Marx szerint, ha a dolgok jelenség-formája és lényeg-formája teljességgel egybeesnék, akkor nem lenne szükség tudományra. Ami így igaz. Ám ez a marxistákat sokszor valóban csúfos vulgarizmusra csábítja: a lényeg-formát ugyanis jellemzően már eleve ismerni vélik. Mert hát mi is volna mindig a lényeg? A tőke rossz, és még újra is termeli magát. Meg bővítetten. Ami persze muszáj is, mert csökken a profitráta. Kábé.

Marx szerint mindig a konkréttól kell haladni az általános felé. A marxisták viszont többnyire az általánostól akarnak haladni a konkrét felé. De csak ritkán jutnak el aztán ténylegesen is. Illetve ha el is jutnak odáig, és a tények nem felelnek meg az elméletnek, hát annál rosszabb a tényeknek. De a jellemző haladási irány inkább az általánostól a mégáltalánosabbig vezet. Ha pedig egy marxista esetleg mégis a tényeknél kezdené, akkor viszont nagyon hamar a kívánt lényeghez jut. Ha beomlott a metro, akkor reakciós a talaj. Valahogy így.

Persze önmagában azzal még nincs semmi baj, ha valaki egy ilyen Rosa Luxemburg - Samir Amin - Francois Perroux - Thomas Balogh - típusú vonalon mozog. Ezek a centrum-periféria világrendszer-elméletek tkp. nem is számítanak akkora nagy eretnekségnek. Mindazonáltal valóban nem árt statisztikai adatokkal, és különféle jelzőszámokkal alátámasztani a mondókánkat, és ily módon erősíteni meg az elméletünket.

Ugyanebben a BUKSz-számban érdemes elolvasni Muraközy Balázs megsemmisítő kritikáját is Almási Miklós könyvéről.