A túl nagyot akkor kell kezelni, ha a morális kockázat a fő csatorna. Erre van bármi, hm, bizonyíték? Pl. a nagyobb mérlegfőösszegű bankok kockázatosabb pozíciókat vállaltak? Van pozitív korreláció méret és tőkeáttétel között? Méret és a minősített hitelek aránya között? Kiváncsi lennék, tudja valaki?
Amúgy a nagy sosem baj (de ebben elfogult vagyok).

@óriás:
Jó kérdés...
A probléma lényege azonban az, hogy egy óriásbank akkor sem tud tönkremenni, ha sikertelenül gazdálkodott. Vagyis a piac épp azoktól a sikertelen szereplőktől képtelen megszabadulni, amelyek a legnagyobb befolyással bírnak a pénzpiacokra.

Lehet, hogy ezek a bankok nem kockázatosabbak bármely más banknál - bár esetükben inkább alacsonyabb kockázatúnak kellene lenni, éppen a méret miatt - azonban egy súlyos piaci visszaesés esetén (nem szeretem zavarnak hívni, hiszen a nagy visszaesések tulajdonképpen nem mások mint jelentősebb korrekciók, még ha át is lendülnek) ők kevésbé törekednek a probléma saját erőből történő megoldására, a veszteségek leírására. Ugyanis - sajnos joggal - számítanak arra, hogy az állam segít, és átvállalja a veszteségek nagyobbik részét.

Jó kérdés persze, hogy ezen hogyan lehetne segíteni. A legjobb megoldás persze a politikai döntéshozók önfegyelme lenne, de erre számítanunk....

Én igazából három megoldást tartok elképzelhetőnek:

1. Kis bankok számára is kedvező jogi/adminisztratív környezet teremtése, a bankfúziók korlátozása. Ennek révén egyszerűen többfelé oszlana a piac, és talán a politikai döntéshozók számára is felvállalható lenne egy óriás csődjének megengedése.

2. Óriás bankok kényszer hálózat alapú átszervezése. Így az óriás helyére egy önálló tagokkal bíró bankcsoport lép, amely képes elviselni/túlélni egy-egy tagjának az elvesztését, illetve épp emiatt talán az állam sem akarna annyira kényszeredetten beavatkozni. Ha pedig a bankcsoport tagjai saját erőből megmentik bajba jutott társukat, nos annál jobb... :)

3. Ha az előző kettő egyike sem lehetséges, akkor a pénzügyi felügyeleti szervek kapjanak állandó, és teljes jogkörű felügyelő bizottsági helyet az óriások felügyelő bizottságában. Ha már végső soron az állam áll jót abankért, akkor legyen olyan szintű felügyeleti joga, hogy tudja mit vállal fel... (Igazából ez a legrosszabb megoldás a három közül).

Ettől függetlenül - szvsz - nem elsősorban a nagy bankok felelőtlen kockázatkezelése húzódott meg a pénzügyi krízis mögött. Sokkal inkább az - és erről tényleg nem az óriások tehetnek - hogy az elmúlt évek hitelezési modellje, miszerint mind a termelés, mind a fogyasztás hitelből történik elérkezett ahhoz a ponthoz, ahol fenntarthatatlanná vált, pusztán egyszerűen azért, mert a fogyasztók hitelállománya elérte a hitelképesség határát.

Márpedig ezen semmilyen kockázatkezelési startégiával nem lehet segíteni, mert ezzel egyszerűen a pénzügyi környezet vált instabillá.

Egész egyszerűen nem is szabadna azt mondani, hogy vannak jó és rossz hitelek, hanem egyszerűen vannak még élő (fizető) és már bedőlt hitelek.

Vagyis amit tenni kellene, az talán az, hogy olyan szabályzói környezet jelenjen meg, ahol az adósok képesek az általuk felvett hitelek kockázatait csökkenteni. (Pl. ne kelljen szerződésmódosítás egy részleges előtörlesztéshez, hanem az járulékos költségek nélkül végrehajtható legyen.)

A nagy annyiban baj, hogy egy csőd több embert és céget érint így a kormányzat kénytelen beavatkozni, ezzel pedig rontja a versenyt. Ha azt találnánk, hogy nincs különbség a kockázatvállalási hajlandóságban kis és nagy bankok esetében az még magában nem bizonyít semmit. Elképzelhető például, hogy ennek az oka, hogy a kisebb bankok kénytelenek követni a nagy bankok kockázatvállalási politikáját akik viszont ismerve kiemelt helyzetüket bátrabban hiteleznek.