Jó, az embereket hatékony együttműködésre ösztöntő társadalmi intézmények nélkül nem sok esélye van a gazdasági prosperitásnak. A koldusszegény fejlődő orzágok jó részének nyomorát nem a gazdasági erőforrások hiánya, hanem az okozza, hogy megfelelő intézmények (pl. az élet és a tulajdon biztonságának fenntartása, a jogegyenlőség minimális szintjének biztosítása, hogy csak a legkézenfekvőbbeket említsük) nélkül az emberek a meglévő erőforrásaikat sem képesek jólétté konvertálni. Ugyanez a probléma húzódik meg a gazdag országoktól a szegények felé áramló segélyek elképesztően alacsony hasznosulása mögött is, ami arra enged következtetni, hogy a segélyek összegének jelentős növelése sem hozna érdemi változást.
Tekintettel arra, hogy vannak helyek, ahol vannak jól működő intézmények, adott a kérdés: hogyan lehet ilyeneket teremteni ott, ahol nincsenek? Az új, a gazdasági hatékonyságot (értsd: a hosszú távú jómódot) elősegíteni hivatott intézmények bevezetésével szemben érvelők arra szoktak hivatkozni, hogy a gazdasági intézmények nem a levegőben lógnak, hanem a helyi kultúrával, hagyományokkal, szokásokkal együtt képezik azt a környezetet, amelyben az emberek élnek. Akár hazai, sokévtizedes reformvitáinkból is jól ismertek azok az érvek, hogy ez vagy az a módszer "mesterséges", "nincs tekintettel a helyi speciális körülményekre/hagyományokra" stb. A kérdésnek most nem a hagyományokat a jólét fölé helyező oldalára (szabad-e?), hanem arra az aspektusára helyezzük, hogy vajon működőképesek-e az így bevezetett vagy lemásolt intézmények, vagy pedig az ilyen kísérletek - főleg, ha gyors ütemben akarják végrehajtani őket - eleve kudarcra vannak ítélve. A gazdasági reformológia irodalmában a kapitalizmushoz való visszatérés orosz, illetve kínai módszerének összehasonlítása kínálja a példák kimeríthetetlen tárházát az érvek ütköztetésére.
A külső erők által oktrojált intézményteremtés kudarcaival persze tele van a gazdaságtörténet. De ugyanígy tele van sikeres esetekkel is, csak ezeket valamiért ritábban emlegetik. Nehéz elképzelni Japán világgazdasági nagyhatalommá emelkedését a XX. század második felében az amerikaiak által rájuk erőltetett, számukra teljesen idegen alkotmány nélkül a háború után. A nagyszámú koldusszegény volt gyarmati ország sem feledtetheti, hogy a ma nagyon sikeres országok között is számosan voltak náluk erősebbek gyarmatai.
Acemoglu és szerzőtársainak a francia forradalom európai országokra gyakorolt hatásáról készített friss tanulmányára már korábban felhívtuk olvasóink figyelmét. A Vox-on most kissé népszerűsítve és rövidítve összefoglalják papírjuk legfontosabb eredményeit, de ami még fontosabb: azt is részletezik, miért gondolják annyira fontosnak a francia forradalom tanulságait. Azért, amit a fenti három bekezdésben fejtegettünk. A gazdaságtörténet e darabja ehhez a dilemmához szól hozzá.
