Ha eddig azt hittük volna, hogy könnyű magyar jegybankárnak lenni. És akkor még nem is beszéltünk a válságos időkről. Segítség az előzőnél nehezebb játékunkhoz szakmabelieknek itt. Laikusoknak pedig egy súgás: a túlfűtött gazdaságban emelni kell. A többi megy magától. Megy magától?
Az ELTECON az ELTE TáTK közgazdaságtudományi oktatást nyújtó programja. Ennek a blognak a szerzői ehhez a programhoz és annak felelős tanszékéhez szorosan kötődő közgazdászok.
Frédéric Bastiat (1801-1850) nyomán, szabadon.
Az elmúlt két évtized globális gazdasági helyzetértékeléseinek egyik kedvenc kesergése az volt, hogy milyen veszélyeket rejt magában az, hogy az Egyesült Államok polgárai messze többet költenek, mint amennyit megtermelnek. Az általános közvélekedés szerint nincs is rettenetesebb annál, mint hogy a világ leggazdagabb országának túlköltekezését nálánál sokkal szegényebb országok polgárainak megtakarításai fedezik. A szegények fillérjeiből pazarló gazdag jól megrajzolt képe a moralizálásra amúgy is hajlamos társadalomkritikusok fantáziáját kellőképpen meg is mozgatta. Nem véletlen, hogy az erkölcsileg romlott és ezért igazságtalan, de ugyanezért fenntarthatatlanul a vesztébe rohanó világrend képét oly sokan osztják. A próféták nem is mulasztják el, hogy az egyre mélyülő válsághangulat közepette a „… megmondtuk mi előre, de nem hallgattatok ránk…” édesbús katarzisát a zavarodott többség arcába vágják.
Amit a hedonista életmód ostorozása nem tudott elérni, azt megteheti a jelen gazdasági válsághelyzet és az általa teremtett bizonytalanság,
a borús jövőtől való félelem. A folyamatosan érkező statisztikai adatok és komentárok szerint az amerikai háztartások példátlan megtakarításba kezdtek. A pazarló túlfogyasztó végre magához tért, és most… most az Isten legyen hozzánk irgalmas. |  |
We are in the short run now
A válság kirobbanásakor úgy tűnt, hogy a fő baj a hitelközvetítő csatornák bedugulása, ami egyaránt sújtja a globális keresletet és a globális kínálatot. Az idő múlásával azonban a hangsúly egyértelműen áttevődött a világszintű kereslet visszaesésével kapcsolatos problémákra. A növekedési kilátások egyre rosszabbak, mert a háztartások és a vállalatok egyaránt újragondolják kiadási terveiket, várhatóan szűkülő jövedelmükből kevesebbet akarnak költeni, és egyre többet akarnak megtakarítani. Amerika szerepe ebben a folyamatban már csak a mérete miatt is kitüntetett, ha az amerikaiak kevesebbet vásárolnak, a világ többi része kevesebbet tud eladni. Keynes – ha élne – szomorúan bólintana, a megtakarítási paradoxon létező dolog.
A tücsök és a hangya meséjének morális üzenete változatlanul áll, de most speciel nem ez a tanmese a releváns közgazdasági modell. A szorgalmas hangya valóban tartózkodik fáradságos munkája termékének azonnali elfogyasztásától. De ez rajta kívül a világon senkit sem érint, ettől sem a tücsöknek, sem más rovaroknak nem lesz sem jobb, sem rosszabb. Vagy kissé szakszerűbben: amikor a hangya megtakarítja a betakarított magok egy részét, akkor tudatosan raktárkészletet épít, vagyis beruház, és így keresletet is támaszt munkájának gyümölcse iránt. A hangya zárt világában a megtakarítás és a beruházás (vagy ha tetszik: a kereslet és a kínálat) megegyezik.
A pénzügyi közvetítőrendszerrel megtámogatott modern cseregazdaságban a dolog nem ilyen egyszerű. Amikor félreteszünk, nem támasztunk közvetlenül keresletet semmire. Éppen ez a baj: a válságtól megrettent háztartások kiadás-visszafogási szándékai csökkentik a globális keresletet, így meggátolják mások és áttételesen saját maguk jövedelemhez jutását. Ez a megtakarítási paradoxon lényege.
Magánbűnök, közerkölcsök
Tetszik, nem tetszik: ennek a problémának a megoldódása szempontjából a közerkölcsök szerint kárhoztatandó extravagáns költekező a pozitív hős. De legalábbis sokkal hasznosabb, mint a békeidőben is takarékosságra hajlamos attitűd, amely a fokozódó bizonytalanságra az óvatossági megtakarításának növelésével válaszol. Ha valaki ebből arra következtet, hogy a jó erkölcs és a kapitalizmus sehogy sem egyeztethetők össze, az biztosan nagyot téved. Sokkal inkább arról van szó, hogy a morális elvek az egyéni magatartás kereteit szabják meg, nagyszámú ember viselkedésének szándékolatlan eredőjét nem igazán hasznos egyéni viselkedések megítélésére kialakult normákkal mérni. Minden emberi akció megítélhető morális standardok szerint is. Az olyan hangzatos kijelentéseknek azonban, miszerint a jelen válságot az emberi profitéhség és a mohóság okozná, sem értelme, sem haszna nincs. Mohóság és profitéhség olyankor is van, amikor éppen nincs válság. A negatív emberi tulajdonságok elterjedtsége és a konjunktúraciklusok lefolyása között pedig nem mutatható ki mérhető kapcsolat. Mi több, a mainál valamelyest mohóbb amerikai fogyasztási vágy most kifejezetten jót tenne a világnak.
…a válságról, a szakma felelősségéről és teendőiről.
"The crisis of 2008: structural lessons for and from economists"
Na jó... nem is tanulunk, de legalább vicces. Még nem látjuk a tanulságot, de az azért érezhető, hogy Henry-nek és Bennek sem könnyű mostanában.
Gyurcsány Ferenc a héten jelentette be, hogy a kormány átvállalná az ötödik nap munkabérét azoknál a cégeknél, ahol egyébként hetente csak négy napot dolgoznának, vagyis a tervezett konstrukcióban az ötödik napon munka helyett képzés zajlana a cégeknél. … Az úgynevezett 4+1-es rendszer 40-50 ezer munkahely megtartását eredményezheti, és további 40 ezer embert segíthet munkához. (http://www.inforadio.hu/hir/belfold/hir-255606)
Munkához? Nem inkább álláshoz? Vagy még pontosabban – az elvégzendő munkától függetlenül – jövedelemhez? Ez a három dolog nemcsak megszokásból kapcsolódik egymáshoz. Állást vállalunk, amelynek keretében értéket teremtő munkát végzünk, és a létrehozott értékből való részesedésünk a jövedelmünk. Ennek belátásához nem kell közgazdasági diploma, attól, hogy válság van, a józan észt még nem kéne elbocsátani.
