nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

  • toyoda: @mediocris: Mi a pénz? Az, amit az emberek a cserében elfogadnak, ami megméri az értéket és lehet... (2015.11.28. 07:32) Csináljunk egyszintű bankrendszert!
  • ricardo: @ricardo: Látom, megjelent. (2015.01.06. 21:02) Blanchard öt percben
  • toyoda: Mi a pénzügyi szféra dolga?: A pénzkínálat biztosítása. Az lehet h. a "Nem monetáris" pénzintézet... (2014.12.01. 10:30) Kamat
  • Ma chi è questo Joker?: Mikor lesz folytatás? (2014.01.09. 21:49) Raj Chetty kapta a John Bates Clark medalt
  • _Epikurosz_: No, most belinkellek egymásnak titeket: oriblog.blog.hu/2011/02/12/nudge_paternalista_kozgazdaszo... (2013.10.15. 19:55) A nudge kárai

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Nem nőnek az égig

2011.05.10. 07:52 petepeter

Nemcsak a fák, a gazdaságok sem. Kínáé sem. A világgazdaságról szóló szakértői elemzések, kerekasztal-beszélgetések manapság alig szólnak másról, mint a kínai gazdaság előretöréséről, a hatalmas ország megnövekedett világgazdasági és – az erre alapozottan kivetített – világhatalmi szerepéről, s arról, hogy a gazdasági növekedés centruma tartósan Ázsiába tolódott át. Ki-ki vérmérséklete szerint félelemmel vagy izgalommal számolgatja: hány év kell még ahhoz, hogy Kína véglegesen „maga mögé utasítsa” az Egyesült Államokat.

Ha gazdasági csodán azt értjük, hogy egy ország gazdasági növekedése tartósan és jelentősen, akár többszörösen meghaladja a világgazdaság átlagos növekedési ütemét, akkor a kínai gazdaság elmúlt évtizedek alatt felmutatott gyarapodását méltán nevezhetjük csodának. A kínai gazdaság ugyanis évente mintegy tíz százalékkal nőtt. A pontos becslést mérési problémák tömege nehezíti ugyan (különösen a korábbi időszakok statisztikai adatait tekinthetjük megbízhatatlannak), de a legtöbb vizsgálat szerint az országban az egy főre eső jövedelem (GDP) szintje harminc év alatt 20-30 szorosára növekedett. Az összkibocsátás értéke alapján Kína sokat lépett előre: a világgazdasági mértékben szinte jelentéktelenről az országok sorában a másodikká, az USA gazdasági teljesítményének a felét elérő országgá vált. Ne feledjük, mindez nem évszázadok, hanem egyetlen generáció által megtapasztalt idő alatt zajlott le.

Játsszunk egy kicsit a számokkal! Ha minden úgy megy tovább, mint eddig, akkor harminc év múlva a kínai gazdaság legalább háromszor nagyobb lesz, mint az akkori amerikai. A világ ma a pénzügyi válságtól és növekedési következményeitől hangos, ebből a kínaiak annyit láttak, hogy az ő növekedésük egy évig 10-ről 9 százalékra csökkent. Tényleg valami elementárisan új, megállíthatatlan folyamat zajlik ott, amit mindenkinek ellesnie, amihez mindenkinek igazodnia kellene?

Ha a csodán valami ilyet, titkot, megmagyarázhatatlant, korábban sosem voltat értünk, akkor nincs csoda. A gazdaságtörténet a II. világháború utáni időszakban is számos, a mai Kínára emlékeztető növekedési bajnokot talál. A rájuk irányuló mérsékeltebb figyelmet talán magyarázhatja, hogy az érintett országok területüket és lakosságuk számát illetően sokkal kisebbek voltak, ám ez a folyamat jellegét egyáltalán nem érinti. Ott volt mindenekelőtt a német gazdasági csoda, az ország háború utáni helyreállítási periódusának sikere. Hasonló kezdettel, ám tovább tartott a japán csoda, harminc évvel ezelőtt az amerikai gazdasági hírmagyarázók legalább úgy rettegtek a japán gazdasági expanziótól, mint ma a kínaitól. Ott voltak aztán az úgynevezett kistigrisek, Hong Kong (még önálló országként), Dél-Korea, Szingapúr és Tajvan is átélt néhány olyan évtizedet, amikor gazdasági növekedése kiugróan meghaladta a világgazdasági átlagot. Mindegyik eset kicsit más persze, egyebek között eltérő volt az az időtartam, ami alatt a növekedési bajnokok fejlődési üteme végül „visszaállt” a szokásos szintre, belesimult a világgazdaság szokásos fejlődési trendjébe. A kínai jövő szempontjából fontos közös vonás azonban az, hogy a „csoda” mindenütt véget ért. Olyan gömböc nem keletkezett, amelyik végül felfalta volna a világot.

A gazdasági növekedés nem megmagyarázhatatlan csoda. Hosszú távon az ország rendelkezésére álló erőforrások mennyiségétől és minőségétől, azok felhasználási módjától függ. Az utóbbit az egyszerűség kedvéért nevezhetjük termelékenységnek is. A tapasztalat és a gazdasági logika egyaránt azt bizonyítja, hogy hosszabb távon éppen a termelékenység javulása a gazdasági növekedés tartós forrása. A múltbéli növekedési csodák tapasztalatai szerint három olyan termelékenységet javító tényező is van, amely akár évtizedekre kiugróan gyors növekedést eredményezhet, ám ezek mindegyike egyfajta utolérési, felzárkózási folyamat terméke.

Magas növekedési ütem jellemez egy országot, ha a saját átlagos technológiai szintjét messze meghaladó termelési technológiákat és módszereket vehet át fejlettebb társaitól. Olyanokat, amelyek a világ más részeiben standardnak számítanak, ám az érintett hosszú időn át nem részesedett a technika ezen áldásaiból, például azért, mert korábban szélsőségesen elzárkózó politikát folytatott. Második ilyen tényező a képzettség, iskolázottság átlagos szintjének emelkedése, azé a képzettségé, amely az ország munkaerejét képessé teszi az átvett technológia hatékony használatára. A harmadik tényező a makrogazdasági struktúra gyors változása. Az alacsony fejlettségű országokban huzamos ideig gyorsan nőhet az átlagos termelékenység pusztán azért, mert a korábban domináns és jellegzetesen alacsonyabb munkatermelékenységgel jellemezhető mezőgazdasági ágazatból tömegesen áramlik át a munkaerő a külföldről átvett technológiák miatt igen magas termelékenységű feldolgozóipari ágazatokba.

Ilyen tényezők állnak a kínai látványos gazdasági növekedés hátterében is, és az is világos, hogy ezek addig igazán erősek, amíg a kérdéses ország nagyon távol van az élvonaltól, a legfejlettebbektől. Ahogy a technológiai rés szűkül, megnehezül a nagy termelékenységi ugrást adó technológia átvétele, a legmodernebbet már nem is adják olyan könnyen. Az ipar térnyerése még eltarthat egy darabig Kínában, a tengerparti területek és a kontinensnyi ország belseje között még mindig jelentős a különbség, ám ez a forrás sem kiapadhatatlan. Bizonyos fejlettségi szinttől kezdve minden országban a szolgáltatások termelése adja a GDP zömét, ezeken a területeken pedig a termelékenység bővítése mindenütt jóval nehézkesebb, mint a feldolgozóiparban.

Barry Eichengreen, a gazdaságtörténet világhírű kutatója egy szerzőtársakkal készített friss tanulmányában éppen a korábbi növekedési bajnokok lelassulásának tapasztalatait összegezve úgy látja, hogy a lassulás akkor következik be, amikor a felzárkózó ország egy főre eső GDP-je eléri az élenjárók szintjének 50-60 százalékát (vásárlóerő-paritáson mérve úgy 16-17 ezer dollárt). Az eddigi trendeket meghosszabbítva ez azt jelentené, hogy Kínának legfeljebb tíz, de lehet, hogy csak öt-hat gyors növekedésű éve van hátra a lassulásig.

Persze nem azt mondom, hogy Kína nem lesz gazdasági nagyhatalom, sőt, gazdaságának mérete idővel meg is fogja haladni az USA gazdaságáét. Csak az a „világgazdaság motorja”, „növekedési centrum” szerep fog eltűnni, ami ma némi borzongást okozva megtölti a gazdasági lapok címoldalait. Olyan ország lesz, mint a többi, csak nagy. Aki a kaliforniai aranylázhoz hasonló gyors meggazdagodási lehetőséget keresve tekintget arrafelé, az jobban teszi, ha siet.

(Ez az írás megjelent a Magyar Narancs 2011/18. számában)


Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr242890842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.