Kedves olvasónk, Lieli Róbert megemlékezése egykori témavezetőjéről:
Bár a szakmán kívül talán kevésbé ismert név, Halbert White munkásságával minden olyan diák kapcsolatba került, aki végigcsinált legalább egy középszintű ökonometria kurzust. Szinte bármelyik ökonometriai programcsomagban megtalálható a White-féle standard hiba opció, ami lehetővé teszi, hogy az empirikus regressziós együtthatók hibáját akkor is konzisztensen lehessen becsülni, ha a modell hibatagjára nem teljesül a bevezető kurzusokon tett feltevések mindegyike. Hal többször viccelődött azon, hogy mennyivel nagyobb lenne az idézettsége akkor, ha nem terjedt volna el ennyire a módszere. Arra gondolt, hogy mivel az eljárás tényleg közhely lett a gyakorlati munkákban, az eredeti tanulmányt már nagyon ritkán idézik.
A fenti, mindenki által ismert kontribúció szépen illeszkedik Hal White tágabb munkásságába. Rengeteg tanulmányán átível az a gondolat, hogy mi történik akkor, ha az ökonométer rosszul specifikált modelleket illeszt az adatokra, vagyis olyan feltevéseket tesz (pl. függvényformákról, eloszlásokról), amelyek a valóságban nem teljesülnek. Ténylegesen azokat a mennyiségeket becsüljük-e az ilyen esetekben, amelyekről a modell alapján azt hinnénk, hogy becsülni fogjuk? Robusztusabbá lehet-e tenni a becslési, tesztelési eljárásokat az ilyen típusú hibákra nézve? A modern ökonometriában általában úgy gondolunk a becsült modellekre mint közelítésekre, amelyek nem feltétlenül adják minden szempontból pontos leírását a valóságnak. Ennek (az utólag triviálisnak tűnő) gondolatnak a szakmában való elterjedéséért jórészt ő a felelős, és azért is, hogy nem csak tárt karokkal állunk a probléma előtt, hanem vannak módszereink a specifikációs problémák felismerésére, kezelésére.
Számtalan konkrét, Hal White nevéhez fűződő eredményt lehetne még említeni az elmúlt évtizedek ökonometriájából és rokon területekről, mint pl. a neuron-hálózatok elmélete, egészségügyi statisztika stb. Véleményem szerint egy, a konkrét eredményeken túlmutató hatása munkásságának, hogy az 1980-as években meghonosodtak az aszimptotikus módszerek az ökonometriában, illetve végleg egzakttá vált a tudományág elméleti része. (Ez azt jelenti, hogy explicitté kell tenni a feltevéseket, tételeket kell kimondani, és matematikailag pontos bizonyításokat adni.) Nem véletlen, hogy az utóbbi években neve rendszeresen felbukkant a közgazdasági Nobel-díjra esélyesek exkluzív listáján.
Tudományos munkássága mellett sikeres tanácsadó céget is vezetett, illetve aktív és tehetséges jazz trombitás volt. Szinte igazságtalannak érezheti az ember, hogy valakinek ennyi tehetség jutott. De Hal mindig örömmel osztotta meg tudását tanítványaival, és optimista, életvidám személyisége annak ellenére nagyon megközelíthetővé tette, hogy tényleg kevés nagyobb név akad az ökonometria területén.
2012. március 31-én a szakma egy meghatározó egyénisége távozott el. 1979 óta tanított a University of California San Diegón, mindössze 61 éves volt.
