Mandeville a Méhek meséjéhez írt nagyszabású kommentárjában leírja, hogy Amerika felfedezése után a Spanyolországba áramló hatalmas mennyiségű arany miként tette szegénnyé a spanyolokat. Az amerikai arany hatására a spanyol ipar teljesen leépült, hiszen szép lassan a teljes fogyasztás importból származott. Ahogy az új arany szétterjedt a világpiacon - az árak emelkedtek. A spanyolok számára egyre drágább lett az import, amit jelentős részben a saját költekezésük okozott. Végül az aranykészlet elfogyott. A spanyolok pedig ott maradtak arany nélkül, úgy hogy a saját hazai iparuk leépült, a világpiaci árak pedig megugrottak. Egyébiránt Mandeville ezzel a történettel azt példázza, hogy nem a kincsek, és az arany jelentik a valódi gazdagságot, hanem az iparkodás, azaz a munka. (vö. merkantilizmus)

A spanyol példa klasszikus, de van régebbi is:
az ókori római köztársaság néhol gyenge, de azért működő intézményrendszere illetve az itáliai vidéki gazdaságok és az azokra épülő hadsereg többek között a Görögországból és máshonnan beáramló rengeteg arany nyomán roggyant meg.

Szerintem fontos különbség van a fenti példák és az EU-pénzek között: azokkal együtt egy intézményrendszert is kapunk a források elosztássára. És az EU-bürokraták biztosan olvastak fejlődés/intézmény-gazdaságtani cikkeket a témában és igyekeznek kezelni a problémát. (bár Románia és Bulgária esetében talán nem voltak elég kemények a szankciók).

@north-northwest: nem intézményrendszert kapunk, hanem iránymutatást, procedurális elvárásokat és kétséges értékű szankciók fenyegetését - az intézményrendszer a mienk, olyan is. Aki már pályázott az NFÜ-höz, tudja, miről beszélek.