Számos híres kollégájához hasonlóan matematikusként indult, nyert OKTV-t és nemzetközi diákolimpiát is. Ádám (akinek előadására, talán emlékeznek, másfél éve egyszer már invitáltuk a blog olvasóit) az ELTE matematikus szakának elvégzése után váltott, mert „a való világ érdekesebbnek tűnt”. A Közép-Európai Egyetemen szerzett mester, majd 2004-ben a Harvardon doktori fokozatot közgazdaságtanból. Első munkahelye a kaliforniai Berkeley egyetem volt, hét év után innen költözött haza. Tavaly óta a CEU közgazdaságtan tanszékének docense. Alkalmazott elmélésznek vallja magát, akinek publikációi gyakran kötődnek más társadalomtudományokhoz is. Legtöbbet idézett munkái a társadalmi hálózatokról szólnak, de sokféle témában publikál, így a nemzetközi kereskedelem, a fogyasztáselmélet vagy a viselkedésgazdaságtan területén is. Magáról elfogódottan és igen szerényen, a közgazdaságtan bármely kérdéséről viszont érezhető lelkesültséggel beszélt.
- Kezdjük a legtöbbet idézett témáddal! Miért fontosak a közgazdaságtanban a társadalmi hálózatok?
- Hagyományosan a közgazdászok nem nagyon foglalkoznak a gazdasági döntések társadalmi hátterével. Azt is mondhatnám, hogy a parodisztikusan megrajzolt közgazdász abban hisz, hogy az embereket csak az egyéni motivációik vezetik, és a társadalmi kontextus lényegtelen. Másrészt, egy szélsőségesen fundamentalistára festett szociológus azt gondolná, hogy mindent a társadalmi háttér dönt el. Nem gondolom, hogy akár egyetlen hús-vér közgazdásznak vagy szociológusnak ilyen leegyszerűsítő világképe lenne, de az talán igaz, hogy a cselekvéseknek igen különböző mozgatóit tartják fontosnak. A közgazdászok a 90-es évek végén kezdtek el a hálózatok felé fordulni, ekkor vált általánosan elfogadottá a szakmában, hogy a társadalmi kötődések az élet számos területén igenis számítanak, mégpedig olyan területeken is, amelyek a közgazdászok számára is kiemelten fontosak. Ha jó tanulókkal barátkozol az iskolában, jobbak a továbbtanulási esélyeid. Ha jóban vagy a hatalom embereivel, könnyebben juthatsz állami megrendelésekhez. Ha sok barátod van, könnyebben találsz kezest, ha hitelt akarsz felvenni, és munkát, ha állást keresel. Sok anekdota kering ezekről a jelenségekről, amelyek mind arról szólnak, hogy ezek a szálak számítanak, de a priori nehéz eldönteni, hogy valójában mennyire.
- Mit tudnak a közgazdászok a társadalmi kötődésekről, amit a szociológusok nem?
- Sokmindent. Két szempontból más a kétféle tudomány közelítése. Egyrészt a téma más, a közgazdászokat nem a társadalmi hálózatok úgy általában, hanem leginkább a gazdasági döntésekre gyakorolt hatásuk érdekli. Másrészt a módszer más. A szociológusok történeteket fogalmaznak meg, esettanulmányokat vizsgálnak, és általában nagyon jók abban, hogy tudják, mik az igazán fontos mechanizmusok. Például Mark Granovetter nagyon jól azonosított egy igen fontos mechanizmust a munkapiacon, amikor a gyenge kötődések szerepét hangsúlyozta, vagyis azt, hogy könnyebb álláshoz jutni a lazább kapcsolatokon keresztül. Azok, akik szoros kapcsolatokat ápolnak, nagyjából ugyanolyan információkkal rendelkeznek, így a legjobb barátom vagy kollégám valószínűleg kevés új álláslehetőséget villant fel nekem, míg egy más hátterű és hozzám lazábban kötődő társaságban több olyan dologról is tudhatnak, ami hozzám közvetlenül kevésbé jut el. A közgazdászok nagyon örülnek az ilyen történeteknek, merthogy ezek a megfigyelések ihletik azokat a modelleket, amelyeket a közgazdászok építenek egy ilyen jelenség megértésére.
- Miért fontos a modell?
- Mert világossá teszi, hogy milyen feltevésből milyen predikció következik. A közgazdászokat igazából az oksági viszonyok érdeklik, és a modellek arra jók, hogy a magyarázó mechanizmusokat megvilágítsák. A modell lehetővé teszi, hogy megmutassuk, hogy bizonyos körülmények (modellbeli paraméterek) megváltozása hogyan hat a kimenetre, vagyis hogyan változtatja meg az általunk vizsgált jelenséget. A közgazdászok abban hisznek, hogy az ilyen komparatív statikai gyakorlatokkal jutnak közelebb a világ megértéséhez.
- Saját kutatási eredményeid alapján mennyire fontos a társadalmi háttér? Érdemes hallgatni a szociológusokra?
- Egy alkalmazott kutatásunk szerint igen. A kutatásra épülő cikk egyébként - mind a kísérlet, mind az elemzés - leginkább a társszerzőim (Dean Karlan, Markus Möbius és Tanya Rosenblat) műve, talán ezért is szeretem annyira. A kutatásban kísérletet végeztünk, hogy kiderítsük, mennyire fontosak a társadalmi kapcsolatok a hitelezésben. A helyszín egy perui nyomornegyed volt, ahol első lépésben felmértük az ott élők közötti társadalmi kapcsolatokat, vagyis kirajzoltuk a társadalmi hálózatukat. Ezután arra voltunk kíváncsiak, hogy ez a hálózat hogyan működik egy gazdasági döntéshelyzetben, vagyis hogy a társadalmi tőke segíti-e a pénzügyi tőkéhez (hitelhez) való hozzáférést.
- Hogyan kísérleteztetek az embereken?
- Egy mikrohitelezéssel foglalkozó intézménnyel működtünk együtt, mi kitaláltuk, ők megvalósították a kísérletet. A kísérlet lényege az volt, hogy a mikrohitelező különböző hitelkonstrukciókat kínált az ottaniaknak. Minden konstrukcióban csak úgy lehetett hitelhez jutni, ha a reménybeli adós hozott egy kezest, aki felelősséget vállalt a hitelért. A hitel egyéb feltételeit azonban véletlenszerűen változtattuk.
- Nyilván mindenki a barátját vagy a közeli rokonát kérte meg kezesnek.
- Minden egyéb változatlansága mellett igen. Vagyis ha ugyanazzal a kamattal szembesültek a hitelfelvevők, bárki is a kezesük, akkor a közeli ismerőseikhez fordultak. Ez azt jelenti, hogy ha nincs pénzügyi veszteség, akkor a szociális ösztönzők fontosak. Ez rendben is van, ezt vártuk. Itt jön be a randomizáció: a potenciális hitelfelvevők egy részének olyan konstrukciót ajánlottunk, amelyben a kamat függött attól, hogy kit hoztak kezesnek. Ha közvetlen ismerős volt a kezes, akkor magasabb kamatot kellett fizetniük, ha távolabbi, akkor a hitelező alacsonyabb kamattal is megelégedett. Ebben az esetben tehát ellentétes hatású volt a pénzügyi és a szociális ösztönző: az előbbi arra sarkallta a kísérleti alanyokat, hogy távoli kezest válasszanak, az utóbbi meg pont a másik irányba.
- Akkor ezzel azt is teszteltétek, hogy a közgazdászoknak vagy a szociológusoknak van-e igazuk?
- Úgy általában persze nem tudjuk, de ebben a speciális helyzetben a szociológusok elég jól állnak. Azt is kaptuk ugyanis, hogy elég erősen játszanak a társadalmi kapcsolatok. Konkrétan: ha a közvetlen barátomat le kell cserélnem eggyel távolabbi, közvetettebb kezesre (a barátom barátjára), akkor akár egy hathónapos hitel névértékének 18%-ával egyenlő összeget is hajlandó vagyok beáldozni. Tehát számít az ár, de – egy fundamentalista közgazdász számára akár meglepően is – sokat számítanak a baráti szálak is.
- Nyilván azt is tudni szeretnénk, hogy miért van ez így.
- Ahhoz, hogy ezt megtudjuk, még egy véletlen kezelést végeztünk a kísérleti alanyainkon, ezúttal utólag változtattuk meg – teljesen véletlen módon – a feltételeket. A hitelfelvevők egy részénél utólag eltöröltük a kezes felelősségét. Azt találtuk, hogy sokan nem fizettek vissza, ha tudták, hogy a kezesüknek nem lesz ebből baja.
- Vagyis a kezes az, aki kikényszerítette a normakövetést?
- Igen, és ez különösen akkor hatékony, ha a kezes közel áll az adóshoz. Ha megkülönböztettük a visszafizetést a felmentett kezes típusa szerint, akkor azt találtuk, hogy különösen azokban az esetekben esett sokat a visszafizetés, ahol a kezes közeli barát vagy rokon volt. Vagyis: úgy tűnik, hogy a társadalmi hálózatok alkalmasak arra, hogy helyettesítsék azokat a jogi intézményeket, amelyek a hitelek visszafizetését kikényszerítik. Ezért lehetnek életképesek azok a mikrohitelező intézmények, amelyek pont a közösségi kapcsolatok normákat kikényszerítő erejére építenek. Tágabb értelemben pedig azt tanuljuk, hogy a társadalmi tőke fontos meghatározója lehet a pénzügyi helyzet alakulásának is.
- Ez a történet nagyon jellemző lehet egy fejlődő országra, ahol a magánjogi szerződéseket nehéz lehet a fejletteknél megszokott módon kikényszeríteni. Ez azt is jelenti, hogy a társadalmi kapcsolatok elsősorban a szegény országokban fontosak?
- Nem feltétlenül. Egyik most futó projektünk (amelyben Koren Miklóssal dolgozom együtt) a hazai hálózatokról szól, itt a téma a nemzetközi kereskedelem. Van két rejtélyes megfigyelés: egyrészt az elméleti modellpredikciókhoz képest túl kevés az országok közötti kereskedelem, másrészt a kereskedelmi korlátokban, akadályokban bekövetkező viszonylag kicsi változások is meglepően nagy hatással járnak, azaz „túl sok” többletforgalmat okoznak. Ezt a két megfigyelést egyszerre megmagyarázhatja az, ha azt gondoljuk, hogy az exportőrök valami speciálisat tudnak a célországról, és ezt a tudást nem könnyű megszerezni, ha azonban valaki megszerzi, akkor a tudás könnyen terjed más potenciális exportőrök körében is.
- Ez mennyire reális feltevés? Van bármiféle hihető történet, hogy ez így működne?
- Vannak esettanulmányok. Például, hogy a Kaliforniából hazatérő dél-amerikai bortermelők igencsak felfuttatták az Egyesült Államokba irányuló argentin vagy chilei borexportot. Megtanulták, hogy mit szeretnek a helyiek, majd később megtermelték, és másoknak is elmondták. A borászok társadalmi beágyazottsága miatt könnyen terjedt az információ, és nagy felfutást látunk az exportban.
- Hogyan lesz ebből a megfigyelésből okság?
- Mi például azt szeretnénk nézni, hogy az azonos vagy közeli címre bejelentett cégek nagyjából egyszerre mozdulnak-e rá valamely exportpiacra. Vagy azok a cégek, amelyeknek a cégbírósági adatok szerint közös a vezetésük, egyszerre futtatják-e fel az exporttermelésüket. Itt tehát a hálózatok hatását egy egészen más területre alkalmazzuk. Persze korántsem biztos, hogy a közös cím vagy vezetés az oka a szimultán sikernek. Lehet, hogy valami mögöttes közös ok van a háttérben, ami nem a kapcsolódási pontokon keresztül hat a hálózat minden elemére, hanem tőlük valójában függetlenül. Lehet például, hogy magának a hálózatnak a kialakulása is csak válasz arra, hogy például egyetlen ember ért igazán a német cipőfűzőkhöz, így minden magyar cipőgyárhoz kötődik valahogy, de nem ő „okozza” az exportot. Az ilyesféle, ún. endogenitási problémák feltárása és áthidalása minden empirikus kutatás legfontosabb kihívása.
- Ezek a cikkeid nagyon valóságközelinek tűnnek, és azt is írod magadról, hogy alkalmazott elmélész vagy. Miért fontos neked az alkalmazás?
- Az alkalmazott elméleti cikk az, amiben egyenletek vannak (azaz elmélet), de a világról szól. Akkor jó egy cikk, ha meggyőzően magyaráz tényeket, vagy új predikciókat mond, amelyek hihetőek és tesztelhetők. Segít megérteni a világot.
- Nem minden közgazdasági cikk ilyen?
- Van például egy tekintélyes ága a közgazdaságtannak, amely ismételt játékok egyensúlyával foglalkozik. Szerintem ez inkább matematikai filozófia, mint bármi más, nehéz, szép terület, sok kihívás van benne, de nem kapcsolódik közvetlenül emberi viselkedéshez, hanem inkább áttételesen mond valamit a megfigyelhető világról.
- Furcsa szavak egy egykori matematikustól.
- Az ELTE matematikus szakának elvégzésekor jöttem rá arra, hogy nem vagyok sem elég elhivatott, sem elég tehetséges az elefántcsonttoronyhoz, hogy jobban szeretném, hogy amivel foglalkozom, az a világról szóljon. Beiratkoztam a Közgázra, és bekerültem a Láthatatlan Kollégiumba, ami sokat formált rajtam. Az ottani tutoraim (Vincze János, Zsoldos István és Pete Péter) nemzetközi makróökonómiával foglalkoztak, és akkoriban úgy tűnt, az egész világ a makrokérdések körül forog: az ázsiai meg az orosz válság korát éltük, itthon pedig a Bokros-csomag utóhatásairól meg a csúszó leértékelésről szólt minden. Borzasztóan érdekes volt, utólag azt hiszem, semmit sem értettem, de nagyon vonzott ez a valóságközeli érzés.
- Végül miért nem lettél makroökonómus?
- A doktori képzést a Harvardon végeztem, és ott már kiszerettem a makróból, viszont beleszerettem a játékelméletbe. Jó területnek tűnt, hiszen valójában mégiscsak matematika, tehát jól ment, de voltak alkalmazásai is az iparágak stratégiai kölcsönhatásairól például. A Harvardon hallottam először arról, hogy a közgazdászok foglalkoznak társadalmi hálózatokkal is. Az első elméleti cikkek a 90-es évek végén jelentek meg, viszonylag friss terület volt, és matematikus háttérrel jól feküdt nekem. Tetszett, hogy részben gráfelmélet, azaz ismerős terep, de mégis vannak benne emberek. Akkoriban érdekes kérdésnek tűnt, hogy ha az emberek stratégiai szempontok szerint választják meg a barátaikat, akkor milyen társadalmi hálózatok alakulnak ki. Az első cikkem erről szólt, bemutattuk, hogy bizonyos feltevések esetén az egyensúlyi kimenet egy központ-periféria típusú rajzolat lesz.
- Ez lett volna az alkalmazás, amire vágytál?
- Nem, ma már nem hiszem. A korai cikkeim még sokkal elméletibbek. Akkoriban még azt hittem, hogy a kutatás arról szól, hogy tovább kell fejleszteni a már meglévő dolgokat. Azt hittem, hogy a közgazdaságtan is úgy működik, mint a matematika, hogy adottak a kérdések, pontosan lehet tudni, hogy mi a megválaszolatlan kérdés, vannak válaszkísérletek, és a dolog úgy halad előre, hogy kombináljuk őket, és esetleg egy kicsit tovább jutunk, mint mások előttünk. (Persze lehet, hogy a matematika sem így működik.) Azóta megértettem, hogy a legtöbb munka talán abban van, hogy kitaláld a kérdést.
- A korábbi modellek permutálása kevés egy publikációhoz?
- Egy jó publikációhoz feltétlenül, és szerintem az igazi vezető lapokba nem lehet vele bejutni. Jeremy Stein, aki pénzügyet tanított nekem a Harvardon mondta egyszer, hogy ha adott n darab vállalati pénzügyi modell és k darab iparági szerkezeti modell, akkor abból pont n*k darab új modellt lehet kisajtolni, és mindig lesznek, akik megpróbálják, de nem így kell cikket írni. Vagy írtam egyszer egy beszámoló dolgozatot Andrei Shleifernek, és nagyon büszke voltam, hogy Shleifer egyik híres cikkét összekombináltam a Kornai-Dewatripont-Maskin féle puha költségvetési korlát modelljével, de Shleifer sokkal kevésbé volt lelkes tőle, és neki volt igaza.
- Úgy tűnik, sokat formált rajtad a Harvard, legalábbis ezek a fontos útravalók nagyon megmaradtak benned.
- Nagyon sokat tanultam ott, és nem csak szakmai dolgokat. A témavezetőmtől, a játékelmélettel foglalkozó Drew Fudenbergtől például azt, hogy állni kell a kritikát. Fudenberg mindent kimondott, brutálisan őszinte volt a diákokkal, utólag hálás vagyok érte, akkoriban legszívesebben elszaladtam volna. John Campbelltől az intellektuális őszinteségről kaptam fájdalmas leckét. Makropénzügyes modelleket kalibrálgattam, és gondoltam, hogy elég bemutatni azt a kalibrációt, ami bizonyos dimenzióban jól teljesít, és, hmm, nem hangsúlyozni azt, hogy más lehetséges sikerkritériumok szerint kevésbé. Campbell rákérdezett, hogy azt a bizonyos kevésbé sikeres dimenziót miért nem mutatom, és amikor azt válaszoltam, hogy mert az nem néz ki jól, csak annyit mondott: hát így is lehet. Ha eszembe jut, ettől a jelenettől azóta is elszégyellem magam. A nemzetközi kereskedelemmel foglalkozó Elhanan Helpman meg arra nyitotta fel a szemem, hogy mi az a munkaetika. Hogy ha tudjuk, hogy mi a jó irány, akkor arra kell menni, akkor is, ha nehéz. Nem szabad kibúvókat, kerülőutakat, könnyebb megoldásokat keresni, hogy gyorsabban célba érjünk.
- Nagyon komoly szavakat használsz.
- Fontosak nekem ezek a dolgok. Matematikusként azt hittem, hogy átnyergelek közgazdásznak, remek intellektuális játék lesz, okosakat mondok majd, villantok, és mindenki csodálni fog. A Harvardon azt értettem meg, hogy ez nem játék. Kemény és alázatra nevelő lecke volt, hogy nem felvágásból csináljuk, hanem azért, hogy megértsünk valamit a világról.
- A Harvardról egy másik top egyetemre, a Berkeley-re kerültél. Milyen volt ott dolgozni?
- Hatalmas intellektuális élmény. Ott is nagyon az volt a közhangulat, hogy a fontos kérdések után kell menni, nem meglévő elméleteket továbbdolgozni. Fontos, hogy biztosak legyünk abban, hogy a magyarázó mechanizmusunk hihető. Jó volt látni, hogyan gondolkodnak és mit látnak fontosnak a kollégáim, sokat hatott rám például Raj Chetty vagy Matthew Rabin gondolkodása.
- Ehhez képest milyen itthon?
- Nagyon jól érzem magam, két társszerzőm, Kőszegi Botond és Koren Miklós is itt van Budapesten, és ez eggyel több, mint Berkeleyben. A CEU-n nagyon jók a kollégák, és okosak a diákok. Másrészt persze nem ugyanaz az intellektuális környezet, innen azért nem lehet annyira tudni, hogy mik az igazán friss dolgok a fősodorban. Az a világ közepe érzés néha azért kicsit hiányzik.
- A CEU viszonylag kevéssé van jelen a hazai közéletben, kicsit olyan, mintha Londonban volna. Tudatos választás ez, hogy kimaradtok a hazai fejleményekből?
- Nem feltétlenül tudatos választás. Sok a fiatal a tanszéken, mindenki gőzerővel kutat, egyelőre abban az életkorban vagyunk, amikor az akadémiai siker a legfontosabb. De azért vannak közéleti szerepvállalásaink is, úgy tudom, Kondor Péter például rendszeresen nyilatkozik pénzügyi témákban, igaz, zömmel külföldi lapoknak. Koren Miklós pedig volt az MKE elnöke is, szóval a lehetőségekhez mérten azért fontos ez nekünk.
- Milyen tanácsokat adnál a jövő közgazdászainak?
- Személyes tapasztalatom, hogy a CEU nagyon jó felkészítő a külföldi PhD-ra, ha valaki akadémiai közgazdász akar lenni, jöjjön hozzánk, és vegyen fel sok közgazdasági kurzust. Másrészt viszont hasznosak lehetnek a közgazdaságtan és a szórakoztató irodalom határán mozgó könyvek, mert rávilágítanak arra, hogy hogyan gondolkodnak a közgazdászok, mik a fontos kérdések és a jó módszerek. Nagyon szerettem Krugman korábbi munkáit, nagyon szemléletesek voltak. Vagy ott van a Nudge (magyarul is), vagy Kahneman új könyve. Vagy a Freakonomics például nagyon jól elmagyarázza egy laikusnak is, hogy mi az identifikáció, hogy mi a különbség a korreláció és az okság között. Vagyis csupa olyan dolgot, amit én például intuitíven igazán csak a doktori képzés alatt értettem meg, még akkor is, ha a különböző ökonometria órák miatt technikailag már megvolt. Sokmindent és sokfélét olvasni, az eléggé jó dolog.
