nem a pék jóindulatától

Az ilyen turbulens időkben még a gazdag otszágokban is sokak hite megrendül a piac intézményében. Néha megdöbbentő látni, hogy emberek, akiknek egész életükben konkrét kormányokkal volt a legtöbb bajuk, mennyire tudják utálni a piacot általában. Keynes hirtelen divatba jötte is messzebbre mutat a fiskális stimuslus vitánál, van benne egy "talán mégis inkább big government kellene" vonal is. Sokan persze aggódnak emiatt, s Keynessel szemben Adam Smith-t ajánlják figyelmünkbe. Mi több, nemcsak mi, mások is észrevették, hogy Keynes sikeres pályája alatt töbször és több kérdésben is megváltoztatta álláspontját, a rá való feltétel nélküli hivatkozás tehát tnem is olyan pontos.

A fejlődő országokra vonatkozóan mindig is nagy tradíciója volt annak az álláspontnak, hogy utolérni csak a piaccal szemben, adminisztatív eszközökkel lehet. Az elbizonytalanodottaknak különösen jó lehet olvasni az egyik legjobb development economist, William Easterly kiegyensúlyozott gondolatait, akár katekizmus formában is.

A jó magyarok utálják az adósságot. A kormányok által felhalmozott államadósságot kifejezetten, erről hajlamosak úgy gondolkodni, mint amihez semmi közük, de legalábbis az volna az igazságos, ha nem volna. A régi rendszerből örököltet azért utálják, mert azt a kommunisták maguknak vették fel, az azóta keletkezetteket meg…. jórészt ugyanezért. De azt is utálják, amit lakásra meg LCD tévére maguk mint lakosság vettek fel, mert az is csak az erőszakos bankok miatt van. Sokan osztják azt is, hogy az adósság minden gazdasági baj végső okozója, és hogy ha nem volna adósság, akkor már a Kánaán küszöbén állnánk.

A megtakarítók és a túlköltekezők szerepe a váságban, ezúttal mástól. Krugman pofozza Bernankét.

Két, nagyon rövid és egyszerű, írás a fiskális stimulus és a keynesi multiplikátor ellen, egy - kicsit bonyolultabb és szokatlan irányból, a Mennyiségi Elmélet felől, és ha csak megengedőleg is - mellette.

Valutaválságok és tőkemenekülések kétes hatékonyságú gyógyszereként korábban a legkülönbözőbb kormányok folyamodtak a direkt tőkeáramlási korlátozások eszközéhez. Mi most éppen egy ilyen válság közepén tartunk. Lehet, hogy Kelet-Európában is ilyen korlátozásokra számíthatunk? Mindenesetre vagy ez, vagy a gyorsított euróbevezetés szorgalmazása. A kettő együtt vicces volna. Willem Buiter blogján találtuk.

Inferior jószágokat találtunk, úgymint: pipázás, továbbtanulás, de leginkább a Közgazdaságtan Alapszak.

Amikor útjára indítottuk ezt a blogot, voltak olyanok is, akiknek nem tetszett az ötlet. Azt mondták, az ilyesmi komolytalan, nem való egy Közgazdaságtudományi tanszékhez. Érveltünk, persze, hogy érveltünk, de sokkal haékonyabban érvelhettünk volna, ha már akkor ismerjük a Free exchange álláspontját.

Noha a Parlament által hétfőn elfogadott törvény nem speciálisan a devizaalapú hiteleket felvett lakástulajdonosok megsegítéséről, hanem általában a lakáshiteleseknek nyújtott állami garanciáról szól, mindenki számára világos, hogy a kormányzat mindenekelőtt az előbbieken akar segíteni. Vagyis azokon, akiknek a forint huzamosabb ideje tartó gyengülése miatt megnövekedtek a törlesztőrészletei. Így hát meg is született a megoldás: a jó emberek megvédték a szegény embereket.

Minthogy azonban szegény emberből sok van, bizton számíthatunk arra, hogy az eljövendő hónapokban a parlamenti ülésteremben még nagyon sok beszéd hangzik majd el arról, hogy a válság által a legsúlyosabban érintett társadalmi csoport a ……… (aktuális társadalmi csoport megnevezése beillesztendő), ezért a kormánynak erkölcsi kötelessége, hogy rajtuk segítsen. A konkrét esetet inkább csak példának használva célszerű azon elgondolkodni, hogy milyen elvi keret biztosíthatná, hogy a kormányzat (parlament) az egyes esetekben ne érzelmektől, politikától felhevülve ad hoc módon döntsön, hanem a válság negatív hatásainak szétterítésében egyrészt legyen valami közös logika, másrészt az egyes csoportok megsegítését lehetőleg olyan módon ejtse meg, hogy ezzel a lehető legkevesebbet ártson a többieknek.

folytatás

Ez is monetáris politika játék. Magyarázat is van hozzá annyi, hogy az is játszhatja, aki nem ismeri a Federal Reserve specifikumait.

A vita a fiskális stimulusról egyáltalán nem csitul. Egy pro, sok con ( 2., 3., 4., 5.). Néha kifejezetten az az érzése az embernek, hogy Krugman versus mindenki más meccs folyik.

Néhány grafikon az amerikai gazdaság év elejei állapotának jellemzésére. Annak is hasznos, aki amúgy nem érdeklődik az USA gazdasága iránt. Ez a válság elmúlni is onnan fog, ahonnan jött.

A minneapolisi Fed jóvoltából interaktív grafikonok segítségével
összemérhetjük, hogy a mostani visszaesés hogy viszonyul a II. világháború utáni
recessziókhoz. A tanulság a közgazdászok híres egyrészt-másrészt értékelése:
bizonyos szempontból nem is olyan rossz a helyzet, bizonyos szempontból
rosszabb, mint korábban bármikor. Van azonban egy tisztán technikai oka
annak, hogy az ábrák némiképp alulbecsülik a mai recesszió súlyoságát. Mi
az?

A magyar gazdaságot ma ugyanazok a globális kínálatot és keresletet mélybe rántó események sújtják, mint a világ többi országát. Divat azon sápogni, hogy minket mindig jobban ütnek, mint a többieket, és azon is, hogy az elmúlt évtizedekben folytatott gazdaságpolitika hibái miatt a turbulenciáknak való kitettségünk nagyobb… Minél is? Annál, mint amekkora akkor lenne, ha évtizedeken át egészen másfajta gazdaságpolitika folyt volna. Ez persze igaz, ám a válság következményeit és a lehetséges teendőket tekintve szélsőséges aránytévesztést rejt, és ennyiben túlzott optimizmust sugall.

Ha valaki úgy kap kolerát, hogy közben magas a vérnyomása, akkor persze nemcsak vért hány, de a füle is zúg, és biztosan jobb volna neki, ha nem zúgna a füle. Ettől még a vérnyomás meg a kolera, az két különböző dolog.

folytatás

Egy korábbi posztban felhívtuk olvasóink figyelmét arra, hogy a válsággal bekövetkező szokatlanul gyors és szokatlanul nagy méretű jövedelemcsökkenés kiváló alkalmat teremt a legkülönbözőbb javak és szolgáltatások jövedelem-rugalmasságának közvetlen megfigyelésére. Mi több, fel is szólítottunk arra, ki-ki keressen markáns példákat a jelenség illusztrálására. Felhívásunk egyenlőre pusztába kiáltott szó maradt, amin egy kicsit meglepődtünk. Az ember azt gondolná, hogy olyan megfigyelések, mint pl. az, hogy az otthon művelt szerelmeskedés inferior jószág, beindítják e blog olvasóinak fantáziáját. Azért még nem csüggedünk, íme újabb adalékok a romantika iránti kereslet rugalmasságáról, s most már azt is tudjuk, hogy a filozófia luxus. Bizonyos körökben a válások száma is negatíve korrelál a gazdasági növekedéssel, ami a válásokat is inferiorként tüteti fel. Ám lehet, hogy ez utóbbi esetében a kapcsolat azért valamivel bonyolultabb.

Túl gyakran példálóznak manapság a Nagy Válsággal ahhoz, hogy ne vegyük komolyan sorra a hasonlóságokat és a különbségeket.

E sorozatcím alatt egyre inkább a fiskális stimulus potenciális hasznáról, de méginkább haszontalanságáról szóló újabb és újabb nézetek sorakoznak, legyenek azok egyszerűbbek vagy tudományosabbak. Ha valaki nehezményezné, hogy gyakrabban idézünk ellenérveket mint támogatókat, az kapcsoljon át Krugmanra. 

Aki kapcsolta már póker-verseny közvetítésre éjszaka a tévéjét, és hallgatta Korda György vidáman inkompetens kommentárját, abban biztosan felsejlett már, hogy talán több stratégia is lehet a pókerprofik döntései mögött, mint amit az ősz táncdalénekes megoszt velünk. Van is. Akit érdekel, annak érdemes egy közgazdaságtani ismeretterjesztő kötet önmagában is élvezetes, a játékelmélet történetéről szóló, az interneten is olvasható fejezetébe belelapoznia. Bónusz trekkek ugyanott: hogyan szokjunk le a dohányzásról és hogyan kerültük el a harmadik világháborút egy közgazdaságtani Nobel-díjasnak hála.

Jeffrey Sachs azt mondja, hogy a gazdaságpolitika szélsőséges kilengései hibáztathatók a makroökonómiai teljesítmény elmúlt évtizedekbeli volatilitásáért. Nem, nem...nem Magyarországról beszél. Az Amerikai Egyesült Államokról.

Így.

Ha megegyezhetünk abban, hogy a mostani válság nem a világ végének kezdete, hanem a piacgazdaság korábban is ismert konjunktúraciklusának szokatlanul nagy visszaeséssel járó leszálló ága, akkor a korábbi válságokról szerzett ismereteink és a hasonló jelenségek elemzésére kifejlesztett modellek hasznunkra lehetnek a legújabb fejlemények leírásában.

Krugman a likviditási csapdáról a mai válságban. Nem muszáj egyetérteni vele, azt azonban kiválóan mutaja, milyen remekül lehet mégoly bonyolult jelenségeket is azokkal az egyszerű ábrácskákkal illusztrálni, amiket a bevezető makro órán tanultunk. Ne lepődjünk meg, ezért tanultuk őket. 

A jó terápiához vezető út első lépése a pontos diagnózis. Íme egy újabb elemzés arról, hogy a világméretű pénzügyi válság kiváltó oka sokkal inkább a kormányzati intenciók, semmint a szabályokhoz igazodó racionális üzleti magatartás szférájában keresendő. Értsd: a kapitalizmus nem halott, de ha nem értjük hogyan működik, inadekvát szabályozásokkal akár meg is ölhetjük.

No lám, hazai portálon is lehet olvasni színvonalas elemzést arról, hogy az állami költekezés nem is olyan nyílvánvalóan hasznos módja a válságkezelésnek. Köszönjuk, Karcsi!

Mindehhez magunk már csak annyit tehetünk hozzá, hogy idősebb korában, a 40-es években, már maga Keynes sem volt annyira meggyőződve arról, hogy a gazdasági ciklus kisimítására az állami beruházások lennének a legjobb eszközök. Az idős Keynes egészen másképp hangzott, mint amit a jelen monstre élénkítő csomagok hívei a szájába adnak.

Szakmabelieknek: nehezebb olvasmány, de nekünk nagy kedvencünk lett. Az utolsó bekezdésbe annyira beleszerettünk, hogy (némiképp hevenyészve) menten le is fordítjuk. Szkeptikus mottónk tehát John Cochrane-től:

"Ha jó ötlet az útépítés, építsünk utakat. (Ne feledjük persze, hogy gyakran a semmibe vezetnek.) Ha jó ötlet a környezetbarát technológiai megoldások támogatása, hajrá, támogassuk őket. (Ne feleldjük, hogy az internetet nem a hagyományos postai szolgáltatások javítását célzó iparpolitika futtatta fel, a szövegszerkesztőket nem az írógépgyártás megmentésére szövetkezett PPP-konzorciumoknak köszönhetjük, és hogy a szénhidrogénekre kivetett magas adó valószínűleg hatékonyabb ösztönző a zöld megoldások kifundálásában.) A kormányzatnak igenis kölcsön kell kérnie és időben szét kell terítenie a beruházásait finanszírozó adóterheket, hogy a valóban értelmes projekteket megvalósítsa. Azokat, amelyek nagyobb hozamot ígérnek, mint amit a magánszektor valósítana meg ugyanebből a pénzből - ha ugyanazzal a szigorú költség-haszon mércével értékeljük. Ezt azonban ne hívjuk "élénkítésnek", ne gondoljuk, hogy megoldja a hitelpiaci problémáinkat, hogy több "munkahelyet teremt", vagy hogy rövid távon bármiképpen segít a gazdaságon."    

Önellentmondás? Akkor hogy lehet, hogy a laissez faire kapitalizmus egyik apostolának tekintett Alan Greenspan is egyes bakok államosítását javasolja? Vagy tán ő is úgy látja, hogy a kapitalizmusnak vége? Nem, nem, dehogy.

Folytatás

A közgazdászoknak a válság érdekes kísérlet is egyben. Meg lehet vizsgálni például, hogy a különböző termékek hogyan reagálnak a jövedelmek átmeneti csökkenésére, vagyis mekkora a keresleti rugalmasságuk. Azt gondolnánk, hogy plasztikai sebészeti beavatkozásból például kevesebb van mostanában, fogfehérítésből vagy csúcsgasztronómiai élményekből is. Gyanítjuk, hogy nem fogy lényegesen kevesebb kenyér, és arra is fogadnánk, hogy a dohánygyárak termékei iránti kereslet sem esik vészesen. Azt azonban álmunkban sem gondoltuk volna, hogy az internetes társkeresés kifejezetten kontraciklikus ágazat. További jó példákért igen hálásak lennénk: mi működik – kizárólag közgazdasági szempontból – úgy, mint a mellfeltöltés, mi olyan, mint a mindennapi cigarettánk és mi hasonlít inkább a randioldal-klikkeléshez?

Ne csak Keynest emlegessük depresszió idején. Fisher is sokat tudott róla.

Update

Még Krugmannak is Fisher jut eszébe mostanában.

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium előzetes számítása szerint az idén 1 millió 351 ezer háztartásnak 82,8 milliárd, vagyis jogosult családonként átlagosan 61 ezer forintot fognak kifizetni gázártámogatás címén. A jogosultság jövedelemfüggő, ezért a családonként kiutalt összeg nagyon szóródik, a fenti számok mégis sokat elárulnak a program jelentőségéről.

folytatás

Ezúttal tényleg. Mindenki élvezheti, de igazán jól csak az fog szerepelni, aki ismeri a külkereskedelem Heckscher-Ohlin modelljét. Amúgy is jó lesz fellapozni a Nemzetközi Gazdaságtan tankönyveket, hátha abból megtudjuk, mit is kell érteni a patrióta gazdaságpolitikán.

 Egy demokratikus társadalom polgárai okkal várják el választott kormányuktól, hogy a tőlük beszedett adókból mindenekelőtt az ő érdekeiket szolgálja. A közgazdaságtan elmélete megszületése óta nagy erőkkel küzd a protekcionista gazdaságpolitikák ellen, de nem azért, mintha szembehelyezkedne a fenti elvárással, sőt. Egyelőre elég homályos, hogy az időnként  felröppentett patrióta gazdaságpolitika kifejezésen mit is kell érteni. Rossz tapasztalat azonban, hogy politikusainknak világszerte a gazdasági protekcionizmus kattan be, és ha ez így van, akkor az olyan messze van a hazafiságtól, mint Makó Jeruzsálemtől.

folytatás

Az Országgyűlés költségvetési bizottsága mai ülésén egyhangúlag támogatta a Költségvetési Tanácsba tagjént jelölt Kopits Györgyöt, Oblath Gábort és Török Ádámot. Volt már ugyan olyan, hogy amit a bizottságokban megszavaztak, azt a plenáris ülésen mégis elbuktatták, de reméljük, hogy most nem ez fog történni, és a költségvetésnek hamarosan őre lesz.

Mi pedig majd éberen figyelünk azért, hogy az őrzőt is őrizze valaki.