A kisegyházak és különös szekták mintájára azt gondolhatnánk, hogy a csoporton belüli szolidaritás annál erősebb, minél kevesebben tartoznak a csoporthoz. Vajon hogy van ez a nőkkel mint kisebbséggel az elitközgazdászok szuperkompetitív társadalmában?
Szerzőink azt vizsgálják, hogy függ-e egy szakfolyóiratba beküldött cikk megítélése attól, hogy nők vagy férfiak bírálják el, és hogy vajon a nők engedékenyebbek-e a nőkkel, mint a szakmában igencsak felülreprezentált férfiakkal szemben. Az ökonometriai vizsgálatok azt sugallják, hogy a nők elsősorban semleges profik, ha bírálniuk kell, legalábbis semmi nem utal arra, hogy hajlanának a női szolidaritásra. Sőt, a zsigeri előítéletekkel szemben igazából ők a keményebbek (gyakrabban utasítanak el cikkeket), és népességbeli arányuk töretlen bővülésével csak egyre keményebbé váltak, ma már bizony szigorúbbak, mint a férfiak.
A szerzők szerint mindez arra utal, hogy a közgazdászok mélyen átérzik a céhen belüli tisztesség és elfogulatlanság kívánalmait. A nők elsősorban fairek, csak másodsorban nők.
Vagy elsősorban féltékenyek?