Paul Romer  egy ideje nem csak tanár és tudós, hanem immár aktivista is.

Mozgalmának, melyről, aki jobb szereti a képet-hangot, mint a betűt,  TED-előadást és friss VoxEu-interjút is talál a neten, csodák csodája, nem öngyarmatosítás a neve, bár akár így is hívhatnák.

A rossz intézményrendszerrel és törvényekkel, szegénységben, politikai-gazdaságtani csapdákban vergődő fejlődő országok vezetőinek javasolja Romer a következő megoldást: országuk egy lakatlan területén, ha kell alkotmánymódosítással egy jól működő másik ország (Szingapúr, Kanada) jogrendszere mellett, azt a projekt szavatolójának bevonva, szabad be és kiutazással hozzanak létre új városokat.

Vesztes szinte nincs is, hiszen zöldmezős a projekt, nyertes pedig a jó szabályok között gyorsan gyarapodó új városnak hála az egész ország lesz, ráadásul az addig a fejlett országokba áttelepülő gazdasági migránsok is közelebb maradnak hazájukhoz, mondja-írja Romer.

Utópia? Nem feltétlenül, gondoljunk csak a XIX. században egy emigráns franciával vezettetett orosz, de nyílt Odesszára, vagy a már-nem-gyarmat, mégis saját jogrendű kínai Hongkongra.

A hondurasi vezetők hasába, úgy tűnik, Romernek sikerült lukat beszélnie: a szükséges  alkotmánymódosítást már el is fogadták.