Ha megegyezhetünk abban, hogy a mostani válság nem a világ végének kezdete, hanem a piacgazdaság korábban is ismert konjunktúraciklusának szokatlanul nagy visszaeséssel járó leszálló ága, akkor a korábbi válságokról szerzett ismereteink és a hasonló jelenségek elemzésére kifejlesztett modellek hasznunkra lehetnek a legújabb fejlemények leírásában.

A sokk ( az olajárrobbanás) előtt Y *jószágmennyiséget adtak el és vettek meg. Az energiaárak megemelkedése növeli a kínálati árakat, ezt fejezi ki az aggregált kínálati (AS) görbe felfelé tolódása (a P-vel lejölt árszínvonal alakulását a függőleges tengelyen mérjük). A keresleti görbe (AD) helyzete nem változik, de a megvásárolt termékek összessége az áremelkedés miatt csökken (Y’-re), ez a recesszió lényege.,

Vegyük észre, hogy a kínálati sokk okozta recesszió fontos tulajdonsága az, hogy az árak emelkednek (illetve gyorsabban emelkednek, mint korábban), az infláció és a visszaesés ezen együttesét neveztük akkoriban stagflációnak.

Recesszió infláció nélkül

Függetlenül attól, hogy mi idézi elő a kereslet visszaesését, ha az aggregált kereslet külső eredetű csökkenése a recesszió kiváltó oka, akkor ez azzal jár, hogy a vásárlók (háztartások, üzleti szféra, mindenki) az eredeti árak mellett csökkenteni akarja vásárlásait a felkínált termékek összességéből. Ezt illusztrálja az AD görbe balra tolódása a következő ábrán.

A piac törvényei szerint a kereslet visszaesésére az árak csökkenése (a korábbinál lassúbb emelkedése) a válasz, ez pedig a termelőket a kibocsátás csökkentésére készteti. Az egyensúlyi output csökken (Y’). Ez is recesszió, ám az előző esettől eltérően az ilyen helyzetet az árak (de legalábbis az inflációs ráta) csökkenése jellemzi.

A múltbeli recessziós tapasztalatok és az egyszerű értelmezési keret felidézése azért hasznos, mert a jelen válság kezdő lökését célszerű úgy elgondolni, mint a két fenti történelmi és modelleset együttes bekövetkezését. A válság kiváltó oka, a pénzügyi összeomlás közvetlenül érintette az aggregált kínálatot és az aggregált keresletet is.

Recesszió és recesszió

A hitelválság és az értékpapírpiac összeomlása leállította a hitelek áramlását, a finanszírozás megakadása pedig önmagában is súlyos helyzetbe hozta a termelő vállalkozásokat (megakadályozta például a jellemzően áthidaló kölcsönökből fedezett forgóeszköz-vásárlásukat, de a hosszú távú terjeszkedésüknek is gátat szabhatott). A hitelezés kínálatot fékező bedugulása (az ún. credit crunch) máskor is előfordult, ha csak ez volna a kiváltó ok, akkor infláció is volna – az első példánkban bemutatott módon. Most azonban nemhogy az infláció gyorsulását nem érzékeljük, épp ellenkezőleg, azon aggódunk, hogy a fenyegető defláció további problémákat fog okozni. A vagyonpiaci buborék kipukkadása, vagyis a vagyoneszközök (ingatlan, részvény, kötvény) árának zuhanása egyáltalán nem zárja ki, hogy közben a folyó felhasználásra vásárolható termékek (tej, kenyér, internet-előfizetés vagy plazmatévé) ára dinamikusan emelkedjen. A folyó árak emelkednének is, ha csak az aggregált kínálatot érte volna negatív sokkhatás.

A pénzügyi válságnak azonban közvetlenül a keresletre is súlyos negatív hatásai vannak. Először is, a háztartások igen nagy vagyonvesztést szenvedtek el, házaik értéke zuhan, pénzügyi befektetéseik olvadoznak. Ez önmagában is a kiadások csökkentésére, megtakarításra ösztönzi őket, amit a súlyosbodó válsághangulatban a borús jövő miatti aggodalom csak fokoz. Ám az emberek nem egyszerűen megtakarítanak, ennél többről van szó. Mind új, mind régebbi megtakarításaikat ki akarják vonni azokból a gazdasági tevékenységeket közvetlenül vagy áttételesen finanszírozó formákból, amelyeket ma nagyon kockázatosnak tekintenek. A bankcsődök és a gazdasági bizonytalanság hangulatában ez egyáltalán nem meglepő, megint csak a kockázatkerülés mértéke az, ami mellbevágó. Valamiben kell tartani a vagyont, a pénzügyi szféra és a gazdálkodó intézmények iránti bizalom elvesztésével az államadósságot megtestesítő pénz és államkötvények felé fordultak. Ezt mutatják a pénzpiaci hozamok is. A hároméves államkötvények hozama Németországban, Japánban, Nagy-Britanniában és Amerikában rendre 1,7%, 0,46%, 1,98%, és 1,32%.  Ehhez képest a hasonló lejáratú, és a válság előtt hasonlóan bombabiztosnak tekintett (ma is AAA minősítésű) ameikai vállalati kötvények átlagos hozama 6.85%. (Az adatok forrása: Bloomberg) Vajom niért elégszik meg valaki másfél százalékos hozammal, ha más (nem bóvli) papíron négy-ötször annyit is kapna?

Önmagában a megtakarítások növekedése, ha azokat a pénzügyi rendszer – normális működésének megfelelően – beruházási keresletté csatornázhatná, nem jelentene feltétlenül súlyos problémát. De a megtakarítások mostani felduzzadása a készpénz és az államkötvények felhalmozásában jelentkezik, vagyis kivonja az elköltendő jövedelmeket az árupiaci körforgásból, így az aggregát kereslet jelentős visszaeséséhez vezet.

A következő ábrán a kétféle következményt egyszerre ábrázoltuk, a kínálat és a kereslet együttes mozgása jól láthatóan összeadódik, az output visszaesése érzékelhetően nagyobb, mintha a piacnak csak az egyik oldalát érte volna a sokk.

 A nagy vezető piacgazdaságok kormányainak válságkezelést célzó erőfeszítései jól érzékelhetően arra irányulnak, hogy a „rossz” irányba tolódott aggregált kínálati és keresleti görbéket a korábbi pozíció irányába tolják vissza (hiteláramlás újraindítása egyfelől, keresleti élénkítést célzó kiadási csomagok és agresszív monetáris lazítás másfelől). Abban nincs is véleménykülönbség az elemzők között, hogy pontosan ezt kell tenni, abban annál inkább, hogy azok a konkrét formák, amelyeket a kormányok alkalmaznak valóban alkalmasak-e erre.

Magyar elemzőként ehhez csak sok sikert kívánhatunk nekik, s elmormolhatunk néhány imát is azért, hogy ez a siker lehetőleg minél hamarabb bekövetkezzen. Ebben a válságban ugyanis saját helyzetünk érdemi javulása a legkevésbé függ a saját erőfeszítéseinktől. Nem a semmittevésre ösztöntök, csupán az illúzióktól óvok. Magyarországot a globális hitelpiaci zavar és a globális kereslet visszaesésének következményei ugyanúgy sújtják, mint a világ többi részét, ám azok az eszközök, amelyekkel a nagy országok kormányai kísérleteznek (akár jók, akár rosszak) vagy romboló mellékhatásokkal járnának, vagy egyáltalán nem állnak rendelkezésre. Erről bővebben egy következő posztban.