A csizmadia inasa mérgében a műhely ablakába vágta a kaptafáját. A mester nyakon ragadta a legényt, és a kárt megtorlandó azon nyomban el is kezdte volna páholni, ám a zajra összefutó utcabeliek heves vitája megállította. A tömeg egyik fele szerint az ablak megjavítására kihívandó üveges régen várt megrendeléshez, munkához és így jövedelemhez jut majd az eset következtében. Jövedelmét más mesteremberek által kínált termékekre és szolgáltatásokra fogja költeni, és ez így fog menni a végtelenségig. A városka egész gazdasága fellendül majd, ezért a fiúcskát nemhogy megbüntetni nem kell, inkább dicséretet érdemel, hiszen nélküle mindez nem történt volna meg.

 

Mások viszont azt hangoztatták, hogy azt a pénzt, amit a mester most az üvegesnek kifizet, másra költötte, költhette volna. Akitől ezért most kevesebbet vásárol, annak jövedelme csökken, az is kevesebbet vesz a többi iparostól, és ez a folyamat is így megy a végtelenségig. Az egymással ellentétes, áttételes hatások pontosan kioltják egymást, egyenlegként megmarad a csizmadia vesztesége, az ablak megjavításának költsége. A verés tehát jogos. Úgy tudjuk, ez a vita soha nem jutott nyugvópontra.

 

Akinek a fenti tantörténetről a válság kezelését szolgáló kormányzati költségvetési programok következményeiről szóló viták jutnak eszébe, annak már érdemes volt elolvasni. És az is világos, miért jutnak ebben olyan nehezen dűlőre a közgazdászok.