Nem kell megijedni, nem a világméretű keynesista összeesküvés agresszív törekvéseiről tudósítunk. A fiskális multiplikátorról van ugyan szó, de a maffiakapcsolat csak szellemes instrumentális változó a regresszióban. De menjünk sorjában!
A válság népszerűvé tette a fiskális kiadások tovagyűrűző, multiplikatív gazdaságélénkítő hatásával foglalkozó kutatásokat - ezek egyikéről, másikáról blogunkban is hírt adtunk -, sokan próbálkoztak e hatás számszerűsítésével. Az eredmények gyakran homlokegyenest ellentmondanak egymásnak, a GDP 1%-ára rúgó kiadási sokk következményeként éppúgy mértek 3%-os outputbővülést, mint ugyanekkora csökkenést. Van hát még min rágódni.
A fiskális multiplikátorok empirikus azonosításának egyik legnagyobb problémája az endogenitás. Az output és a kormányzati kiadások közti korreláció ugyanis csak a kapcsolat tényét méri, azt nagyon nehéz eldönteni, hogy ebből mennyi tudható be annak, hogy a kormányzati kiadás növekedése hat az outputra, és mennyi annak, hogy a gazdaság mindenkori ciklikus állapota befolyásolja a kormányzati politikát. Olyan fiskális lépéseket kell tehát találni, amelyek tényleg exogének (a konjunktúraciklustól függetlenek), az ilyen epzódokból lehet csak értelmesen multiplikátort becsülni. Ez azonban nem könnyű.
Három olasz kutató, Antonio Acconcia, Giancarlo Corsetti és Saverio Simonelli különösen szellemes módszert talált ki. Olasz adatokat használtak, de nem az egész gazdaság, hanem a tartományok szintjén vizsgálták a költségvetés, a beruházási projektfinanszírozás és a helyi output alakulását. Az exogén fiskális impulzusok azonosításához felhasználták azt a törvényt, amely szerint ha valamely helyi önkormányzat gyanúba keveredik, hogy kapcsolatot tart a maffiával, akkor az érintett helyi képviselőket leváltják, és a kormányzat azonnal biztosokat küld a helyszínre. Ők pedig azonnal leállítják az önkormányzat beruházásainak finanszírozását mindaddig, amíg a vizsgálat ki nem deríti, hogy az adott programban benne van-e a maffia keze, vagy sem. Az érintett önkormányzatok kiadásai ilyenkor akár húsz százalékkal is csökkenhetnek. Ami a multiplikátor becslése szempontjából igazán hasznos, az ilyen kiadáscsökkenésnek biztosan semmi köze sincs a helyi gazdasági konjunktúra állapotához, vagyis a fiskális kiadások csökkenése valóban exogén.
És az eredmény? Nos, az így számított tartományi multiplikátor jóval egy fölötti, azaz a fiskális kiadás valóban multiplikál. Vegyük észre, hogy az elemzés remekül reprodukálja a klasszikus keynesi gondolatkísérletet, vagyis tiszta keresletbővülést jelent (eltolja az IS-görbét), miközben a sokk lokális jellege miatt nem kell aggódni a monetáris politika esetleges "ellenreakciója" miatt (az LM-görbe nem mozog közben). Vagy modernebbül: nem kell számolnunk a monetáris politikai reakciófüggvénnyel.
Megéri elolvasni az egészet.
