Benyújtják a három csapás törvényjavaslatot. Az amerikai mintán alapuló javaslat lényege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maximumának a kétszeresét kaphatja, ha pedig ez meghaladja a 20 évet, akkor ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni a bírónak.
Nekünk még erről is az jut az eszünkbe. Mármint a közgazdaságtan. A bűnözés és a büntetés közti kapcsolatról pedig a (közgazdasági) Nobel-díjas Gary Becker. Becker a bűnözést és a bűnüldözést is a közgazdaságtan eszközeivel vizsgálta, a szereplők céljaiból és lehetőségeiből eredő döntés eredményeként írta le. Félreértés ne essék: a példa nem azt bizonyítja, hogy minden kérdést meg lehet válaszolni haszonfüggvényekkel és deriválással. A közgazdaságtan társadalomtudományi térhódítása szerintünk inkább arról szól, hogy nagyon sok kérdésnek van olyan eleme, amelynek vizsgálatához hasznos a gazdasági problémák elemzésére kialakított eszköztár. Nem vagyunk szakértők a témában, ezért további példákért kedvenc forrásunkhoz fordultunk. Ez a tanulmány arról szól, hogy lehet mérni a büntetések szigorításának elrettentő hatását. Ez meg egy összefoglaló az Egyesült Államokban végzett kutatásokról.
Így hát Beckerrel együtt hisszük, hogy – a morális kérdéseken túl – az is adhat támpontot a büntetési tételek kidolgozásához, ha alapos költség-haszon elemzést készítünk arról, hogy mennyivel csökkentheti az erőszakos bűncselekményeket egy ilyen törvény, mennyivel több ártatlant érinthet véletlenül az aránytalanul súlyos büntetés (az ún. másodfajú hiba), és hogy vajon veszíthetünk-e azzal, ha a bűnelkövetőket meg sem próbáljuk visszavezetni a társadalomba, hanem életük végéig börtönben tartjuk őket. Vagy hogy mennyivel nagyobb rendőri jelenléttel (amely növelhetné az elfogás valószínűségét) érhetnénk el hasonló elrettentő hatást. Csak mi érezzük úgy, hogy az ilyen elemzések valahogy hiányoznak a törvények vitája során?