Háát... Taljes tényező-termelékenységet számolni aggregált adatokból, és annak minden ingadozását egy az egyben technológiai sokként felfogni pl. valóban nem túl okos dolog. Itt nagyon bekavarhatnak olyasmik, mint a munkaerő heterogenitása vagy a tőke értékelésével kapcsolatos problémák halmaza.

Például mit kezdjünk azzal, hogy válságban rendszerint az alacsonyabb termelékenységű fizikai munkások vesztik el először az állásukat? Vagy hogyan értékeljünk olyan gépeket, amiknek az élettartamuk során számviteli értelemben csökken az értékük (hiszen csökken a várható élettartamuk), de végig közel 100%-os kapacitással működnek? Egyáltalán, hogyan értékeljünk öreg gépeket?

Peresze ettől ezek a mutatók kifejezhetnek nagyjából jól hosszú távú folyamatokat egy viszonylag egyenletesen fejlődő gazdaságban, de rövid távon néha egészen meglepő eredményeket tudnak produkálni (pl. ha jól dereng, Magyarországon '98-'99-ben csökkent a Solow-reziduum - no comment)...

(A Solow-maradék az az éjszaka, amiben minden tehén fekete. Balogh Tamás már egy 1963-as tanulmányában megírta: az ilyen Solow-féle maradékokat egyszerűbb lenne a 'tudatlanságunk-koefficiensének' nevezni.)

@ricardo: 1963-ban nem volt RBC modell, így aztán ezzel kapcsolatban Balogh Tamással villogni nem tűnik nagyon relevánsnak. Van persze olyan, hogy valakinek örökös hozzászólási kényszere van, de még ilyenkor is ahhoz célszerű hozzászólni, amihez értünk.

@petepeter:
Tisztelt Pete úr! Nem állítottam az RBC modellekről semmit. Nota bene, az 1959-es Investment and Technical Progress című tanulmányában Solow maga is elismeri, hogy azt a bizonyos ’Solow-maradékot’ valójában sokkal inkább lehet a tudatlanság bevallásának (’confession of ignorance’) tekinteni, mintsem valamiféle pozitív ismeretnek (’claim of knowledge’). Így Balogh 1963-ban végső soron semmi eredetit nem mond. Lehet, hogy RBC modellekről csak 1982 óta lehet beszélni, de azért előtte is volt már tudomány. Esetleg azzal is érdemes 'villogni'.

Egyébiránt most már látom, hogy miért nem születnek hozzászólások a posztokhoz! Mindenki józanul belátja, hogy egyik témához sem ért.

Sziasztok!

@ricardo:
>Mindenki józanul belátja, hogy egyik témához sem ért.

Majdnem mindenki...

Ennyi.

@codorra:
Kedves Codorra! Ön mit gondol, van értelme 2009-ben Solow-maradékról beszélni akkor, amikor 50 évvel ezelőtt Solow saját maga vallotta be, hogy ez a fogalom téves, vagy legalábbis problematikus? (Merthogy erre irányult eredetileg a hozzászólásom.)

@ricardo:

Kedves Codorra!

Solow az említett 1959-es Investment and Technical Progress című klasszikus tanulmányában pl. azt is beismeri, hogy a Cobb-Douglas típusú termelési függvényt csak annyiban tekinti alkalmasnak a modellalkotásra, amennyiben annak nem tulajdonítunk a jövedelemelosztásra vonatkozó relevanciát. Nocsak, nocsak. Let's take Solow seriously! Ön szerint érvényesül Solow ezen kitétele abban a több tízezer working paperben, ami a Cobb-Douglas-típusú termelési függvénnyel dolgozik? Nem lehet, hogy előbb ezt kellene tisztázni, még az RBC modellek előtt? Nem furcsa Önnek Solow kijelentése? Hiszen a neoklasszikus modellekben a termelési tényezők jövedelme a határtermékükkel egyenlő. A termelési tényezők határtermékének a nagysága viszont a termelési függvény alakjának a függvénye, így a jövedelemelosztás is elkerülhetetlenül függvénye a termelési függvény alakjának. Akkor ez Ön szerint mostan hogy van? Lehet, 'villogni'!

Persze Pete úr is villoghat, meg azok a nagytudású urak, akik egyébként nem tudják helyen leírni a robusztus szót!

(Nem tudom, hogy az itten hozzászóló tudós uraknak van-e valamilyen magánvállalkozása, vagy céges múltja. Az önéletrajzokból semmi ilyesmi nem derűl ki. Pikáns a gondolat, hogy esetleg olyan emberek írnak pl. üzleti ciklusokról akik egyébként még soha semmit el nem adtak, soha ügyféllel nem tárgyaltal, soha egy éves beszámolót nem láttak, soha valódi piaci versenyhelyzetben nem voltak, és talán még a gondolatok versenyétől is félnek. Megnyugtatna a cáfolat, ami rám pirít.)

@ricardo: A legtöbb onológus valszeg nem (volt) rákos, a legtöbb pszichiáter nem (volt) skizofrén, és a legtöbb építszmérnök valszeg sosem kevert betont. Sőt, a legtöbb igazán jó edző nem volt igazán jó sportoló.

@óriás:
Kedves Óriás! Én nem bízok az olyan közgazdászokban, akik Kondratyev-ciklusokról meg szekuláris trendekről beszélnek miközben keverik az ÁFÁ-t az FIFÁ-val. Ne akarjon az ember felülről beszállni a világba. Először egy vállalat főkönyvi kartonjain kell tudni kiigazodni, aztán esetleg lehet beszélni a makrogazdaságról is, meg a racionális várakozások elméletével szemben támasztott irracionális várakozásokról. Más szóval, egy ember ne akarjon onkológus lenni úgy, hogy kórházat előtte még nem látott, beteggel még nem beszélt, csak olvasott a rákról Solownál. Egy makroökonómus se akarjon elegánsan, nagyvonalúan felülről beszállni a világba. Modellekkel, meg csinos teóriákkal. Ne akarjon rögtön beülni az igazgatói székbe. Először portásnak kell lenni, aztán személyzeti vezetőnek, aztán kontrollernek, majd gazdasági vezetőnek, cégvezetőnek, aztán vezérigazgatónak. És akkor tudni fogja, hogy miként mennek a dolgok. De nem ám Solow-maradék.

@óriás: Ez így hibás érvelés.
Ennyi erővel azt is lehetne mondani, hogy az atomfizikus nem volt még atommag körül keringő elektron.

A közgáz egy nagyon fiatal "tudomány", kb. ott van a fejlődésben, mint az alkímia a 18. század végén. Sokkal inkább számít a józan ész és a tapasztalat.

Ha egzakt tudomány lenne, akkor még megállna ez a gondolat, hisz az elméleti fizikusnak tényleg nem szükséges jó ponthegesztőnek lennie. Elméleti közgazdaságtan viszont nincs (na, jó, van, de nem működik ;))

@ricardo: Az, hogy a DSGE modellekben létezik jövedelemmegosztási szabály, távolról sem azt jelenti, hogy bárki jövedelemelosztási kérdéseket vizsgálna a segítségükkel - nem erre valók, ezért ezt a folyamatot végtelenül le is lehet bennük egyszerűsíteni… Eh, mindegy.


@refuse/resist!: Talán tényleg nem ártana, ha a makroközgazdászokat olykor elküldenék egy kicsit szakmai gyakorlatra egy-egy vállalathoz – pl. kifejezetten érdekes végiggondolni, mit-hogyan lehet lefordítani a modellek nyelvére –, de aki vállalati szintről akarja megérteni a közgázt, annál több veszély is fennáll.

Egyrészt az ember hajlamos lehet az egyediből általánosítani: én ismertem egy-két vállalatot, ott ilyen nem volt. Az aggregátumok esetében viszont olyan dolgok is megjelenhetnek, amikre egyedi szinten nem is gondolnánk – vagy mert koncentráltan jelentkeznek néhány szereplőnél, vagy mert nem tudatosodik bennünk a reakció. Lásd még: gyakori vulgáris érv a gyermektámogatások ösztönző hatása ellen, hogy „nézzünk már körül, senki nem vállal pénzért gyereket” – statisztikailag mégiscsak kimutatható a kapcsolat. Miért? Egyrészt mert lehet, hogy mégiscsak vannak, akik pénzért vállalnak gyereket, csak nem találkozunk velük / nem vallják be. Másrészt ha úgy közelítjük meg a kérdést, hogy hányan mondják, hogy nem tudnám rendesen eltartani / nem tudnék neki „mindent megadni”, akkor már lehet, mások a válaszok is…

Másrészt aki a vállalatokból indul ki, az sokszor hajlamos úgy gondolni, hogy ami jó az M&M vállalatnak, az jó a hazának is. A makrogazdaságtan viszont épp arról kell szóljon, hogy az egyes döntések/események különböző területeken jelentkező hatásait egyszerre próbáljuk meg számba venni: pl. ne csak azt nézzük, hogy egy vállalat állami támogatása mennyi munkahelyet ment meg, de azt is, hogy ez hogyan hat az erőforrások optimális elosztására, az adókra, a fogyasztói árakra stb. Ezeket mindegyikét viszont gyakorlatban legfeljebb az tapasztalhatná meg, aki a gazdaság minden területén megfordult már szereplőként.

@VIII. Nagyapó:
Kedves Nagyapó! A makromodellek valóban nem erre valók. Mire valók akkor? Megkockáztatom, leginkább publikációs célokat szolgálnak. A tudósoknak publikációs kényszerűk van, ui. ez az egyéni előbbrejutásuknak feltétele. Nincs ezeknek a modelleknek semmi egyéb értelme. Az elméleti közgazdászok nem pénzt csinálnak, nem politikát, hanem papírt. Szóval, írják csak egyre-másra a tanulmányokat, amiben több a lineáris algebra, mint a gondolat. Viszont így legalább nagyon tudományos.

@ricardo: Ha valaki Ricardot választja felhasználói névnek, akkor legalább azzal legyen tisztában, hogy a gyakorlati gazdasági tapasztalat: Ricardo nagyon sikeres tőzsdeügynök (stockbroker) volt és a rendkívül absztrakt közgazdasági érvelés (a rikardói vétek - ahogy Schumpeter elnevezte) éppenhogy együtt is előfordul.

@ricardo: Melyik modell mire :-) Legtöbbjük talán egyszerűen a gondolkodást fegyelmező és a logikai hibák kizárását segítő eszköz. Adnak egy keretet, hogy bizonyos hatásmechanizmusokat rutinszerűen megvizsgáljunk, amiket nem árt, ha ismer, aki gazdaságpolitikai döntések meghozatalával foglalkozik. Könnyebb precízen kommunikálni és bonyolultabb érvelési folyamatokat végigkövetni a segítségükkel. Lehetővé tesznek egyfajta önellenőrzést: ha valami sehogy sem akar kijönni matematikailag, akkor valószínű, hogy valahol eltévedtél. Emellett megnézheted, pontosan melyek azok az alapfeltevések, amelyek megváltoztatásával az érvelésed lényegileg is összeomlik, és elgondolkodhatsz azon is, mennyire reálisak ezek.

Ezen kívül meg lehet próbálni modelleket építeni a makrogazdasági adatokat generáló folyamatok jobb megértésére és ezeknek az adatoknak az előrejelzésére is. Az valóban kérdés, hogy ebben mennyi létjogosultsága van a DSGE megközelítésnek – no de szerencsénkre épp erről szól a vita a blogon; ehhez eddig többnyire olyanok szóltak hozzá, akik valamivel jobban tudják minálunk, hogy milyen problémákba szokás ütközni a gyakorlatban és mi az, ami bár egyszerűsítés, de azon kérdések szempontjából, amelyek vizsgálatára a modelleket használják, különösebb gondot nem okoz.

És persze nyilván ott van egy halom mondvacsinált problémát vizsgáló, tömeggyártásban készült papír, ami semmi más célt nem szolgál, mint hogy meglegyen a kutatók ilyen-olyan kvótája; de ez a brit tudósokról szóló sajtóhíreket figyelve nem biztos, hogy a kizárólag a közgazdaságtanra jellemző, és nem annyira módszertani, mint inkább tudományszervezési kérdéseket vet fel.

@burlamaqui:
Schumpeternek (a nagy elméleti tudósnak, és bukott pénzügyminiszternek :)), igaza van. Ricardo egyszerre volt a City cápája, az alsóház képviselője, befolyásos gazdaságpolitikus, és a közgazdaságtan klasszikusa (már életében). Nem is nagyon foglalkozott sztochasztikus makromodellekkel. De ha már itt tartunk, Keynes is remek spekuláns volt.

@VIII. Nagyapó:
Kedves Nagyapó! Senkinek sem kell önmaga, vagy közeli hozzátartozója ellen tanuskodnia. Én sem várom el egy elméleti makroökonómustól, aki az egész életét ilyen-olyan makromodellek tanulmányozására fordította, hogy egyszerre csak azt mondja, gyerekek, ennek alíg van valami kézzelfogható értelme. Elég ha más tanuskodik.

Igazán nagyvonalú Tőled, hogy ilyen belátó vagy :-)

Amúgy épp a nickadódnak egyszer sikerült egy olyan modellt összeütnie, aminek azért mintha lett volna némi hatása a szabadkereskedelemről szóló vitákban.

@VIII. Nagyapó:
Kedves Nagyapó! Politikai gazdaságtannak nevezte azt Ricardo nem modellnek. Modelleket a gyerekek csinálnak. Tudja, vitorláshajó modell meg repülőgép modell, ilyenek. Ezek olyanok, mintha igaziak lennének csak éppen nem működnek. :)

És persze kicsik is.

@ricardo: Modell volt az, ma legalábbis bizonyosan így nevezzük. Persze nem dinamikus, sztochasztikus általános egyensúlyi, tudniillik jóval több egyszerűsítést tartalmazott azoknál is – de a lényegi mondanivaló megfogalmazására azért tökéletesen megfelelt.

@VIII. Nagyapó:
Hát persze. Emellett Ricardo híres még a földjáradék-modelljéről, ami közvetlenül a munkaérték-modelljén alapul. Ricardo fontos szerepet játszott továbbá a bullionista/anti-bullionista-modell-vitában is.