Az elmúlt két évtized globális gazdasági helyzetértékeléseinek egyik kedvenc kesergése az volt, hogy milyen veszélyeket rejt magában az, hogy az Egyesült Államok polgárai messze többet költenek, mint amennyit megtermelnek. Az általános közvélekedés szerint nincs is rettenetesebb annál, mint hogy a világ leggazdagabb országának túlköltekezését nálánál sokkal szegényebb országok polgárainak megtakarításai fedezik. A szegények fillérjeiből pazarló gazdag jól megrajzolt képe a moralizálásra amúgy is hajlamos társadalomkritikusok fantáziáját kellőképpen meg is mozgatta. Nem véletlen, hogy az erkölcsileg romlott és ezért igazságtalan, de ugyanezért fenntarthatatlanul a vesztébe rohanó világrend képét oly sokan osztják. A próféták nem is mulasztják el, hogy az egyre mélyülő válsághangulat közepette a „… megmondtuk mi előre, de nem hallgattatok ránk…” édesbús katarzisát a zavarodott többség arcába vágják.

Amit a hedonista életmód ostorozása nem tudott elérni, azt megteheti a jelen gazdasági válsághelyzet és az általa teremtett bizonytalanság,

a borús jövőtől való félelem. A folyamatosan érkező statisztikai adatok és komentárok szerint az amerikai háztartások példátlan megtakarításba kezdtek. A pazarló túlfogyasztó végre magához tért, és most… most az Isten legyen hozzánk irgalmas.

 We are in the short run now

A válság kirobbanásakor úgy tűnt, hogy a fő baj a hitelközvetítő csatornák bedugulása, ami egyaránt sújtja a globális keresletet és a globális kínálatot. Az idő múlásával azonban a hangsúly egyértelműen áttevődött a világszintű kereslet visszaesésével kapcsolatos problémákra. A növekedési kilátások egyre rosszabbak, mert a háztartások és a vállalatok egyaránt újragondolják kiadási terveiket, várhatóan szűkülő jövedelmükből kevesebbet akarnak költeni, és egyre többet akarnak megtakarítani. Amerika szerepe ebben a folyamatban már csak a mérete miatt is kitüntetett, ha az amerikaiak kevesebbet vásárolnak, a világ többi része kevesebbet tud eladni. Keynes – ha élne – szomorúan bólintana, a megtakarítási paradoxon létező dolog.

A tücsök és a hangya meséjének morális üzenete változatlanul áll, de most speciel nem ez a tanmese a releváns közgazdasági modell. A szorgalmas hangya valóban tartózkodik fáradságos munkája termékének azonnali elfogyasztásától. De ez rajta kívül a világon senkit sem érint, ettől sem a tücsöknek, sem más rovaroknak nem lesz sem jobb, sem rosszabb. Vagy kissé szakszerűbben: amikor a hangya megtakarítja a betakarított magok egy részét, akkor tudatosan raktárkészletet épít, vagyis beruház, és így keresletet is támaszt munkájának gyümölcse iránt. A hangya zárt világában a megtakarítás és a beruházás (vagy ha tetszik: a kereslet és a kínálat) megegyezik.

A pénzügyi közvetítőrendszerrel megtámogatott modern cseregazdaságban a dolog nem ilyen egyszerű. Amikor félreteszünk, nem támasztunk közvetlenül keresletet semmire. Éppen ez a baj: a válságtól megrettent háztartások kiadás-visszafogási szándékai csökkentik a globális keresletet, így meggátolják mások és áttételesen saját maguk jövedelemhez jutását. Ez a megtakarítási paradoxon lényege.     

Magánbűnök, közerkölcsök

Tetszik, nem tetszik: ennek a problémának a megoldódása szempontjából a közerkölcsök szerint kárhoztatandó extravagáns költekező a pozitív hős. De legalábbis sokkal hasznosabb, mint a békeidőben is takarékosságra hajlamos attitűd, amely a fokozódó bizonytalanságra az óvatossági megtakarításának növelésével válaszol. Ha valaki ebből arra következtet, hogy a jó erkölcs és a kapitalizmus sehogy sem egyeztethetők össze, az biztosan nagyot téved. Sokkal inkább arról van szó, hogy a morális elvek az egyéni magatartás kereteit szabják meg, nagyszámú ember viselkedésének szándékolatlan eredőjét nem igazán hasznos egyéni viselkedések megítélésére kialakult normákkal mérni. Minden emberi akció megítélhető morális standardok szerint is. Az olyan hangzatos kijelentéseknek azonban, miszerint a jelen válságot az emberi profitéhség és a mohóság okozná, sem értelme, sem haszna nincs. Mohóság és profitéhség olyankor is van, amikor éppen nincs válság. A negatív emberi tulajdonságok elterjedtsége és a konjunktúraciklusok lefolyása között pedig nem mutatható ki mérhető kapcsolat. Mi több, a mainál valamelyest mohóbb amerikai fogyasztási vágy most kifejezetten jót tenne a világnak.