nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Felelős

2010.02.20. 10:27 petepeter

Az elmúlt év gazdasági szempontból különösen rossz volt. Olyannyira, hogy azt a máskor is gyakran hallható búsmagyarkodást – miszerint mindig mi szívjuk a legnagyobbat – ezúttal mintha az objektív statisztikai adatok is megerősítenék. Bolond az, aki magában keresi a hibát, kudarc idején máris felelősért kiáltunk. Felelős persze a világválság maga, de annak forrása messze van, legalább legyen helyi bűnbak, aki rosszul kezelte, és így súlyosbította szenvedéseinket. A választási kampány különösen kedvező időszak az ilyen vádak megfogalmazására, bűnbakok iránt a szokásosnál is nagyobb a kereslet.

 
Az egyik legújabb jelölt a Magyar Nemzeti Bank, amely már csak azért is kiváló alany napilapok vasárnapi mellékletében félig vagy egészen politikai felhanggal lefolytatott bűnbakkeresések céltáblájául, mert 100 potenciálisan szavazó magyar állampolgárból 98 igazából nem tudja, hogy konkrétan mit is csinál, milyen eszközei vannak, és hogyan kell használni őket válságban vagy azon kívül. Így aztán, ha egy korábbi jegybankelnök – Surányi György – egy ilyen, a monetáris politika csínját-bínját tekintve mérsékelt szakmai színvonalat képviselő orgánumban hosszú dörgedelmet ereszt meg arról, hogy az MNB milyen inkompetens módon használta eszközeit és technikáit, akkor bűnbakra vágyó olvasója nyilván csak a minősítő jelzőket fogja megjegyezni. Mondjuk azt, hogy félrediagnosztizálta, ideológiai elfogultságában a súlyosat még súlyosabbá tette, akkor szigorított, amikor enyhíteni kellett volna, valamint megfordítva, nem képzett elegendő tartalékot, és mindezek miatt elsőként kellett szégyenszemre az utálatos IMF-hez folyamodnunk segítségért. Kevés olvasó van abban a helyzetben, hogy tételesen ellenőrizze: lehetett volna-e egyáltalán mindent fordítva csinálni, és akkor tényleg annyival jobb volna-e nekünk.
 
Az érvelés fő iránya ugyanakkor a technikai részletek iránt nem érdeklődők számára is világos. Surányi kritikája egy olyan elvárást fogalmaz meg, hogy az ország monetáris főhatósága reálgazdasági célokat kövessen, exportorientált tartós gazdasági növekedést támasszon alá. Ehhez pedig változatos, és főleg szelektív, a gazdaság különböző szereplőit és szektorait eltérően érintő politikát folytasson. Ösztönözze az exportot és a beruházásokat, de fékezze a fogyasztási kiadások növekedését, segítse elő a lakossági megtakarítások növekedését, biztosítsa az államháztartás finanszírozását stb. Ezzel szemben a hazai jegybank – szerinte ideológiai elfogultságból, de mindenképpen az IMF által képviselt elveket szolgaian követve – egysíkú gazdaságpolitikát folytatott, monomán módon az inflációt tartotta szem előtt. Hitelt pedig az adhat szavainak, hogy Surányi egyszer már tényleg kezelt válságot: Bokros oldalán 1995-ben. Maga is gyakran felemlegeti, hogy bezzeg az a válságkezelés mennyivel szakszerűbb és ezért sikeresebb volt, mint ez a mostani.
 
A probléma az, hogy a reformszocialista időket idéző szelektív pénzügypolitikai aktivizmus a nemzetközi pénzügyi piacokba teljesen beintegrálódott piacgazdaságok körülményei között akkor is megvalósíthatatlan volna, ha egyébként valaki vágyna rá. Vágyni pedig azért vágynak rá kevesen, mert az elmúlt évtizedek gyakorlati tapasztalatain túl a közgazdaságtudomány konszenzusos álláspontjának, úgynevezett főáramának is ellentmond. A fenti kritika (legalábbis az egysíkúság feltétlenül) a piacgazdaságokban működő jegybankok mindegyikére elmondható volna. Ha pedig – a nemzetközi tőkemozgásokat adminisztratív eszközökkel korlátozó fejlődő országok kísérletezgetőit leszámítva – minden jegybank az IMF által szimbolizált alapelveket követi, akkor miért is akarnánk mi a saját kárunkon megtanulva újra felfedezni a spanyolviaszkot? A jegybank ebben az értelemben pont annyit (de legalábbis pont abban) hibázott, mint a Bank of England vagy a svéd Riksbank. Lehetett volna persze kevesebbet is.
 
Utólag mindig könnyű okosnak lenni, hogy talán jobb lett volna erre is, vagy arra is inkább figyelni. Némi önkritikát gyakorolva az IMF maga is éppen ezt teszi manapság. A válság hatására felülvizsgált alapelvek azonban inkább csak a hangsúlyokban – leginkább az inflációs cél szintjében és a pénzügyi szervezetek szabályozásának módszereiben – térnek el a korábbiaktól, a Surányi által szorgalmazott differenciált aktivizmusról szó sincs.
 
Hogy ez másként volt 95-ben? Hogy akkor és ott a helyi kreativitás diadalmaskodott, nem a félrevezető tankönyvízű főáram? Abban tényleg más volt a helyzet, hogy az akkori Magyarország a szocializmusból éppen csak kijőve, alig létező pénzügyi piacokkal egészen más helyzetben volt. Ám a Bokros –Surányi stabilizáció legalább annyira – vagy talán még inkább – szinte szó szerint az IMF forgatókönyvét követte. Azt, amit a magas infláció sújtotta instabil fejlődő (leginkább dél-amerikai) országok tapasztalatai alapján állítottak össze.
 
Volt viszont a magyar gazdaságpolitikának egy olyan markáns eleme, amelyik kifejezetten szembement a nemzetközi szervezetek által is szorgalmazott főárammal. Amiben nem követtük őket „szolgaian”, az a fiskális politika volt, amely pont akkor csinált szokatlan méretű államadósságot, amikor a világgazdasági fellendülés nemhogy fiskális expanziót nem tett volna szükségessé, de a tankönyvízű receptek szerint éppen hogy a tartalékképzés ideje lehetett volna a bizonytalan, de mégis időnként előforduló rossz időkre. Ez viszont nem az MNB sara, mi több, a fiskális hiányok ostorozása a jegybank örökös vesszőparipája volt. A kényszerű költségvetési spórolás, amely az exportpiacok világválságnak betudható visszaeséséhez hozzáadódva súlyosbította a GDP zuhanását, ennek az eladósodottságnak volt a következménye. Monetáris politikával ezen bizony nem lehetett volna segíteni.
 
Ha valaki mégis kételkedik abban, hogy a fiskális lazaság önmagában is képes egy ország makrogazdasági helyzetét megrendíteni, az tanulmányozza a napi sajtóban is bőségesen taglalt Görögország példáját. Valahogy nem szeretnénk most a bőrükben lenni, pedig ők csak a fiskális politikát tudják elszúrni. A monetáris politikáért náluk az Európai Központi Bank a felelős.
 
(Ez az írás a Magyar Narancs 2010/7. számában jelent meg)

 


13 komment

Címkék: magyar mnb makroökonómia

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr431775332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

antal.daniel · http://antaldaniel.blog.hu/ 2010.02.20. 11:41:26

Tavaly Alexander Katsatissal, egy görög közgazdásszal felhívtuk a figyelmet ugyanez lap hasábjain a hazáink közti hasonlóságokra, és nem csak a laza fiskális politika a probléma:

- elképesztően rossz hatékonyságű állami vállalatok, amelyek semmibe veszik a versenypolitikát és kiszorítják a görög piacról a magánvállalatokat
- nagyon rossz munkamorál és hatékonyság, túlzott reálbér
- a görög oktatási rendszer csődje

Szerintem a magyar fiskális válság is részben következmény, mert egyrészt rossz fiskális döntésekből, de talán ugyanekkora részben rossz gazdaságpolitikai (struktúrapolitikai) döntésekből származik. Hiszen ha a MÁV és a BKV bendőjében nem tűnne el a GDP 1-3 százaléka évente, akkor egész normális lenne a deficit. Ha az MVM nem a költséget, hanem az osztalékfizető profitot növelné, volna haszna az állami tulajdonának, stb.

Persze ez már nem makroökonómia, de úgy gondolom, hogy a makrót is le kell hozni a földre ahhoz, hogy konkrét cselekvési javaslatokat lehessen tenni, ugyanis szerintem nem csaka gazdaságpolitika, hanem a magyar gazdaság minden szereplője sáros a mai helyzetben (ez is egy görög párhuzam).

antaldaniel.blog.hu/2009/02/14/gorogorszag_zarora_utan

Sztifler · http://socialeconomy.blog.hu 2010.02.20. 14:06:28

Az a kérdés vetődik fel bennem, ami már annyiszor Görögországgal kapcsolatban.

A helyzetük úgy vélem megkívánt volna egy magasabb alapkamatot már 2009-ben is, csak ugye eurójuk van. Ez a magasabb kamat megmenthette volna az államadósság besorolásának rontásától is (?).

De, még így is jól jártak. Az euró megvédi őket a túlzott bizalomvesztéstől, csak nem a végsőkig..Ezért kell Mo-nak figyelnie, hogy milyen makrokörülmények között lép az eurózónába. A Domar-féle összefüggést alapul véve én még mindig azt mondom, hogy magas, biztos növekedéssel kell (feladnunk a kamatpolitika nyújtotta előnyöket) belépni a zónába.

Ezt a cikket el kellene olvasnia a döntéshozóknak, és tanulni belőle a jövőre nézve.

is 2010.02.21. 14:35:42

@Sztifler: hát most éppen nem fognak, a reménybeli pénzügyér és kormányfő éppen ellentétesen, a csődbe vivő mantrát mondogatja: lehet magasabb hiány fiskális okból, majd belső keresletet kell növelni a hiányból (ez ellentmond Surányinak is!), és azzal szépen kinőjök a hiányt. ezt csináltuk 2001-2006 között, és oda is vezetett, ahova. és most ezt melegítik fel, megint.

flash report 2010.02.21. 15:30:25

Egyetértve a szerzővel annyit fűznék még hozzá, hogy az európai uniós gazdasági szabályozás is az árstabilitási célok primátusát jelöli ki a jegybankok számára az EKB felfogásával szinkronban, vagyis egy aktivista stílusú, a gazdasági szereplők hitelezésében is szerepet vállaló jegybanki politikába akkor kezdjünk egyáltalán bele (és építsünk hozzá intézményes mechanizmusokat, jogszabályi környezetet stb), ha úgy szeretnénk, hogy az euróövezethez való csatlakozás még nagyon messze legyen, és nem mondjuk a középtávú horizonton (pl. 4-5 évre). És persze az államháztartást már szimpla EU-s tagként sem lehet közvetlenül finanszírozni, ez ügyben biztosan erős brüsszeli-frankfurti nyomás alá kerülnénk abban az esetben, ha magunk hirtelen elfelejtenénk, hogy a bankóprés amúgy hova szokott vezetni.

nyisz 2010.02.21. 20:14:11

Vicces ez a poszt.

Felállít egy előitéletet, Surányi szelektív pénzügypolitikát akar, majd megmagyarázza miért is lehetetlen az.

Szó nincs szelektív nyammogásról. Nagyon egyszerű, 2001 óta tartó vitáról van szó. Kell-e a monetáris politikának az árfolyamot védenie? Erre Surányi azt válaszolja, hogy nem. A válasza lényege, nem szelekció, hanem az, hogy hiba volt az ijedtségtől azonnal megemelt kamat, még nagyobb hiba volt, hogy azt az IMF megállapodás után nem vitték le azonnal a korábbi szintre, hagyva a forint leértékelődését. Persze ez a válasz azt is jelenti, hogy szűkülő piacon ez nem idézett volna elő inflációt (ezen lehet vitatkozni), de ha a monetáris politika így lép akkor a piac szelektált volna az export irányába és az import ellen.
És, hogy ez benne van-e ez a főáramban? A szerző nézze meg a font árfolyamát és a britt kamatpolitikát. Tiszta főáram lett volna, hagyni a forintot trendszerűen leértékelődni.
A görög fejleményekre való hivatkozás (nem ott határozzák meg a monetáris politikát) pedig egyelőre nevetséges, és mindaddig nevetséges lesz, amíg EU be nem bizonyítja, hogy az euró övezet több, mint egy speciális aranypénzrendszer (bár ez nem a saját gondolatom, csak a főáramban zajló vitákból nekem ez jön le:)

soproni1 2010.02.21. 22:08:32

Most a másfélmillió lakáshiteles, 700 ezer közszolga , 3 millió nyugdíjas túszai vagyunk. Az ő kiszolgálásukra mozog a politika. Ők adnak politikai, gazdasági irányt egészen addig, akik valaki nem mer szembe menni velük az államgépezet leépítésével, saját politikai karrier beáldozásával ( persze ahhoz kell egy magán karrier is a háttérben, ahova vissza tud vonulni)

petepeter 2010.02.22. 07:40:28

@nyisz: Te mit tekintesz előítéletnek? Surányi cikkében a monetáris politika sokféle, a gazdaság különböző szektorát érintő céljáról, és ezek elérésére használandó sokféle eszközről van szó. Ezt hívják szelektív monetáris politikának. Az én előítéleteimről ebből az írásomból nem tudhatsz meg semmit.

VIII. Nagyapó 2010.02.22. 10:02:53

@nyisz: Ugyanarról a cikkről beszélünk? Esetleg korábban mondott volna ilyesmit Surányi?

A Népszabadság-cikkben kb. az egyetlen lépés, amit Surányi nem kritizál, a 300 bp-os kamatemelés:

"Ezt követően ezúttal okkal és indokoltan, drasztikusan 300 bázisponttal emelte az irányadó kamatot, egyedül a régióban."
"A nemzetközi pénzügyi intézmények azonnali és nagyvonalú hitelnyújtása nélkül az MNB valóban nem kezdeményezhetett nagy léptékű monetáris lazítást. Ellenkezőleg: a kamatok emelésével szigorítania kellett."

És arra sincsenek jelek, hogy gyorsabb kamatcsökkentést tartott volna üdvözítőnek, sőt!

"A nemzetközi piacok bezárultával, az országkockázati prémium egekbe emelkedésével tehát az IMF-megállapodás birtokában sem volt lehetséges egy általános és gyors monetáris lazítás. Egy lényegesen lazuló monetáris politika a forint árfolyamát ásta volna alá, és ezzel az inflációt és az inflációs várakozásokat szabadította volna el."
"Az év eleji szerencsétlen, az árfolyam szintjére vonatkozó jegybanki kommunikáció, illetve az ekkor hibás további kamatcsökkentés azt sugallta, mintha a jegybanki politika az egyik véglettől – az erős forint erőltetésétől – a másik véglet – a gyenge forint preferálása – felé haladna."

Amúgy emlékeim szerint korábban olyasmiket mondott még Surányi, hogy OK-OK a kamatemelés, de azért nyújtson az MNB kedvezményes hiteleket is, alacsonyabb kamattal. Ez meg mi, ha nem szelektív monetáris politika?

bankvezér 2012.04.09. 13:59:56

@antal.daniel: Már ne haragudj öregem, de mi köze van a te kommentednek a poszthoz??? Ezt most jól félre vitted. :((((

bankvezér 2012.04.09. 14:02:04

@Sztifler:
Folytattad Antal Dániel félrecsúszását ??? :(((

bankvezér 2012.04.09. 14:04:09

@is: Öregem, úgy tűnik, hogy te sem ehhez a poszthoz szóltál hozzá.

bankvezér 2012.04.10. 15:50:12

Kedves Pete Péter!
Néha csak évek múlva derülnek ki a legsötétebb cselekedtek. Azt hiszem amiről ez a poszt szól, az is ilyen dolog.
Aki meg tudja válaszolni, hogy 2008 őszére miért nullázódott le az MNB devizatartaléka, ( ezt kifogásolta Surányi György) az jó nyomon jár.
AZ MNB devizatartaléka azért fogyott el 2008 őszére, mert az MNB folyamatos (forinterősítő) interveniálása felemésztette.
A következő kérdés, hogy miért erősítette az MNB folyamatosan a forintot? Cseppet sem az infláció miatt, - akárki, akármit is mond. Hanem azért, hogy azok, akik devizahitelt vettek fel, a lehető legerősebb forint mellett tegyék meg ezt. Ezzel most közvetve azt állítom, hogy Simor András (itt ezen a ponton megfoghatóan) aktívan részt vett a "devizahitel" csapda állításában .
süti beállítások módosítása