but not in the early 1920s, which was a period of comparable deflation and monetary contraction, but when firms cut nominal wages considerably.

@ricardo:

Félreértettél.

A sokktűrő képességről Nagyapó írt, én azonban egy picit kifejteném.

Egy alapvetően nyereséges vállakozás válság előidézte veszteség esetén is jut elegendő hitelhez a működés fenntartásához. Kapja ezt azért, mert rendszeres üzleti partnerei tisztában vannak az alapvetően sikeres működésével, és éppen ezért számítanak a későbbi nyereségtermelő képességére.

Egy tartósan veszteséges cég azonban bajban van. Ilyen pl. a Chrysler és a GM. Régóta veszteségesek, és jelen álalpotukban gyakorlatilag életképtelenek, nem véletlen, hogy az államhoz futottak segítségért.

És az amerikai állam hallgatva a prtekcionista populizmusra meg is segíti őket, holott ezzel épp a Ford-nak árt a legtöbbet, akit a másik két amerikai gyártó - és persze a japán és nyugat európai konkurencia - árversenyre kényszerít.

Ha az amerikai állam hagyná megtörténni az elképzelhetetlent, csődbe menni a Chryslert, úgy az még a GM-en is segítene. A csődbe ment gyárak munkásai sem lennének tartósan munkanélküliek, hiszen köztudott tény, hogy néhány másik cég felvásárolná a Chrysler üzemeit, és újraszerszámozás és termékváltás után újra megindulna a termelés azokban. Perszenem mindben, de az amerikai autóipar magához térne, és hosszú távon is sikeres lehetne.

Ám ha életben tartják az életképteleneket, akkor hosszú és kiméletlen árverseny indul a cégek között, és egyre több fog állami segítséget kérni a talponmaradáshoz. A végén vagy tömeges csődhullám lesz, mert az államok bedobják a törülközőt, vagy az autóipar tartósan álalmi támogatásra szoruló ágazattá válik, mint a mezőgazdaság.

Félreértettél az állam szerepével kapcsolatban is.

A jelenlegi válság kiváltó oka a piacon keresendő: szokás szerint bekövetkezett a soron következő visszaesési ciklus, most épp egy ingatlanpiaci buborék kidurranása révén.

Amiről szó van, hogy mit tegyen az állam: aktívan avatkozzon-e be a gazdaság újraélénkítése céljából, vagy "csak" biztosítsa a munkanélküliek megélhetését és szükség szerinti átképzését arra az időre, amíg újra el nem helyezkednek?

Véleményünk szerint a közvetlen állami beavatkozás árt a gazdaság - és ezáltal a társadalmi jólét - egészének, mert olyan vállakozások túlélését, vagy hibás termelési szerkezetének megőrzését segíti, amelyek csak viszik az állam pénzét, és ezzel egy olyan kört indítanak meg, amelyben egyre több és több vállalkozás kér majd állami segítségnyújtást. Ez viszont elhúzza a váságot, hszen az állam egyre több tőkét kénytelen kivonni ehhez a gazdaságból, és a magassá váló kamatok és a túlzottan éles piaci verseny megöli a vállakozókedvet. Legalábbis egyes iparágakban.

És az állami támogatásért folyó verseny egy hamis verseny. Ugyanis azt nem piaci eszközökkel, hanem egyszerűen a döntéshozókkal való személyes ismeretségen alapul. Magyarul: a direkt állami beavatkozás korrupciót szül. Ráadásul értelmetlen, mert amikor a korrumpálódott politikai csoport bukik, sok kliensvállakozás - nem kapván további állami támogatást - csődbe megy. Néha olyanok is, akiknek egy karcsusítás is elég lett volna, csakhogy a támogatás megszűnése révén már hiányzik az a bizalmi tőke, ami lehetővé tenné az életbenmaradást az átszervezés idejére.

Vagyis nem az a kérdés, hogy bukik-e a sikertelen vállakozás, hanem az, hogy mikor, és ezzel mennyi befektetett tőkét visz magával.

Az állandósult állami támogatások rendszerének bővülésére pedig nem sok esély van: a legtöbb kormányzat ugyanis terhesnek tartja ezeket, különösen akkor, amikor azok jóléti hatása eltűnik. Hiszen ma már a mezőgazdaság támogatása nem eredményez olcsóbb kenyeret a boltokban, egyszerűen csak lehetővé teszi, hogy a termelés olyan keretek között zajlódjon, amely nem kifizetődő.