Nehéz dolog ez a fogyasztóvédelem. Kőkobaki neoklasszikusként hajlamosak volnánk azt gondolni, hogy a fogyasztók felnőtt, szuverén, felelős, döntés- és cselekvőképes emberek, nem kell őket önmaguktól megvédeni. A klasszikus közgazdasági ajánlás is mindössze ennyi: adj meg nekik minden szükséges információt, és bízd rájuk, hogy feldolgozzák. Írd fel például minden hamburgerre, hogy milyen aljasul hízlal, és... Nos. A helyzet az, hogy az emberek örömmel fognak beszámolni arról, hogy immáron sokkal kalóriatudatosabbak. És semmivel sem esznek kevesebbet, sőt.
Az esetet feldolgozó tudományosság itt. Lehetséges magyarázat és kommentár pedig itt. A kérdés pedig bennünk: az rendben van, hogy jobban szeretjük a felvilágosult paternalizmus szoft sugallatait, mint a kerékbetörés, betiltás, megrendszabályozás, regulázás nekünk sokkal ismerősebb eszközeit, de működnek-e akkor is, ha nem mászunk bele a megsegítendő fogyasztók életébe, és nem manipuláljuk őket a legcinikusabb marketingeseket megszégyenítően, na persze mindig a jó cél érdekében?
A hamburgeres eset azt mutatja, hogy az információ bizony kevés lehet. Mi elég? Tiltsuk be? Adóztassuk? Állítsunk mindenki mellé táplálkozási tanácsadót? Szerinted?
