nem a pék jóindulatától

"Az embernek ... állandóan szüksége van felebarátai segítségére, de ezt hiába várja pusztán a jóindulatuktól. [...] Ebédünket nem a mészáros, a sörfőző vagy a pék jóakaratától várjuk, hanem attól, hogy ezek saját érdekeiket tartják szem előtt." Adam Smith

Friss topikok

Címkék

30 as évek válsága (13) 4 1 (2) acemoglu (9) adam smith (6) adórendszer (29) adósság (11) adótudatosság (2) aea meetings (1) aghion (1) alan greenspan (3) alvin roth (1) argentína (1) árindex (2) árszabályozás (2) árverés (1) autóvásárlás (3) bankállamosítás (3) bastiat (3) becker (3) behaviorizmus (32) big government (2) bizalom (1) biztonság (1) buborék (5) bűnözés gazdaságtana (3) clark (4) credit crunch (1) daniel kahneman (1) defláció (3) depresszió (3) devizahitelek (2) devizapiac (1) diszkrimináció (3) döntéselmélet (2) drogpolitika (4) egészséggazdaságtan (4) elmélettörténet (1) energia (2) erkölcsi kockázat (8) értékek (3) értékpapírosítás (2) euró (12) európa (2) externáliák (1) fejlődésgazdaságtan (22) fejlődésgazdasgtan (2) félelem (1) felsőoktatás (9) fiskális politika (46) foci (5) fogyasztóvédelem (2) forint (2) francia (1) friedman (4) gary becker (6) gazdasági növekedés (11) gazdaságpolitika (47) gazdaságtörténet (7) gdp (2) globális aránytalanság (20) globalizáció (6) görög válság (12) hayek (4) humor (2) imf (11) imf hitel (2) incidencia (1) index (1) inferior (10) infláció (15) ingatlanpiac (1) interjú (14) io (1) irving fisher (1) it (1) izrael (1) japán (6) járadékvadászat (1) játékelmélet (4) jog és közgazdaságtan (5) john list (1) kamat (6) kapitalizmus (10) karácsony (1) kerékpár (1) kertesi gabor (1) keynes (12) keynesizmus (19) kezdi gabor (1) kína (19) kísérlet (2) klímaváltozás (7) költségvetés (6) konferencia (1) könyvismertetés (4) környezetgazdaságtan (4) korrupció (1) közjószág (2) közösségi gazdaságtan (3) krugman (23) külföldi segélyek (5) külföldi tőke (4) kvíz (1) lettország (1) likviditási csapda (3) luxus (4) maffia és allami transzferek területi eloszlása (1) magyar (23) makroökonómia (55) mancur olson (1) mankiw (1) maurice allais (1) megtakarítás (5) microfinance (1) migráció (2) mikroökonómia (20) mikroszimuláció (1) minimálbér (1) mnb (2) monetáris politika (22) multik (2) munkahelymegőrzés (5) munkapiac (22) murphy (4) nber (1) német (4) nobel díj (17) normál (1) nudge (6) nyugdíjrendszer (2) oecd (1) ökonometria (27) oktatási (44) olajárak (3) olasz (1) olivier blanchard (1) olson (1) paternalizmus (1) patrióta gazdaságpolitika (4) paul romer (1) paul samuelson (1) pénzillúzió (3) pénzügyi (6) pénzügyi rendszer (9) pénzügyi szabályozás (14) pénzügyi válság (16) piacgazdaság (1) pigou (1) politikai gazdaságtan (16) politikai intézményrendszer (13) portfolioblogger (126) profit (1) protekcionizmus (10) reform (2) rendszer (1) rendszerkockázat (1) richard thaler (1) rosling (1) shapley (1) shiller (1) Sims (1) stabilizáció (1) steven levitt (2) stigler (1) stizlitz (1) szabad piac (7) szabályozás (9) szociális támogatás (3) támogatás (4) tanulság (3) ted (3) tőkeáramlás (2) transzformációs válság (1) újraelosztás (1) usa (28) üzleti ciklus (8) válság (41) válságelemzés (20) válságkezelés (19) válság okai (9) valutaárfolyam (14) verseny (8) vita (27) yale (2) Címkefelhő

Válság és makroökonómia: Ábel István

2009.08.13. 18:53 válságmoderátor

A szerzőről: Ábel István tanulmányait Magyarországon végezte. Dolgozott a Budapest Banknál, az ÁPV Rt-nél, a Pénzintézeti Központ Banknál. 1998 és 2001 között a Magyar Nemzeti Bank, 2001-től az IMF vezető munkatársa. Számos tanulmány és több szakkönyv szerzője. Szakterülete a makroökonómia, a monetáris politika.

A válság megelőzése

A válságot leginkább akkor akarjuk megelőzni, amikor már benne vagyunk. Ha már túl leszünk rajta, akkor úgy gondoljuk, hogy túljutottunk, pedig csak a következőhöz kerültünk közelebb.

A globális pénzügyi válság megelőzhető lett volna. Ezt gondolja mindenki, de abban nincsen egyetértés, hogy hogyan. Simon Hall, a Bank of England igazgatója szerint a válsághoz vezető fontosabb tényezők ismertek voltak, és a statisztikák alapján az is, hogy a kockázatok az elmúlt években jelentősen növekedtek. Hasonló ütemben fejlődött a kockázatkezelési technika. Az egyre újabb kockázatmérséklő termékek és technikák tették lehetővé a finanszírozási kínálat bővülését. A bankszektor gyors növekedése, az országhatárokat átlépő dimenziói, komplexitásának és kapcsolódásainak szövevényessé válása nem volt titok senki előtt, mint ahogy az sem, hogy ezzel újabb kockázatok is megjelentek. Ki gondolta volna, hogy ebből ekkora baj lehet, elvégre bankválságot láttunk már korábban is. A mostani válság három új jellemzőjére senki nem számított. Egyrészt a válság meglepően gyorsan világméretűvé terebélyesedett. Másrészt a makroökonómiai hatásai, a növekedés és a kereskedelem összeomlása régen nem tapasztalt mértékben nehezedik szinte minden országra. És ami a leghihetetlenebb, ez a hatás nem nagyon különbözik attól függően, hogy jó vagy hibás volt-e az országban követett gazdaságpolitika korábban. A harmadrészt a mostani válság nem is elsősorban bankválság, hanem a bankok és a nem banki pénzügyi szolgáltatók összefonódásában bekövetkezett bizalomvesztés robbanásszerű láncreakciója.

A gazdaság szereplői és szemlélői egyaránt a finanszírozási hálózat csúcspontjaira, a bankokra és más intézményekre figyeltek, azonban ezek bámulatos fejlődése során a köztük levő kapcsolatrendszer átalakult. A hálózat pontjai és az azokat összekötő kapcsolatok együttesen határozzák meg a rendszer működését. A likviditás szinte korlátlan bővülését a nem banki szolgáltatók innovációi táplálták. Az itt működő szereplők szervezeti, tevékenységi és termékstruktúrájának folyamatos átalakulása kiapadhatatlan forrásnak tűnt. Hasonlóképp végeláthatatlan most az ebből származó problémák sora. A válság felszínre hozott számos szabályozási hibát, melyek javítása elengedhetetlenül szükséges. Jobb adatszolgáltatással a felügyeletnek átláthatóbbá kell tennie a bankszférát. Az állapotfelmérések mellett figyelni kell az áramlásokra, és azok volatilitására is. A banki fizetőképességre fókuszált világképünket fel kell váltania a likviditásra fókuszált világképnek. Ez az elvárás a bankfelügyelettel kapcsolatban ígéretes lehet, de Michael Gibson, az amerikai Fed kutatási részlegének munkatársa szerint két gond van ezzel felfogással. Az egyik gond az, hogy a válságot kirobbantó tényezők között első helyen szerepelt a nem hagyományos banki pénzügyi termékek gyors terjeszkedése a pénzvilágban. A válságot ugyan a bankfelügyeletek látókörében lévő intézmények sínylették meg a legjobban és a biztonságosabb üzletvitelt a hatásosabb felügyeleti munka nyilván segíthette volna, de a robbanást aligha tudta volna megakadályozni, mert az olyan területen történt, ami kívül esik a hatókörén.

Bármilyen felügyelet vagy szabályozás jól definiált szervezetekre vagy tevékenységekre alakítható ki, de olyanra, ami folyamatosan változó formában és tevékenységgel jelenik meg, ez nehezen képzelhető el. A nem banki pénzügyi közvetítő jelenség ugyanis inkább a hálózat pontjainak állandóan változó kapcsolódási folyamataként (link) fogható fel, és nem a hálózat stabil pontjaiként (node).

Gibson szerint a másik gond az, hogy még ha mindenható is lenne a felügyelet, saját árnyékán akkor sem tudna túllépni. A statisztikán alapuló mérés egyik természetes következménye hogy a felügyeleti és szabályozási mutatók jó esetben utólagosan regisztrálják a már bekövetkezett bajt, de kevéssé képesek előretekintő jelzésre.

Valami megnyugató megoldásra nagyon is szükség lenne a biztonságunk érdekében és a pénzvilággal szembeni bizalom javítása érdekében is. A pénzvilágnak számos olyan nem banki szereplője, intézménye van, amelyek éppen a volatilitás növekedéséből húznak hasznot. A pénzügyi stabilitás védelmét ezekkel kellene kezdeni, ha megfogható lenne e szervezetek tevékenysége és finanszírozása. De spekulatív pozíciókat nem csak a hedge fundok hanem bármely vállalat is felvehet, vagyis ott tartunk, hogy a pénzügyi felügyeletet jobb lenne mindenre kiterjeszteni. Egy mindenható és kormányoktól független szervezet a makroprudenciális feladatok letéteményesévé tehető, de ehhez azt is meg kellene mondani, hogy milyen eszközei lesznek a pénzügyi stabilitás eléréséhez, és hogyan mérje az elérendő célt és az ahhoz vezető intézkedések hatását.

A válság következményeinek enyhítésére alkalmazott gazdaságpolitikával kapcsolatban gyakran felmerül Keynes neve. Az analógia azonban inkább csak a tüneti kezelés felszínén mozog. Keynes ennél mélyebbre ásott a harmincas évek végének válságát illetően. Egyrészt az ahhoz vezető okokat tisztázta, másrészt segített a megelőzéshez szükséges terápiák diagnosztikai háttérének megalapozásában. A brit pénzügyminisztériumban (Treasury) Keynes irányítása alatt dolgozta ki Richard Stone a nemzeti számlák rendszerének alapjait 1944-ben. Ezért a munkájáért 1984-ban kapott közgazdasági Nobel díjat Stone.

Az világos, hogy a mostani pénzügyi válság globális választ igényel, hasonlóan ahhoz, ahogy a WHO készül fel az újabb influenza vírusok okozta katasztrófák elkerülésére. A WHO globális fellépése azért lehet sikeres, mert az országok saját érdekükből spontán követik a WHO felhívásában megadott utasításokat. Ennek azonban két nyilvánvaló feltétele van. Egyrészt az hogy a katasztrófával fenyegető vírust azonosították, másrészt az egészségügyi szakma egyetért a vírus terjedésének jellemzőiben. A vírus hatásmechanizmusának ismerete csak a gyógyításhoz használt ellenszer kidolgozásához kellene, de a hatásos megelőzésnek ez nem feltétele. A közgazdász szakma pillanatnyilag adós a pénzügyi válság hasonló egyetértésen alapuló diagnózisával, ami a megelőzést gyakorlatilag lehetetlenné teszi.

Önbizalom és optimizmus táplálja azt az elvárást, hogy a várható kockázatok között megfelelő szabályozással rendet lehet teremteni. Az a törekvés, hogy a makroprudenciális funkciók megjelenjenek a központi bankokban általános elvárássá kezd válni. Ez annál meglepőbb, mert kevesen gondolják, hogy a független jegybank jobban tudná ezt a funkciót ellátni, mint bármilyen más független szervezet. Allan Meltzer professzor (Carnegie Mellon University) az amerikai jegybank, a FED ilyen irányú feladat és hatókör kibővítésével kapcsolatos kongresszusi meghallgatáson meggyőzően érvelt ez ellen az elmúlt napokban. Állította, hogy nagyon keveset tudunk arról, hogy a válságot hogyan lehet előre látni, és egy ilyen tisztázatlan feladat felvállalása csak ártalmára lesz a jegybanknak. Meltzer a FED történetének és a jegybankok gyakorlatának egyik legjobb ismerője nincsen jó véleménnyel a jegybankok politikáját alakító gondolkodásról. Szerinte általános ma az a vélekedés, hogy az infláció hatásosan befolyásolható a rövid távú kamatláb alakításával és ezt az a hiedelem táplálja, hogy a ma elterjed elmélet megnyugtató elemzési keretet ad a monetáris politika alakításához. A modell nem rossz, jól használthahó alapvető makroökonómia összefüggések értelmezésére, de két baja van, ami miatt a gazdaságpolitika megalapozására kevéssé alkalmas. Az egyik gond a jegybankok elemzési modelljeivel kapcsolatban az, hogy bankcsődök és valutaválságok lehetősége fel sem merül bennük. A másik meg az, hogy maga a pénz sem jut komolyabb szerephez ezekben. A modern monetáris politika legkidolgozottabb elméleti alapvetésének tekinthető tankönyv, Michael Woodford (Columbia University)  - Interest and Prices – Foundations of a Theory of Monetary Policy – gyakorlatilag nem foglalkozik a pénzzel. Mondván, hogy a pénzteremtést a pénzkereslet alakítja. Ami igaz is ezekben a modellekben, ha zárt gazdaságot veszünk, vagy nyitott gazdaság esetén feltételezzük, hogy a kamatparitás teljesül (ami azt jelentené, hogy a forintkamat és az euró kamatának eltérését a forintleértékelődési várakozások határozzák meg). A kamatparitás makroökonómiai összefüggése hosszú távon igaz lehet, de rövid távon ellentmond a valóságnak, így a monetáris politika megalapozásához aligha segítség.

Ha hihetünk Meltzer kritikájának, akkor – a saját konklúziójával ellentétben - a makroprudenciális szempontok jegybankokhoz telepítése mégis hasznos előrelépés, hiszen két dolgot mindenképpen kapun belülre hozna, ami ma hiányozni látszik a gondolkodásból. A pénzügyi stabilitás bankválság és valutaválság lehetőségével is számoló kezelése és a pénzteremtési folyamat gerincét képező hitelbővülés mechanizmusának mérlegelése visszakerülhetne a monetáris politika látókörébe.


3 komment

Címkék: vita

A bejegyzés trackback címe:

https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr651281817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rorgosh 2009.08.13. 21:04:11

"A válságot leginkább akkor akarjuk megelőzni, amikor már benne vagyunk. Ha már túl leszünk rajta, akkor úgy gondoljuk, hogy túljutottunk, pedig csak a következőhöz kerültünk közelebb."

Úgy vélem ez a kulcsmondat.

A legnagyobb probléma ugyanis maga a válság definíciója, amely szerint az valami, rossz, borzalmas, és mindenáron el kell kerülni.

Holott egy pénzügyi/gazdasági válság nem más, mint a piaci folyamatok annak szereplői általi gyors, erőteljes, és jellemzően némiképp túllendülő korrekciója. Vagyis nem más, mint a piac önszabályozásának végső eszköze.

Ma a legtöbb állam - bár a szószéken a piac önszabályozásának sértetlenül hagyásáról papol - nem enged jelentős teret a piac önszabályzó folyamatainak. Egy nehézségekkel küzdő szektor/nagyvállalat bizton számíthat a kormány segítségére, fenntartva így a túltermelést/ a nem hatékony termelést. Vagy épp a rosszul kalkulált termékfejlesztési politikát.

Természetesen az állam mindig szab minőségi/struktúra átalakítási feltételeket, ám ezt szakértelem hiányában jobbára nem képes ellenőrizni.

Ugyanez figyelhető meg a monetáris politikában is. A némiképp megugró inflációra gyorsan kamatot emelnek a jegybankok - gondosan elejét véve ezzel az infláció gazdaságélénkítő hatásának. Ha pedig defláció fenyeget, kamatot csökkentenek a recessziótól való félelmükben. Holott a defláció - az inflációhoz hasonlóan - gyakorlatilag maga is a jövedelmek és a vagyonok átstrukturálódását jelenti. Vagyis a lépés azokat a szektorokat/vállalatokat folytja, amelyek a piaci poziciókért folyó versenyben képesek lennének rövid ideig alacsony, vagy negatív haszonkulccsal működni.

Ennek következtében a piaci szereplők a megszokott, szokásos lépéseikkel nem képesek a piaci folyamatokat önállóan alakítani, a szükséges korrekciókat létrehozni.

Ez egy tartós eltrérés, és tartós bizonytalanság állapotának kialakulásához vezet, amelyet a szereplők kezelni kívánnak. Ennek keretében elterjednek a bizonytalanság kockázatait/ az eltérés költségeit kezelő hitelpiaci tranzakciók. Persze, ha egy üzlet beindul, akkor az sok szereplőt kezd vonzani, ami persze hamar elvezet az adott piac átláthatatlanságához, és az olyan üzleti formákhoz, amelyek kockázatai már nem nyilvánvalóak.

Mindez olyan környezetet teremt, ahol a szabályozó elemek (hatóságok) már nem látják azokat a szereplőket, akiket szabályozniuk kellene. És ne feledjük, a piac állapota eltér a nem állami szereplők által diktált poziciójától. Vagyis maga az egész rendszer egy hatalmas korrekciós nyomás alatt áll, és eljön az a pillanat, amikor ez a nyomás megtalálja azt az utat ahol az állami szabályzó szervek már nem képesek útját állni...

A kérdés tehát: valóban fejlettebb, erősebb állami szabályzó rendszerre és több erőforrásra van szükségünk, vagy magára az egész szabályozási rendszer felülvizsgálatára.

Vannak olyan események/jelenségek, amelyeket a piac - legalábbis emberileg tolerálható módon és időn belül - nem tud korrigálni. Nyilván erre állami szabályozás kell. Ám nem kell mindent, és mindig szabályozni. Tulajdonképpen az állam ritka beavatkozásának nagyobb értéke van, mint a folyamatosnak. Hiszen az utóbbi esetben az állam lényegében a rendszer része, csak néhány erős extra joggal (és ezáltal sérül a piaci szereplők jogi egyenlőségének elve), míg a ritka beavatkozások esetén az állam mintegy kívülről teszi ezt, és a lépésnek nem csak piaci ereje, hanem üzenete is van.

Vagyis az állami szabályozásnak két területe és módja kell, hogy legyen:

1. A piac önszabályzó folyamatainak erősítése (azon eljárási módszerek/eljárások szankcionálása, amelyek akadályozzák a szereplőket a racionális döntésük meghozatalában, véghezvitelében - példa erre, amit már írtam: jogilag biztosítani a hitel teljes futamideje alatt a részleges vagy teljes előtörlesztést az adós részére, aki így, ha többletjövedelemhez jut, mérsékli az adósságállományát és a kockázatait).

2. Azon folyamatok határolása, amelyeket a piac nem, vagy társadalmilag elfogadható módon és időn belül nem képes korrigálni.

A legfontosabb, hogy az állami szabályzó elemek ne felhalmozzák a piac eltéréseit, hanem segítsék annak korrekcióját.

Sorge 2010.04.08. 23:20:44

Ennyi mellébeszélést még életemben nem láttam .
Meg kell nevezni a válságot !
Miről van itt szó ? Ez egy túltermelési válság, amit az esztelen mértékű hitelkihelyezéssel sikerült még jobban elmélyíteni . Így aztán amikor eldurrant, még nagyobbat szólt.
süti beállítások módosítása