Válságban minden a feje tetején áll. Hosszú sora van azoknak a gazdaságpolitikai értekezéseknek, amelyek szerint ami máskor áldás, az most átoknak tűnik, és fordítva.  Ehhez a sorhoz most Tyler Cowen, a Marginal Revolution bloggere is csatlakozik, amikor az amerikai monetáris politika tehetetlenségét elemzi. Úgy látja, hogy a likviditási csapda problémájával küszködve a FED azzal járulhatna hozzá az aggregált kereslet emelkedéséhez és ezáltal a gyenge fellendülés erősödéséhez, ha hitelesen el tudná kötelezni magát a jelenleginél magasabb, mondjuk, három százalékos inflációs cél mellett. Ám ezt most nem tudja megtenni. Nem a cél deklarálásával volna a gond, hanem azzal, hogy az elmúlt évek zavarai miatt senki sem hinné el, hogy komolyan gondolja, vagyis tényleg mindent meg is tenne azért, hogy ez a magasabb inflációs ráta teljesüljön. Cowen a blogján további pontokkal árnyalja és kiegészíti érvelését.

A jegybanki hitelesség könyvtárnyi irodalma arról szól, hogy csak (független) hiteles jegyban képes a gazdasági szereplők inflációs várakozásait lehűteni, ezáltal sikeresen küzdeni a tényleges infláció elszabadulása ellen. Ha a veszély inkább a deflációs spirál kialakulása, akkor a jegybanknak inkább emelnie kéne az inflációs várakozásokat, s lám, ehhez is hiteles jegybankra van szükség.

Elmálázhatunk a dolgon, de lehet, hogy többunknek Cowen írása inkább szellemesnek, mint mélynek tűnik. Persze, van okunk aggódni azért, hogy a fellendülés csak nem akar erőre kapni. De azt azért ne gondoljuk, hogy a nagyérdemű inflációs várakozása valami olyasmi, amit a tökös (bocsánat, hiteles) jegybank csak úgy rángathat rövid távon tetszése szerint, most megemelheti, s amikor majd megint minden jól megy, visszanyomhatja akkorára, amekkora neki tetszik. Az alacsony inflációs környezet megteremtése majd egy évtizedet vett igénybe a maga idején. És nem jött ingyen. Jó volna végre kijutni ebből a recesszióból, persze, de gondoljuk meg kétszer is, hogy érdemes-e az infláció szellemét kiengedni a palackból.