nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

  • toyoda: @mediocris: Mi a pénz? Az, amit az emberek a cserében elfogadnak, ami megméri az értéket és lehet... (2015.11.28. 07:32) Csináljunk egyszintű bankrendszert!
  • ricardo: @ricardo: Látom, megjelent. (2015.01.06. 21:02) Blanchard öt percben
  • toyoda: Mi a pénzügyi szféra dolga?: A pénzkínálat biztosítása. Az lehet h. a "Nem monetáris" pénzintézet... (2014.12.01. 10:30) Kamat
  • Ma chi è questo Joker?: Mikor lesz folytatás? (2014.01.09. 21:49) Raj Chetty kapta a John Bates Clark medalt
  • _Epikurosz_: No, most belinkellek egymásnak titeket: oriblog.blog.hu/2011/02/12/nudge_paternalista_kozgazdaszo... (2013.10.15. 19:55) A nudge kárai

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Hippiszülők és anyatigrisek

2011.04.25. 14:15 eltecon

Szegény homo oeconomicusnak nincs jó sajtója. Végtelenül önző, anyagias, kevéssé kooperatív, mindent tudni akar és mindig racionalizál, kényszeresen mindenben költségeket és hasznokat keres, hogy alkalmazhassa az autisztikus döntési szabályát: cselekedj úgy, hogy több legyen a haszon, mint a költség. A közgazdászok tudják, hogy ez a parodisztikus emberkép csak a sértett szociológusok szűk értelmezését tükrözi, de mégis: ritkán tudják igazán frappánsan megcáfolni. Ezért is lehetnek különösen hálásak Bryan Caplannak, aki az élet egyik legkevésbé haszonelvű területén mutatja be, milyen lazák, kellemesek és jófejek a valódi közgazdászok.

Caplan szerint az igazi közgazdászok (ha komolyan veszik a költség-haszon elemzést) tulajdonképpen hippiszülők, a szó legrokonszenvesebb és legbékésebb értelmében. Ha ugyanis megalapozott döntést akarnak hozni a fájdalmas szülői erőfeszítések optimális mértékéről (vagyis arról, hogy hány kanál spenót, hány oldal esti mese, hány zongoralecke és hány órányi veszekedés a tévénézésről vagy a fogmosásról az éppen megfelelő), akkor első lépésben azt kell megérteniük, hogy mekkora hasznok is keletkeznek mindebből. Ez a kérdés pedig korántsem egyértelmű.

Azért nehéz megmérni a szülői teljesítmény pozitív hatását, mert szinte minden gyerek esetében két dolog keveredik: a gének és a nevelés. Sosem tudjuk meg, hogy a sikeres felnőttek egyszerűen csak jobb génállománnyal születtek, vagy a szerencsésebb családi körülmények miatt teljesítenek jobban. Valószínűleg mindkettő számít. Sőt, valószínűleg a két hatás egymást erősíti: a jobb hátterű családok jobb génállományt is örökítenek. De attól függően, hogy mit gondolunk a két tényező relatív fontosságáról, egészen más szülői stratégiák adódnak.

A közvélemény jellemzően neveléspárti, azaz sokat gondol a szülői befolyás hatásáról. Ezt támasztja alá, hogy az amerikai szülők (különösen a magasan iskolázottak) egyre több időt töltenek gyerekeikkel. Az időmérlegüket vizsgáló kutatás szerint ez a trend azzal függ össze, hogy nehezebb bekerülni a felsőoktatásba (különösen a jó egyetemekre), vagyis a szülők gyermekeik sikeres felnőttkarrierjére optimalizálnak. Vannak kirívó esetek is: az Egyesült Államokban élő ázsiaiak többet tanulnak együtt a gyerekkel. Az idei év egyik legtöbbet vitatott sikerkönyve, a Yale elitegyetem kínai származású jogászprofesszorának gyermeknevelési elvei kifejezetten ijesztő képet festenek a nevelés-fetisisztákról. Amy Chua mint anyatigris éjszakába nyúlóan étlen-szomjan zongoráztatja hétéves lányát, aki mellesleg sosem nézhet tévét, nem játszhat a számítógépen, sosem aludhat a barátainál, és a tornán kívül mindenből osztályelsőnek kell lennie. A cél persze az, hogy sikeres felnőtt legyen.

Bryan Caplan szerint az anyatigris-stratégia nagyrészt hiábavaló, de legalábbis költség-haszon alapon nem éri meg. Ha ugyanis megpróbáljuk a gének és a nevelés hatását szétválasztani, azt kapjuk, hogy a gének sokat, a nevelés meg sokkal kevesebbet számít a felnőttkori sikeresség szempontjából. A nem független tényezők hatását két esetben tudjuk egyszerűen szétválasztani: az ikreknél és az örökbefogadottaknál. Az ikrek esetében a kérdés az, hogy vajon mennyiben különbözik az egypetéjű és a kétpetéjű ikrek (vagy az egyszerű testvérek) felnőttkori sikeressége és teljesítménye. Ha a teljesen azonos génállománnyal rendelkező egypetéjű ikrek jobban hasonlítanak egymásra, mint a kétpetéjűek (akiknek csak a génállományuk fele azonos), akkor az legalábbis amellett szól, hogy a gének a fontosak. Caplan szerint a kutatások egyértelműen ezt támasztják alá: az egypetéjűek sokkal jobban hasonlítanak mindenféle felnőttkori teljesítmény-mutatóban, mint kevésbé egyforma testvéreik, és ez még akkor is így van, ha a két Lotti mintájára külön, egymástól elválasztva nőnek fel. Hasonló tanulságokkal jár az örökbefogadott gyerekek vizsgálata, legalábbis az amerikai családokhoz került hátrányos helyzetű koreai gyerekek tapasztalatai alapján. A kérdést vizsgáló közgazdász szerint a biológiai szülők iskolázottsága jóval többet számít a gyerekek továbbtanulása szempontjából, mint a nevelő szülőké, és bizony a befogadó család anyagi helyzete és környezete is meglepően keveset tett hozzá az örökbefogadottak sikerességéhez.

A szülők szempontjából nincs is ennél megnyugtatóbb: a nevelést célzó erőfeszítések nagyrészt hiábavalók. Vagyis teljesen logikusan: kevesebb is elég belőlük. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az is remek, ha az utcán, a dzsungelben vagy egy sötét szobában nő fel a gyerek, a vizsgálatok fejlett országok átlagos ("normális") családjairól szólnak. Az azonban elég erős tanulságnak látszik a jól informált és költség/haszon alapon mérlegelő szülőknek, hogy kár túlhajtani, a jövő úgyis megoldódik. Ha pedig nem kell belehalni a nevelés irtózatos terhébe, akkor a gyerek valójában olcsóbb, mint gondolnád. Ha olcsóbb, akkor racionális többet vennivállalni belőle. Keményvonalas nagycsaládosoknak valószínűleg ijesztő, hogy a (sok) gyerek lehet önző, racionális, kalkulatív döntés eredménye. Közgazdászoknak viszont remek tanulság, örüljünk Caplan könyvének!


2 komment

Címkék: könyvismertetés

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr692853534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2011.04.25. 21:32:54

"Amy Chua mint anyatigris éjszakába nyúlóan étlen-szomjan zongoráztatja hétéves lányát,..."
naja, de ha normális zenét szeretnél hallgatni*, akkor amikor bemondják, hogy ki a zeneszerző, akkor egy európai, név következik, amikor elmondják, hogy ki a zenész, vagy ki a karmester, akkor pedig egy kínai. (A zenekarnál pedig valami amerikai városnév.)

*komolyzenét értek ez alatt.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.04.26. 08:55:18

Az nem derült ki nekem a posztból, hogy mi számít a nevelés céljának.
Vagyis úgy tűnik, valami fiatalkori karrierindítás.

Pedig nem mindenki ezt célozza.

Az örökbefogadók például nem.
Szerintem ők épp a boldog gyerekes-családi életet célozzák. Ez a vágyuk és erre nevelnek is.
Az pedig nem idomítás és versenyistálló.

Lehet a cél az is, hogy a gyerek meglévő hajlamai és képességei szerint legyen sikeres és boldog.
Ez sokféle próbálkozással és ezért sok kudarccal is jár.
És nem minden gyerek születik összeszorított foggal küzdő világhódítónak.

Lehet a cél az is, hogy a szülei tapasztalatát és üzletét vigyék tovább.
A családot egyeztetve a munkával dinasztiásan.
Dafke gyerek kissé bekavar.

Úgyhogy a versenyistálló szempontjából vizsgálni a sokféle céllal nevelő családokat, eléggé félreviszi a vizsgálatot.