Nos, aki egyenlőségre vágyik, annak Bikini szigeteki ingatlnvásárlást javaslok. Az ingatlan olcsó, jó eséllyel kap az ember 1 dollárért egy rendes telekrevalót.

Apró probléma: éjszaka is lebarnul az ember a nukleáris kísérletek maradványsugárzásától.

1998-ban mindenki tudta, hogy egyes induló eurózóna tagok nem felelnek meg a kritériumoknak. Azonban az is nyilvánvaló volt, hogy az euró bevezetéséhez nagy induló tagság kell, ezért megfelelő garanciák nyújtása mellett elfogadták a kellően hiteles kormányzatú tagokcsatlakozását.

Azonban ez az induláshoz kellett, és eleddig az eurózóna tagjai rászolgáltak a bizalomra. Vagyis mindenki vette az "Egyszer volt Budán kutyavásár" üzenetet.

Persze voltak kisebb kilengések, ám ezek valójában a beavatkozási határ alatt maradtak. Ha elfelejtetük volna: az ázsiai valutaválság és az orosz fizetésképtelenség azért csak nem hatott pozitívan az unió gazdaságára (sem). Vagyis a kilengő kormányok joggal foghatták külső hatásokra a kisebb kilengéseket. Egyszerűen még az eurozóna tagok is akkor tanulták, hogy valamennyi költségvetési tartalékot arra is kell képezniük, hogy ne lépjék át a deficitküszöböt.

Az pedig, hogy egyes országokban néha a megengedett feletti infláció volt, már tényleg kevéssé az adott tagállam hibája: nincs befolyása az uniós jegybank kamatpolitikájára.

Most persze könnyű támadni az eurozóna tagjait, hogy annyira kemények a kritérium terén. Nos, ők megalkották a rendszert: maguknak. Aki később jön, annak bizony a már bennlévők szabályaihoz kell alkalmazkodnia. Ha megteszi: bekerül. Ha nem, akkor milyen alapon várja el, hogy a többiek megbízzanak benne?

Az eurozóna a bizalmon alapul. És valljuk be őszintén: a legtöbb közép és kelet európai ország eddig nem sokat tett azért, hogy a többiek feltétel nélkül bízzanak benne.

Persze a tagok azt is közölhették volna: közös és egyhangú szavazás alapján kerülhetsz be az övezetbe. Csak akkor még 2020-ig sem lenne eurója egyikünknek sem. Addigra lenne annnyi közös tapasztalat, hogy megbízzanak bennünk.

Ezzel szemben konkrét szabályokat szabtak: ha valaki teljesíti - és jelezte, hogy be akar lépni - akkor az automatikusan bekerül, a bentlévők mérlegelési joga nélkül.

Volt aki élt ezzel. Nem mutyizott, hanem megtette azokat a lépéseket, amelynek révén alkalmassá vált a tagságra. Aki kint van, az jobb, ha követi a példáját.

Rorgosh, szerintem az eurózóna tagságának nem érdemnek, hanem a gazdasági racionalitás eredményének kell lennie. A pénzügyi és árupiacok jelenlegi integráltsági szintjén szerintem egy nem-kooperatív fogoly dilemmára emlékeztet az eurózona és az azon kíüli EU-tagok viselkedése. Ahogy azt mikroökonómiából tanultuk, a kooperáció vagy az ismétlés útján ennél mindkét fél számára jobb, de legalább Pareto-hatékony elmozdulás lehetséges.

www.komment.hu/tartalom/20090408-velemeny-egy-mukodo-piacgazdasagban-ket-penznem-nem-fer-meg-egymassal.html

@antaldaniel:

Épp a gazdasági racionalitás miatt annyira óvatosak az euróövezet tagjai.

Ugyanis a közös fizetőeszköz stabilitását épp az adja, hogy az uniós kormányzatok tulajdonképpen stabil, kiszámítható gazdaságpolitikát folytatnak.

Ha most belép egy sor olyan ország, aki eddig sem volt hajlandó ilyen gazdaságpolitikát folytatni, az éppen a közös fizetőeszközt teheti tönkre.

Éppen ezért vannak a maastricthti kritériumok: felelj meg neki, és ha erre képes vagy, akkor jó eséllyel érted és elfogadod a közös pénzrendszer szabályait.