nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

A bestia kiéheztetése

2010.05.29. 08:03 balazs_varadi

Az állam elveszi a pénzünket, háborúban véradót szed, parancsol ügyésznek és rendőrnek, iskoláiba kényszeríti gyermekeinket, börtöneibe, aki ellenáll neki, élet és halál legitim ura. Hobbes-tól tudjuk, a szörnyű óriás tengeri szörny ő, Leviáthán, a bestia, akinek „(…) puszta látása is halálra ijeszt” (Jób 41:9). Baj-e, ha nagyra nő, és ha baj, lehet-e adócsökkentéssel fogyókúrára fogni?

A magyar liberális közgazdászok hittétele, hogy a magyar állam túl nagy. Ha azt nézzük, az általunk megtermelt érték mekkora részét veszi el és osztja újra, igaz, hogy európai összehasonlításban fejlettségünkhöz képest a nagyobbacskák közé tartozik. Az is igaz, hogy a fenntartásához szükséges magasabb adók torzítják az emberek viselkedését és visszafogják a növekedést. De ez csak az érem egyik oldala. Sokkal még az állam se költhet huzamosan többet, mint amennyit beszed adóba, tehát az, hogy mit gondolunk a (gazdasági szempontból) nagy államról, attól is függ, mit gondolunk a költségvetés iskola- és kórházfinanszírozó, nyugdíj- és családipótlék-osztó, MÁV-üzemeltető, rendőr- és bíróságfenntartó kiadási oldaláról.

Ha nem szívesen mondanánk le a nagy, gondoskodó államról, (akár azért, mert együttérzünk azokkal, akiket támogat, akár, mert más adójából magunk vagyunk a haszonélvezői, akár azért, mert nem hoz lázba minket, húsz év múlva vagy sohanapján érjük-e utól Ausztriát) akkor nem kell, az izgasson minket, milyen módszerrel lehet karcsúsítani a magyar államot: nekünk dundin tetszik. Ez is tiszteletre méltó álláspont.

De ha a gyorsabb növekedés és a gazdasági szabadság érdekében hajlandóak vagyunk a fentiek egy részéről lemondani, ha államból nekünk a karcsú jön be, akár azért, mert fontos nekünk a távolabbi jövő, akár, mert az államtalanabb gazdaságban nyertesek lennénk, nem vesztesek, akár, mert eleve, ideologice utáljuk a nagy államot, mint a kukoricagölödint, jön a következő kérdés: hogyan lehetne lefogyasztani.

Nehezen. Az állam gyakran már a múltbeli elkötelezettségek következtében, automatikusan is nő, például azért, mert új költséges ketyeréket fedez fel a gyógyítás technológiája vagy egyre tovább élnek a nyugdíjasok. Ennek a tendenciának a visszafordítása még annak a kormányzati politikusnak is a lehetetlennel határos, aki maga hisz a kisebb államban (mely hitet különben gazdasági liberalizmusnak hívják, de ne személyeskedjünk). Miért? Mert így vagy úgy az emberektől (a lakosságtól, a néptől) – szavazóitól kell elvennie a pénzbeli vagy szolgáltatásokban megjelenő apanázsukat: ez az újraválasztatásra hajtó politikusnak nyilván nehezére esik.  Remélheti, hogy, ha a gazdaság egésze nő és az állam forintban csak ugyanannyit költ, az állam relatíve kiadáscsökkentés nélkül is csökkenhet, de növekedéskor a kiadások is hajlamosak nőni, ezért ez a remény gyakran illúziónak bizonyul. Próbálkozhat azzal, hogy javítgatja az állami tevékenységek hatékonyságát, és ugyanazt a szolgáltatást kevesebb pénzért igyekszik nyújtani, de ez a stratégiát (az ún. reformokat) lassú, macerás, sok odafigyelést és tudást igénylő, politikailag kockázatos ösvénynek fogja találni.

Mindezek tudatában, hogyan tudja tehát a kisebb állam barátainak szavazatait megszerezni egy kormányra törő politikai erő? Hogyan tudja hitelesen elkötelezni magát az állam kisebbítése mellett?

Erre a kérdésre válaszul dolgozták ki (vagy csak nevezték el) Ronald Reagan tanácsadói a „starve the beast  stratégiát: a politikus választás előtt elkötelezi magát egy nagyszabású, önmagában népszerű adócsökkentési ígéret mellett, mely kiadáscsökkentés nélkül hosszú távon fenntarthatatlan. Amikor hatalomra kerül, muszáj neki betartania a szavát, csökkentenie az adókat. Most viszont már három rossz között kell választania: vagy szembeköpi magát és visszaemeli a maga által lecsökkentett adókat, vagy államcsőddel fenyegető, a hiteltörlesztés megnövekedett terhein át a kiadásokat is növelő, a választóknak is elfogadhatatlanul nagy hiány mellett próbálja fenntartani a korábbi kiadási szintet, vagy, bingó, immár csak rákényszerül, hogy -- bár az is népszerűtlen, legkisebb rosszként -- mégis csökkentse a költségvetési kiadásokat.

A sztori rólunk is szól: az SzDSz 2006 előtt az akkori és jövőre beígért adócsökkentésével ilyesmivel próbálkozott, hogy aztán a második Gyurcsány-kormány, mely az ígéretet részben már előre betartotta, részben elszabotálta, egy sok adóvissza- és továbbemelésből és kevés kiadáscsökkentéssel összefércelt reformból összesékelt turmixszal oldja meg a problémát.

Ami fontosabb: a Fidesznek az ellenzékben tett, mostanában halkuló ígéreteit még inkább lehet emígy interpretálni. Ha esetleg végrehajtanák a beígért adócsökkentést, nem csak elméleti kérdés, vajon a szakirodalom szerint működhet-e ez az államfogyókúra-stratégia.

Ez a kiéheztetős érvelés ráadásul azért is fontos, mert ez az, ami olyanokkal is elfogadtatja az a kiadáscsökkentési tervek nélkül adócsökkentést ígérgető pártokat, akik jól tudják, akármit is mond, akármiről is hallgat a szónok: nincsen ingyenebéd.

Működhet-e ez a csel?

Az adópolitikát és a kiadások alakulását ezer szál köti össze, szétbogozni őket közgazdászt próbáló feladat, de David és Christina Romer cikke (Do Tax Cuts Starve the Beast?) pesszimizmusra ad okot. Ők statisztikai eszközökkel és dokumentumelemzéssel vizsgálták az amerikai adócsökkentések hatásait, és úgy találták, eredményükképp nem csökkentek a kiadások. A költségvetési lukakat nem a kiadáscsökkentés, hanem leginkább a néhány éven belül az adócsökkentés 50-80%-ára rúgó adóemelés, és talán, kisrészt az adócsökkentéstől némileg megnőtt gazdasági növekedés tömte be. Az amerikai politikusok is úgy találták, akármit is csináltak korábban, ha politikailag vonzó kiadási programokba vágnak bele, a nép, úgy tűnik, megbocsátja, ha azokért megintcsak magasabb adókkal kell fizetni.

Magyarország nem Amerika. Lehet, hogy a magyar nép kérlelhetetlenebb, memóriája jobb, politikusai kevésbé készek a pálfordulásra, mint odaát. De ha hiszünk a Romeréknek, akkor, ha követeljük az adócsökkentést, ne azért követeljük, mert tőle várjuk, hogy megköti a költekezni vágyó kormány kezét. Nem köti meg.

Leviáthánnak életmódváltás kell, nem diéta.

(A Magyar Narancs 2010 május 27-i számában megjelent cikk szerkesztett változata)

 


12 komment

Címkék: magyar usa adórendszer fiskális politika politikai gazdaságtan portfolioblogger

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr952035098

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

misc · http://misc.blog.hu 2010.05.29. 12:37:13

nagyon érdekes, hogy magyarországon felcserélődött a liberális-konzervatív szavak jelentéstartalma. magyarországon azt mondjuk liberálisnak, aki az állam méretét, a kiadásokat és az adókat csökkenteni szeretné. külföldön ezt konzervatív gondolatnak mondanák.

A zavar feltehetőleg onnan származik, hogy a magát liberálisnak mondó SZDSZ próbálta a kisebb állam eszméjét erőltetni - az más kérdés, hogy a gyakorlatban inkább a se a liberális, se a konzervatív gondolkodásmódba nem illeszkedő szabad rablás pártján álltak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.05.29. 16:55:49

Nem lep meg. A jóléti kiadásokat csökkenteni népszerűtlenebb, mint adót emelni.

@SCUMM:
A zavar onnan származik, hogy a liberális szó jelentése a XX. században megváltozott (Amerikában meg különösen), illetve, hogy sok mai konzervatívot száz éve még liberálisnak mondtál volna. A klasszikus liberálisok valóban nem szeretik a nagy államot.
Az SzDSz-t inkább ne feszegessük.

Fittipaldi 2010.05.29. 21:38:28

a mai magyar helyzet annyira extrém szélsőséges, hogy mindenképp kell adót csökkenteni, más megoldás nincs. Reméljük a kiadásokat is csökkentik, mert van miből.
Talán demagógnak hangzik, de azt mondhatom, hogy a versenyszférában szerzett jövedelmemből még két másik családot eltartok az adókon-járulékokon keresztül. Nos, ehelyett szeretnék csak egyet eltartani, akkor lennék elégedett.

srácz 2010.05.30. 00:24:08

Azért ne feledjük, hogy az amerikai és magyar költségvetés kiadásainak aránya egészen más. Itthon a magyar államnak rengeteg olyan feladatot "kell" ellátnia, amelyet amerikai testvérének nem, mivel azokat "átvállalja" a privát szektor.
Magyarországon az állam kisebbítése esetén nem (csak) a szociális jellegű kiadások csökkentésére kell asszociálnunk, hanem a sok és többnyire hatékonytalanul működő állami kézben lévő vállalatokra, intézményekre, amelyeknek csak a hatékonyság alapelveit szem elé helyező átszervezésével rengeteget lehetne megspórolni a kiadási oldalon. Arról nem is beszélve, hogy ezek a vállalatok, intézmények, szolgáltatások sok esetben jobban, hatékonyabban működnének, amennyiben azokat a privát szektor venné át és piaci alapokon működtetné őket. Ezek a lépések már akkor is jelentős adócsökkentést tennének egy idő után lehetővé, ha a szociális kiadásokhoz hozzá sem nyúlunk. Persze ehhez fel kellene nőnie a magyar társadalomnak, és nem idegenkednie attól, hogy esetleg a vasútjegy árát, vagy az egészségügyi biztosítást nem az államnak, hanem egy magáncégnek fizesse....

srácz 2010.05.30. 00:29:04

Valamint, azért ne feledjük el, hogy az amerikai állam a magyar és európai államokhoz képest is "kicsi", tehát a fent említett cikk lehet, hogy arra a következtetésre jut, hogy a "starving the beast" stratégiája nem működik az USA-ban (mert az ottani alacsonyabb juttatásokhoz ragaszkodnak az ottaniak), de nálunk, ahol ezek a juttatások, állami szerepkörök magasabb szintet érnek el, még működőképes alternatívának tűnhet. Érdekes lenne a fenti kutatást egy (kelet-) európai országban elvégezni.

valaki76 (törölt) 2010.05.30. 14:29:44

Az USA szövetségi költségvetés kapcsán a cirka 11%-os GDP arányos hiányról, és a 91%-os GDP arányos államadósságról se feledkezzünk meg. És állítólag elég sok off-budget tétel is van, ill. az 51 tagállam közül 49 deficites és egyre mélyebbre merül az adósságspirálban.

A „magán” egészségügy pedig kb. a GDP 17%-át emészti fel, a jelenlegi egészségügyi reform nem foglalkozott az árrobbanás kérdésével, így nagy valószínűséggel állíthatjuk, hogy az egészségügy GDP arányos részesedése tovább fog nőni.

Az amerikai felsőoktatás irreálisan drága, mindenféle szolgáltatás címén egy kisebb vagyont elkérnek olyan információkért, amelyet a delikvens akár autodidakta módon saját maga is megtanulhatna…

Ezek után nem csoda, hogy az egész ország úszik az adósságban, a lakosságot és a vállalatokat is beleszámítva az USA GDP arányos eladósodottsága kb. 375%

- 57 ezer milliárd dollár.

www.usdebtclock.org/

Ehhez képest Svédország kifejezetten prudens állam…

+ az USA-ban most adóemelés lesz, pl. megjelenik az ÁFA és a kötelező TB hozzájárulás, stb.

(a „bankmentés” után nagyon nehéz lesz eladni a kiadáscsökkentést)

Rorgosh 2010.05.30. 15:00:42

Valójában érdemesebb inkább történelmi távlatot adni ennek a kérdéskörnek. Ez ugyan nem feltétlenül ad optimizmusra okot, azonban azt is láthatjuk, hogy ezt a kérdést már mások is feltették, és ugyan ideiglenes jelleggel, de találtak rá megoldást.

A túlburjánzó állam jelensége sok minden, csak nem új. Oka jobbára egyrészt a belpolitika, amely mindig is szereplőinek népszerűségéről szólt, másrészt az egyszeri, ideiglenes megoldások állandósulása, megszokottá válása.

Példa lehet erre a rómaiak gabonaosztása. Eredete néhány éhínség volt, amikor elszálltak az élelmiszerárak. A szenátus "ingyen" (első változatában nyomott árú) gabonát osztott a szegényeknek, így fogva ki a szelet a populista politikusok vitorlájából. Természetesen ezzel nem tett mást, mint a társadalom egészére osztotta el a magasabb ár terhét.

Amivel az égadta világon semmi gond nem lett volna, ha a rendszer már egy-két éhínség után nem maradt volna fel az éhínség megszűnte után. Jellemző, hogy a rendszert Ceasar sem merte felszámolni, hatalma teljében. Ám ugyanő talált egy megoldást amellyel ha meg nem is oldja, de megkerüli a problémát: a szegényeket (illetve egy részüket, mert közbejött 23 tőrszúrás) a birodalom ritkábban lakott, frissen meghódított vidékein telepítette le, így azok innentől fogva maguk gondoskodhattak saját magukról.

Mi az amit tanulhattunk ebből? Egyrészt azt, hogy az állami fogyókúra a 4 évenkénti választások rendszerében mindenképpen csak korlátozott hatású lehet - aminek persze még így sem szabad alábecsülni a jelentőségét. Oka, hogy a választók többsége - hacsak olyan megrázkódtatás nem éri őket mint amilyet a római birodalom felbomlása jelentett - csak nagyon korlátozott mértékben hajlandó lemondani az állam által nyújtott szolgáltatásokról, elvégre "én is befizettem az adót", "ledolgoztam 42 évet".

Másrészt azonban azt is, hogy érdemes lehet különleges jogállású települési övezeteket kijelölni, ahol az oda költözők nem részesülnek minden állami szolgáltatásból, és ezzel arányosan kevesebb adót is fizetnek. Így azok, akik hisznek abban, hogy az államnak nem kell akkora szerepet vállalnia az életükben oda költözhetnek, élhetnek, gazdagodhatnak - és növekedésükkel hozzájárulhatnak a társadalom többi részének meggyőzéséhez az állami struktúrák átalakításáról.

Ebben a folyamatban különös szerepe lehet az önkormányzatok anyagi függetlensége helyzetének. A mai struktúrában az önkormányzatok gyakorlatilag a kormányzat helyi szolgái, hiszen működésük forrása a kormányzati költségvetés. Amennyiben ezen változtatna az állam - ami politikailag aligha okozna problémát, hiszen közvetlenül nem érintené az állami szolgáltatásokat - úgy az önkormányzatoknak lehetősége volna saját állami szolgáltatási politikát folytatnia.

Ám mindez nem új - gondoljunk csak a középkori szabad királyi városokra. Ami még egyet elárul: nem érdemes ragaszkodni az egyforma feltételek rendszeréhez a társadalmon belül. Márcsak azért sem, mert mi, a tagjai sem vagyunk egyformák. Ha lehetőséget ad az állam, úgy direkt szavazatot fogunk adni, az áhított állam jellegéről: a lábunkkal fogunk szavazni. Ami mindig őszinte...

aszora 2010.05.30. 21:09:47

SZDSZ: szerintem se feszegessük, azt kell nézni, hogy ki mit csinál, nem pedig azt, hogy mi van a propagandakiadványokban. Eszük ágában sem volt a kisebb állam szerintem, inkább osztogatni szeretnek, plusz az isznyú drága gigprojekteket, plusz állami feladatok kiszervezését családi és haveri cégekbe (ami ugye fenntartja az újraelosztás mértékét, csak a pénzek végállomását "módosítja".)
Mondjuk ha pl. BKV-nál emberek dolgozhatnak milliós fizetésért, úgy, hogy kijelölt feladatuk és munkakörük nincs, akkor azért itt még lehet csökkenteni állami kiadásokat, mert hány ilyen ember lehet összesen?

Már 2-3 ezer ilyen "állás" is tízmilliárdos nagyságrendű plusz kiadást jelent, teljesen feleslegesen.

Mások is írták már, csak megerősíthetem, hogy a amagyar usque 50%-os jövedelemkoncentráció esetén még egy viszonylag nagy adócsökkentéssel sem leszünk "liberális" gazdaság, teljesem mások az arányok, mint az USA-ban.

@valaki76: na pont ezt erőltették volna itthon is. Csak ugye az nem stimmel az érvelésben, hogy azok a közösségi szolgáltatások, mint pl. eü és oktatás, magánkézben, szabályozás híján megfizethetetlenül drágák lesznek, mert eléggé "rugalmatlan" a kereslet, és speciális területen egyszerűen nincs is piac, sem pedig verseny, így a hatékonyság nem garantált amúgy sem, jellemző viszont az információk visszatartása, így tulajdonképpen nem is nagyon ellenőrizhető, hogy milyen szolgáltatás történt, és miért kerül ennyibe.

@Rorgosh: én törénelemből úgy tanultam (már ha jól emlékszem), hogy ingyen gabonára nem elsősorban éhinségek miatt volt szükség (bár biztos volt olyan év, amikor rossz volt a termés), hanem elsősorban a kistermelők tönkrementek a rabszolgákat ingyen munkaerőként alkalmazó nagy latifundiumok miatt.
Szóval nem a "jóléti" rendszer "rontotta" el a római polgárokat, hanem egyszerűen tönkrementek és nincstelenné lettek, emiatt kellett a kenyér (a cikrusz mellett) a népnek. Persze ha elég sokáig áll fenn egy ilyen rendszer (mondjuk 2 generáció), akkor az utolsó valaha még dolgozott nagyszülők elhunyta után már valóban szinte lehetetlen visszaállítani valamiféle normálisabb állapotot, lehet hogy már igény sincs rá, de ezért ehhez elég hosszú idő kell, pár év nem elég.

valaki76 (törölt) 2010.05.30. 22:09:24

@aszora: Nem vagyok biztos abban, hogy az USA esetében piaci kudarcról lenne szó.

Az USA egészségügyi, felsőoktatási rendszere agyon van szabályozva, ill. tele van közvetett/közvetlen támogatásokkal.

Az egészségügyi árindex a 60-as években szakadt el a fogyasztói árindextől. És e mögött elsősorban szabályozás és támogatáspolitika van. Jól végezték a dolgukat a lobbycsoportok.

Egy jó ábra
chartingtheeconomy.com/wp-content/uploads/2009/04/healthcare309_28214_image012.gif

Lényegében – állami segítséggel –
egy olyan „piacot” alakítottak ki, ahol ők diktálták az árakat.

Sokkal kellemesebb volt ez (nekik) a korábbi piaci rendszernél.

E rendszerrel kapcsolatban és már csak idézőjelben használnám a „piaci” fogalmat…

A korábbi (valódi) piaci rendszerben az egészségügyi árindex lényegében a fogyasztói árindexxel mozgott együtt.

A felsőoktatási tandíjak pedig a diákhitelezés kiterjesztésével párhuzamosan robbantak, még az egészségügyi árrobbanást is lekörözték…

Újabb ábra
www.ezimages.net/upload/5MIN/SoaringCollege.gif

Majdnem dupla olyan ütemben nőttek a tandíjak, mint az egészségügyi kiadások…

valaki76 (törölt) 2010.05.30. 22:13:32

Mi egyébként a holland rendszert másoltuk, amely 2006-ban reformunk kezdetén éppen hogy csak megindult (egészen konkrétan 2006-ban indult el, igen komoly tapasztalatok voltak…)

Ez sokban különbözik az USA rendszertől.

Most már négy év tükrében azt lehet mondani, hogy Hollandiában is nőttek az árak a várt megtakarítás helyett.

Rorgosh 2010.05.30. 22:52:10

@aszora:

Az ingyengabona nem a tönkrement kistermelők miatt volt szükséges.

A tönkrement kistermelők ugyan a Rómába áramlottak, ám ott általában munkát találtak, és gyakorlatilag abból normálisan meg is éltek. Az első gabonaosztásokra azonban akkor került sor, amikor itáliában nagyon rossz termés volt, így a lakosság ellátása az import irányába tolódott el (méghozzá már akkor Egyiptomból), ami azonban túl drága volt.

Nem kellettek generációk - és ez a legmegdöbbentőbb. Az eredetileg olcsóbb, majd később az ingyengabona túl népszerű volt, eldöntötte a néptribunus, és gyakorta a konzul választásokat.

@valaki76

Nem túl meglepő, hogy egy piaci rendszerben az állami beavatkozás költségnövekedéssel jár. Általában az erősen szabályozott piacok drágábbak - kérdés az, hogy a szabályozás a magasabb áron kívül magasabb színvonalat is hoz-e.

Ám mást is figyelembe kell venni. Lehet, hogy egy piaci rendszer drágább, ám az azt is jelentheti, hogy a társadalom egyszerűen többet hajlandó fizetni az egészségügyért.

Valójában az igazi különbség az, hogy a költséget hogyan viseli a társadalom: adóként fizetjük-e be, vagy magunk gondoskodunk önmagunkról és hozzátartozóinkról. Az első esetben a biztosítottnak nincs választási lehetősége, és a szolgáltatás színvonala mindig az épp hatalmon lévőktől függ. A második esetben magam döntök a biztosítás megkötéséről, és arról, hogy milyen szintű szolgáltatást várok el és fizetek meg.

aszora 2010.05.31. 21:07:55

@Rorgosh:

Ebben egészen biztos vagy?
Mer én úgy emlékszem, hogy először földosztást terveztek (pl. Gracchus-ok) Afrikában a leszerelt katonák megélhetését biztosítandó (tehát a rómában talált "munka" a katonaság volt, a haderő szívta fel a tömeget).
Csakhogy ez nem teszett a "kirobbanthatatlan elit"-nek :)
így megakadályozták, az ezt szorgalmazó néptribunusokat pedig kinyírták (szó szerinte és átv értelemben, melyiket hogy).
És ez még jóval az ingyenebéd előtt volt...
Rossz termés elvileg nem indokolja az ingyen gabonát, hiány estén fejkvóta ("jegyrendszer") a bevált megoldás, de akkor sem ingyen.
Ingyen csak nincstelen de szavazóképes tömegeket szükséges ellátni.

@valaki76, @Rorgosh:

A szabályozást a mai globális munkamegosztásban és technológiai lehetőségekkel egyszerűen lehetetlen megúszni. Senki nem szeretne pl. ólmozott paprikától elhalálozni, gyakorlatilag minden lehet hamisítani, ártalmas anyagokkal "javítani", stb.
A szabályozás talána nem is a "színvonal" miatt kell, hanem egyszerűen elemi biztonság (élelmiszer, környezet stb.) okán.
Néha kétségeim vannak, hogy ebben a helyzetben létezik-e még (és ha igen mekkora) a piac nyújtotta hatékonysági előny, mert a szabályozályozás-ellenőrzés is nagyon drága, de gyanús, hogy a hiánya miatt az okozott károk talán még nagyobbak lennének.
Emiatt bizonyos nagyon "szabályozásintenzív" területeken valójában szerintem már nem nagyon van előnye, egyszerű transzparens állami eü és oktatás pl. lehetne (elvileg) nagyon költségtakarékos, nincs üzleti titok, direkt profitérdekeltség, átlátható működésnek van önszabályozó (pl. visszatartó hatása) bizonyos tevékenységeknél
Ehhez persze valóban átlátható működés kell, egyértelmű felelősség-leosztással, kvázi "live on-line" müködés (technikai feltételek adottak), jeltősen és kisebb a kockázattal és így kisebb költségekkel.
süti beállítások módosítása