A vagyonpiaci buborék, lakáspiaci lufi kirobbanásának, és a követő pénzügyi összeomlásnak a jelen válságban betöltött alapvető szerepéről mintha idáig szinte közmegegyezés lett volna. Ám egyre többen jelentkeznek alternatív magyarázatokkal. Ne legyünk meglepve. A Nagy Válságról sem ugyanúgy vélekedünk ma, mint a kortársak közvetlenül utána.
Nem is úgy volt!
2009.08.31. 16:46 eltecon
1 komment
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://eltecon.blog.hu/api/trackback/id/tr951351118
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rorgosh 2009.08.31. 18:11:48
Tulajdonképpen nem is annyira meglepő. Már korábban is írtam, hogy - bár elvileg ez köztudott tény, ám mégsem számol vele senki - a gazdasági folyamatok jellemzően nem egyirányúak.
Egyes ágazatok felfutnak, míg mások visszaesnek. Nyilvánvaló az írásból, hogy több negatív irányú folyamat egyidejű jelenléte váltotta ki a globális visszaesést.
Az építőipar - legalábbis a családi ház építő ágazata - már hosszabb ideje leszálló ágban volt, amikor az olajár tetőzése annyira megdrágította az üzemanyagok árát, hogy az már jelentősen kihatott a családok költségvetésére. Ugyanekkorra pedig a lakosság már elérte a hitelképessége határát is, így a fogyasztás hitelekből történő finanszírozása lehetetlenné vált - egyidejűleg a hitelek kamatai mint fogyasztási képesség csökkentési tényezőként jelentek meg.
A kérdés az, hogy mit tanulunk a válságból? Szigorú szabályozással próbáljuk elkerülni a következőt (előreláthatóan sikertelenül), vagy inkább olyan rendszert alakítunk ki, ahol a fellendülési időszakokban nagymértékben fokozzuk a jólétet, míg a válságokat hagyjuk bekövetkezni és tovaállni?
Egyes ágazatok felfutnak, míg mások visszaesnek. Nyilvánvaló az írásból, hogy több negatív irányú folyamat egyidejű jelenléte váltotta ki a globális visszaesést.
Az építőipar - legalábbis a családi ház építő ágazata - már hosszabb ideje leszálló ágban volt, amikor az olajár tetőzése annyira megdrágította az üzemanyagok árát, hogy az már jelentősen kihatott a családok költségvetésére. Ugyanekkorra pedig a lakosság már elérte a hitelképessége határát is, így a fogyasztás hitelekből történő finanszírozása lehetetlenné vált - egyidejűleg a hitelek kamatai mint fogyasztási képesség csökkentési tényezőként jelentek meg.
A kérdés az, hogy mit tanulunk a válságból? Szigorú szabályozással próbáljuk elkerülni a következőt (előreláthatóan sikertelenül), vagy inkább olyan rendszert alakítunk ki, ahol a fellendülési időszakokban nagymértékben fokozzuk a jólétet, míg a válságokat hagyjuk bekövetkezni és tovaállni?
