Okos komment az Economist blogjából:
www.economist.com/blogs/freeexchange/2009/10/expertise_and_expertise.cfm

Ha valaki a globális felmelegedés elleni közdelem vallásszerű orthodoxiája által diktáltaktól eltérő, közgazdaságtanilag is megalapozott megoldásaira kíváncsi, ajánlom figyelmébe Bjorn Lomborg munkásságát, pl. a magyarul is megjelent "Cool it! Hidegvér!" c. kis kötetét (Typotex, 2008)

A lökonómia szerelmeseinek ez biztos tecceni fog:
www.konyvorszag.hu/index.php?id=termekek&szerzo=tim_harford&cim=az_elet_rejtett_logikaja&art_id=122561&search_co=

Meg még egy Economist: www.economist.com/world/international/displayStory.cfm?story_id=14738383

@ricardo:
Ez a Tim Harford könyv éppenséggel nem olyan fergeteges, túl van kissé színezve a dolog. Azokban az USA államokban, ahol szigorúbb az abortusz szabályozás a fiatalok jobban preferálják a biztonságos szexet, mint azokban az államokban, ahol lazább. No az ilyen és hasonló leglátások azért nem jelentenek akkor truvájt. És valahogy az sem bír a releváció erejével, hogy a munkaerőpiacon hátrányos helyzetben vannak a színesbőrűek.

Egy Supefreaconomics kritika a New Yorker-bol, a globalis felmelegedeshez kapcsolodva:

www.newyorker.com/arts/critics/books/2009/11/16/091116crbo_books_kolbert

Az alabbi idezet szerintem nagyon jol megragadja azt, amit mindig is idegesitonek talaltam a Freakonomics-franchiseban (a konkret tematol fuggetlenul):

<<But what’s most troubling about “SuperFreakonomics” isn’t the authors’ many blunders; it’s the whole spirit of the enterprise. Though climate change is a grave problem, Levitt and Dubner treat it mainly as an opportunity to show how clever they are.>>

Van ebben valami a '70-es évek posztmodern feelingjéből. Amikor nincs közgazdaságtan, nincs valamiféle nagy általános elmélet, hanem inkább közgazdaságtanok vannak, mindennek a maga saját kis gazdaságtana. A házasság közgazdaságtanától a rasszizmus közgazdaságtanán át a városi közlekedés közgazdaságtanáig. A mikroökonómia újra felfedezése, ahol a mikro már nem csak a vállalatok mikroökonómiája, hanem éppen úgy a nyugdíjaskluboké is. A mikrovilágok ökonómiája. A városi bűnözésnek is van gazdaságtana, a roncsautóknak is, a terrortámadásoknak is, meg a tinik szexuális életének is. A hétköznapi, a profán felfedezése, és az ezzel járó izgalom, a partikuláris öröme, hogy mindenben ott a titok, és hogy mindent lehet modellezni, ha veszünk néhány egyszerű szabályt, mint ösztönző mechanizmust. Mindennek közös alapja pedig ennek okán az egyén, aki az ösztönzőkre racionálisan reagál, azaz összeveti az előnyöket a hátrányokkal, és így kvázi haszonmaximalizál. Akkor is ha házasodik, akkor is ha nyaral, vagy ha éppen kábítószert fogyaszt. És megjelenik egyfajta tobzódás a témákban, a frissesség, a fiatalosság, cool, na meg persze a mindenkit meghökkentés jegyében.

Egyébként most ezt olvasom (a Tim Harford könyv többszőr is hivatkozza, így jött):
www.demos.hu/Konyvesbolt?todo=Product&cat_id=2&id=37
Kis imertető:
www.demos.hu/bevezetesajovobe/Surowiecki_a_tomegek

@ricardo:
Illetve a fogyasztói viselkedés klasszikus elméletének kiterjesztése. Az ember tkp. akkor is fogyasztóként viselkedik, amikor házasodik, vagy amikor éppen szenvedélybeteg. De az adóelkerülés vagy a potyautasság jelensége is értelmezhető fogyasztói viselkedés gyanánt. Itt is kvázi-fogyasztói preferenciák vannak, amely preferenciákat azonban nagyban befolyásolnak a külső ösztönzők. A házasság fogyasztása, vagy a szenvedélybetegség fogyasztása, az adóelkerülés fogyasztása így értelmezhető a szokásos haszon-áldozat modellben, ahol a preferencia skála eleve hozzáigazodik az ösztönzők szabta külső feltételeknek. Itt a meghökkentő pusztán az, hogy pl. a szenvedélybetegséget nem szokás fogyasztásnak tekinteni. Ettől lesz a dolog egy kicsit lökött, a vizsgálódás pedig lökonómia.

Érdekes ez a mostani H1N1 mizéria a kollektiv döntések szempontjából. Azt hallottam a TV-ben, hogy valójában már az is elég, ha csak a lakosság fele beoltatja magát. Egy 50%-os oltottság ui. már kellően meggátolja, hogy a vírus tömegesen átterjedjen. Azaz, ha a lakosság fele beoltatja magát, akkor az egész közösség védett lesz. Más szóval, aki beoltatja magát, az nem csak magát védi, hanem mást is. Ha a lakosság fele beoltatja magát, akkor ezzel megvédi a másik felét is. Ugyanakkor az egyes egyén szempontjából beoltatni magát áldozat, azaz fáj az oltás, esetleg mellékhatása is van, pénzbe kerül az oltóanyag és a beadatás, szabadidőt vesz el a körzetiorvos felkeresése stb. Egyénileg valójában az a racionális, ha megvárjuk, hogy a többiek oltassák be magukat. Azaz, egyénileg sokkal kényelmesebb potyázni, és abba az 50%-ba tartozni, aki nem oltatta be magát. Ez viszont könnyen oda vezet, hogy senki ne oltassa be magát.

@ricardo: Na persze csak akkor ha nagy az esélye, hogy az 50% végül beoltatja magát és a köztes időben kicsi a valószínűsége, hogy elkapja, ha nem akkor irracionális nem beoltatni magát valakinek.

@igyugyaz:
Ó, kósza ötlet volt.