A munkaerőpiaci rugalmatlanságot egyebek mellett az okozza, hogy a dolgozókat nehéz elbocsájtani. Következik-e ebből az, hogy a közismerten merevebb munkaerőpiaccal rendelkező európai országokban a dolgozók védettebbek a válság miatt fenyegető munkanélküliség rémével szemben?
Segit-e a rugalmatlan munkarőpiac?
2009.04.03. 13:07 eltecon
3 komment
Címkék: munkapiac
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr21043808
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
InTheLongRunWeAreAllDead 2009.04.03. 14:49:24
Azért a cégek is tanulnak, nálunk a régi motorosok munkaszerződései sokkal kedvezőbbek az újakénál, azok még egy jobb gazdasági klímában fogalmazódtak meg.
Hallottam olyat, hogy egy nagy német cégnél ki akartak ebrudalni egy csapat régi alkalmazottat, de akkora költséggel, és jogi hercehurcával járt volna, hogy végül beültették őket egy üres szobába, feladatok nélkül - szinte demoralizálták őket.
Hallottam olyat, hogy egy nagy német cégnél ki akartak ebrudalni egy csapat régi alkalmazottat, de akkora költséggel, és jogi hercehurcával járt volna, hogy végül beültették őket egy üres szobába, feladatok nélkül - szinte demoralizálták őket.
Vidéki 2009.04.03. 16:27:34
Az „Avtoblin” szovjet együttes régen ezt a szöveget énekelte:
„A csirkét főzik.
A csirkét megeszik,
A csirke ezt nem szereti!”
Hiába olvasnak a munkából kirúgott munkavállalók szívderítő számokat a szárnyaló gazdaságról, a GDP egyre növekvő számairól az újságokban, személy szerint ez őket nem tudja boldoggá tenni.
Nekik is lehetnek érdekeik, amelyek eltérhetnek a tőketulajdonosok érdekeitől.
Az érdekek szélsőértékei között lehet, hogy ott rejtőzik az optimum.
„A csirkét főzik.
A csirkét megeszik,
A csirke ezt nem szereti!”
Hiába olvasnak a munkából kirúgott munkavállalók szívderítő számokat a szárnyaló gazdaságról, a GDP egyre növekvő számairól az újságokban, személy szerint ez őket nem tudja boldoggá tenni.
Nekik is lehetnek érdekeik, amelyek eltérhetnek a tőketulajdonosok érdekeitől.
Az érdekek szélsőértékei között lehet, hogy ott rejtőzik az optimum.
Rorgosh 2009.04.03. 17:29:29
Az igazság az, hogy a teljes munkaerő piaci rugalmasság nem a végső módszer az egyetemes jólét megvalósítására.
Ugyanis ahol túl laza a munkaerő piac, ott a cégek gyakorlatilag nem alkalmaznak munkaerő gazdálkodást. Ha két hétre leáll a termelés, akkor kirúgják az alkalmazottakat, majd ha újraindul, felvesznek másokat.
Ez persze - első körben - olcsónak tűnik, ám valójában a társadalom egésze fizeti az árát. Ugyanis gazadsági nehézségek idején egy ilyen munkaerőpiac fogyasztói totálisan befékezik a kiadásaikat. Folyamatosan arra készülnek, hogy bármelyik pillanatban kidobhatják őket, így a lehető legtöbb jövedelmüket tartják vissza a munkanélküliség beütése esetére.
Márpedig ez visszaveti a fogyasztást, még azt a részét is, amely még ilyen időszakban is normális lenne. És a hirtelen növekvő betétek - mint most is - nem a gazdaságba, hanem a bankok tartalékaiba áramlanak. Mindez pedig erősebb visszaesést jelent.
Más tekintetben viszont a vállakozót nem terhelik extra költségek, így kisebb eséllyel válik veszteségessé, megy csődbe, elvégre jobban képes a termelése rugalmas kezelésére.
Egy kis merevség viszont munkaerő gazdálkodásra késztet. Arra kényszerül a vállalkozó, hogy átgondolja a termelési startégiáját. Ha tudja, hogy csak ideiglenesen állította le a termelést, akkor nem küld el mindenkit. És ha meg is teszi, akkor azoknak végkielégítést kell, hogy fizessen, így azok képesek lehetnek továbbra is eleget tenni a kötelezettségeiknek. Ennek hatására válság idején csak kisebb mértékben esik vissza a fogyasztás, ami segít a termelés fenntartásában is.
Természetesen, mint mindenre, erre is igaz, hogy nincs ingyenebéd. A merevebb munkaerőpiac többlet kiadást jelent azon munkaadóknak, akik a termelésük csökkentésére, visszafogására kényszerülnek. Ez pedig eltüntetheti a nyereség maradékát is, és veszteségbe fordul a vállalkozás. Egyes esetekben ez akár csődbe is juttathat néhány vállalkozást.
Az örök kérdés persze az, melyik költsége alacsonyabb az eredményhez képest? A legnagyobb haszon/költség aránnyal járó út valahol mindig a kettő között van.
A merevebb munkaerő piac segít tompítani a kilengéseket, időt ad a piacnak a negatív hatások kifuttatásához és ellenhatások keletkezéséhez. A rugalmasabb rendszer viszont lehetővé teszi a bajbajutott vállalkozások túlélését.
Nyílvánvaló - számomra - hogy nincs sok értelme egy olyan rendszernek, amely félévi, vagy annál is több jövedelmet biztosít a leépítésre kerülő munkavállaló részére. Hiszen egy merevebb piacon a munkaadó úgyis csak akkor válik meg alkalmazottaitól, ha tényleg nincs más kiút a csőd elkerülésére. Ekkor ez felesleges költség.
Más oldalról erősen megkérdőjelezhető az, hogy a már közel egy éve dolgozó alkalmazott - aki már ezalatt kötelezettségekre tett szert, például lakáshitelre - mindennemű ellentételezés nélkül egyik napról a másikra elbocsájtható. Nem nehéz megjósolni: be fog dőlni a hitele.
A megoldást - személy szerint - abban látom, ha a próbaidő letelte után már azonnal jár egyhavi végkielégítés az alkalmazottnak. Így a munkaadó rákényszerül arra, hogy gazdálkodjon az alakalmazottai munkaerejével.
Más oldalról a végkielégítést lehetne maximálni mundjuk 3 havi fizetésben. Ezt még képes lehet elviselni a munkaadó, és nem készteti a munkanélküliség kapun belül tartására. Ugyanis akinek 3 hónapig nem tudok munkát adni, attól jobb most megválnom, hiszen annak tényleg kicsi az esélye, hogy 3 hónap 2 hét után megint halálra tudnám dolgoztatni...
Ugyanis ahol túl laza a munkaerő piac, ott a cégek gyakorlatilag nem alkalmaznak munkaerő gazdálkodást. Ha két hétre leáll a termelés, akkor kirúgják az alkalmazottakat, majd ha újraindul, felvesznek másokat.
Ez persze - első körben - olcsónak tűnik, ám valójában a társadalom egésze fizeti az árát. Ugyanis gazadsági nehézségek idején egy ilyen munkaerőpiac fogyasztói totálisan befékezik a kiadásaikat. Folyamatosan arra készülnek, hogy bármelyik pillanatban kidobhatják őket, így a lehető legtöbb jövedelmüket tartják vissza a munkanélküliség beütése esetére.
Márpedig ez visszaveti a fogyasztást, még azt a részét is, amely még ilyen időszakban is normális lenne. És a hirtelen növekvő betétek - mint most is - nem a gazdaságba, hanem a bankok tartalékaiba áramlanak. Mindez pedig erősebb visszaesést jelent.
Más tekintetben viszont a vállakozót nem terhelik extra költségek, így kisebb eséllyel válik veszteségessé, megy csődbe, elvégre jobban képes a termelése rugalmas kezelésére.
Egy kis merevség viszont munkaerő gazdálkodásra késztet. Arra kényszerül a vállalkozó, hogy átgondolja a termelési startégiáját. Ha tudja, hogy csak ideiglenesen állította le a termelést, akkor nem küld el mindenkit. És ha meg is teszi, akkor azoknak végkielégítést kell, hogy fizessen, így azok képesek lehetnek továbbra is eleget tenni a kötelezettségeiknek. Ennek hatására válság idején csak kisebb mértékben esik vissza a fogyasztás, ami segít a termelés fenntartásában is.
Természetesen, mint mindenre, erre is igaz, hogy nincs ingyenebéd. A merevebb munkaerőpiac többlet kiadást jelent azon munkaadóknak, akik a termelésük csökkentésére, visszafogására kényszerülnek. Ez pedig eltüntetheti a nyereség maradékát is, és veszteségbe fordul a vállalkozás. Egyes esetekben ez akár csődbe is juttathat néhány vállalkozást.
Az örök kérdés persze az, melyik költsége alacsonyabb az eredményhez képest? A legnagyobb haszon/költség aránnyal járó út valahol mindig a kettő között van.
A merevebb munkaerő piac segít tompítani a kilengéseket, időt ad a piacnak a negatív hatások kifuttatásához és ellenhatások keletkezéséhez. A rugalmasabb rendszer viszont lehetővé teszi a bajbajutott vállalkozások túlélését.
Nyílvánvaló - számomra - hogy nincs sok értelme egy olyan rendszernek, amely félévi, vagy annál is több jövedelmet biztosít a leépítésre kerülő munkavállaló részére. Hiszen egy merevebb piacon a munkaadó úgyis csak akkor válik meg alkalmazottaitól, ha tényleg nincs más kiút a csőd elkerülésére. Ekkor ez felesleges költség.
Más oldalról erősen megkérdőjelezhető az, hogy a már közel egy éve dolgozó alkalmazott - aki már ezalatt kötelezettségekre tett szert, például lakáshitelre - mindennemű ellentételezés nélkül egyik napról a másikra elbocsájtható. Nem nehéz megjósolni: be fog dőlni a hitele.
A megoldást - személy szerint - abban látom, ha a próbaidő letelte után már azonnal jár egyhavi végkielégítés az alkalmazottnak. Így a munkaadó rákényszerül arra, hogy gazdálkodjon az alakalmazottai munkaerejével.
Más oldalról a végkielégítést lehetne maximálni mundjuk 3 havi fizetésben. Ezt még képes lehet elviselni a munkaadó, és nem készteti a munkanélküliség kapun belül tartására. Ugyanis akinek 3 hónapig nem tudok munkát adni, attól jobb most megválnom, hiszen annak tényleg kicsi az esélye, hogy 3 hónap 2 hét után megint halálra tudnám dolgoztatni...
