Szerintem azok, akik Magyarországról súgtak a Wall Street Journalnak, alaposan félremagyarázzák a helyzetet, amikor azt sugalmazzák, hogy „ a magyar válság kulcsa a nyugdíjrendszer”.
A fő probléma az, hogy a rendszerváltás óta több, mint másfél millióval csökkent a foglalkoztatottság és a foglalkoztatottsági arány például a szomszéd Ausztriához viszonyítva rendkívül alacsony. Az elmúlt 7 évben a foglalkoztatottság mindössze 32 ezerrel növekedett, ami gyakorlatilag stagnálásnak felel meg.
Ennek oka vezetőink elhibázott gazdaságpolitikája, akik a rendszerváltás után vakon megbíztak a piaci automatizmusok mindenható erejében és olyan dogmákban, miszerint az állam csak eleve rossz tulajdonos lehet, amihez képest a magántulajdonos felsőbbrendű.
Ennek alapján önként, dalolva és bagóért privatizálták az állami vagyont, a kulcspozíciókat birtokló külföldi tulajdonosok mérhetetlen jóindulatában és jóakaratában megbízva.
Valójában ezen cégek diszkriminatív magatartása lehetetlenné teszi az „egyenlő munkáért egyenlő bért” régi elvének alkalmazását.
Modern létesítményeikben, ahol a munka termelékenysége azonos, mint az „anyaországban” az alkalmazottak fizetése csak töredéke annak.
A megszerzett extraprofitot nem nálunk használják fel új beruházásokra, hanem „repatriálják”. A külföldi cégek évente 6 milliárd eurót visznek tőlünk haza.
Már az ezredforduló után nem sokkal fel kellett volna ismernünk, hogy csak a külföldi bérmunkára és az exportra épülő gazdasági modellünk nem képes növelni a foglalkoztatást és fenntarthatóvá tenni a jóléti és egyéb állami szolgáltatásokat. Új iparágak, új gazdasági irányok nélkül nem megy a dolog.
Jelenleg a munkaerőpiacon négyszázezer munkanélküli hiába keres munkát.
Javítana-e a helyzeten, ha erre a rendkívül szűk felvevő képességű munkaerőpiacra rázúdítanák meggyógyított rokkantnyugdíjasok, a nyugdíjkorhatár emelése miatt továbbszolgáló nyugdíjasok (és a közszférából elbocsátottak) hatalmas, egy milliónál nagyobb tömegét?
Döntéshozóinknak fel kell ismerni és korrigálni kell eddig követett gondolkodásuk hibáit.
Meg kell találni azokat a cselekvési irányokat, amelyek lehetővé teszik a foglalkoztatottság jelentős növelését és a lehetőségek arányában aktivizálni a nyugdíjazásban és a közszférában menedéket kereső emberek tömegeit.
Nem a kocsit kell fogni a ló elé!

Ne feledkezzünk meg a '98-as csodálatos nyugdíjreformról sem! A felosztó-kirovó nyugdíjrendszernek az a lényege, hogy a folyó járadékokat a folyó járulékokból fizetik. Más szóval, a mindenkori kifizetések a mindenkori befizetésekből történnek. Ha a folyó járulék befizetések egy részét átcsatornázzuk úgy, hogy az nem válik folyó járadékká, márpedig ez történik a magán-nyugdíjpénztár esetén, akkor értelem szerűen ez a hiány a folyó kifizetések oldalán meg fog jelenni, amit ki kell valahonnan, az államkincstárból egészíteni. De a nagyokos magyar közgazdászok ennyit nem bírtak felfogni. Sőt láthatólag most sem bírják még felfogni egyesek, ezért beszélnek a valódi tőkefedezeti nyugdíjra történő áttérés szükségességéről.

@Vidéki:

Ami a munkanélküliséget illeti, az akkor is természetes, hogy van, ha egyébként még egy csomóan kaphatnának munkát. Egyrészt, a munkanélküliek egy része azért az, mert időbe telik új állást találni. Másrészt sokan azért nem kapnak állást, mert képzetlenek, harmadrészt olyanok is vannak, akiknek egyszerűen túlzottak az elvárásaik, nem hajlandőak egy várossal odébb elmenni, stb. A legjobban működő országokban is van 3-5%-os munkanélküliség – nálunk ez jelenleg összesen 8 (meg még sokan, akik nem is keresnek állást, így inaktívnak számítanak, pedig akár dolgozhatnának is), de a képzettebbek körében már jóval alacsonyabb.
Így ha a nyugdíjasokat a munkapiacon tartanánk, azzal valószínűleg különösebb nehézség nélkül is bővülhetne a foglalkoztatottság. A rokkantak esetében ehhez valószínűleg kellene némi minimálbér-csökkenés is, ugyanakkor ezt hamarosan érezhető mértékben kompenzálhatná, hogy az alacsonyabb bérköltség alacsonyabb inflációt is eredményezne, hogy a kevesebb segély miatt lehetne a bérekre rakódó adót csökkenteni, illetve hogy ahogy sorban munkát találnának, a nemzetgazdasági összjövedelem nőne, így a belső kereslet is nagyobb lenne.
Természetesen egyik pillanatról a másikra a munkapiac nem tudna felszívni egymillió embert. De amennyi idő alatt ténylegesen a munkapiacra kerülhetnének, olyan ütemben már sok országban bővült a foglalkoztatottság itt a környéken.
***
Ami az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvet illeti, az a nagy büdös helyzet, hogy könnyen megeshet: világviszonylatban nem mi keresünk indokolatlanul keveset, hanem a nyugati munkaerő keres még mindig indokolatlanul sokat – éppen ez az oka, hogy a gyártást ide és még tovább telepítik. Sírnak is a nyugati munkavállalók rendesen, hogy „elvesszük a munkahelyüket”. Így aztán persze sokszor azt a profitot sem repatriálják, hanem újból befektetik, csak nem nálunk, hanem olyan országokban, ahol még nálunk is kevesebbet kell fizetni a munkaerőnek. A piacok nyitásán először mindig az a réteg nyer, amelyik relatíve nagy súlyt képvisel a maga országában – így globális szinten mostanság az ázsiai munkaerő és a fejlett világbeli tőke a nagy nyertesek…
Sajna a bérek a nemzetközi kereskedelem következtében nem Európán belül, hanem az egész földkerekségen egyenlítődnek ki… Mi a külföldi tőke bejöveteléért nagyjából annyit tehetünk, hogy olyan infrastrukturális és jogi környezetet, illetve annyival képzettebb munkaerőt kínálunk, hogy akár drágábban is megérje ide jönni.
A nyugati munkaerőnek egy komoly előnye van még: hogy nem mindent lehet szállítani, amire náluk kereslet van. Így egy csomó mindent akkor is ott kell előállítani, ha külföldön amúgy olcsóbb a munkaerő.
És még egy: ha az állam próbál meg munkahelyeket teremteni, ahhoz mindenképp pénzt kell elvennie valahonnan. Ha multiktól, azok még nagyobb részét viszik haza a profitjuknak, vagy elmennek, ha magyar cégektől, azok bért csökkentenek, csődbe mennek vagy nem tudnak nőni, ha a munkavállalóktól… még csak az hiányzik. Emellett az állami munkahely-teremtéssel megvan az a gond, hogy egy csomó plusz adminisztrációs terhe van, hogy az állam rendszerint egyáltalán nem olyan jól informált, hogy meg tudja mondani, mibe érdemes belevágni (nézz már végig a politikusokon és a köztisztviselőkön!!!), illetve hogy egy csomó, a befektetés indokoltsága szempontjából irreleváns szempontot is figyelembe vesznek a polgármester pártállásától a pártkassza feltöltéséig (beszélj már valakivel, aki valaha – bármilyen párt uralma alatt – pályázott állami „munkahely-teremtő” pénzekre!!!). Mondhatod, hogy csinálják jobban, csak épp miért tennék?!?
Úgyhogy a legjobb, amit az állam a munkahely-teremtésért tehet, hogy megfelelő képzést nyújt az embereknek, illetve csökkenti az adókat. Nálunk is 1997-1999 közt volt a legnagyobb foglalkoztatottság-bővülés, amikor nagyjából ezt a receptet követték.

@ricardo:

A nyugdíjrendszer implicit hiánya így is, úgy is megvan, sőt abból, hogy akik nem léptek át magánnyugdíjpénztárba, jobban jártak, nagyjából az is következik, hogy a rendszer implicit hozama jelenleg még magasabb is az indokoltnál.
A magánnyugdíjpénztárra való áttérésnek amúgy elméletileg egyrészt az előnye, hogy egyrészt nem lehet minden választás előtt átírni a paramétereket, másrészt éppen az, hogy azáltal, hogy az implicit adósságot láthatóvá teszi, nő a nyomás a kormányon, hogy csökkentse a kiadásait, forrásokat szabadítva fel a magángazdaság számára.

@VIII. Nagyapó:
Képzelje el, hogy holnap minden aktív átlép egy magánnyugdíjpénztárba, és a járulékát díjként befizeti az egyéni tőkeszámlájára. Ebben az esetben a TB nyugdíjalapba nem folyik be pénz. No akkor holnap miből fognak nyugdíjakat kifizetni a nyugdíjasoknak? Vagy majd a magánnyugdíjpénztárak kisegítik az államot? Gondolkozzon!

@VIII. Nagyapó:
1. Írod: „A legjobban működő országokban is van 3-5%-os munkanélküliség –„
Egyetértek, hogy ez szükségszerű, mert ez biztosítja a munkaerőpiac rugalmasságát. Ha teljesen megszűnne, a munkaerőpiac megmerevedne.
A mi 8-10%-os munkanélküliségünk, énszerintem jócskán túl van az optimumon.

2. Írod: „ha a nyugdíjasokat a munkapiacon tartanánk, azzal valószínűleg különösebb nehézség nélkül is bővülhetne a foglalkoztatottság.”
Attól tartok, hogy erre a Te optimizmusodon kívül erre nincs semmi garancia.

3. Írod: „A rokkantak esetében ehhez valószínűleg kellene némi minimálbér-csökkenés is, „
Jelenleg is úgy tudom, hogy a foglalkoztatottak kb, 40%-a minimálbéren van bejelentve. Mi lenne, ha a minimálbér tovább csökkenne?
Az áraink idomulnak a Nyugat-Európai árakhoz. Minimálbéreink hogyan viszonyulnak a Nyugat-Európai minimálbérekhez?
Ha az elérhető bér a versenyszférában túl alacsony, mi lehet a hajtóereje annak, hogy a rokkantnyugdíjasok, korkedvezményes nyugdíjasok, közszférában nem elég hatékonyan foglalkoztatottak hatalmas tömegei kilépjenek jelenlegi, valamelyes menedéket nyújtó helyzetükből?

4. Írod: „Ami az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvet illeti, az a nagy büdös helyzet, hogy könnyen megeshet: világviszonylatban nem mi keresünk indokolatlanul keveset, hanem a nyugati munkaerő keres még mindig indokolatlanul sokat –„
Valóban, ha a globalizáció elvei kristálytisztán érvényesülnének, ezek a hatalmas érdekek és hajtóerők már régen azt eredményezték volna, hogy legalább is az ipari termelésnek a magas bérű országokból már réges-rég el kellett volna tűnni, áthelyeződve alacsony bérű országokba. A GM Autóipari dolgzóinak órabérterhe 70 dollár. Ugyanezt a munkát egy szorgalmas kínai dolgozó 2 dollárért képes elvégezni. Hatalmas erők működnek abban az irányban, hogy ez a különbség fennmaradjon.
Hogy a „diszkrimináció” (talán irracionális), de valóban létező hajtóerő, annak szép bizonyítékát találod meg Günther Wallraff: „Legalul” című, magyarul is megjelent művében, mely a németországi török vendégmunkások helyzetével foglalkozik.

5. Írod: „az állam rendszerint egyáltalán nem olyan jól informált, hogy meg tudja mondani, mibe érdemes belevágni (nézz már végig a politikusokon és a köztisztviselőkön!!!), illetve hogy egy csomó, a befektetés indokoltsága szempontjából irreleváns szempontot is figyelembe vesznek”
Amit az állammal kapcsolatban írsz, az a nálunk most tapasztalható helyzettel kapcsolatban reális lehet, de szerintem nem szükségszerű, hogy így legyen.
Létezhet egy optimális arány állami és magántulajdonosi szerepvállalás között.
Nem szükségszerű, hogy akiket mi választók megbízunk érdekeink képviseletével, és ők elvállalják ezt, feladatukra alkalmatlan, vagy szándékosan érdekeink ellenében cselekvő emberek legyenek.
Napjainkban sok példát találunk arra, hogy hatalmas magántársaságok jól fizetett menedzserei is képesek a részvényesek érdekei ellenében tevékenykedni és hatalmas károkozásaikat állami beavatkozással, állam által megbízott menedzserek segítségével kell korrigálni.

@ricardo: Ez nyilvánvaló - viszont azok, akik most nem fizetik be a járulékaikat, a jövőben tehermentesítik az államot, mert a nyugdíjukat sem az állam fogja állni.

Éppen ezért az ilyen reform következtében megnövekedő államadósságot egy jól működő piac elméletileg hajlandó lesz megfinanszírozni.

(A vicc amúgy az, hogy mivel a pénztárak viszonylag sokat fektetnek államkötvényekbe, nagyrészt épp ők maguk fogják megvásárolni az átlépés következtében keletkező többletadósságot. A pénznek ezzel a részévbel lényegében ugyanaz történik, mint ha egy egyéni számlás, államkötvény-hozamú állami nyugdíjrendszerben volna.)

Különbség "csak" a rendszerbe rejtett piaci és a politikai kockázatokban, illetve ezek viselőinek kilétében van.

1. A jelenlegi 8% valóban magasabb az optimumnál – nem ezt vitatom, hanem hogy ez minden csoportban és területen igaz volna, illetve hogy nem játszik benne szerepet olykor a rossz motiváltságuk is.

2. Lehet, hogy az én optimizmusom. De nézd meg a képzettebb csoportok foglalkoztatási számait – semmi nem utal arra, hogy katasztrófa lenne az elhelyezkedési esélyeikkel (válság alatt nem ér, most ez tényleg gond). Emellett ahol megpróbálkoztak vele, ott többnyire sikerült.

3. „Jelenleg is úgy tudom, hogy a foglalkoztatottak kb. 40%-a minimálbéren van bejelentve.” – ezeknek a jó része épp úgy nem minimálbért keres, ahogy a rokkantak jó része sem annyira munkaképtelen :-) Egyébként a 40% amennyire én tudom, már nem igaz - ez ügyben egész hatékony lépések történtek az elmúlt években.
De könyörgöm: ha pusztán politikai döntéssel emelsz bért, azzal középtávon két dolgot idézhetsz elő: csődöt és munkanélküliséget, vagy a megemelt bért ugyanúgy elértéktelenítő inflációt. Tertium non datur.

4. A GM épp most megy csődbe. Jórészt épp ezért. A folyamatokat lassítani persze sokan próbálják az ellenérdekeltek közt - több-kevesebb sikerrel.

5. Nyilván – bár már a szocializmus is a rendszernek megfelelő embertípus kialakításában bízott. Itt és most nem hiszem, hogy menne. Előbb tessék kinevelni a megfelelően tisztességes és képzett vezető réteget, aki ráadásul nem vezsti el a hatalmát és adja át újból gazembereknek - aztán beszélhetünk a dologról.

(Amúgy meg: mit veszthetünk azzal, ha a csaló rokkantnyugdíjasokat kihajtjuk a munkapiacra? Segélyt úgyis kapnak, így éhen nem halhatnak - csak legalább számon lehet rajtuk kérni, hogy legalább próbáljanak munkát keresni. Hátha mégis összejön)

@VIII. Nagyapó:
A magánpénztárak valóban javarészt államkötvényt tartanak. Node ez éppen hogy megkérdőjelezi a létük értelmét. Ha a pénz végül úgyis a kincstárban landol, akkor minek közbeiktatni a drágán működő pénzárakat, ha meg nem ott landol, akkor meg az van, amit mondtam.

@ricardo:

A többi államkötvényt mások fogják megvenni, és éppen a jövőbeli fizetési kötelezettség csökkenése miatt nem fognak megijedni attól, hogy fentarthatatlan adósságpályára álltunk. Ez kb. azzal egyenértékű, mint ha valaki előleget venne fel a nyugdíjára egy NDC-rendszerben, és azzal nekiállna tőzsdézni.

De nem is ez a lényeg, csak azt mondom, hogy az átlépés önmagában nem generál új adósságot, csak láthatóvá tesz egy meglévő jövőbeli kötelezettséget. Hogy a rendszer eltérő logikája kit mire motivál, ki tudja ezt jobban csinálni, abba ne menjünk bele, nem foglalkoztam soha behatóbban a témával.

Amúgy én sem vagyok feltétlenül a kötelező magánpénztári belépés híve - az én ízlésemnek az felelne meg, ha lenne egy állami, államkötvény-hozamot biztosító NDC nyugdíjrendszer, amiből szabadon ki lehetne lépni. Emellett meg mindenkinek csak egy minimális nyugdíjat biztosító szintig lenne kötelező előtakarékoskodnia, igény esetén viszont lehetne többet is. De az explicit hiány vszeg ennek köszönhetően is nőne.

@VIII. Nagyapó:
Miután az NDC rendszer lényegében az állami felosztó-kirovó rendszer egyéni számlás változata, így arra elveben át lehet térni. De:
1. ezt kivitelezni nagyon bonyolult lenne, gyakorlatilag tiszta káosz (pl. aktívak eddigi befizetéseit utólag valamilyen elszámolási szisztéma szerint egyénileg kvázi tőkésíteni kellene)
2. az NDC, ha működne is, nem lenne szolidáris
3. az NDC rendszer nem garantál eleve folyó egyensúlyt, tehát mindenféle elméleti, vagy valós kiegészítő alapot kellene hozzá képezni, amit technikailag megint bonyolult lenne kivitelezni
4. miután az NDC rendszer felosztó-kirovó elven működik, így járulékfizetőként nem lehetne csak úgy kilépni belőle, hiszen ez a járadék fedezet eltűnését jelenti
stb.

Nota bene, az NDC meg a valódi tőkefedezeti rendszer propagálása szinte mindig erkölcsprédikáció. Mer akkor az adó- és járulék kerülő magyarember majd fizetne, hiszen nem a közösbe menne, meg a lusta magyarember nem menne nyugdíjba idő előtt, hiszen neki lenne kevesebb. Magyarember megtanulna öngondoskodni, előre látni stb. Ez a hegyibeszéd.
De végiggondolni, hogy egyáltalán kivitelezhetőek-e ezek az ún. reformok!

1. Nem tudom, csak bonyolult-e vagy megoldhatatlan - a nyilvántartás állapotától függ. Sztem azért inkább csak az előbbi.
2. A nyugdíjrendszer miért legyen szolidáris? Arra vannak a segélyek.
3. Lásd 1.
4. Mármint a régi nyugdíjasokat kell ilyenkor is kifizetni, államkötvényből :-) De egy államkötvény-hozamú NDC lényegében azonos egy kizárólag államkötvényt vásárló magánpénztárral, amit az állam működtet - én csak annyi különbséget nem látok a kettő közt, hogy az utóbbi esetben az egyéni számlára ráírjuk, hogy államkötvény.

(4. elso mondat termeszetesen marhasag - a jovendobeli nyugdij helyett az eddigi befizeteseket + kamatait kell mar ma kifizetni, ami a tenyleges nyugdijas korig noveli a bevallott allamadossagot.)

@VIII. Nagyapó:
Igen. Az állampolgár kilép a Nagyapó-féle NDC nyugdíjrendszerből, a TB kifizeti az egyéni számláján lévő összeget, az állampolgár pedig egy az egyben állampapírt vásárol belőle, amit élete végéig havonta eladogat.

@Vidéki:

Lelkesen támadod - mint oly sokan - a piac önszabályzó képességét, és szerinted az ebbe vetett hit a magas munkanélküliség és nagyjából minden más probléma oka.

A valóság ezzel szemben az, hogy a politikusok sokat beszélnek a neoliberális közgazdaságtanról, ám alkalmazni felettébb ritkán alkalmazzák. Azon ritka esetekben, amikor valaki rendesen e szerint csinálja az államháztartást, úgy érdekes, hogy már pár éves távon is fellendül az ország...

A legtöbb országban viszont egy alapvetően "jóléti állam" nevű rendszert alkalmaznak, és abba próbálnak beilleszteni neoliberális gazdasági elvek alapján bizonyos gazdaságpolitikai elemeket. Persze az így létrejövő rendszer szükségszerűen öszvér.

És mivel kedvenc politikusaink jórészt újraválasztásban gondolkodnak, ezért az eredmény jobbára az, hogy sikerül a két rendszer hibáit az előnyeik nélkül egyesíteni. Sajnos erre tökéletes példa ez az ország.

Hiszen a piaci modellek alapján a piac törvényei dominálnak, megjelennek a kockázatok. Azonban az állam jelenléte nem tompítólag, hanem épp erősítőleg hat a kockázatokra, például a magas államadósság révén.

Egyenlő munkáért egyenlő bért. Ne haragudj, de ez egy álom. Szép álom, de ez ezen a földön még soha meg nem valósult, és nem akarok pesszimista lenni, de nem is fog. A meglévő jövedelmi különbségek mögött azonban nem valamiféle aljas összeesküvés van, hanem olyan komporatív előnyök és hátrányok, amelyek részletes elemzésért kapta tavaly Krugman a közgazdaságtani Nobel díjat.

A lényege: mivel egy termelő üzemhez valószínűleg a közelben lesz a beszállítója, és persze az adott termékcsoport gyártásában jártas munkaerő, ezért a többi hasonló terméket gyártó is oda települ, hogy kihasználja a beszállító(k) nagyobb termeléséből származó költséghatékonsági, és képzett munkaerő előnyöket. És ez egészen addig folytatódik, amíg annyira fel nem verik a munkabéreket, hogy a termelés ára elfogadhatatlanná válik a piac számára.

És ennek alapján a nyugdíjrendszerről Ebben az országban nagyon sok korkedvezményes nyugdíjas a képzett munkaerő kategóriában fut. Most ők nincsenek jelen a munkaerő piacon, így az ország kevés külföldi befektetőt tud vonzani, hiszen hamar eléri a képzett munkaerő keresletük a rendelkezésre álló kínálatot. A rendszer több lépcsős megszigorítása ellenben azt jelentené, hogy jelentős munkaerő kínálatot találnának, így ez lehetővé tenné egy vagy több hazai termelési centrum megjelenését.

Emellett a 13. havi nyugdíj egyszerűen egy felesleges kiadás, amely veszélyezteti az államháztartást.

És a hazai, saját vállalkozások: sajnos épp a nyugdíjrendszer működtetésére történő állami tőkeelvonás az oka, hogy a nagyon gyenge a hazai vállkozói kör. Magas bérköltségek, drága hitelek, ez csak a magas nyereségtartalmú gazdasági ágak által elviselhetőek hosszútávon.

A gépgyártás, és általában a teljes gyártási ciklusok azonban alacsony nyereségrátájúak, ezek csak olyan országokban tudnak virágozni, ahol alacsonyak a járulékos költségek, és alacsonyak a hitelkamatok.

@ricardo:

Az a nyugdíjreform '96-os, csak a pontosság kedvéért (ugyanis a Bokros csomag része volt). Azonban nem az okoz hiányt a nyugdíjrendszerben.

Ugyanis a magánnyugdíjpénztárak csak a munkavállaló által fizetett TB-t kapják, ami harmada (vagy negyede?) a munkaadó által befizettnek.

Emellett a rendszer - ha a cikkbeli grafikont megnézed - gyakorlatilag 2002-ig egyensúlyban volt. Vagyis nem a magánnyugdíj rendszerbe áramlott pénzu hiányzik a felosztó-kirovó rendszerből, hanem a bevezetett 13. havi nyugdíj, sé a svájci indexálással történő további emelések fedezete hiányzik. Ha a nyugdíjak a 2002-es reálértéküket tartanák - és már akkor a 6. éve működött a magánbiztosítók rendszere - akkor 2 GDP %-al kevesebb lenne a hiány. Ez mintegy 520 mrd forint, amivel már már 5%-os GDP visszaeséssel is a 3%-os hiányhatáron belül lennénk. Egy gadasági válság közepén.

Sőt, mi több, az utóbbi évek állami nyudíj emelése következtében egyre többen váltanak vissza az állami rendszerre, hiszen ilyen mértékű növelésekkel a magánbiztosító rendszer nem tud versenyezni...

@ricardo: He? Én nem ezt mondtam - én azt mondtam, hogy ha nem akar, ne kelljen belőle állampapírt vásárolnia. Azt majd megveszi más. De ettől az állam ugyanannyival fog tartozni, csak már nem neki (implicit adósság formájában), hanem valaki másnak explicit formában.

Amire utaltam, hogy az NDC valójában nem felosztó-kirovó logika alapján működik, az egyéni számlákon lévő pénz csak és kizárólag azért nem államadósság, mert másnak hívjuk.

@Rorgosh: Szerintem meg az is elnevezés kérdése, hogy mit tekintünk a nyugdíjrendszer egyensúlyának és ennek megfelelően korrekt nyugdíjnak. Hogy az átlépés ceteris paribus biztosan növeli az állami rendszer hiányát, azon önmagában nincs nagyon mit vitatkozni.

@Rorgosh:
Írod rólam: „”Lelkesen támadod - mint oly sokan - a piac önszabályzó képességét, és szerinted az ebbe vetett hit a magas munkanélküliség és nagyjából minden más probléma oka.”
Nem támadom lelkesen, csak nem vagyok vakbuzgóan meggyőződve a piac mindenható önszabályozó képességéről, erre történelmi tapasztalatok is utalnak.
A múlt század első harmadában egy hatalmas világválság tört ki, amelyet a piaci automatizmusok hoztak létre és önmagukban képtelenek voltak megoldani.
Az USA-ban Roosevelt elnök kreatív gárdájának sikerült (a New Deal programmal) nagy erőfeszítések árán az országot kivezetni a válságból, amely nem nélkülözhette az állam szerepének nagymértékű növelését. A kiváltó okok elemzésével, és a szükséges szabályok, törvények megalkotásával sikerült hosszú időre biztosítani a korábbi hatalmas lengések csillapítását. Vannak akik azt állítják, hogy a bankokra vonatkozó szabályok jelentős lazítása (a nem túl régmúltban) idézte elő a mostani pénzügyi válságot.
Ha elolvasod Roosevelt elnök életrajzát, sok reális érvet találhatsz, amelyek bizonyítják, hogy szükség van a „Szabad Piac” észszerű szabályozására, különben elszabadult hajóágyúhoz hasonlóan viselkedik.

@Vidéki:

A Nagy Világgazdasági válságról: ma már a közgazdászok szinte egyöntetűen állítják, hogy magát a válságot épp az állami beavatkozás váltotta ki, méghozzá két lépcsőben:

1. Keynes és az állam féltek a recessziótól, így a 20-as években a legkisebb rezdülésre is kamatot csökkentettek (ismerős valahonnan?!) amivel persze lufit kezdtek fújni. Ebből persze tőzsdecrach lett, különösen, mivel mikor rájöttek, hogy lufit fújnak, akkor lefelejtettek likviditást biztosítani a rendszernek.

2. Miután kidurrant a lufi a recessziós félelmek miatt '30-ban protekcionista gazdaságpolitikára tértek át, eszetlenül magas vámok, vámtilalmak, stb.

Persze a protekcionizmus gyorsan terjedt, és így még '30-ban sikerült sikerült Nagy Világgazdasági válságot csinálni egy szokványos, időnként felbukkanó recesszióból.

Roosevelt-ék ezután kerültek hatalomra, és valóban, jöt a New Deal. Meg a protekcionizmus lassú feloldása, ami egyébbként Anglia példáján láthatóan jóval többet számmított - ők ugyanis konzervatív gazdaságpolitikát folytattak a válság alatt, és '33-tól ők is elkezdték a kilábalást.

Ettől függetlenül senki nem azt állítja, hogy szükség esetén ne avatkozzon be, csak azt, hogy ezt ne folyamatosan tegye. Ne helyettesítse a piacot, hanem - szükség esetén - támogassa azt meg. Majd ha a szükség elmúlt, úgy gyorsan fizesse vissza a hiteleket.

Angliára hivatkozva írod: „ők ugyanis konzervatív gazdaságpolitikát folytattak a válság alatt, és '33-tól ők is elkezdték a kilábalást.”
Ahhoz képest, hogy a válság 1929-ben robbant ki, a piaci automatizmusok elég rossz hatásfokkal működhettek, ha 1933-tól még csak a kilábalást kezdték meg.
Roosevelt kora előtt a piaci automatizmus úgy működött, mint egy rosszul tervezett szabályozó: hatalmas túllendülésekkel és visszaesésekkel,
„lengéscsillapítás” nem volt betervezve.

@ricardo:
Magánnyugdíj pénztárakkal kapcsolatos érvelésed világosan tükrözi a valóságot: „Ha a folyó járulék befizetések egy részét átcsatornázzuk úgy, hogy az nem válik folyó járadékká, márpedig ez történik a magán-nyugdíjpénztár esetén, akkor értelem szerűen ez a hiány a folyó kifizetések oldalán meg fog jelenni, amit ki kell valahonnan, az államkincstárból egészíteni.”
Kiválónak deklarált reformközgazdászaink előszeretettel használják a „koraszülött” jelzőt a jóléti államra, de sohasem használták a magán nyugdíjpénztárakra, amelyek létrehozásáért a Horn kormány alatt olyan lelkesen kampányoltak.
Ezeket úgy festették le, mint a távoli jövőben majdan aranytojást tojó tyúkokat, szerényen elhallgatva, hogy ezért a rózsaszín jövőért sok-sok évig az államkincstárnak kell mélyen a zsebébe nyúlni.
Az akkori lehengerlő propaganda úgy ábrázolta a helyzetet, hogy aki a magán nyugdíj pénztárba „belelép” az feltétlenül jól jár, mivel a magántulajdon felsőbbrendű az állami tulajdonhoz képest és az állami „kutyaütőkhöz” képest hatalmas szakértelmű pénzügyi vezetők személye eleve garantálja a hatalmas hozamokat.
Több mint tíz év alatt a fa termőre fordult és a gyümölcs rendkívül silány, az ígérgetéshez képest pedig elborzasztóan fanyar.
Nemrég hozták nyilvánosságra, hogy a magán nyugdíjpénztárak több, mint egy évtizedes nettó hozama „enyhén” negatív.
A hatalmas pénzügyi szakértelem nyomokban sem látható. Ha egy egyszerű „mezei” állampolgár annyi lehetőséget kapott volna, hogy átutalt járadékait egy bankban állampapírok vásárlására használhatta volna fel, toronymagasan jobb eredményt ért volna el, mint a kiválónak deklarált pénzügyi szakemberek a magán nyugdíjpénztárak élén.
Felvetődhet a kérdés: Kinek állt ez érdekében?
Az eredményekből látható azoknak nem, akiket átléptettek. Őket nyugodtan sorolhatjuk az „átvert balekok” kategóriájába.
A súlyosan eladósodott államkincstárnak sem volt érdeke, hogy sok évre további jelentős adósságokat halmozzon, bedőlve pénzügyi lobbi csoportok felelőtlen ígérgetéseinek.
Egyedüli haszonélvezők a „kecskék” akikre rábízták a „káposztát”.
Már a válság előtt lehetett látni, hogy a hozamok igen soványak, mert a befizetések jelentős része elment működési költségekre (a belső körökben hatalmas jövedelmek, drága luxusautók, ügynökölési költségek, önreklámozás stb.), másrészt a beígért hatalmas szakértelem sem volt olyan hatalmas, ahogyan azt harsogva reklámozták.
A tanulság az, hogy a reform szó nincs jól definiálva. Akármilyen, a közösséget károsító tevékenységet el lehet keresztelni reformnak.
Ahhoz, hogy ilyen „átverés” ne túl gyakran forduljon elő, vezetőinknek kellő „judiciummal” kell rendelkezni és nem kell mindjárt hasra esni azok előtt, akik állításuk szerint a reformokért élnek-halnak.
Barkácsolók alapszabálya: „Kétszer mérj, mielőtt egyszer vágsz”:

@VIII. Nagyapó:
Az NDC rendszer felosztó-kirovó elven működik. Az aktívak folyó jarulékbefizetése fedezi a nyudíjasok folyó járadékát. Az, hogy a befizetett járulékok, illetve a kifizetett járadékok egyénileg vannak elszámolva nem változtat a rendszer finanszírozásának a jellegén. Az aktívak éppen úgy nem léphetnek ki az NDC rendszerből, mint a mostani első pillérből. Ha valaki kilépne a nyugdíjrendszerből, és megkapná az egyéni számláján lévő összeget, akkor ezzel valóban csökkenne az állam jövőbeli fizetési kötelezettsége, ám a folyó kifizetési oldalon viszont azonnal megjelenne a hiány, amit pótolni kell. Mondjuk államkötvények eladásával. No de miért nőne meg az államkötvények iránti kereslet, ha valaki kilép a nyugdíjrendszerből? És még ha ez meg is történik, az éppen úgy az állam jövőbeli kizetési kötelezettsége, mint a nyugdíj. Azaz, az állam jövőbeli fizetési kötelezettsége nem lesz kisebb. Ellenben igaza van. Az 'implicit' adósságból explicit, kötvényesített adosság lesz. No de ki az a marha, már elnézést, aki egy jövőbeli implicit adósságát, aminek nagyságát bizonyos értelemben maga határozza meg, előre lefixel?

Ja, és ez a kötvényesített adósság ráadásul nagyrész külföldi adósság lenne.

@ricardo:

Ha a nyugdíj-előtakarékossági kötelezettség nem változik, csak át lehet lépni másik magánnyugdíjpénztári rendszerbe is, akkor az állam külföldi adóssága valóban nőni fog – az ország nettó külföldi adóssága viszont nem, mivel az a pénz továbbra is belföldi megtakarítás marad. A külföldi kitettség csökkentése így esetleg lehet érv a kötelező előtakarékosság mellett, de nem az állami nyugdíjrendszer mellett. (És persze vannak érvek ellene is.)

Valóban, az implicit adósságnak az állam szempontjából előnye, hogy szabadabban dönthet a mértékéről. A hátránya viszont – például az állampolgár szempontjából – pont ugyanez: kiszolgáltatottabbá tesz a politikusok kényének-kedvének. Szerintem kifejezetten káros, ha a nyugdíj mértékét a választási ciklus befolyásolja (erre láthattunk példát az elmúlt években). Másrészt én is sokkal szívesebben fizetek járulékot, ha nagyjából tudni lehet, hogy azt cirka 40 év múlva korrekt hozammal fogom visszakapni.

Ja igen: egy államkötvény-hozamot garantáló NDC lényege (az adósság elrejtése mellett) épp az, hogy az állam lemond az adósság mértékéről való döntés lehetőségről. Legalábbis ha nem ezt is csak parasztvakításnak szánják, és nem rúgják fel négy év múlva ezt is.

Hogy az NDC felosztó-kirovó-e, vagy sem, az továbbra sem értem, hogy miért is nem csak cimkézési kérdés. Ha akarom, egy államkötvényekkel fedezett nyugdíjrendszer is felosztó-kirovónak tekinthető: az állam a fedezetül szolgáló kötvények hozamát - és így a ott is a jelenleg aktívak folyó befizetéseiből fedezi. Igaz, akkor azt nem nyugdíjjáruléknak nevezik, hanem adónak.

jav.: ...és így a NYUGDÍJAKAT IS - ott is a...

Es persze megint pontatlan voltam - nem csak adonak hivhatjak, de (akar nyugdij-celu) allamkotveny-vasarlasnak is.

@Vidéki:

Nem a piaci automatizmusokkal volt a gond.

Ha esetleg figyelmesen elolvasod a hozzászólásomat, és azt értelmezed is, és nem csak kiragadsz belőle elemeket, akkor rájössz arra (feltéve, hogy egyáltalán rá akarsz erre jönni), hogy a piacoknak nem csak, és nem is elsődlegesen a '29-es tőzsdecrach hatásait kellett kiegyensúlyozniuk, hanem a '30-as állami beavatkozásét: a többszörösére emelkedett vámokét is, amely egyszerűen szétzilálta az egész világkereskedelmi, és így az ipari és mezőgazdasági termelési rendszert.

Vagyis a piacnak 3-4 évébe telt az idióta állami beavatkozás hatásának ellentételezése. Ezért viszot talán ne a piacot és szereplőit hibáztassuk, hanem a kormányokat, amelyek a populizmus hátán meghozták azokat a csodálatos lépéseket, amelyek végül elvezettek a II. világháborúhoz.

Csúnyán fogalmazva: Roosevelt a New Deal-el azt a válságot kezelte amit Hoover a kereskedelmi korlátozásokkal kiváltott.

@Vidéki:

Gondolom az a hozzászólásom elkerülte a figyelmedet, hogy nem a magánnyugdíjpénztári befizetések okozták a hiányt a rendszerben - hiszen a pénztárak már 1996 óta működtek, míg a nyugdíjrendszer csak 2003-tól vált hirtelen nagyon drágává - hanem a 13. havi nyugdíj bevezetése.

Az utóbbi ugyanis egy lépésben 8%-al emelte a nyugdíjrendszer kiadásait. Ezt a kormány még a rendszeres nyugdíjelemésekkel is tetézte: miközben 7 év alatt csak 25%-al nőtt a gazdaság teljesítménye, ugyanezen idő alatt 40%-al a nyugdíjak reálértéke.

Tehát talán nem a magánnyugdíjpénztárak, hanem a 13. havi nyugdíj volt koraszülött....

@VIII. Nagyapó:

Nos, ha a központi költségvetés rendszeresen fel kell, hogy töltse a nyugdíjalapot, akkor ott hiány van. Az Orbán kormány '98 és 2001 között nem nagyon töltött ebbe a rendszerbe pénzt (töltött bele, ám csak fix összeget, így a rendszer hiánya nem nőtt), majd 2002-ben telenyomta, tekintettel a választási évre, és azóta a kormány folyamatosan megismétli ezt.

Természetesen a magánnyugdíjpénztárak létrehozása kiváltott egy hiányt, ám ez egy mérhető, kalkulálható hiány a rendszerben, ennek központi költségvetés terhére történő lefedése nem bontja meg a rendszer alapvető zártságát.

A mai problémát a rendszerrel viszont épp annak zártságának megbontása okozza - vagyis a 13. havi nyugdíj, és az infláció feletti emelés rendszere.

@Rorgosh:
1. Írod: „Nem a piaci automatizmusokkal volt a gond.”
De mégis a piaci automatizmus hozott létre 1929- ben egy hatalmas gazdasági válságot, ami társadalmi robbanással fenyegetett.
Az USA-ban 1929-től 1932-ig Hoover elnök kapkodott fűhöz-fához, mégis ahogy írod, intézkedései csak rontottak a helyzeten.
Korábban írtad, hogy Anglia konzervatív gazdaságpolitikát folytatott, mégis csak 1933-ban kezdett kilábalni a válságból.
Hoover elnök kapkodása ilyen óriási hatással lett volna a világgazdaságra?
2. Írod: „Tehát talán nem a magánnyugdíjpénztárak, hanem a 13. havi nyugdíj volt koraszülött....”
Ha elgondolkozol a magán nyugdíjpénztárak gyengécske (satnya) hozamán, nem tarthatod túlzásnak a koraszülött jelzőt.
Azzal, hogy a 13. havi nyugdíjat koraszülöttnek tartod egyetértek.
Világra jöttében nagy szerepe volt egy kiváló közgazdász politikusnak, Medgyesi Péternek.
Addig kell nyújtózkodnunk, ameddig a takarónk ér.
El kell fogadnunk azt az életszínvonalat, amelyet új gazdáink (akik a rendszerváltás után olcsón megszerezték a gazdaságunk kulcspozicióit) engedélyeznek számunkra.
Mit jósolsz? Életszínvonalunk mikor fogy felzárkózni nyugati szomszédunkhoz, Ausztriához?

@Vidéki: Európának ezen a felén mindenesetre a tervgazdasági rendszer is egész szép válságot produkált - igaz, azt megelőzte egy jó évtizedes stagnálás. Szóval nálunk legalábbis állam-piac 1:1 :-)

A válságnak egy értelmezése, hogy az az idő, amikor a hibák kitisztulnak a rendszerből. Ha nem hagyjuk, hogy időnlként válság alakuljon ki, csak tovább halmozódnak a hibák - legyen bár az akadályozó rendszer a túlzott simításra törekvő jegybank vagy kommunizmus. Ha jól értem, sokan valami ilyesmivel vádolják a FED-et is az elmúlt 20 év kapcsán.

@VIII. Nagyapó: Írod: „Ha nem hagyjuk, hogy időnként válság alakuljon ki, csak tovább halmozódnak a hibák”.
Érveléseddel az gond, hogy a válság hatalmas feszültséget ébreszthet a társadalomban, amit nem mindig sikerül a választott döntésekkel mederbe terelni.
Gondolj arra, hogy Hitlert is a válság keltette feszültség juttatta szabad választásokon hatalomra és mindez később hova vezetett.
Az USA-ban Roosevelt elnök kreatív köre megtalálta az arany középutat a teljes piaci automatizmus elve és az ésszerű szabályozás mértéke között.
Hosszú ideig töretlen fejlődés következett be, a korábbi hatalmas csillapítatlan lengések megszűntek.

@Vidéki: Ez alapján a megközelítés alapján nem az a kérdés, hogy lesz-e válság, hanem hogy sok kicsi lesz vagy kevés nagy...

Lenne egy észrevételem:

A nyugdíjrendszer valóban egyszerű közgazdaságtani probléma, és a megoldása csupán egyik rendszerről a másikra átállás: DB-DC; kirovó/felosztó-tőkefedezeti stb.?
Nem hiszem.

Az nem jut senkinek az eszébe, hogy hiába halmozom fel a jövőben tőkeként egyéni számlán azt, amit most jogosultság formájában társadalom szinten, a hátterük ugyanaz?

Vagy van a jövőben elég számban, aki javakat (értéket) állít elő, és így megvalósul a generációk közötti jövedelem átcsoportosítás, vagy nincs.

Ha nincs, akkor az sincs elég számban (kereslet formájában), aki az én megtakarításomat (és a többi idős emberét, aki ingatlanban, értékpapírban stb. tőkét halmozott fel) megvenné.

A pénzt meg mégsem ehetem meg.
Ennyit a tőkefedezeti rendszerről, mint biztos megoldásról. (Lásd német ingatlanárak.)

Nem a számokkal kell bűvészkedni, hanem egészséges társadalmat teremteni. Illetve olyan szabályozásokat bevezetni, amik ide vezetnek.

Például olyan nyugdíjrendszer kell, ahol a nyugdíjnál figyelembe veszik, hány gyereke van, és mennyi adót fizet. (Ez a régi, a gyerekek tartják el a szülőket elv modern változata.)

Mo.-n gyerekből évente 40%(!)-kal kevesebb születik a kelleténél. Már évtizedek óta. Ez eddig kb. 1 millió ember. (Az elmúlt 20 évben 700 ezerrel csökkent a magyar társadalom az életkor növekedés ellenére.)

Tehát tegyük rendbe a társadalmat, és idővel rendben lesz a gazdaság. Fordítva biztos nem megy. (Akkor marad a bűvészkedés a számokkal.)