nem a pék jóindulatától

A jelen válság egyik legfontosabb eleme a hitelpiaci összeomlás. Egy kiváló elemzés a Journal of Economic Perspectives-ből arról, mi is az, most és hogyan.

No lássuk csak: ha az otthon művelt szex inferior, a pénzért vett viszont luxus, akkor mi a helyzet a mindkettőnél hasznos segédeszközzel? Empíria? Inferior!

 A jobboldali médiát bejárta az a hír, hogy az IMF-hitelt garantáló nemzeti vagyon része Szent István koronája is. Ha bukunk, viszik azt is a hitelezők! A hangsúlyok különbözőek voltak: a Heti Válasz a címben felvetett kérdésre a cikk szövegében rácáfol, míg Posta Imre mára felfüggesztett  blogjában publikált, Végvári József dr. Dominique Strauss-Kahnhoz címzett, “Hé zsidó!“ felütéssel kezdődő nyílt levele tömören, pontosan fogalmaz: „Sátán, el a kezekkel a Szent Koronától!!”

A logika hibátlannak tűnik: a magyar állam eladósodott, ha csődöt jelent, nyilván jön a végrehajtó, viszi, amit talál: zongorát, tévét, szentkoronát.

Szóval, javaslom, tájékozódjunk, hogy is lesz ez a Járai Zsigmond szerint „lényegében már hónapok óta tartó” államcsőd?

Másoknak is mindenről az jut eszébe. Mármint a közgazdaságtan. Láthatunk például pénzügytörténeti allegóriát Ózban, a nagy varázslóban.

Úgy tűnik, nem mindannyian. Az újrafogalmazott kérdés: annak kéne-e lennünk? A vitát érdemes tovább követni (holnap lezárul a szavazás).
 

Cseppet sem inferior! Viszont súlyos problémák az aszimmetrikus információ miatt, amit megfelelő signalling részben kezelhet. Lásd még: tragacsprobléma.

Egy korábbi posztunk szerzője már megpróbálta a jelen válság természetét az elemi makroökonómia eszközeivel a szélesebb olvasóközönség számára is emészthetővé tenni. Most jöjjön a profi. Charles Jones bevezető Makroökonómia tankönyvéhez egy 43 oldalas teljes új fejezetet írt a témáról. (Figyelem! A link csak a felvezető. A teljes szöveg olvasásához a new chapter on the crisis szövegre kell kattintani.)

Aki már abszolvált egy kezdő makro kurzust, annak nem okozhat gondot. (Aki nem, annak lehet, hogy célszerű előbb belenézni a blog korábbi for Beginners posztjaiba, amelyek szintén elérhetőek innen.) Megéri másfél-két órát eltölteni vele. Nemcsak az ingatlanbuborék kipukkadását és ennek reálgazdasági következményeit kísérhetjük végig, de mindazoknak a monetáris és fiskális politikai javaslatoknak a potenciális hatásmechanizmusát is, amelyekről a viták mostanság szólnak. Mi több, a bankrendszer helyreállításáról szóló legfontosabb ötletek makroökonómiai bemutatását is megtaláljuk benne. Szóval hajrá, még a hazai ötletbörze értelmezésében is előbbre jutunk, ha végre megtudjuk, mi is van. 

Vélhetően nem az első magyarázkodás a válság kapcsán, de Alan Greenspan szerepe különösen érdekes lehet. A tanácsadók és a döntéshozók felelősségére még visszatérünk. 

A legtöbben szilárdan meg vagyunk arról győződve, hogy az általunk vásárolt javak árszintje sokkal gyorsabban nő, mint amit a KSH hivatalos árindexe mutat. És ez még igaz is lehet, hiszen az egyéni inflációs ráták a vásárolt javak struktúrájától függően nagyon szóródnak. Az informatika mai szintjén valójában nem ördöngösség az egyéni inflációs ráta kiszámítása, s már van is olyan hivatal, amely kínál ilyen szolgáltatást a polgároknak. Az ember bepötyögi miket vett az elmúlt hónapban, s a program kiírja a személyes árindexét, meg azt, hogy az hogyan tér el az átlagostól. Lehetne ilyen nálunk is. A kérdés már csak az, mire megyünk vele, ha tudjuk? Ezt feszegeti cikkünk is.

Romantikus regények? Inferior!

A válság kirobbanásának okait firtató posztok sorába is illene ez az írás, hiszen első néhány bekezdésében arról esik szó, hogy a "sok bankár sok rossz döntésében" nemcsak a kopula függvény, de a jól azonosítható erkölcsi kockázat is ludas. Az ennek kezelésére tett javaslattól azonban hamar eljutunk oda, hogy kell-e az aggregált keresleti görbét mostanában fiskális stimulussal tologatni, s innen már csak egy lépés Krugman anyázása. Az elemzés ezzel együtt remek.

Az IMF egy nagy sajtótájékoztató keretében mutatta be nemrég a válságról szóló első elemzéseit.
A sajtótájékoztató szövege és videója itt érhető el. 

- A megjelent kutatások összefogó kivonata itt olvasható:
Initial lessons of the crisis

Az elemzések egy-egy részterületet tekintenek át.
- A szabályozás kapcsán felmerülő kérdésekről ez a tanulmány szól:
Lessons of future regulation

- A gazdaságpolitikusok számára is látszódnak már tanulságok:
Macroeconomic policy lessons

- Új kihívásokkal kell szembenéznie a fiskális politikának is:
Fiscal consequences

Benyújtják a három csapás törvényjavaslatot. Az amerikai mintán alapuló javaslat lényege, hogy aki háromszor követ el erőszakos, személy elleni bűncselekményt, az a harmadik esetben a büntetési tétel maximumának a kétszeresét kaphatja, ha pedig ez meghaladja a 20 évet, akkor ténylegesen életfogytig tartó szabadságvesztést kell kiszabni a bírónak.

Nekünk még erről is az jut az eszünkbe. Mármint a közgazdaságtan. A bűnözés és a büntetés közti kapcsolatról pedig a (közgazdasági) Nobel-díjas Gary Becker. Becker a bűnözést és a bűnüldözést is a közgazdaságtan eszközeivel vizsgálta, a szereplők céljaiból és lehetőségeiből eredő döntés eredményeként írta le. Félreértés ne essék: a példa nem azt bizonyítja, hogy minden kérdést meg lehet válaszolni haszonfüggvényekkel és deriválással. A közgazdaságtan társadalomtudományi térhódítása szerintünk inkább arról szól, hogy nagyon sok kérdésnek van olyan eleme, amelynek vizsgálatához hasznos a gazdasági problémák elemzésére kialakított eszköztár. Nem vagyunk szakértők a témában, ezért további példákért kedvenc forrásunkhoz fordultunk. Ez a tanulmány arról szól, hogy lehet mérni a büntetések szigorításának elrettentő hatását. Ez meg egy összefoglaló az Egyesült Államokban végzett kutatásokról.

Így hát Beckerrel együtt hisszük, hogy – a morális kérdéseken túl – az is adhat támpontot a büntetési tételek kidolgozásához, ha alapos költség-haszon elemzést készítünk arról, hogy mennyivel csökkentheti az erőszakos bűncselekményeket egy ilyen törvény, mennyivel több ártatlant érinthet véletlenül az aránytalanul súlyos büntetés (az ún. másodfajú hiba), és hogy vajon veszíthetünk-e azzal, ha a bűnelkövetőket meg sem próbáljuk visszavezetni a társadalomba, hanem életük végéig börtönben tartjuk őket. Vagy hogy mennyivel nagyobb rendőri jelenléttel (amely növelhetné az elfogás valószínűségét) érhetnénk el hasonló elrettentő hatást. Csak mi érezzük úgy, hogy az ilyen elemzések valahogy hiányoznak a törvények vitája során?

Nem tudok semmit a DGS Global Research nevű intézményről. Soha nem olvastam kutatási jelentést tőlük, és nem ismerem az ott dolgozó szakértőket sem. A Világgazdaság Online tudósítása szerint ez az intézmény kapott megbízást az illetékes kormányzati hivataltól, mérje már fel a munkahelymegtartásra (4+1 stb.) állami támogatást kapó vállalatok és dolgozóik körében, hogy szerintük is nagyszerű ötlet-e, hogy az adófizetők pénzét az ő munkahelyeik fentartására költik. A kormány és a vizsgálatot végzők ezt hívják hatástanulmánynak.

A kutatási pályázatokat (a tudósítás háromról beszél) már le is zárták, de ha a kérdőíveket még nem véglegesítették, akkor volna néhány javaslatom arra, mit kéne még megkérdezni a támogatásban részesülőktől. Állásaik már megmentettek ugyan, de a válság terhét azért így is érzik, biztosan vissza kellett vágjanak a család szabadidős költségvetéséből is. Egyetértenének-e azzal, ha a kormány havi egy alkalommal családonként két ingyen mozijeggyel is igyekezne hozzájárulni korábbi életvitelük fenntartásához, és a megfelelő helyen ikszeljék be, hogy pattogatott kukoricát és kólát is kérnek-e, pontatlan válasz esetén ugyanis nem lehet majd tájékoztatni az adófizetőt a válságkezelés költségeiről.

Nem arról van szó, hogy nem érzek együtt a válságban állásaik elvesztése miatt rettegő embertársaimmal. De ez a történet nem róluk szól. Egy korábbi posztban már kifejtettem fenntartásaimat azon intézkedésekkel kapcsolatban, amelyekkel úgy akarnak segíteni a válságsújtotta ágazatok dolgozóin, hogy olyan munkahelyeket tartanak fenn, ahol ma nem lehet termelni. Akkor sem voltak illúzióim, minden kormányzat hajlamos a konkrét problémára reagálva figyelmen kívül hagyni azokat a más területeken jelentkező károkat, amiket a konkrét probléma megoldásával máshol okoz.

Azt azonban arcpirítónak találom, hogy mindezt álságos "kutatásokra" és "hatástanulmányokra" kidobált újabb összegekkel tetézi. Akinek a véleménye a 4+1-ről kikérendő, az az adófizető. Amiről hatástanulmányt kell készíteni, az meg az a kár, amit a válságkezelés ilyen módszerei okoznak egy olyan országban, amelynek a hitelezők hónapok óta nem adnak egy vasat sem.

Ha a káposztapiacon az eladók több káposztát akarnak eladni, mint amennyit a vevők az eredeti áron hajlandóak megvenni, akkor előbbiek szándékai csak úgy teljesülhetnek, ha csökkentik a kínált káposzta árát. E tekintetben a forint nem különbözik a káposztától, gyengélkedése annak tudható be, hogy többet akarnak forintról devizára váltani, mint fordítva. Szemben a médiában elhangzó, és a pánikhangulatot gyakran fokozó magyarázatokkal, csak ennyi az, ami biztos. Lévén a pénzt ide-oda váltani szándékozók sokan vannak, és amúgy sem látunk a fejükbe, viselkedésük okait csak találgatjuk.

„Nem meglepő az a következtetés, hogy reformokat kizárólag akkor kezdeményeznek, amikor egy ország komoly gazdasági nehézségekkel néz szembe….A leggyakrabban akut külső finanszírozási, fizetési mérleghiány…..és a tőke menekülése a probléma.
….[A]z egyes érdekcsoportokat érő hatások sokféle irányból és sok áttételen keresztül érkeznek. Maguknak az érdekcsoportoknak is gondot okoz annak felismerése, hogy a reformcsomag egésze ront vagy javít relatív helyzetükön. E bizonytalanságnak a legfőbb következménye az lesz, hogy emberek meggyőzhetőek, befolyásolhatóak a tekintetben, hogy mik is az ő valódi érdekeik. Ez hallatlanul felerősíti a politikai aktivisták és ideológiák szerepét a gazdasági reformok társadalmi megítélésében…..
Hogyan válik tehát a reform iránti gazdasági szükséglet politikai akarattá? Be kell valljuk, szinte sohasem úgy, hogy a fennálló gazdasági problémákat érzékelvén a közgazdasági szakértő politikai támogatást szerez reformjavaslataihoz…..
Úgy tűnik inkább, hogy a gazdasági reformok a politikai küzdelmek melléktermékei. A hatalomért folytatott küzdelemben egyes politikusok időnként sikerrel mozgósítják azokat a csoportokat, akik a fennálló rendszerrel elégedetlenek. Ennek során az ideológia eszközét éppúgy bevetik, mint más rafináltabb, az illető csoportok gazdasági érdekeit szolgáló eszközöket. Ha pedig a politikai folyamatnak ilyen fontos szerepe van, akkor a politikusok magatartását formáló politikai intézményrendszer is elsőrendű jelentőségű."

A forma fontos. Lehet bármilyen jó a tartalmunk,ha nem tudjuk magunkhoz vonzani, s ott tartani az olvasó tekintetét, akkor nem sikerült. Ezért az új ruha. Köszönjük, Andris!

Talán mégse. Blinder szerint legalábbis.

A párhuzam továbbra is dívik. Christy Romer, az elnök gazdasági tanácsadóinak vezetője így látja.

Ki is itten a keynesista? Az Economist online vitát kezdeményezett a keynesizmus feléledéséről. Be lehet szállni, hacsak egy szavazat erejéig is. 

Egészen eddig csak a különlegesen vájtfülű pénzügytanászok értették, hogyan lehetett annyi és annyira rossz minőségű adósságot AAA minősítésű értékpapírrá átcsomagolni. Most félórányi olvasás és gondolkodás után bárki megértheti. Ami igazán nem nagy befektetés azért, hogy megtudjuk, pontosan mi is okozta a válságot.

Benne a zeuba.

Újabb hírek egyes jószágok keresletének rugalmasságáról. Először is, sem a bűnözés általában, sem a rasszista indíttatású kriminális tevékenység speciálisan nem inferior. Az a tény, hogy e negatív cselekmények semmiféle korrelációt nem mutatnak a gazdasági ingadozásokkal, a hazai közbeszéden nevelkedett szemlélőt legalábbis meglepheti, ez ugyanis szinte másról sem szól, mint a "folyamatosan nehezedő gazdasági körülmények" kriminális következményeiről. (Lásd még: megélhetési bűnözés, megengedőleg vagy elítélőleg). Ezzel szemben inferior a blogolás, a készpénz, valamint az otthon felszerelendő páncélszekrény.

Játszva tanulunk sorozatunk azért született, mert vélelmeink szerint egyes játékokkal fenn lehet tartani a tan elsajátítása közben ellankadók érdeklődését. Lám, mások a poézisnek szánnak hasonló szerepet.

Lehet, hogy az egyetemi professzorok saját költségvetésükben is érvényesítik a katedráikról hirdetett gazdaságtanaikat? Arra a kérdésre, hogyan költenék el az Obama csomagban szereplő, átlagosan heti nyolc dollárra rúgó adócsökkentés rájuk eső részét, szinte tapinthatóan aszerint válaszolnak, hogy üzleti vagy közgazdaságtan tárgyat tanítanak-e, illetve utóbbi esetben melyik iskola hívei. Egyiküktől még azt is megtanulhatjuk, hogyan magyarázhatjuk el laikusoknak két mondatban a ricardói ekvivalencia lényegét. Ki is ő? 

Tisztelettel megkérjük Bokros Lajost, Heim Pétert, továbbá minden olyan nagy tudású szakértőt, aki a valutaválság közeli veszélyével fenyeget, hogy szíveskedjenek e tevékenységüket átmenetileg szüneteltetni. Tudjuk, hogy csak a haza iránti felfokozott felelősség hevében emlegetik a valutaválságot, de a mostani nehéz időkben akár hallgatásukkal is segíthetnék a hazát. A jobb idők beköszöntével kérni fogjuk őket, hogy térjenek vissza korábbi gyakorlatukhoz, és ne mulasszanak el bennünket ismét a valutaválság rémével fenyegetni.

(Azok az olvasóink, akik egyetértenek e felhívásunkkal kommentben jelezhetik támogatásukat.)

Ne vegyünk mérget arra, hogy az Obama csomag, s a többi fejlett ország által megindított fiskális költekezés hamar fellendíti a nemzeti outputot és a fogyasztást. Greg Mankiw blogján találtuk ezt az egészen friss elemzést, amely egy standard új keynesi modellel becsüli meg a költségvetési kiadások hatását. A konklúzió kiábrándító: ..."The multipliers are less than one as consumption and investment are crowded out. The impact in the first year is very small. And as the government purchases decline in the later years of the simulation, the multipliers turn negative."

Talán mégis Cochrane-nek van igaza, és jobban tennék, ha a pénzből inkább vállalati kötvényeket vennének?

Nem Keyneshez, Adam Smith és Arthur Pigou gondolataihoz kell visszanyúlnunk ahhoz, hogy a jelen válság igazi mélységeit megértsük, s olyan intézményeket működtethessünk, amelyekkel ezeket inkább el lehet kerülni. Ám a jövő gazdasági rendszere ezekkel együtt is kapitalizmus lesz. Sen nem tagadja meg önmagát, de azok számára is van bölcs mondanivalója, akiknek érdeklődése nem korlátozódik a jövedelemelosztás igazságtalansága miatti háborgásra.

Kerek egy hónappal ezelőtt került fel az első bejegyzés az Eltecon blogra. Azóta napi átlagban nyolcvan látogató mindösszesen hét és félezer oldalt töltött le róla. Kezdetnek nem rossz, mi bíztatónak találjuk.

A tücsök (USA) és a hangya (Kína) között az elmúlt évtizedekben kialakult kereskedelmi és finanszírozási kapcsolat jellege és az ennek nyomán felhalmozott kínai többlettel jellemezhező "globális aránytalanság" válságban betöltött szerepe a magyarázat egyik különösen izgalmas része.  Becker és Posner álláspontja nemcsak ehhez nyújt segítéset, de a hazai "bulvárközgazdaságtan" egyik kedvenc toposzát, a kínai dollártalrtalékok potenciális világpolitikai, világhatalmi következményeit is a helyére teszi.