nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

  • toyoda: @mediocris: Mi a pénz? Az, amit az emberek a cserében elfogadnak, ami megméri az értéket és lehet... (2015.11.28. 07:32) Csináljunk egyszintű bankrendszert!
  • ricardo: @ricardo: Látom, megjelent. (2015.01.06. 21:02) Blanchard öt percben
  • toyoda: Mi a pénzügyi szféra dolga?: A pénzkínálat biztosítása. Az lehet h. a "Nem monetáris" pénzintézet... (2014.12.01. 10:30) Kamat
  • Ma chi è questo Joker?: Mikor lesz folytatás? (2014.01.09. 21:49) Raj Chetty kapta a John Bates Clark medalt
  • _Epikurosz_: No, most belinkellek egymásnak titeket: oriblog.blog.hu/2011/02/12/nudge_paternalista_kozgazdaszo... (2013.10.15. 19:55) A nudge kárai

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

In Medias Res

2009.06.14. 00:48 balazs_varadi

A csóró Alajos százezer forintot keres havonta, Béla száznegyvenkilencezret, Cecília százötvenegyezret, Dorottya kétszázezret, a plutokrata Elemér pedig egymillió-négyszázezret. Vajon az olvasó (vagy tizenéves gyermeke) ki tudja-e számolni, mennyi ötük átlagkeresete? Ki bizony: (100+149+151+200+1400)/5=400 ezer. Amikor az ötük által alkotott kicsiny társadalomban a kormány adó alá vonja a családi pótlékot, megvonja a gázártámogatást vagy megváltoztatja a jövedelemadó-kulcsokat, az újságírók rögtön azt kérdik, hogyan hat az az átlagkeresetre. Ez persze érdekes egy csomó szempontból, de a legfontosabból, a politikaiból nem az.
 

Az átlag ugyanis nincs középen. Példánkban négyen vannak a (négyszázezres) átlagkereset alatt, és csak egy, Elemér, fölötte (de ő nagyon). Ha egy intézkedés az átlag alattiakat sújtja, az érintheti a szavazók jóval több mint felét.
Középen Cecília van, a jóval átlag alatti 151 ezrével. Annyiban van középen, hogy ugyanannyian keresnek kevesebbet nála (ketten: Alajos és Béla), mint ahányan többet (Dorottya és Elemér). A statisztikusok úgy mondják, bár az átlagkereset 400 ezer, a mediánkereset, a sorba rakott keresetek közül a középső, 151 ezer.
Demokráciában a politikus embereket számol, hiszen egy ember - egy szavazat.
Az, hogy hogyan viszonyul egymáshoz az átlag és a medián, attól függ, hogyan oszlanak el a számok: ha szimmetrikusan (például: 100, 150, 200, 250, 300), az átlag és a medián egybeesik. Ha az egyik irányban az eloszlásnak hosszú a farka (így mondják, bocsánat) - úgy, ahogy a fenti példában: négyen hasonló összegeket keresnek, egy meg sokkal többet - az átlag abba az irányba tér el a mediántól, amerre a farok elnyúlik. Gondoljuk el, ha Elemér nem egymillió-négyszázezret keresne, hanem kétmilliót, a többiek keresete pedig nem változna, az átlag tovább nőne, a középső polgár fizetése, a medián pedig maradna ugyanannyi.
 

Miért fárasztom az olvasót mindezzel? Egyrészt hadd tanuljon egy kis statisztikát, kérkedhet vele a kerti partin. Másrészt: amikor sokakat érintő intézkedéseken morfondírozik, a néppárti politikust ösztönösen a medián érdekli, nem az átlag.
A megérzést alátámasztja az elmélet is. A politikai gazdaságtan mediánszavazó tételét először Duncan Black fogalmazta meg, 1948-ban. Ha két párt a szavazatok többségét akarja megszerezni, és a szavazók egy politikailag releváns dimenzió (bal-jobb, alacsony-magas adók kedvelői, szegény-gazdag stb.) szerint rendezhetők úgy sorba, hogy mindegyik a saját pozíciójához legközelebbi pártra adja szavazatát, akkor mind a két párt ugyanazzal a platformmal indul majd a választáson: a középső, azaz a mediánszavazó preferenciáinak megfelelő programmal. Mind a kettő majdnem ugyanazt ígéri: azt, amit a mediánszavazó hallani vágy. Majdnem, mert az egyik párt a mediánszavazó vágyaitól egy hangyányira emerre, a másik egy hangyányira amarra foglal el pozíciót - így mindkettő bebiztosítja magának a mediánszavazótól egyik oldalra levők támogatását. És így lesz övék a szavazatok legalább fele.
 

Tekintsünk most el a bővítési lehetőségek megvitatásától - mi jön ki a modellben, ha nem egy, hanem több dimenzióba rendeződnek az emberek szavazóként való viselkedésére ható értékítéletek; ha az emberek otthon is maradhatnak a választás napján; ha több mint két párt (Jobbik!) vesz részt a játékban és a többi - és maradjunk meg annál, hogy két tömegpárt versenyez a szavazók kegyeiért. Két párt tehát, amelyeket nem az átlag érdekel, hanem a mediánszavazó zsebébe bámulnak idegesen, és az ő pozíciójához igazítják, amit ígérnek és amit művelnek. Ezen belátással térjünk vissza szegény Alajos, jómódú Elemér és három köztes polgártársuk, közülük is főleg a medián Cecília alkotta társadalomhoz.
 

Ha jövedelem vagy vagyon alapján rakjuk sorba a népet, élhetünk azzal a további primitív feltételezéssel, hogy a baloldali párt a mediánszavazót és a szegényebbeket, a jobboldali a mediánszavazót és a nála gazdagabbakat igyekszik meghódítani.
Vajon ha azt játsszuk, hogy 2006 van, és az államkötvények vásárlói idegesen követelik a kormányon levő, baloldali párttól, hogy kerülje el a csődöt, és ha a költségvetési kiadásokat nem is csökkenti, legalább a bevételeket növelje, kire vet ki a baloldali kormány 2007. január elsejétől négyszázalékos, a személyi jövedelemadót növelő különadót? Világos, hogy nem mindenkire, csak az évi hatmilliónál többet keresőkre: a gazdag Elemérre! Ezt e példában akár úgy is teheti, hogy a négyszázezres átlagbért és az afölötti jövedelmeket sújtja magasabb szja-kulccsal. Esetleg még a kétszázezret kereső Dorottya is fizethet. A sajtó hörög majd: különadó sújtja még az átlagbért is! De a politikus tudja, amit tud: Alajos meg Béla az ő embere, a lényeg, hogy Cecíliát, a kulcsfontosságú mediánszavazót ne érintse az emelés, és meglesz a többsége. Elemér és Dorottya amúgy sem szavazott a baloldali pártra.
 

És mi a helyzet a kizárólag a szegény sorsú Alajost sújtó átrendezéssel - aki ezentúl természetben kapná a szociális segélyt? A modell szerint, ha fogcsikorgatva is, még mindig stabilan a baloldali párt lesz vonzóbb számára, csak arra kell vigyázni, hogy Cecíliát, akinek a preferenciái meghatározzák, mi is két párt irányvonala, ne érintse a dolog.
Ha ugyanennek a pártnak osztogatni támad kedve (azt osztaná, amit Elemértől elvett), megint csak hiába szólnak emberiességi vagy szociálpolitikai érvek amellett, hogy a legszegényebbeknek juttasson. Hisz ők amúgy is az uszályában voltak - inkább úgy szeretne támogatni, hogy az elérje medián-Cecíliát is, akin a következő választás megfordul.
A válságtól sújtott szegényeken segíthet a baloldali kormány úgy is, hogy megemeli a nekik szóló segélyek összegét (a munkanélküli- vagy a szociális segélyt), vagy csökkenti a csak az alacsony keresetűeket terhelő adókulcsot (már ha az Alajosok adóznak egyáltalán). De segíthet úgy is, hogy csökkenti a zsömle és a joghurt áfáját. Vajon melyik módszer lesz a vonzóbb? Aki azt válaszolja, hogy a baloldali párt nyilván a segélyt emeli, hiszen azt kapják azok, akiket a válság legjobban sújt, nem érti a mediánszavazó-logikát, és sose lesz belőle sikeres baloldali néppárti politikus. Cecília, akin a választás megfordul, nem húz segélyt, viszont eszik zsömlét. A jó megoldás tehát az áfacsökkentés, hisz annak Cili is hasznát látja.
Az ingatlanadó modellezését az olvasóra hagyom. Annyit segítek: csak Elemér háza ér több mint harmincmilliót.
 

Mindezek olvastán hányinger kerülgeti az ép erkölcsi érzékű olvasót? Amíg mélyeket lélegez, gyorsan megemlítem: az a feltevés, hogy a két párt a szavazatok többségét akarja megszerezni, annyit tesz: egyik pártot sem motiválja se jobbítási vágy, se ideológia, se semmi más, csak az, hogy megszerezze/megtartsa a többség szavazatát, és ezáltal a hatalmat.


De hát ez nyilvánvalóan így kell, hogy legyen.
Úgy értem, a modellben.

(megjelent a Magyar Narancs 2009 június 11-i számában)


2 komment

Címkék: magyar verseny politikai gazdaságtan

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr721183534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beela 2009.06.15. 23:26:50

Annyi kiegészítés persze kell, hogy nem ilyen a jövedelmek eloszlása hanem inkább lognormális: ebből következően pedig a medián közelebb esik az átlaghoz, a szavazó pedig nem feltétlenül tudja, hogy ő hol is áll.
Másrészt az elrettentési hatás igenis fontos, ezért soha nem középre lőnek, hanem mindig csak annyira középre hogy szélről már ne legyen érdemes senkire szavazni.

varadi_balazs 2009.06.16. 22:46:09

A lognormálisban igaza van, az üzenet kedvéért egy elég életidegen eloszlással dolgoztam. Még akkor is kijöhet a mediánszavazó eredmény, ha bevezetjük a modellbe, hogy egy bizonyos távolság után mindenképp otthon marad az illető, de akkor az már a paraméterektől függ.