nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

  • toyoda: @mediocris: Mi a pénz? Az, amit az emberek a cserében elfogadnak, ami megméri az értéket és lehet... (2015.11.28. 07:32) Csináljunk egyszintű bankrendszert!
  • ricardo: @ricardo: Látom, megjelent. (2015.01.06. 21:02) Blanchard öt percben
  • toyoda: Mi a pénzügyi szféra dolga?: A pénzkínálat biztosítása. Az lehet h. a "Nem monetáris" pénzintézet... (2014.12.01. 10:30) Kamat
  • Ma chi è questo Joker?: Mikor lesz folytatás? (2014.01.09. 21:49) Raj Chetty kapta a John Bates Clark medalt
  • _Epikurosz_: No, most belinkellek egymásnak titeket: oriblog.blog.hu/2011/02/12/nudge_paternalista_kozgazdaszo... (2013.10.15. 19:55) A nudge kárai

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Szabályozók és szabályozottak

2009.07.07. 11:26 balazs_varadi

Amikor a bankokat, biztosítókat, befektetési alapokat felügyelő Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSzÁF) elnöke lemondott, a Portfolio.hu az Indexre hivatkozva, magyarázatként azt írta, "az utóbbi hetekben, hónapokban szélesebb körökben is elfogadottá vált a piaci elemzők, befektetők és más pénzügyi szereplők körében nyílt titokként terjedő vélemény, hogy a pénzügyi felügyelet túlságosan elnézően bánik a bankokkal".  Ha valakinek dolga lett volna a most bedőlő devizahitelezés megakadályozásával, ha más módon nem, legalább úgy, hogy javasolja a kormánynak, a parlamentnek, mit tegyen, az valóban leginkább a PSzÁF volt, és az bizony nem tett ilyet.
 
Ha valóban így van, vajon meglepő, egyszeri bűnös eltévelyedésről volt szó?

George Stigler közgazdaságtani Nobel-díjig ívelő karriert épített többek közt annak megmutatására, hogy az ilyesmit a politika és a gazdaság érintkezési felületén érvényesülő erős mechanizmusok majdnem elkerülhetetlenné teszik: a szabályzó szabályozottak általi behálózása/foglyul ejtése (regulatory capture) az egyike a legszebben dokumentált és legjobban magyarázható politikai gazdaságtani jelenségeknek.

A stilizált történet, amely nem egy konkrét szabályozó hatóságról szól, a következő: egy drámai esemény hatására (órákra sötétbe borul egy város/ kitör a bankpánik/ kéz- és lábnélküli gyerekek tucatjai születnek meg) a nép felháborodik, a politikusok pedig rögtön úgy döntenek, az illető ágazat (példáinkban: energetika/bankok/gyógyszeripar) szereplőinek, jellemzően vállalatoknak a körmére kell nézni.
Hogy is történjen ez? Mivel az ágazatnak speciálisak, csak az illető ágazatra jellemzőek a veszélyei, logikus, hogy egy, csak az illető ágazatot szabályozó, felügyelő hatóságot hozzanak létre.  Az erőművek-okozta áramkimaradást másnak kell megakadályozni, mint akinek a bankpánikot, és megint másfajta feladat arról gondoskodni, hogy a gyógyszereknek mérhető jótékony hatásai legyenek, fatális mellékhatásai viszont ne. Ezeket a szakosodott feladatokat valószínűleg nem lehet generalista minisztériumi hivatalnokokra bízni. Létre kell hozni a Szabályozó Hivatalt/Felügyeletet/Ügynökséget, röviden: a Hivatalt.
 
Kiket lehet az ilyen Hivatalba delegálni? A villamoserőműveket mégse szabályozhatják cipészek! Nyilván leginkább szakmabélieket. A Hatóság tehát hamarosan tele lesz a szabályozott vállalatok vezetőinek volt évfolyamtársaival, kollégáival. Energetikai mérnökök ülnek majd az egyik Hatóságban, pénzügyérek a másikban, gyógyszerészek a harmadikban.
A szabályozó Hivatal alkalmazottainak fizetése nem térhet túlzottan el az államigazgatás megfelelő szintjén szokásostól, mit szólna különben a főhatóság, a minisztérium, a szakszervezet? Mindenki akkora fizetést kérne magának. A Hivatal által szabályozott vállalatok menedzserei viszont akár tízszer, hússzor annyit keresnek, mint az őket szabályozó szakemberek.
Adott tehát egy aszimmetria: aki az egész szektor szabályzásáért felel (vagy legalábbis javaslatot fogalmaz meg rá) az tizedannyit keres, mint akinek parancsol. Ez elenyésző ahhoz képest, hogy egyes döntései a vállalat profitját sok ezerszer annyival is növelhetik vagy csökkenthetik, mint a fizetésük.
Ráadásul a szabályozó Hivatal dolgozói, sőt vezetői sem életfogytiglan dolgoznak ott. Még ha határozatlan időre szól is a kinevezésük, megtiltani akkor sem lehet nekik, hogy elmenjenek. Specializált tudásukkal a Hivatalon kívüli közszolgálatban nem sok előmeneteli lehetőség nyílik nekik. Ha egyszer majd el akarnak másutt helyezkedni, valószínűleg saját szakmájukban, azoknál a cégeknél fognak munkát keresni, amelyeket most szabályozni hivatottak - hol másutt?

A Hivatal tehát a szakmából jött, és oda visszamenni vágyó emberekből áll. Együtt teniszeznek, együtt sütik a kertben a húst azokkal, akiket szabályoznak. Ha ez nem lenne elég, e szabályozók egy részének épp az a napi munkája, hogy tárgyaljanak, kommunikáljanak a szabályozottak képviselőivel, enélkül nem is tudnák elvégezni a dolgukat.

Nézzük most a Hivatalt a szabályozott vállalatok szemével: míg a piaci versenyben teljes a bizonytalanság és véres verejtékkel, leginkább a versenytársak kárára kell megvívni a profitért, a Hivatal egy-egy döntése az összes szabályozott vállalatnak jól jöhet - persze, mivel ingyenebéd, az nincs, a többi ágazat vállalatai, a fogyasztók vagy az adófizetők kárára.  
Hogy is ne tennének meg mindent a szabályzottak, hogy minden (legyünk jóhiszeműek) legális eszközzel meggyőzzék a szabályozót, a Hivatalt, igazukról? Hogy is ne születnének tanácsadó cégek és kamarák által összeállított, meggyőzőnek tűnő elemzések, melyeket szinte copy-paste-tel lehet áttenni a Hivatal jelentéseibe, és melyek, láss csodát, olyan következtetésekre jutnak, amelyek a szabályozott vállalatoknak kedvezőek? Hogy is ne szerveznének a szabályozottak a Hivatal munkatársainak tanulmányutakat, hogy is ne hívnának meg neves előadókat, érdekes módon olyanokat, akik/amelyek mind azt sugallják, az lenne nálunk is a jó, ami az ágazat cégeinek jó? Hogy is ne venné a Hivatal figyelembe döntéseinek a szabályozottakra gyakorolt katasztrofálisan költségnövelő hatásait?
Minél kisebb, minél koncentráltabb, minél jövedelmezőbb ágazatot ellenőriz a Hivatal, minél több fontos döntést hozhat meg saját hatáskörében, minél nagyobb ezeknek a döntéseknek a hatása az ágazat vállalatainak profitjára, minél specializáltabbak a szabályozási kérdések, annál inkább működnek ezek a mechanizmusok.

Persze ezt az összefüggést is előbb érezték a politikusok maguk, mint a modellező társadalomtudósok. Woodrow Wilson már 1913-ban így sóhajtott fel:
“Ha a kormányzat feladatává tesszük, hogy megmondja a nagyvállalatok vezetőinek, hogy hogyan irányítsák cégeiket, akkor nem napnál világosabb, hogy ezek az üzletemberek még közelebb kell, hogy férkőzzenek a kormányzathoz, mint amilyen közel ma vannak? Nem nyilvánvaló, hogy foglyul kell ejteniük a kormányzatot, hogy az nehogy túlzottan korlátozza őket? Mi az, hogy foglyul kell ejteniük? Már foglyul is ejtették!”
("If the government is to tell big business men how to run their business, then don't you see that big business men have to get closer to the government even than they are now? Don't you see that they must capture the government, in order not to be restrained too much by it? Must capture the government? They have already captured it.")
Ha mindezt végiggondoljuk, nem lepődünk meg, ha az egyes ágazat szabályozására létrejött Hivatalból szép fokozatosan az ágazatot megértő közvetítő vagy akár az ágazat szószólója lesz.
Ha? Amikor.
"A pénzügyi felügyelet túlságosan elnézően bánt a bankokkal" – nahát, nahát.

1 komment

Címkék: szabályozás

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr1001231547

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rorgosh 2009.07.07. 17:47:43

Ez is egy oldala a szabályozás problémakörének.

Ám van még több is.

Az egyik az, hogy a hivatalok beavatkozási lehetősége is korlátozott. Ugyanis csak akkor avatkozhat be a Hivatal, ha az ellenőrzött jogszabályt, vagy szerződést sért. Ám ha az ellenőrzött ezeket betartja, csak az üzletpolitika kockázatos, azzal a Hivatal aligha tud mit kezdeni.

Továbi probléma, hogy minden beavatkozás fontos szabálya (legalábbis elméletileg), hogy ne okozzon több kárt, mint az ellenőrzött által elkövetett szabálytalanságok. Ugyanis maga a beavatkozás is kiválthat piaci/működési zavarokat. A szabályzó hatóságnak ezért mérlegelnie kell, hogy a megnövekedett kockázatokat/hibás működést a piac maga kezeli (lehetőleg zökkenőmentesen), vagy a súlyosabb zavarok csak a beavatkozás által kerülhetőek el. Egy példával: Lehet, hogy egy 2003-2004-es durva jegybanki kamatemeléssel megakadályozható lett volna az ingatlanpiaci lufi, ám az valószínűleg recessziót váltott volna ki, miközben az is benne volt a pakliban, hogy a piac veszi a folyamatos apró kamatemelések üzenetét, és magától leereszt a kialakulóban lévő lufi. UTÓLAG tudjuk, hogy ez nem így volt, ám dönteni AKKOR kellett.

A másik probléma az erkölcsi kockázat egy sajátos formája. Ha az állam létrehoz egy Hivatalt, amely az adott szektor biztonságos működését szabályozza, úgy az adott szektor erősen hajlamossá válhat egyrészt a Hivatal által meghatározott minimális biztonsági szintet irányadónak tekinteni (magyarul: csak annyit, vagy csak minimálisan többet teljesít az előírtnál), illetve túlzottan a Hivatalra hagyatkozni olyan téren, hogy az jelezze a kockázatos/nem megbízható üzletfeleket vagy a szektor megnövekedett kockázati szintjét.

Mindezt azonban úgy teszi, hogy maga a Hivatal is a szektor általános tendenciái alapján ítéli meg, hogy mi a kockázatos, és mi nem. Vagyis ha egy pozitívnak tűnő folyamat tartsan fennmarad, akkor bizony a hivatalok is hajlamosakká válnak ezt természetesnek tekinteni, és 3-4 év után már nem lesz olyan szúrós a tekintetük, mint azt mindenki elvárná tőlük...

Vagyis a fő probléma igazából az, hogy a hosszú távú állami beavatkozás következményeképp maga az állam is a szabályozandó piac szereplőjévé válik, és eképpen a jelenlétéből adódó előnyök az idő előrehaladtával elenyésznek. Ugyanis az állam leginkább akkor tud hatásos lenni, ha egyfajta külső elemként működik, amikor a beavatkozása nem várt, és nincs a piac szereplői által beárazva...