A stilizált tények fogalmát Káldor Miklós, magyar származású közgazdász, a cambridge-i közgazdasági iskola egyik vezető képviselője vezette be, egy, a gazdasági növekedésről írott, 1957-ben megjelent cikkében. A Káldor-féle hat stilizált tény a hosszabb távú gazdasági fejlődést kísérő egyes szabályosságokat foglalta össze — az 1950-es évek közepén ismert statisztikák alapján. Akkoriban az mutatkozott az egyik legfontosabb szabályosságnak, hogy a munka, illetve tőkejövedelmek aránya a GDP-ben hosszabb távon változatlan. Dale Jorgenson és Marcel Timmer írása az 1980-tól a 2000-es évek közepéig tartó időszakot tekinti át, azt firtatva, hogy megváltoztak-e a stilizált tények. Nem csupán a Káldor által megfogalmazott szabályosságokkal foglalkoznak, hanem olyanokkal is, amelyeket – bár nem stilizált tényeknek nevezve – Kuznets és Maddison foglaltak össze a gazdaság három fő szektorát (mezőgazdaság, ipar, szolgáltatások) illetően: a szolgáltató szektor termelékenység-emelkedése elmarad az iparétól és a szolgáltatásokban foglalkoztatottak aránya folyamatosan emelkedik. Az írás fő üzenete: a hármas tagolás értelmét vesztette, és a munkajövedelmek korábban stabilnak mutatkozó részaránya csökkent – az informatikai és telekommunikációs szolgáltatásokban felhalmozódó tőke javára.
(OG, köszönjük a posztot)
