Egy világ dőlt össze bennünk már a gyanú árnyékára is. Soha, de soha nem gondoltuk volna. Ugye nem igaz?
A tények mindenesetre nem nagyon bíztatók. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó és tíz rotálódó tagja van. A Tanács-tagokat az ENSZ-tagállamok delegálják. A nem állandó tagok két évig töltik be tisztségüket, két évig szavaznak a világbékére és világbiztonságra, két évig tehát roppant fontosak. Aztán elbúcsúznak, és még csak nem is választhatók újra - legalábbis egy ideig. A helyzet az, hogy a nem állandó tagokat delegáló országok a befolyásos két évük alatt sokkal több segélyt kapnak, főleg az Egyesült Államoktól és részben magától az ENSZ-től is. Az ENSZ szervezetei közül különösen az UNICEF válik ilyenkor bőkezűvé velük, az a szervezet, amelyben hagyományosan erős az amerikai befolyás.
Ne ítéljünk elhamarkodottan. Sose feledjük: az együttmozgás még nem jelent oksági viszonyt. Legalább három oka lehet annak, hogy a nagyobb befolyás a nemzetközi politikában több nemzetközi segítséggel jár együtt. Az első a kellemetlen: az ideiglenes tagokat megvesztegetik. De persze az is simán lehet, hogy amikor az ország tagot delegál a Biztonsági Tanácsba, akkor hirtelen rivaldafénybe kerül, és a többi ország hirtelen észreveszi, és elkezdi megsegíteni. A harmadik lehetőség pedig az, hogy van valami mögöttes ok (ezt hívjuk kihagyott változónak), ami mind a kapott segélyek összegét, mind a BT-tagság valószínűségét megemeli. Esetünkben elképzelhető például, hogy az ország egyre jobban "integrálódik a nemetközi közösségbe", és ennek hatására nagyobb eséllyel küldhet embert a BT-be, no és segélyből is többet kezd kapni.
Steven Levitt és a Lökonómia óta tudjuk, a közgazdászok nagyon ügyes detektívek, legyen szó a tanárok vagy a szumóbirkozók csalásairól. Ilyana Kuziemko és Eric Werker is vérbeli nyomozók, egy csomó okos ötletük van arra, hogyan lehet a szavazatvásárlást a jóindulatú hipotézisektől elválasztani. Regressziós elemzéssel kiderítik például, hogy - más, esetleg fontos országspecifikus tényezőkre kontrollálva - a nem állandó BT-tagság ideje alatt az országok átlagosan 59%-kal több segélyt kapnak az Egyesült Államoktól, és 8%-kal többet magától az ENSZ-től. Az is a vesztegetési hipotézist támasztja alá, hogy ez a hatás a diplomáciai szempontból fontos években erősebb. Feltételezhetjük, hogy a BT-szempotból fontos évek kellően véletlenszerűek, legalábbis függetlenek attól, hogy éppen ki ül a Tanácsban. A szavazatvásárlás feltevését igazolja az is, hogy a segélyek lefutása szorosan követi a tagságét: vagyis a helyzetet súlyosbítandó még az is igaz, hogy a rotálódó tagokat delegáló országok pont csak abban a bizonyos két évben kapnak meglepően sok nemzetközi segítséget, sem előtte, sem utána. Hm.
A sok lehetséges pesszimista olvasat mellett van ok a bizakodásra is. Ha a segélyeket részben politikai érdekek mozgatják, akkor nem csoda, hogy a múltban nem jártak számottevő növekedési hatással. Ebből azonban nem következik, hogy a jóindulatú humanitárius segélyezés teljesen hiábavaló volna, csak ne tessék szavazatvásárlásra használni.
Most akkor örüljünk?
