Ha a jüannal nem történik valami, abból előbb-utóbb baj lesz. A hivatalos amerikai álláspont szerint az olcsó jüan a kínai hatáságok adminisztratív manipulációjának az eredménye, amire az USA adminisztratív kereskedelmi szankciókat tervez válaszul. Ezzel persze megsérti a világkereskedelem nehezen kiküszködött, a forgalom szabadságát célzó szabályait, így összeomolhat a világkereskedelem rendje. Olyan kereskedelmi háború keletkezhet, ami mindenkinek nagyon rossz, tessék csak fellapozni a két világháború közti időszak gazdaságtörténetét.

Olyan ellenlépés volna célszerű, ami nem ütközik a fennálló szabályokba, ezért nem járna azzal a veszéllyel, hogy borul a világkereskedelem mai intézéményirendszere. Daniel Gros szerint van ilyen, a reciprocitás elvét kell számon kérni a tőkepiaci partnerektől. A jüan ára azért alacsony, mert a kínai hatóságok óriási tömegben vesznek amerikai államkötvényt, de az ellenirányú tőkemozgás tilos, mert Kína tőkekorlátozásokat tart érvényben. A reciprocitás érvényesítése azt jelentené, hogy az USA nem a kereskedelmi szabályokat változtatja meg, hanem csak akkor ad el további amerikai adósságot Kínának, ha amerikaiak is szabadon vásárolhatnak kínai vagyoneszközöket, vagyis lényegileg felszabadítják a kínai tőkepiacot.

Tekintettel a kérdés világgazdasági jelentőségére, nem meglepő, hogy a VOX-on minden harmadik-negyedik írás manapság a globális egyensúlytalanság ezen problémájával foglalkozik. Yan Chen, Chunding Li  és John Whalley érvelése szerint a kereskedelmi áramlások adatai valójában nem megfelelően tükrözik azt a globális egyensúlytalanságot, amely a vita fő tárgya. Így az is lehet, hogy az egész vita teljesen félrevezető adatokon alapul.