Valaha a fogyasztóvédelem nagyrésze  a mainstream közgazdászoknak gyanús paternalista eltévelyedésnek tűnt. Vegyen a homo oeconomicusnak gondolt fogyasztó a piacon, amit akar, és ha nem tartották be a szerződésben ígérteket, ott a bíróság, az állami szabályozgatásra semmi szükség! - gondoltuk. Az első lékeket ezen a valóban kissé drákói-szociáldarvinista világnézeten az információ közgazdaságtana ütötte: aszimmetrikus információs helyzetben a piac becsődölhet, tanította Akerlof, legalábbis informálás kikényszerítésére tehát hasznos lehet az állami szabályozás.

Hogy a címkézésen túl is lehet az államnak jólét növelő feladata, azt (a szociáldemokraták és a becsapott nyugdíjasok után) a közgazdászok akkor kezdték újra  pedzegetni, amikor a blogunkban többször reklámozott viselkedési közgazdaságtan megengedte, az elméleti közgazdász túltekintsen a homo oeconomicus dogmáján, és modelljeiben esendő fogyasztói lélektanunkat is beemelje: mondjuk a status quo torzítást, avagy az idő-inkonzisztenciát (pszichológusok tudják: van még egy pár hasonló).

Akit érdekel, hol is tartunk most, mit is tanít a közgazdaságtan a fogyasztóvédőknek, annak jó szívvel ajánljuk a jövő heti konferencia elé Vincze János áttekintő cikkét a legfrissebb Közgazdasági Szemlében (Miért és mitől védjük a fogyasztókat? / Aszimmetrikus információ és/vagy korlátozott racionalitás  LVII. évf., 2010. szeptember, 725—752. o. — sajnos, ezt csak az előfizetők tudják letölteni) és az ugyanő által a laikusoknak írt rövidebb összefoglalót a szuveren.hu-n.