És ez a módszer megvédi az adott programot (állami feladatot) az alulfinanszírozástól? Mert ugye mondjuk van a honvédelmi program. Azt mondja a tekintetes országgyűlés, hogy mármost annyi katonát tartasz amennyit akarsz, de legalább legyen 3 lövészdandárod, 4 vadászrepülő, 2 harcihelikopter, 2 szállítóhelikopter századod. És ad mondjuk 360 milliárdot. Ebből persze jó, ha kijön 1-1 a felsoroltak mindegyikéből. Akkor ugye a program nem sikeres - tehát további pénzt lehet elvonni! Sőt! Az állomány fizetése is csökkenthető, hiszen nem eredményesek! Igaz ugyan, hogy így még kevesebb katona lesz, de kérem, valaki vagy megfelel az eredményességi mutatóknak vagy nem...

Aztán egyszer Slota megnyeri a választást, és jön a kapkodás... De egy hadsereg felépítése 10 év...

És ha már az USA nagyszerűsége ezen a területen, és ha már honvédelem. A kissé felületes tervezés és a költségek néminemű alultervezése következtében a hadseregük lényegében elvesztette a tartalékát, és kénytelenek azt mexikói bevándorlókkal feltölteni. Valamint képtelenné váltak az alapdoktrína teljesítésére: egyszerre két hadszíntéren nagy erőkkel és magas intenzitással harcolni.

Mert semmilyen elméleti metodika nem védi ki a politika azon felelőtlenségét, hogy többet vállaljon, mint amit bír...

Az üzleti világ egy jelentős része így működik. Az építőipari cégek egy projektre szerződnek, az olajvállalatok - ha vesznek egy mezőt - egy célért teszik, stb. Ezek lennének a projektkiadások és velük szemben vannak az operatív kiadások.

Nem hiszem, hogy a kormányzati szféra csak operatív kiadásokkal dolgozna. Hisz vannak a sztrádaépítések, a gátépítések, az iskolatej program beindítása és még sorolhatnám. Ezek mind-mind egy-egy cél érdekében történtek.

@mig8:

A válaszom, észrevételem nem is erről szólt. Csupán arról, hogy alapvetően nem a költségvetés projekt vagy erőforrás alapúságán annak hitelessége, sikeressége. Hanem azon, hogy a politikai döntéshozó hajlandó-e realitások figyelembe vételére, és képes-e az állami szerepvállalás mértékét a lehetőségeihez és az adott feladatok valós költségigényéhez igazítani, vagy sem.

Egy valóban felelős kormányzás esetében, amely a programok prioritását nem a 4 évenkénti újraválasztáshoz, hanem a társadalom hosszú távú érdekeihez igazítja, jó ötlet a program alapú költségvetés. Ám egy ilyen kormány jelenleg - sajnos - a fantasy témakörébe tartozik nálunk, és még sok más helyen. Így a programok prioritásának megállapításánál azok kerülnének előtérbe, amelyek fő hozadéka a kormánypárt újraválasztása. Ellenben azok a programok, amelyek lényegükből adódóan csak hosszabb távon hozzák be az árukat, vagy épp egy állandóan létező, de jellemzően alacsony kockázatra történő felkészülésről szólnak, alacsony prioritást fognak kapni - vagyis bármily erőforrásszűke esetén (ami gyakorlatilag mindennapos) onnan kerülnek a hiányzó erőforrások elvonásra. Már csak azért is, mert a forráselvonás következményei nem feltétlenül szembeötlőek, és jellemzően nem is akkor jelentkeznek, amikor a forráselvonás megtörténik.

Egy vállalkozás sikerességének megmérésére van egy objektív végső indikátor: a nyereség. A vállalat vezetése tud ehhez igazodni, a programok indításakor, erőforrás szükségletének biztosításakor lehetősége van felmérni azok nyereségre mért hatását - még ha alkalmanként tévednek is.

Ezzel szemben a kormányzásnak nincsen ilyen végső mércéje, csak az újraválasztás, amely viszont tulajdonképpen nem feltétlenül függ szorosan össze a kormányzás objektív adatok alapján mérhető minőségével. A legtöbb, valóban értelmesnek tekinthető program - például egy környezeti rekonstrukciós program, amely mondjuk újratelepít néhány ártéri erdőt - újraválasztásra gyakorolt haszna nehezen mérhető. Arra inkább a szociális programok gyakorolnak egyértelmű hatást. Így a politikai döntéshozónak az alábbi lehetőségei vannak: magas prioritást ad egy egyértelműen hasznos, azonban az újraválasztás szempontjából azonosíthatatlan súlyú programnak (programoknak) és csak reménykedhet az újraválasztásban a garantáltan populista ellenzékkel szemben. Vagy magas prioritást ad egy bizonytalan hasznosságú, ám roppant népszerű programnak, amellyel jelentősen növeli az újraválasztási esélyeit.

További problémája a projekt alapú költségvetésnek, hogy óhatatlanul is túlköltekezést gerjeszt. Hiszen annyira szép, és annyira fontosak, halaszthatatlanok ezek a programok. Mindegyik kormány úgy véli majd, hogy csak pár évre lesz hiány. De persze mindig van új program, jó indok új hitelfelvételre.

Egy vállalkozás programjai ilyen szempontból nem problémásak. Többségük ugyanis a nyereség növelését szolgálja, így a hitelállomány növekedésére és a vállalkozás teljesítményére közvetlenül tud hatni a vezetés.

Az államnak azonban valójában nincs közvetlen ráhatása a gazdaság teljesítményére. A gazdaságélénkítő programok hatása mindig is kérdéses marad. Ellenben a túlköltekezés az adósságállományt megbízhatóan növeli...

@Rorgosh:

Értem a felvetéseidet és megfontolandónak tartom őket. Csak arra akartam rámutatni, hogy a célközpontú költségvetés nem akkora újdonság. Hogy természeténél fogva egy költségvetésben mindig vannak megvalósítandó célok is és operatív, a mindennapi működést szolgáló kiadások is.

Abban igazad van, hogy egy cég esetében jóval egyszerűbb a helyzet, hisz minden a nyereségről szól. Egy kormányprogram esetében az abszolút nyereség az újraválasztás. De emellett nemcsak szociális kiadások növelésével lehet kampányolni, hanem egy jó kormányprogrammal is.

hisz elvileg egy pártot azért választanak meg, mert ígért vmit a választási programjában. Ennek a megvalósítási ütemterve fog megjelenni a kormányprogramban. És a ciklus végén fel lehet mondani a leckét: EZT vállaltam, ezért választottatok meg és ezt teljesítettem.

Amúgy pedig, amire hivatkozol, hogy célokat kitűzni lehet, de ha nem tesszük mellé a pénzt, akkor nem fog megvalósulni, szóval ez a probléma az üzleti világban is előfordul. Vannak is megoldási módok.

Először is ott a mérföldkövek kitűzésének módszere: kijelölünk ellenőrzési pontokat, pl X időpontig Y részfeladatnak teljesülnie kell. Ha így van, akkor minden megy tovább, ha nem, akkor átértékeljük. Aztán lehet előre kérni egy költségbecslést, majd az így előállt összeget lekötni a porgram mellé.Aztán lehet az, hogy nemcsak egy tervet dolgozunk ki, hanem három alternatívát: pesszimistát, realistát és optimistát. A realista a cél, de ettől el lehet térni mind fel, mind le. És végül van az iterrációs megközelítés: először csak nagy vonalakban tervezzük meg, hogy hogyan kívánjuk elérni a célt, majd minden egyes lépés után újratervezzük a számokat.

@mig8:

Igazad van abban, hogy nem újdonság a célközpontú erőforrás gazdálkodás, és abban, hogy minden költségvetés tartalmaz mind program, mind fenntartási kiadásokat.

A probléma inkább az, hogy a politika afféle "csodaszert" fog látni benne, és ki fogja használni arra, hogy elkerülje a kormányzás módjának megváltoztatását.

Nem csak hazai, de nálunk szembeötlő probléma, hogy a politikai pártok nagyon egyszínűek. Nincsenek igazán valódi liberális és konzervatív pártok, csak olyan szocialista pártok, amelyeknél kicsit máshová esik a hangsúly. Senkit ne tévesszen meg az, hogy ezek közül egyet szocialistának is hívnak és a többiek nem feltétlenül szeretik.

Ebből adódóan mindegyik párt szociális és agresszív gazdaságélénkítő programokban fog gondolkodni, míg az állami szerepvállalás teljes újragondolását egészen addig nem fogják felvállalni, amíg az teljesen elkerülhetetlenné nem válik.

Emellett sajnos a politika gyakorta nem fogalmazza meg pontosan a célkitűzéseit. Márpedig ez a célközpontú költségvetés alapja...