1. Nagyon szívemből szól ez a poszt, a kicsit absztraktabb dolgok (amikor nem csak azt kell megtanulni, hogy kik az EU tagállamok) szerintem is csak folyamatos tanulással ülepedhetnek le.
2. Van már kicsi munkaerőpiaci tapasztalatom is, és úgy látom, a munkáltatók is a tudást nézik, hosszú interjúsorozatokon választják ki a legjobbakat, és a végzettséget igazoló papírt csak belépő igazolásnak használják. Véget ért a kilencvenes évek közepéig tartó időszak, amikor annyira jó dolguk volt a közgazdászoknak, hogy ha valaki valahol valahogy végzett, akkor csak az oklevelét kellett beküldenie, és meg is kapta az állást.

1. Ha a tanulást úgy értjük, hogy az adott probléma megértése, absztrachálása, majd más problémák megoldása, akkor annak a legtisztességesebb módja a rendszeres foglakozás, és a tudás tesztelése. (Jellegzetesen ilyen a tudományos dolgok tanulása.) Ha viszont a feladat, hogy bizonyos dolgokat az agy valemlyik memória rekeszébe toljunk, ott lehet, hogy mégiscsak a magolás a megoldás. (pl. Anatómia, gondolom.)

2. Egy dolog az, hogy évközben is számonkérünk, de a másik dolog az, hogy nonszensz, hogy egy magyar egytemistának 2-3szor annyi tárgya van, mint nyugati kollegájának. (szaktól függetlenül) Lehet, hogy ezáltal pont rugalmasabbak leszünk a munkaerőpiacon, mert gyorsabban tanulunk meg bullshiteket, de cserébe frusztráltak vagyunk, hogy az oktatásban tanultaknak csupán 10%-át, ha használjuk.

Az is baj, hogy tele vannak a tantervek tölteléktárgyakkal valamint sokszor eltolódnak a súlypontok - fontos tárgyak nem kapnak kellő figyelmet, huszadrangú témákat meg szó szerint kell tudni. Tanitsanak kevesebb dolgot, de azt verjék bele a hallgató fejébe. De pl. én csinálnék egy minimum követelményrendszert, ami nélkül nem lehetne diplomát kapni. Pl. államvizsgán lehetne egy átfogóbb teszt, mint orvosin, satöbbi. Mert kész röhej, hogy valaki mondjuk kirántja az egyetlen tételt xy tárgyból, amit megtanult, és ezzel le is tudja 5 évre az egészet.

A jelenlegi rendszer nagyon rossz osztonzoket konzerval. A latszolagos tulterheltseg paradox modon kb. arra jo csak, hogy a diak es a tanar kurzusba fektetett munkajanak, idejenek osszeget nagyjabol minimalizalja.

Termeszetesen nem lehetne felevente 8-10 vagy meg tobb kurzust teljesiteni, ha ezen kurzusok mindegyike tenyleg komolyan lenne veve es folyamatos evkozi munkat igenyelne. Itt van az, ahol a tanar es a diak egy kis osszekacsintasra van kenyszeritve: A diak levizsgazik a tanar gyatran felepitett, idejetmult, rosszul vagy sehogy sem leadott anyagabol, ezaltal legitimalva a kurzust. A tanar cserebe implicite megigeri, hogy evkozben nem fog kemenykedni, es ugy tesz, mintha egy vizsgaval letudhato lenne az anyag. Ezzel sajat es a diak evkozi munkajat is minimalizalja.

--Nem lenne szabad, hogy a final exam a kurzuson elert erdemeny 30-40%-anal tobb legyen. Akar az utolso oran is meg lehetne iratni, vizsgaidoszakra gyakorlatilag nincs szukseg (vagy nem tobb, mint egy-ket het).

--Nem lenne szabad, hogy a diak felevente negy (max. ot) oranal tobbet vegyen fel. A tantervek abszolute tele vannak felesleges targyakkal, amiket csak az legitimal, hogy a jelenlegi rendszerben sok diak kenytelen felvenni oket.

--A szobeli vizsgak ertekelese sokszor nagyon onkenyes, es kifejezetten feudalis viszonyokat tukoroz. Lehetoleg kerulni kellene oket, illetve ha szukseg van rajuk, akkor bizottsagi formaban (tobb vizsgaztato) legyen lebonyolitva.

En azt hittem, hogy a bolognai folyamat ebbe a fenti iranyba noszogatja majd a magyar felsooktatast. (Ez lenne az ertelme.) Ehelyett, ha jol tudom, meg inkabb nott a leterheltseg, meg tobb a felesleges ora, stb.

Én informatikus hallgató vagyok, és megszoktam lepődni amikor valaki azt emlegeti, hogy "már megint jön vizsgaidőszak, mennyit kell majd tanulni". Nálunk nem érezhető a kettő között különbség, de igazából bármi maradandót megtanulni a többnyire matematikai és programozási témákból képtelenség lenne egy vizsgaidőszak alatt. Viszont a vizsgaidőszak is hasznos, mert ott az ember megteheti, hogy csak 1 tárgyra szentel 1-2 hetet folyamatosan, és összefüggéseket amiket addig nem látott át megismer.
Viszont én a bolognai rendszerrel kapcsolatban közel sem vagyok ilyen jó véleményen. Sikerült elérni, hogy bizonyos tárgyak össze legyen vonva, vagy csökkenjen az óra illetve félévszámuk. Ez szerintem nem jó, mert ha pl. egy adott témával az ember 3 félév helyett csak 2-őt foglalkozik, az sokkal kevésbé marad meg hosszú távon. Vagy például mire az ember egy elég absztrakt tárgyba belerázódik, addigra vége a félévnek, és nincs tovább a tárgy, míg régen még ezután jött egy újabb félév, ahol már nem az alapok nagy nehezen történő megértésével kellett foglalkozni.

Azzal szinte biztosan szinte bárki egyetért, hogy a sok gyakorlásra és rendszeres számonkérésre épülő oktatás hatékonyabb módja a tudás átadásának. A trade-off az, hogy drágább, nem csak pénzben, oktatói munkában, odafigyelésben és erőfeszítésben is. Sok sikert hozzá!

A máshol széleskörben dívó (én is így szoktam meg a közgázon annak idején) rendszer, hogy csak a vizsgaidőszakban, rohammunkában tanulunk, a legtöbb vizsga meg kizárólag szóbeli oktatásszociológiailag szintén helyén van, csak más a helye.

Arra szoktat, hogy tudj rohammunkában dolgozni, tudd a hiányokat jó svádával elfedni, és szokd meg, hogy a formális elvárásoknak semmi közük a valódi szabályokhoz, amiket meg szájhagyomány útján kell beszerezni.

Csak az a kérdés, olyan társadalomban, olyan helyen akarunk-e élni, ahol ez a hozzáállás a nyerő?

@katszila: "A trade-off az, hogy drágább, nem csak pénzben, oktatói munkában, odafigyelésben és erőfeszítésben is."

Teljesen egyet ertek. Sok egyetemen sok orat reszmunkaidos tanarok visznek, akik emellett tobb mas pozicioval rendelkeznek, es nagyon keves idot toltenek a tanszeken, illetve a kurzusuk lebonyolitasaval. Nekik a jelenlegi rendszer nagyon megfelel. Persze tudjuk, hogy ez a helyzet leginkabb akkor valtozna meg, ha (szinvonalas) egyetemi oktatassal, kutatassal magasabb jovedelmet lehetne elerni.

Hálát adok a jóistennek, hogy én még a Bolonyai rendszer előtt végeztem...

Ugyanis ez a rendszer csak arra jó, hogy egy rakás töltelék tantárgy felvételére kényszerítse a hallgatókat, és így az eredeti tudományterületén levitézlett oktatók megtarthassák az állásaikat. Persze eközben a hallgatóknak pont arra nem jut idejük/energiájuk, ami fontos lenne.

És persze a töltelék tantárgyak jelenléte önmagában is erősíti a vizsgaidőszaki tumultust, illetve időt vesz el a fontos tantárgyak folyamatos tanulásától...

...ha már ennyit szidtuk az oktatókat és a rendszert, csak óvatosan kérdem, hogy ez minden képzésre és szakra, és inteézményre igaz? Lehet, hogy csak én vagyok naiv, de pl. az én apukám szeretett tanítani, komolyan is vette, sőt még igyekezett kutatni is. Szóval értem én, hogy szar a rendszer, de péknek az megy el, aki szeret sütni, egyetemi oktatónak meg az, aki komolyan akarja venni a tudományt, nem? Ha meg nem, akkor azért ez könnyen kideríthető róla, és inkább menjen péknek!

@varadi_balazs: Kérdés, hogy mi a jobb stratégia, ha az informális, vagy, ha az informális szabályokat tanulod meg és követed? Magyarországon az elmúlt 100 évben a nyerő az informális út volt, mert a formális sok esetben halálos ítéletet jelentett.

@GeeDawg2:

Inkább magával a struktúrával van gond. Az oktatók ugyanis lehetnek akármilyen jók (és többségük minden bizonnyal az is), ha nem kapnak elegendő óraszámot az oktatásra, a tananyag részletes megismertetésére.

A mai oktatási rendszer ugyanis inkább egyfajta töredezettséget mutat. Amely viszont nem jó sem az oktatónak, sem a diáknak. Ugyanis az oktató így nem 1-2 tantárgyat tanít, hanem jóval többet, így részben kénytelen legfelejebb házi dolgozatokra korlátozni a diákok előrehaladásának ellenőrzését, részben több vizsgát tartani.

És nem jó a diáknak sem, mert az adott tananyagot sokszor nem teljes összefüggésében megértető módon kapja meg, emellett sok vizsgára kell járnia.

A rendszer egyetlen haszonélvezői az olyan áltantárgyak előadói, mint pl. a bürokratika (ilyen is van sajnos) ahol a diákok persze nem azt tanulják meg, hogy miképp hasznosítsák ismereteiket, hanem gyakorlatilag nulla hozzáadott érték mellett jutnak kreditpontokhoz. Amivel persze az egyetem után semmit nem érnek, mert a munkaadót a valós ismeretek érdeklik, ő azokat kívánja kamatoztatni.

Ám a diákok jelentős része ezt az egyetem első éveiben nem látja, még nem elég erős a munkaerőpiac oktatási redszerre történő visszacsatolása.

eltecon.tatk.elte.hu/page/Alkalmazott_kozgazdasagtan/id/2/

tantárgyi tájékoztatóra kell kattintani.
csak félve kérdezem meg: nem túl sűrített a 9-12. hét anyaga, 2 előadás lineáris programozásból, ugyanennyi játékelméletből?

Addig nem lesz érdemi változás, amíg azt tanítják, amire tanár van: a latintól kezdve a munkagazdaságtan2-ig. Mást meg nem lehet.

Az elv, vagyis az évközi munka előtérbe helyezése jó.

Hogy ez a gyakorlatban miért okoz problémákat (ma Magyarországon, szerintem): 1. félévente 8-10 tárgyból ezt megcsinálni embertelen és értelmetlen.
2. A tanszékek közötti kommunikáció szinte teljes hiánya, minek következtében az "újítás és bologna jegyében" a fontos tárgyak tanszékei egyszerre állnak át a maguk által megálmodott (egyébként helyesen) évközi számonkérési struktúrára. Ennek esetlegesen eredménye heti 2-3 röpdolgozat (14 héten át).