Kóczy Á. László az MTA KRTK kutatója és az Óbudai Egyetem oktatója, a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület 2010-ben megválasztott elnöke. Eddig egyetlen közgazdászként nyerte el az MTA Lendület-programján a lehetőséget, hogy saját új kutatócsoportot indíthasson. Kutatási területe a kooperatív játékelmélet.
Matematikusnak tanultál Cambridge-ben. Miért mozdultál el a közgazdaságtan felé?
Az angol oktatási rendszerre egyébként is jellemző, hogy nem köti erősen az elhelyezkedésedet a végzettséged, de különösen igaz ez a matematikusokra. Az évfolyamtársaim közül sokan mentek a pénzügyi szektorba dolgozni – ez egyébként is a pénzügyi szféra felívelő korszaka volt –, engem pedig két dolog érdekelt annak idején: az informatika és a közgazdasági modellezés. Végül győzött a gazdasági folyamatok előrejelzése, a sztochasztikus modellezés iránti érdeklődésem, és Leuvenbe mentem tanulni egy pénzügyes témavezetőhöz. A szaktárgyak és a kutatási előadások közül aztán a játékelméletes részek fogtak meg, azért is, mert diszkrét matematikát használtak, amit korábban is tanultam és szerettem. Így lett a kooperatív játékelmélet előbb a diplomám, majd a PhD. disszertációm témája, és a kutatási területem.
Hogy kerültél Maastrichtba?
A disszertációm egyik opponense, Hans Peters hívta fel a figyelmemet a kiírásra. Maastricht a kooperatív játékelmélet egyik világszinten is vezető kutatóhelye, ezért ambiciózusnak tűnt a pályázat, és valóban nagyon sok jelentkező közül nyertem el a tenure track lehetőséget.
Mit emelnél ki, mitől jó egy kutatóműhely?
Nagyon inspiráló és motiváló hely volt, jó lehetőségekkel. 15-20 kutató foglalkozott játékelmélettel, évente három-négy külföldi konferenciára is eljutottunk, de a legfontosabb a heti két kutatószeminárium volt, ahol éles, igazi viták folytak. Ha valakinek nem kapott erős kritikákat a tanulmánya, ötlete egy tanszéki szemináriumon, akkor abból jó eséllyel lett jó publikáció. Eleinte a tanszéken folyó aktuális munkákba tudtam bekapcsolódni, később pedig egy Marie Curie ösztöndíj lehetővé tette, hogy én diktálhassam a kutatási irányomat. Négy évet töltöttem végül ott, de mindig is úgy gondoltuk a családdal, hogy haza fogunk jönni egyszer.
Előnyét vagy hátrányát láttad hogy a gazdasági területen nem ismert Óbudai Egyetemre jöttél haza? Miért alakult így?
Az oka egyszerű: ide hívtak. A Keleti Károly Gazdasági Kar kutatási dékánhelyettese lettem, ahol némi tanítási kedvezményért cserébe adminisztratív feladatokat kellett ellátnom. Ezekkel könnyebb egy kisebb egyetemen boldogulni, mert ha fontos volt, felhívhattam a rektort telefonon, és szinte az összes egyetemi vezetővel ismertük egymást. A Lendület-program elnyeréséig tartó munkám során azon igyekeztem, hogy a karon folyó kutatásokkal bekapcsolódjunk a nemzetközi vérkeringésbe; a FIKUSZ-Fiatal Kutatók Szimpóziuma ma már nemzetközi konferencia, a környező országokból, sőt, a tengerentúlról is jöttek előadni, és olyan felkért előadóink voltak, mint Kőszegi Botond és Koren Miklós. A RePEc-ben is jegyzett helyre sikerült feltornáznunk magunkat angol nyelvű műhelytanulmány-sorozatot is indítva. Végül is egyértelműen azt mondom, hogy nem bántam meg a döntést, pláne, hogy hallottam arról rémtörténeteket, hogy egy külföldről hazajövő fiatal kutatót egy nagyobb egyetem hogy soroz be a tömegbe kötelező tankönyvfordítási munkákkal. Ehhez képest én kiváltságos helyzetben voltam.
Aztán itthon jelentős kutatásokat kezdtél vezetni.
Az Óbudai Egyetemről is sikerült az itthoniakkal személyes és kutatási kapcsolatot építenünk. Először egy nagyobb OTKA pályázat, majd a Lendület-program elnyerése tette lehetővé, hogy már második éve saját kutatócsoporttal dolgozhatok az MTA KRTK-ban. A mérethatékonyság nagyon fontos a kutatásban is. Az ember már a saját szűkebb területén se tudja naprakészen követni az összes eredményt, de ha többen dolgoznak együtt, akkor könnyebb kiszűrni egy olyan kutatási tervet, amit valaki már megcsinált, könnyebben előjönnek a motivációk, és jobban megy az elengedhetetlen nemzetközi szakirodalmi beágyazottság megteremtése is. A kooperatív játékelmélet területén kutató budapestiek együtt már vagyunk annyian, ami már egy nyugati kutatóhellyel is felveszi mérethatékonyságban a versenyt. Ennek is köszönhető, hogy eredményesen szálltunk versenybe a terület legjelentősebb konferenciájának, a SING8-nak a magyarországi rendezéséért, és nyáron sikerül Budapestre hoznunk a szakterület legjobbjait.
Összefoglalnád röviden, hogy mivel foglalkozik a kooperatív játékelmélet?
A kooperatív játékelméletet két dolog választja el a nonkooperatívtól: minket azok a helyzetek érdekelnek, amelyekben a játékosok szabadon kommunikálhatnak egymással és egymás között csak olyan megállapodásokat köthetnek, amikhez utána tartják is magukat. Ilyen körülmények között vizsgáljuk, hogy ha megadunk egy játékot, akkor milyen koalíciók alakulnak és milyen módon osztják el a játékosok a koalíciós értékeket.
A játékok megoldásainak vizsgálatához tartoznak kulcsfogalmak, amik elég természetesen adódó elvárások. A terület egyik kulcsfogalma a mag. A mag olyan elosztások halmaza, amelyikben egyik részkoalíció sem elégedetlen, azaz a megkötött megállapodásokat nem is áll érdekében felrúgnia senkinek. Az üzleti életből vett példával élve: egy tanácsadó cégben ez akkor teljesül, ha a szakemberek semmilyen kombinációjú csoportjának nem érdemes önállósodnia.
Két nagy kutatási irány van a területen belül. Az egyik az implementálhatóság vizsgálata, azaz hogy lehet-e olyan nonkooperatív játékot definiálni, aminek az egyensúlya megegyezik a kooperatív megoldással. A másik irány az axiomatizáció, a teljes karakterizáció: egyszerű elvárásokat rögzítve meghatározható-e egyértelmű megoldása a játéknak. Ilyen egyszerű elvárás például a szimmetria: ha két játékos minden koalícióhoz ugyanannyit tesz hozzá, akkor ugyanannyit kapjanak. Vagy nyilván kézenfekvő kritérium a hatékonyság is: az összes kifizetés legyen kiosztva a játékosok között. Ilyen alapvető tulajdonságokkal is leírható, méghozzá egyértelműen, a Shapley-érték, amely valamilyen igazságossági fogalomként is elképzelhető: ebben az esetben a koalíció minden tagja akkora kifizetést kap, amennyivel várhatóan hozzájárul a koalíció egésze által elérhető kifizetéshez.
Ha már elmondtam ezt a két fogalmat, akkor rögtön el is gondolkozhat az olvasó azon, hogy szerinte előfordulhat-e, hogy üres a mag, vagy hogy a Shapley-érték nem része a magnak. Mert ezeket sokat vizsgáljuk különböző szituációkban, azaz különféle játékokon.
Mi motiválja a megoldással szembeni elvárásokat?
Természetesen a játékok és az elosztással szembeni kritériumok nagyon fontosak a kutatásban. Akkor szép a megoldás, ha kézenfekvő elvárások teljesülnek vele szemben. A klasszikus reptér-játék ezért is nevezetes. Itt az alapprobléma a kifutópálya építésének költségelosztása. A különböző gépeknek különböző hosszú kifutópálya kell, és ezért nem triviális, hogyan állják a költségeket. Ha a költségelosztással szemben három egyszerű kritériumot elvárunk, egyrészt azt, hogy csak azok állják egy adott szakasz költségeit, akik használják (mert nekik hosszabb pálya kell), másrészt azt, hogy azok között, akik közösen használnak egy szakaszt, egyenlően legyen elosztva az adott szakasz költsége, harmadrészt pedig azt, hogy az egész költség legyen felosztva, akkor ebből a három kritériumból következik, hogy csak egy módon lehet felosztani a költségeket és ez pontosan a játék Shapley-értéke.
Persze az is igaz, hogy néha a kutatók a Shapley-érték szerinti kifizetés elérése érdekében nagyon nyakatekert kritériumokat is ki tudnak találni, ami szerintem nem igazán releváns irány.
És honnan jönnek a vizsgált játékok?
Sokfajta dolog motiválhatja egy játék vizsgálatát. Természetesen valamennyire az alkalmazások vezetik a továbblépést, de gyakran előfordul az elméleti motiváció is: majd a jövő eldönti, hogy mi az, ami közvetlenül alkalmazható és használható lesz. Az elméletnek az a célja, hogy szükség esetén az alkalmazottabb problémával foglalkozó közgazdász leemelhesse a polcról a problémájának megoldását. Egy-egy lezárt témakör után nekem eddig mindig adódott a következő. Az eddigi legjelentősebb kutatásom – amit a legtöbbször hivatkoznak – a mag fogalmának az általánosítása egy olyan környezetben, amikor a játékosok döntéseinek externális hatásai is vannak. Amikor Leuvenben egy előadó játékelméleti kontextusba helyezte az EU-bővítést, rögtön elgondolkoztatott Magyarország csatlakozása. A vámuniók létrejöttének, vagy átrendeződésének komoly externális hatásai vannak a többiekre, és ilyen esetben a klasszikus mag-fogalom nem alkalmas a megoldások leírására. Volt egy sejtésem, hogy lehet dinamikus környezetbe helyezni a fogalmat, amiről aztán kiderült, hogy nem teljesen igaz, de kijöttek belőle más eredmények. Aktuális kutatásainkban pedig hálózatos környezetben vizsgáljuk az egyensúlyokat, és már látszik, hogy szükség lesz a mag további általánosítására. Azaz szerencsére nekem eddig mindig adta magát a téma.
Kiből lehet a terület jó kutatója?
Mint az eddigiekből is érezhető, ez absztrakt terület, szóval, axiomatikus gondolkodás kell hozzá. Gyakran űzik ezért matematikusok: diszkrét matematika áll mögötte, kombinatorika, és egy kis optimalizáció. Maastrichtban szinte nem is volt közgazdász végzettségű kollégám, volt ökonométer, elméleti fizikus, informatikus. De sok matematikusból nem lenne jó kutató, mert ez a terület alapvetően alkalmazott matematika, amihez kell intuíció is. Az itthoni kutatócsoportunkban például van marketing végzettségű is, aki tudja a matematikát és szereti is. Ez a közgazdaságtannak olyan ága, ami vonzó lehet azoknak is, akik nem a könyökléses üzleti előrehaladást akarják megtanulni.
Hogyan lehet megismerkedni a terület alapjaival?
Tulajdonképpen a terület egyidős a nonkooperatívval, így Neumannéknál is lehet vele találkozni. A Neumann-Morgenstern könyvben már van szó koalíciókról, amint minimax játékot játszanak komplementerükkel. Magyarul a Gibbons-könyvben lelhető fel egy kis rész, de az a könyv inkább a nonkooperatív játékelméletre koncentrál. Myerson, Game Theory: Analysis of conflict című könyve a legfontosabb, de az elég magas szintű, alacsonyabb szinten az én kedvencem Owen Game Theoryja, ami néhol avíttas, de jól benne vannak az alapok.
És az aktuális eredmények hol követhetőek?
A kooperatív játékelmélet egy kicsit háttérbe szorult. Ennek egyik oka, hogy a nonkooperatív területen a Nash-egyensúllyal kapcsolatos eredmények szinte mindenütt alkalmazhatók és ott mostanában a bizonytalanság, az informáltság szerepének vizsgálata folyik, miközben a kooperatív még nem tart itt. Nagyon sok nyitott kérdés van még, úgyhogy sok az új eredmény. A területünk négy legfontosabb folyóirata a Games and Economic Behaviour, az International Journal of Game Theory, az International Game Theory Review (ami az elméletibb, technikaibb vonulatba tartozik), és az előbbieknél fiatalabb, szabad hozzáférésű Games.
Milyen játékelméleti kutatás eredményével lehet bekerülni a legmagasabban jegyzett általános folyóiratokba?
Természetesen vannak olyan eredmények, amikre más területeken kutató közgazdászok is felkapják a fejüket. Mind a három játékelméleti Nobel-díjnak (Harsányi, Nash és Selten 1994; Aumann és Shelling 2005; Maskin, Myerson és Hurwicz 2007) voltak kooperatív vonatkozásai. A szóbeszéd szerint Shapley pedig csak azért nem kapott még Nobel-díjat, mert nem éppen simulékony személyiség.
Az általános top five folyóirat közül leginkább az Econometrica szokott közölni játékelméleti tanulmányokat, de a Review of Economic Studiesban sem ritkák, sőt az American Economic Reviewban is szoktak megjelenni. Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki ezekbe is be tudjon jutni: ennek részben az az oka, hogy a kooperatív játékelmélet inkább európai, ezek pedig amerikai szerkesztésű újságok. Azt azért látom, hogy biztosan segíti a publikációt, amikor jól eladható alkalmazással van motiválva. És az is biztos, hogy ezekben a folyóiratokban rengeteg energiával kimunkált írások jelennek meg: még a legbonyolultabb modellt is úgy írják le, hogy jól lehessen érteni, míg némely újság szinte érthetetlen formában tálalt cikkeket is megjelentet.
Talán az is segíthet, ha az aktuális trendi irányzatokhoz sikerül kapcsolódni. Úgy látom, hogy a kísérletek és a játékelmélet kapcsolódása az egyik ilyen. A játékelméleti kísérletek eredményei sokszor fejtörést okoznak a kutatóknak, mert nem úgy viselkednek az emberek, ahogy a korábban említett egyszerű kritériumok alapján adódna. Például az ultimátumjáték során, amiben két szereplő játszik, és az egyik kap 100 dollárt, amiből ultimátumként (elfogadja vagy nem) felajánlhat bármennyit a másik játékosnak, az emberek általában nem fogadják el a 40 dollárnál kisebb felajánlást. Ezt elég nehéz megmagyarázni a jelenlegi játékelméleti eredményekkel.
Mi lehet az oka, hogy ilyen jók a magyar kutatók a területeden?
Szerintem ennek magyarázata még a rendszerváltás előttre nyúlik vissza. Akkor nem igazán lehetett praktikus, a piacgazdaság jelenségeivel foglalkozó közgazdaságtant tanulni és művelni, de az elmélet ilyen szempontból kedvezőbb helyzetben volt. A mostani Corvinus Egyetem elődjén többen is követték a nemzetközi eredményeket, és modern játékelméletet tanítottak, tanultak. Most már van egy újabb generáció is, és többen hazajöttünk külföldről is, így alakulhatott, hogy Budapesten 10-15 kutató is van, aki nemzetközi szintű, így társszerzőként is tudunk publikálni.
2010-ben megválasztottak a Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület elnökének. Mit csinál, és mi a küldetése az MKE-nek?
A Magyar Közgazdaságtudományi Egyesület közvetlenül az itthoni közgazdaságtudomány megújulásáért dolgozik, de én a tágabb küldetést emelném ki. Az ország gazdasági állapota szerintem annak is tulajdonítható, hogy hiányzik a megfelelő szakembergárda, nincs megfelelő szellemi tőke a közgazdasági szempontú döntések előkészítéséhez, meghozatalához. Ennek az alapja az itthoni tudomány fejlődése lenne, és a legfontosabb csatornája a fejlődésnek az oktatás. Magyarországon az is előfordulhat, hogy valaki olyanoktól tanult közgazdaságtant 18 éves korától, akik a rendszerváltás előtt el voltak zárva a tudomány nemzetközi vonalától, majd önmaga is ugyanannak az egyetemnek a doktori iskolájába járva, majd ott állást kapva szintén elszigetelt marad a mai eredményektől. Ezért éreztem fontosnak az elnöki programomban, hogy jussunk el a vidéki egyetemekhez is. Hiszek benne, hogy elérhető Magyarországon is egy olyan alapszínvonal, hogy minden közgazdaságtant hallgató tanuló halljon a nemzetközi szintről. De ehhez csak úgy lehet eljutni, hogy az oktatók jutnak el addig, hogy nem szerencsés, ha például játékelméletet saját jegyzetből tanítanak nemzetközileg kimunkált és elismert tankönyvek helyett. Ez növeli a belterjességet, és szinte biztos, hogy nem javítja a színvonalat. Tisztelet a kivételnek, de sok olyan doktori hallgató van ma Magyarországon, aki még életében nem hallott nemzetközi szintű tudományos előadást. Ezért tervezünk az MKEvel vidéki programot is.
Ezek után érthető, hogy az Egyesület nagyon ragaszkodik a minőségi követelményekhez, mert a standardok felállításával akarunk utat mutatni, és ezekből nem szabad engedni. Az is előfordult a konferenciánk szervezése során, hogy itthon neves szerzők cikkeit is elutasította a szervezőbizottság, mert azt nem ítélte elég tudományosnak. A tudományosság kritériuma márpedig a szakmai érvelésekkel alátámasztott, nemzetközi szakirodalomba beágyazott gondolkodás. Ha hiányoznak a korszerű hivatkozások egy tanulmányból, akkor ezeknek a kívánalmaknak nem felel meg.
Érdekes, hogy a tágabb környezetre való hatást emelted ki.
Ha általában az itthon közgazdasági szakmai lemaradásáról beszélek, akkor az átlagember közgazdasági felkészültségére is gondolok. Több diplomás ismerőseim is felkészületlennek mutatkoznak gazdasági kérdésekben, teljesen téves elképzelések szerint gondolkodnak. Ez Hollandiában nem így volt. Választások idején füzeteket dobtak a postaládánkba például pártoktól független nyugdíjas szervezetek, amik összegyűjtötték, átláthatóvá tették pártok programjait visszakereshető hivatkozásokkal, és a választók hosszasan vitatták az alternatívákat. Szerintem, mivel itthon képzetlenebb a közeg, ezért még inkább meg kell szólalnia a szakmának.
Akkor ezért blogolsz?
Azért kezdtem el blogolni, hogy szélesebb körben elmagyarázzam, mivel foglalkozom. Az én területem elég absztrakt, ezért rendezvényeken is tudtam mondani, hogy akit részletesebben érdekel, mivel foglalkozom, akkor megnézheti a blogomat is. Úgy éreztem, a társadalom szélesebb körének is tartozom magyarázattal, hiszen nagyrészt állami pénzből dolgozom. A blogomat olvasva megértheti valaki, hogy mit csinál egy közgazdász kutató, mit gondol fontosnak egy aktuális tudományos konferenciáról, mi a jelentősége az aktuális kutatásomnak. A játékelmélet népszerűsítése, megismertetése is fontos, és sok olyan aktuális jelenség van, aminek van játékelméleti aspektusa. Ilyenkor sokszor kérdezik is a véleményemet. Az persze dilemmát okozott, hogy mennyire szóljak hozzá olyan területekhez, amiknek az egyéb közgazdasági szempontjait nem látom át. Az IMF megegyezésnél például nem tudom úgy megítélni a helyzetet és a következményeket, mint a terület szakértői, de mivel a tárgyalás folyamatának van játékelméleti vonatkozása, így abból a szempontból hozzá tudok szólni. Az utóbbi időben kevesebbet írok, és ennek az időhiány mellett az is oka, hogy manapság még észérveket is nehéz úgy megfogalmazni, hogy ne tűnjenek politikai álláspontnak. Remélem, azért a blogomat olvasóknak érthető, mikor fogalmazok meg általános véleményt, és mikor szólok hozzá a játékelmélet kutatójaként.
