Kedvencem a tipológia: "The budget constraint that corporate decision-makers sense may be very soft, moderately soft, quite hard and so on, depending on their subjective awareness of the probability of rescue." Hm.

A Kornai 'posztban' nincs semmi új. Számunkra. Szóval, köszönjük Mr.Buiternek a megelőlegezett Nobelt meg a 'reklámot'.

@ricardo:

Biztos vagy benne? Persze ezen blog látogatóinak többsége számára valóban nem új a morális kockázat, ám az ország lakosságának számára jobbára az, annak ellenére, hogy már átélni kényszerültünk a következményeit. Ám a lakosság jelentős hányada ezt nem így látja, értékeli, hanem úgy, hogy "Csődbe juttatták az állami cégeket, hogy felvásárolják a piacot!" Meg se nagyon szeretik hallgatni azt a véleményt, hogy egyszerűen az állam nem bírta már tovább a támogatások terhét, és elengedte a vállalatok kezét.

És akkor mit mondjunk azokról, akik még át sem élték a problémát? Még kevésbé láthatnak tisztán azok, akik voltak olyan szerencsések, hogy nem kellett a szocializmus vívmányaiért harcolniuk....

Kornai alapvetően sötét képet fest a ránk váró jövőről. Egyre gyakoribb lesz, hogy az állam beavatkozni kényszerül, hogy mentse a patinás, hazai, és leginkább erős lobbitevékenységet folytató vállalkozásokat. Ez pedig egyre több pénzébe fog kerülni az államnak...

Én csak egy sötét reménnyel egészítem ki Kornai jóslatát: remélem hamarabb válik képtelenné az állam finanszírozni a sorozatos mentéseket és kényszerül annak feladására, mint a sorozatos mentések, az állam fokozódó beavatkozása a társadalom életébe aláásná a társadalom már amúgy is megcsorbított önrendelkezési jogát...

@Rorgosh:
Talán régimódinak tűnök, de magam úgy látom, hogy a leghatékonyabb ösztönzés a teljesítmény jutalmazása, és az alulteljesítés büntetése. Ahol nincs számonkérés, és ahol nincs szankció ott nincs eredmény sem. Igaz ez a tanulástól a sporton át a termelésig. Ettől hatékony a kapitalizmus is általában. Mert a profit-loss szabályozza a termelőket. Ugyanakkor más az általános és más a konkrét eset. Nem kérdés, hogy az alulteljesítés szankcióját kikapcsoló 'puha költségvetési korlát' rendszerszintű működése rossz. De ettől még egyedi megfontolások szerint egyes cégek konkrét helyzetekben még éppenséggel megmenthetőek. Hasonlattal élve. Egy olyan egyetemen, ahol a tanárok mindenkit átengednek a vizsgákon idővel romlani fog a színvonal, és ez szinte bizonyos. Ami nyilván rossz. De ez nem jelenti azt, hogy egyedi megfontolások alapján egy-egy diákkal szemben egy-egy tanár éppenséggel ne lehessen valamilyen okból méltányos, vagy kegyes. Miért is kellene eltanácsolni pl. egy negyedéves, egyébként jófejű közgazdász hallgatót csak azért, mert 'A bevezetés a filozófiába' vizsgán valahogy nem bír a nyomorult hatodszorra sem átmenni. Kap egy kettest, mindenki jól járt. Ki lett segítve igaz, talán igazságtalan is, de még mindig jobb, mint elküldeni. Egy jelentős egyetem esetében ez nem megy az általános színvonal rovására. Ettől még nem lesz szocializmus.

@ricardo:

Ebben igazad van, azonban az a probléma, hogy ha valakit megsegítesz, akkor a többiek azt kérdezik, hogy őket miért nem?

Ha csak egyszer segítettél, akkor ez a nyomás nem lesz túl erős, előbb-utóbb lenyeleted a békát, és mindenki elfelejti. Ám ha ez megismétlődik, akkor a nyomás egyre erősödni fog, és egy idő után nagyon nehéz lesz ellenállni neki, mert tényleg nehéz megmagyarázni, hogy ha sokakat megsegítettél, akkor a következőt miért nem.

Kornai épp arra figyelmeztet, hogy tendenciaszerűen látható, hogy a legtöbb fejlett gazdaság rendes működésének részévé vált, hogy megmentik a bajba került nagyvállalatokat, félve egy-egy csőd munkaerőpiaci következményeitől. Azonban ezáltal több állam is a közelébe került annak a pontnak (hacsak át nem lépte már), ahol a nagyvállalatok terén már nincs mozgástere, mindenképpen meg kell mentenie őket a rá nehezedő nyomás miatt...