Hm. Akkor most aggódjon Friedman, vagy ne?

@ricardo:

Tök feleslegesen aggódna. Válság esetén a nálunk okosabbak monetárisan lazítanak, most ezt próbálja meg az IMF is saját pénz kibocsájtásával.

Kérdés persze, hogy mennyire lesz az új pénz elfogadott, elterjedt. Illetve mennyire fogadják el az IMF-t mint világ jegybankot az olyan gazdasági nagytérségek, mint amilyen az EU, Orosz föderáció, Kína, India, USA vagy akár Japán. Eztek ugyanis rendelkeznek saját gazdasági teljesítménnyel és saját pénzzel. Márpedig ez azt jelenti, hogy ezek az régiók - ha formálisan nem is - de mégiscsak rendelkeznek termékfedezettel a pénzükre. Az IMF-nek viszont nincs ilyenje.

Ha van mondjuk 1000 euród, akkor azt ausztriában elköltheted, azt kapsz érte, amit akarsz. Ezzel szemben az IMF pénze sehol nem "hivatalos" fizetőeszköz, hanem azt valmilyen árfolyamon át kell váltani a helyi pénznemre. Ameddig az SDR csak elszámolási egység volt, addig ez nem probléma, mert egyszerűen valamilyen megállapodás alapján átszámították a helyi pénznemet SDR-re. Illetve ebben hatrozuták meg az IMF segítségét, aztán persze teljesen szokványos valutákban jött a segítség.

Ellenben aktív fizetőeszküöz esetében az SDR árfolyamát is a kereslet-kínálat fogja meghatározni. Vagyis az a kérdés, hogy majd a másodlagos felhasználó - aki a megsegélyezett országtól ezt kapja a termék fizettsége gyanánt - mennyire kívánja ezt elfogadni, és ha el is fogadja, akkor milyen felárral?

@Rorgosh:
Ha pénzteremtünk, inflácó lesz, az a baj. Ha nem teremtünk, pénzszűke lesz, az a baj. Akkor mostan mi legyen? Erre vonatkozott a kérdésem.

@ricardo:

Önmagában nincs baj az inflációval, ha az szűk keretek között marad, és igazából egy enyhe, rövid defláció sem akkora ördög, mint aminek a közgazdászok sokszor látják.

Amitől a közgazdászok félnek, az az erős infláció, vagy az elhúzódó, erős defláció.

Tehát kell pénzt teremteni, csak vigyázni kell arra, hogy az fel is használódjon. Amitől a közgazdászok félnek, hogy az egyszerűen bekerül a jegybanki tartalékba, és ülnek rajta a bankok, majd amikor megtörik a visszaesés, és beindul a hitelezés, akkor az mind egyszerre áramlik ki a pénzpiacra és magas inflációt gerjeszt, vagy egy újabb lufit fúj.

Csak egy történelmi példa: a II. vh. alatt a náci németország meglepő sikerrel akadályozta meg a pénze romlását, sőt, méga fekete keresekedelem sem volt jelentős. Ezt úgy érték el, hogy a lakosság fizetésének egy jelentős hányadát az állam kényszer kölcsönök formájában felszívta.

A háború után azonban a megszáló szövetségesek nem követték a német jegybank vezetőjének javaslatát, hogy a háború alatt felhalmozódott betéteket csak fokozatosan (a gazdaság felépüléséhez igazodva) szabadítsák fel a lakosság részére, és így a birodalmi márka megőrizze a stabilitását.

Ehelyett az egészet egyszerre szabadították fel, ami hiperinflációt váltott ki, hiszen nem volt mögötte termék-, gazdasági produktum fedezet. A vége az lett, hogy a birodalmi márkát le kellett cserélni az új márkára, így sikerült a lakosság teljes háborús megtakarítását semmivé tenni (ugyanis mindenki ugyanannyi új márkát kapott).

@Rorgosh:
Keynes szerint a tulajdonképpeni infláció akkor kezdődik, amikor a gazdaságban teljessé válik a foglalkoztatás. Mindaddig a többlet vásárlóerő nem az árakat emeli, hanem a nemzeti jövedelmet növeli (termelés, foglalkoztatás). Ez minden pénzteremtési ötletben a végső gondolat. Nyilván ez mostan a idea a válságkezelés kapcsán is, már aki támogatja. A pénzteremtés nem okoz inflációt, hiszen az a leállt termelés kihasználatlan kapacitásait állítja csak újra hadrendbe.

@ricardo:

Nos, Keynes nyilvánvalóan tévedett ezzel kapcsolatban: a saját bőrünkön tapasztalhatjuk a magas munkanélküliség és az infláció egyidejű jelenlétét...

Egy alacsony infláció - 2-3%-ig - persze még árstabilitásnak minősül, és eközben élénkíti a gazdaságot. Ám efölött már a lakosság megtapasztalja a jövedelme értékvesztését, ami általában intenzív bérharcot eredményez, kivéve, ha magas a munkanélküliség, mert akkor valóban mobilizálhatja a gazdaságot.

Mobilizálhatja, és nem oktalan a feltételes mód. Ugyanis az infláció is csak egy statisztikai adat. Azonban mögötte az árak széles skálán való mozgása áll, van aminek esik az ára, van ami tarja az árát, és van, aminek az átlag felett nő az ára.
Ha az adaott nemzetgazdaság olyan terméket termel, aminek növekszik az ára, akkor az infláció valóban mobilizálja a gazdaságot. Ám ha a nemzetgazdaságban a növekvő árú termékek csak egy szűk részt tesznek ki, akkor az csak kihúzza a pénzt a családok zsebéből.

A magas infláció pedig egyértelműen romboló hatású, hiszen alkalmatlanná teszi a pénzt az értékmérésre, anélkül pedig nem lehet reálisan befektetni.

@Rorgosh:
Téved. Keynes szerint nem az infláció élénkíti a gazdaságot, hanem a pótlólagos vásárlóerő. Keynes szerint az infláció éppen akkor kezdődik, amikor a pótlólagos kereslet már nem képes tovább ösztönözni a termelést.

@ricardo:

Ez egy egész picit bonyolultabb ennél. A termelést mindenki csak akkor bővíti, ha:

1. képes csökkenteni a termelés költségeit, -> növekszik a haszna -> megéri befektetni a haszon további növelése érdekében.

2. növekednek az árak -> növekszik a haszon -> megéri befektetni a haszon további növelése érdekében.

Mindenki csak akkor bővíti a termelést, ha a korábbinál nagyobb végösszegű hasznot remél belőle. Már csak azért is, mert a termelés bővítésnek vannak járulékos költségei, mint amilyen a hitel az új gépekre, vagy akár az új alkalmazottak induló fizetésére.

Mivel a termelés költségei csak a fizetés csökkentésével, vagy a termelési hatékonyság növelésével végrehajtható, ezért ennek lehetőségei finoman szólva korlátozottak (még válság idején is nehéz úgy többlet munkaerőhöz jutni, hogy a régieknek csökkenti a fizetését).

Éppen ezért a termelést jobbára mégiscsak az infláció által képviselt magasabb ár ösztönzi.

@Rorgosh:
Az egyes cég valóban növelheti a hasznát azzal, hogy csökkenti a bérköltségeit, de éppen arról szól a Kalecki, hogy ami igaz az egyes cégre, az nem biztos, hogy igaz a cégek egészére is. Ön azt írja, hogy egy cégnek növekszik a haszna, ha növekednek az árak. Rendben. De vajon növekednek az árak akkor, amikor a bérek csökkennek, akkor amikor a termelés csökken?

Az, hogy egyes cégeknek jól megy, míg másoknak rosszul, és hogy így működik a kapitalizmus - közhely. A válság azt jelenti, hogy nagyjából mindenkinek rosszabbul megy. 5-10-15 százalékkal nem azért esik vissza a GDP mert, mert egyszer fenn, máskor lenn, hanem azért mert recesszió van.

És ugyanez az európai kereskedelem. Egy ország esetleg profitálhat azzal, hogy csökken a bérszínvonal. De ami igaz az egyesre, az nem feltétlenül igaz az összesre együtt. Ha minden európai országban csökken a bérszínvonal, akkor hogyan fog nőni az egyes országok exportja? Vagy akkor az az ország fog fellendülni, ahol magasabb az infláció? ("a termelést jobbára mégiscsak az infláció által képviselt magasabb ár ösztönzi")

@ricardo:

Épp az a lényeg, hogy válság idejére sem igaz, hogy mindenkinek rosszabul megy. Ha utánaolvasol akárcsak az indexen, akkor azt látod, hogy épp a válság tette lehetővé sok cég számára a korábbit lényegesen meghaladó nyereség elérését.

A GDP azért csökken mondjuk 5%-al, mert egyes szektorok teljesítménye akár 30-35%-al is esik - és ezen szektorok szereplői csak akkor élnek túl, ha radikálisan költséglefaragnak, mert ilyen veszteséget senki nem finanszíroz - míg más szektorok, vagy vállalatok ezalatt 15-20%-al felfutnak.

Vagyis a válság igazából fő hatásként extrém mértékben felnagyítja a különböző vállalatok/szektorok közötti teljesítmény különbségeket.

A válságok jellemzően megváltoztatják a fogyasztás szerkezetét is. Nyugodt piaci időszakokban sokkal népszerűbben a jelentős befektetést igénylő fogyasztási cikkek, míg válság idején ezek fogyasztása drasztikusan visszaesik - ez gerjeszti a deflációs nyomást a rendszerre.

Ám a nagy értékű cikkek fogyasztásának visszaesésée nem takarítódik meg egy az egyben, hanem annak valamekkora része kis értékű fogyasztási cikkek fogyasztására terelődik át. Ez inflációs nyomást gyakorol a rendszerre.

A végredemény: az autók ára esik - hiszen most nem vesz fel senki hitelt egy új autóra - miközben mondjuk az édességeké nő.

Mivel az édességek ára nő - ez csak példa, bár ez ténylegesen bekövetkezett már néhány helyen - ezért a cukrászdák képesek növelni forgalmukat - és mindenki, aki nekik szállít be.

Aztán amikor megindul a fellendülés, a fogyasztási struktúra megint változik, és változik a termelésé is. azonban soha nem az eredeti helyzet áll vissza, hanem mindíg maradnak tartós változások.

Az pedig, hogy ki lendül fel előbb, az nagyon sokmindentől függ. Az exportorientált gazdaságok akkor állnak talpra gyorsan, ha gyorsan csökkentik a termelési költségeiket, mivel így a célország piacán nagyobb teret nyerhetnek/tarthatnak meg. Ők épp ezért a célország inflációjára figyelnek.

Ha egy ország ionkább importorientált, akkor is a gyors kiadáscsökkentés segít: megindul az importkiváltás.

Tulajdinképpen a magas belső infláció csak lényegében zárt gazdaságokon segít, azonban az EU még közelítőleg sem ilyen.

@ricardo:

Hát úgy tűnik Krugman is olvas Kaleckit! Vagy minket? :)
www.nytimes.com/2009/05/04/opinion/04krugman.html?_r=1&ref=todayspaper