A közgazdászok egy része szerint a korrupció ésszerű válasz az ésszerűtlen szabályokra. Erre a rugóra jár az agya azoknak akik a jog közgazdasági elemzését (law and economics, remek könyv és képzés magyarul is) művelik. A keretek, szabályok meghatározzák az ösztönzőket, az emberek nem eleve jók vagy rosszak (normakövetők vagy normahágók), hanem azt választják, ami nekik adott keretek között a legjobb. Jó ösztönzők: jó viselkedés. Rossz ösztönzők: üdvözöljük a hálapénz, a zsebbefizetés és a rokkantigazolványok országában!
Vannak olyanok is, akik máshogy gondolják. Sőt, olyanok is vannak, akik azért gondolják máshogy, mert megvizsgálták. Vagy legalábbis terveztek egy kísérletet, amit a társadalomtudományokban legendásan nehéz, és arra jutottak, hogy nem a szabályok számítanak. A kísérlet valóban nagyon ötletes: végy egy csomó embert, akik a korrupcióhoz fűződő normáikban egészen máshonnan jönnek, és teremts nekik ugyanolyan korrupciós ösztönzőket. Legyenek, mondjuk New Yorkban élő ENSZ-diplomaták, akiktől nem lehet behajtani a parkolási bírságot. Ha csak az ösztönzők számítanak, akkor a gyanúsan rosszhírű, mindenféle transzparencia-bajnokság örök sereghajtói pont ugyanannyi parkolási vétséget követnek el, mint a szuperfelvilágosult és igen normakövető országok képviselői. Nem ezt kapjuk: Csád és Banglades diplomatái 1997 és 2005 között összesen 2500-szor vétettek a parkolási szabályok ellen, a svédek és a norvégok egyszer sem. (Magyarország? Ahogy szokott; Ausztria és Románia között.)
Számos ellenvetés tehető, persze. Ellentétben azonban a mindenféle vizsgálat nélkül, üresbe sápítozókkal, ezt a cikket szét lehet szedni. Tartalmilag, módszertanilag, megközelítésileg. Mindenkit erre biztatunk.
